Az oldalon saját szereplős történetek, Twilight fanfictionök és novellák találhatók.
Ha tetszik valamelyik történetem, ajánld másoknak, hogy ők is megismerhessék!
9. fejezet
A következő két hétben további nyolc üzenetet kaptam Victoriától.
Talán így akart biztosítani róla, hogy – nagy sajnálatomra és rémületemre – nem feledkezett meg rólam, és persze Cullenékről sem. Edward az eltelt idő alatt szerzett további tíz pontot a visszaszerzésemért indított játékunkban, és mondanom sem kell, minden egyes alkalommal durcáskodott, amiért még mindig jó néhányat össze kell gyűjtenie a meghódításomhoz. A szobafogságom miatt nehezebb volt találkoznunk, de azért nem volt lehetetlen. Természetesen a dolog elég sok kreativitást igényelt tőlünk, de nem tudtak volna olyan dolgot mondani, amit ne tettünk volna meg azért, hogy ha csak kis időt is, de kettesben, romantikus hangulatban együtt lehessünk. Edward számára nem csak az okozott némi csalódást, hogy óvatosan bántam a pont-szórogatással, hanem az is, hogy nem engedtem, hogy megcsókoljon. Egy ideig még biztosan kínozni fogom ezzel. Büntetni akartam őt, amiért elhagyott, bár ez cseppet sem okozott örömet egyikünknek sem. Elmondhatatlanul vágytam a csókjaira, néha jobban volt rájuk szükségem, mint egy korty vízre, vagy akár az éltető levegőre mégsem estem kísértésbe. Ha a fogaimat összeszorítva is, de kitartottam, és nem csábultam el.
Az iskolába való el- és hazajutásom feladata továbbra is Charlie-ra hárult, ugyanis Jacob összeszedett valami ronda betegséget, amivel az ágyat nyomta, és nem tudta megcsinálni a furgonomat. A furcsa az egészben az volt, hogy Billy a betegség nevét még hosszas kérdezősködést követően sem volt hajlandó elárulni. Nagyon aggódtam Jake-ért, de Charlie még hozzá sem akart elengedni. Üldözési mániája volt: abban a hitben élt, hogy kihasználnám az alkalmat, hogy találkozzak Edwarddal. Hiába mondtam neki, hogy erről szó sincs, napokba telt, míg rá tudtam bírni, engedjen el La Push-ba. Nagy nehézségek árán rábólintott a dologra, de csak úgy egyezett bele, ha ő is velem jön. És mit volt mit tenni, el kellett fogadnom az „ajánlatát”; egyszerűen nem tehettem mást. Az öröm az ürömben az volt, hogy így legalább nem kellett taxival mennem – saját „sofőröm“ volt.
***
Először meg sem ismertem Jacobot, annyira megváltozott mióta utoljára láttam. Csak a szemei és a mosolya emlékeztetett a régi énjére. Mikor kijött a ház elé, hogy fogadjon minket – látszott rajta, hogy meglepődött, és nem csak ő, hanem Billy is, aki félig-meddig Jake mögött volt –, le kellett hajtania a fejét, nehogy beverje a bejárati ajtóba – elképesztően megnyúlt, mintha a kezeit és a lábait kikötözték volna valahová, majd az ellentétes irányba húzni kezdték volna a testrészeit. A hideg ellenére egy levágott szárú farmert és atlétát viselt, amely ruhadarabok kihangsúlyozták a testén lévő hatalmas izomtömeget (az Edward iránti szerelmemre esküszöm, hogy azok a bicepszek két hete még nem voltak ekkorák!). Jake búcsút mondott a meleg holmikkal együtt a hosszú hajának is. A sötét tincsei most alig voltak hosszabbak, mint néhány milliméter.
Láthatóan nagyon örült a látogatásunknak; hatalmas léptekkel közeledett felénk, majd mikor odaért hozzánk, felkapott és szorosan átölelt.
– Bella, úgy örülök, hogy látlak, és… – Hirtelen elhallgatott, majd újra a földön állva találtam magam. Jake durván eltaszított magától, majd futni kezdett az ellenkező irányba, be egyenesen az erdőbe a méretes fák közé.
Értetlenül bámultam utána, majd néztem Charlie-ra, aki úgy tűnt, ugyanolyan tanácstalan, mint én. Billyt, aki a jelenetet az ajtóból nézte végig, láthatóan egyáltalán nem lepte meg a fia különös viselkedése. Jókedvűen üdvözölt minket, majd beinvitált a házban.
Feszengve üldögéltem a parányi konyhában lévő egyik, fából készült széken. Apu már teljesen megfeledkezett a Jake-kel történt furcsa jelenetről, úgy beszélgetett Billyvel, mintha mi sem történt volna.
Vártam, hogy Jake visszajöjjön – reméltem, hogy megmagyarázza, hogy miért hagyott faképnél –, azonban ez a következő egy órában nem történt meg. Egyre inkább aggódtam érte, és amikor apu meg Billy beszélgetésében beállt egy kis csend, kihasználtam az alkalmat, hogy engedjek a kíváncsiságomnak, és kérdezősködni kezdjek.
Mint utólag kiderült, ez a cselekedetem egy borzasztóan rossz ötlet volt.
– Hol van Jacob?
– Halaszthatatlan dolga akadt – felelte rezzenéstelen arccal Billy, mintha az, hogy Jake fogja magát, és se szó se beszéd berohan a fák közé, az a világ legtermészetesebb dolga lenne.
– És mi történt vele? Hová lett a haja, és mitől lett ilyen…
– Charlie, megtennéd, hogy aprítasz egy kis fát a kandallóba? – Apunak szerintem nem tűnt fel, hogy Billy le akarja rázni. Bólintott majd kiment a konyhából.
– Mi folyik itt? – hadartam, abban a pillanatban, amikor a bejárati ajtó csukódott.
– Nézd, Bella – szólt végtelen türelemmel a hangjában, azonban látszott rajta, hogy korántsem olyan nyugodt, mint ahogy mutatja. – Kedvelem az édesapád, és téged is. De… a fiam érdekei számomra a legfontosabbak, és ezek az érdekek megkívánják tőlem ezt a beszélgetést. Bella… szeretnélek megkérni, hogy tartsd távol magad Jacobtól.
Elképedve bámultam Billyre; fogalmam sem volt arról, hogy miért akar a lehető legmesszebb tudni a fiától. Semmi rosszat nem tettem vagy mondtam, ami okot adott volna rá, hogy erre kérjen.
– De… miért? – suttogtam akadozva.
Billy úgy bámult rám, mintha tudnom kellene a saját kérdésemre a választ. Mintha teljesen nyilvánvaló lenne a válasz. Talán az is volt, de akkor, ott, az adott pillanatban nem úgy tűnt számomra.
– Bizonyára örülsz, hogy a Cullen család újra Forksban van.
Fogalmam sem volt, hogy ez miként kapcsolódik a beszélgetésünkhöz. Mi köze van Jacobnak Edwardékhoz?
– Ezt nem igazán értem – ráncoltam a homlokomat.
Billy nem kapkodta el a dolgokat. Tudta, hogy van egy kis időnk, míg apu a faaprítással foglalatoskodik.
– Nem lehetsz mindenkivel jóban, Bella – szólt aztán ingerülten, sutba dobva a nyugodtság maszkját. – Nem lehetsz mindenki barátja. Egyszerűen képtelenség, hogy Jacob barátja legyél, miközben Cullenékkel is fenntartod a kapcsolatot. Tudom, hogy hasztalan tart távol az édesapád Carlisle Cullenéktől, érezni rajtad azt az émelyítően édes vámpírszagot.
Talán sápadtabb lehettem, mint a konyha hófehérre festett falai. Nem kellett volna meglepődnöm azon, hogy Billy kimondta a vámpír szót, hisz annak idején Jake világosított fel készségesen arról, hogy kicsodák is Edwardék. És azt a történetet, amit elmesélt, biztosan ismerte Billy is. Akkor azonban Jacobon látszott, hogy maga sem hiszi el azt a képtelen históriát az élőhalottakról, Billy viszont… nos, ő tisztában volt az igazsággal.
Nem értettem, hogy miért lett velem olyan ellenséges; attól, hogy korántsem hétköznapi személy a szerelmem és a családja, miért ne maradhatnék Jacob barátja? Mi akadályozná ezt?
– Én azért megpróbálnám a dolgot. Azt hiszem, hogy arról, hogy véget érjen-e a barátságunk vagy sem, Jacobnak kell döntenie – vágtam vissza, aztán Billy egy korábbi mondata szöget ütött a fejemben. – Hogy értetted azt, hogy érezni az émelyítően édes vámpírszagot? Hogy érezhetnéd te azt?
– Azt hiszem, hogy Jacob kinyilatkoztatta hogyan viszonyul hozzád, mikor befutott az erdőbe… előled! Azt egy szóval sem mondtam, hogy én éreztem rajtad a vámpírok szagát.
– Akkor mégis kicsoda?
– Mondták már neked, hogy túl sokat kíváncsiskodsz? – Billy az idegessége ellenére megeresztett egy mosolyt. – Elég annyit tudnod, hogy tartsd távol magad a fiamtól. Nem akarom, hogy a közelében légy. Bizonyára nem fog nehezedre esni, hogy egy újabb hazugsággal vezesd meg az apádat. Elég agyafúrt történetekkel eteted Charlie-t, hogy leplezd az iskola utáni találkáidat Edward Cullennel.
– Ezzel mire célzol?
– Arra, hogy ha olyan komplikált történeteket ki tudsz találni, egy egyszerű füllentés is menni fog arról, hogy miért ért véget a barátságod Jacobbal.
– El fogod neki mondani, ugye? Elmondod majd apunak, hogy találkozgatok Edwarddal? – Felesleges lett volna tagadnom a dolgot, Billy sokkalta informáltabb és agyafúrtabb volt, mint gondoltam volna.
Csak reménykedhettem benne, hogy maradt benne annyi jóérzés irántam, hogy nem árul el.
– Ha megígéred, hogy nem találkozol többé a fiammal, szavamat adom, hogy tartom a számat! – ajánlott egy számára kedvező alkut, mire ingerülten felpattantam a székről.
– Nem hagyom, hogy te is zsarolni kezdj. Rá fogok jönni, hogy mi van a háttérben, hogy miért nem akarod, hogy találkozzam Jacobbal.
Nagy léptekkel indultam meg a bejárati ajtó felé, de megtorpantam Billy kérdése hallatán.
– Hogy értetted azt, hogy én is zsarolni kezdjelek? Ki zsarol még téged?
Visszafordultam, és mintha semmiség lenne, megrántottam a vállam.
– Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
Folytattam az utamat ajtó felé, azonban újra megtorpantam Billy miatt.
– Ez nem személyes dolog, Bella, nem szeretném, ha ezt hinnéd. Csak a fiam érdekeit tartom szem előtt. És, hogy lásd, nem vagyok az ellenséged, elárulom neked, hogy ha választ akarsz kapni a kérdéseidre, emlékezz arra a történetre, amit a fiam mondott neked.
– Milyen történetre? – kérdeztem, vissza se nézve Billyre.
– Amiből kiderült, hogy Cullenék vámpírok.
Charlie nem tudta hová tenni, mikor felbukkantam a fészernél, és megkértem, hogy menjünk haza.
– Valami baj van?
Persze, hogy van baj, de ezt hogyan köthetném az orrára? Sehogy! Így hát hazudtam.
– Nem érzem magam valami jól. Lehet az iskolában elkaptam valami nyavalyát.
Charlie egy pillanatig gyanakvóan nézett rám, kutatott az arcomon valami árulkodó jel után, ami megerősítené vagy ellenkezőleg, cáfolná az állításomat. Amikor azonban semmi olyasmit nem vett észre, ami azt bizonyítaná, hogy hazudtam, kurtán bólintott, majd a már összevágott fadarabokat egy masszívnak tűnő fonott kosárba rakosgatta.
– Ezt beviszem Billynek – bökött a fejével a kosár felé –, aztán mehetünk is. Ülj be a kocsiba, mindjárt jövök!
Azt tettem, amit Charlie mondott: behuppantam a cirkáló anyósülésére, és miután bekötöttem magam kibámultam a szélvédőn. Még mindig élt bennem a remény, hogy Jacob előbukkan a fák vagy épp az út felől, kiváló alkalmat szolgáltatva számomra, hogy kíváncsiskodjak, ugyan mi a jó ég ütött belé. És nem csak belé, hanem Billybe is. Azonban hatalmas alakját sehonnan sem láttam kirajzolódni; volt egy olyan rossz érzésem, hogy addig nem is fog megjelenni, míg el nem húzom a csíkot La Push-ból. El kellett ismernem, hogy Billynek igaza volt abban, hogy Jacob bizonyította az álláspontját velem szemben: nyíltan kimutatta, hogy nem kíváncsi rám.
Miközben Forks felé „száguldoztunk” a cirkálóval, törtem az agyam valami magyarázatért, hogy Jake miért fogadott olyan szívélyesen az első pillanatban, aztán miért taszított el magától olyan durván.
– Nem akarod elmondani, hogy mi történt? – kérdezte hirtelen Charlie, megszakítva a La Push óta tartó némaságot.
Felpillantottam, és meglepődve vettem tudomásul, hogy már Forksban vagyunk, és apu épp bekanyarodni készül a felhajtónkra. Fontolgattam egy ideig, hogy nem hazudok neki, legalábbis nem teljesen. Hajlottam arra, hogy ha nem is a történet egészét, de egy kis részt megosztok vele (például, hogy Billy megzsarolt, bár akkor azt is el kellene mondanom, én mit profitáltam volna), de aztán magam sem tudom, hogy miért, de nem tettem. Úgy döntöttem, hogy teljesen kizárom Charlie-t a furcsaságokból.
– Mire célzol? – játszottam az értetlent.
Kiszálltunk a kocsiból, és a bejárati ajtó felé indultunk. Már a legfelső lépcsőfoknál tartottam, mikor Charlie válaszolt, pontosabban a kérdésemre kérdéssel felelt.
– Ez is olyan dolog, mint a Cullen-mese, hogy nem fogsz az igazságról beszélni, és tagadsz a végsőkig?
Nagyot nyeltem, és alaposan megfontoltam a választ. Nem tudhattam, hogy a válaszomra hogy reagál majd. Nem akartam, hogy még rövidebbre vegye a gyeplőt… bár ennél szorosabban már nem foghatott volna. Hisz Edwardékon kívül nincs már kitől eltiltani.
– Én…
– Ne mondd, hogy nem titkolsz semmit, mert úgysem hiszem el! Bárcsak megbíznál bennem.
Nem válaszoltam. Néhány pillanatig a cipőm orrát tüntettem ki minden figyelmemmel, és reménykedtem bennem, hogy a témát itt be is rekeszti Charlie.
– Nem is tudtál beszélni Jacobbal arról, hogy mikorra lesz kész a kocsid – jutott eszébe apunak, miközben bedugta a kulcsot a zárba, majd elfordította benne.
Épp válaszoltam volna, mikor az emelet felől furcsa csattanás hallatszott… mintha eltört volna valami. Mintha valaki eltört volna valamit.
Victoria – futott át az agyamon hirtelen. Hisz ki más járkálhatna a házban? Edwardék nem kockáztatnák meg, hogy fényes nappal megjelenjenek nálunk, mert abból csak még nagyobb baj lenne, mint ami már van. Az pedig képtelenség, hogy valami véletlenül tört el, például a szél miatt, ugyanis az ablakomat bezártam – minden ablak zárva volt a házban. Magától pedig egyik sem nyílhatott ki.
– Mi volt ez a hang? – pillantott a lépcső irányába Charlie, és összehúzta a szemöldökét.
– Biztos nyitva felejtettem az ablakot, és a szél lefújt valamit az asztalomról – feleltem, bár tudtam, hogy bármi más lehetséges ezt az egyet kivéve.
Az egyetlen dolog, ami átsuhant az agyamon, hogy Charlie-t el kell tüntetnem a házból. Kényszerítettem magam, hogy a rémületem ellenére vegyek egy mély levegőt, és gyorsan kitaláljak valamit, amivel elűzhetem aput.
– El kell menned bevásárolni – böktem ki az első dolgot, ami az eszembe jutott.
A hűtő már igencsak kifogyóban volt, azonban a nagy bevásárlást csak hétvégére terveztem. Victoria azonban keresztülhúzta a számításaimat. A kisasztalhoz futottam és a jegyzettömb legfelső oldalára firkantottam néhány dolgot, majd a letépett papírt Charlie kezébe nyomtam. – Szívesen elkísérnélek, de rengeteg tanulnivalóm van.
Charlie vetett egy pillantást a listára, és felvonta a szemöldökét. Csak a jó ég tudja, hogy miket irkáltam a papírra, nekem ugyanis fogalmam sem volt róla.
Szinte kilöktem Charlie-t az ajtón, amit aztán becsaptam utána. Ha gyanakodott is, hogy valami nem stimmel, egy szót se szólt. Azzal egy időben, hogy Charlie lesétált a teraszról, én elindultam az emelet felé. Próbáltam nem gondolni arra, mekkora butaság tőlem, hogy gyenge kis emberként nézek majd szemtől szembe Victoriával, anélkül, hogy segítséget hívnék. De már belefáradtam a zsarolásba, és hogy dróton rángatott – csak azt akartam, hogy fejezze be. A cirkáló motorának hangja beszűrődött a házba, ahogyan apu elhajtott. Megkönnyebbültem, hogy pillanatról pillanatra egyre nagyobb biztonságba lesz.
Megálltam a szobám ajtaja előtt. Egy hosszú pillanatig összeszorítottam a szemeimet és nagy levegőt vettem, aztán…
…benyitottam a szobába.
Címkék: Before sunrise
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
szia gratula remélem bella megmenekül
puszy
demon írta...
2011. október 31. 9:12
Ezt nem hiszem el!
Itt nem lehet abbahagyni!!!
Bella hülye, h nem mondja el Viktóriát. Én nem bánom, h nem beszél Jacobbal, legalább több ideje jut Edwardra. :)
Remélem minél hamarabb megtudjuk, h ki van a szobában...
Pharm írta...
2011. október 31. 11:53