Az oldalon saját szereplős történetek, Twilight fanfictionök és novellák találhatók.
Ha tetszik valamelyik történetem, ajánld másoknak, hogy ők is megismerhessék!
Másodszor pedig, Mr. Cullen...
A novella a negyedik könyv után játszódik több, mint két évvel. A történet 18-as korhatárú.
Annyira békés volt minden. A kinti táj sötétségbe burkolózott, hallottam a madarak hangját, ahogyan egyik ágról a másira repültek, és a szobában lévő csendet csak valamelyikünk sóhajtása törte meg néha-néha.
Emberként bizonyára kényelmetlennek véltem volna, hogy a homok-cölöp padlón lévő vékony szőnyegen fekszem, most azonban már nem zavart, talán az oka az, hogy közel sem vagyok már halandó.
Nem volt semmi és senki, aki abban a pillanatban megzavarhatott volna minket: a Cullen ház néhány száz méterre volt a miénktől, és a családunk tudta, hogy az éjjelek csak a mieink, így eszükbe sem jutott volna, hogy betoppanjanak.
Ajkak tapadtak a vállamra, hogy csókot leheljenek márványkemény bőrömre, és bár az eltelt idő alatt már hozzá kellett volna szoknom férjem „vérforraló” érintéseihez, képtelen voltam rá, és kissé megborzongtam. Épp csak néhány perce vált szét Edwarddal a testünk, de már most hiányzott, és vágytam arra, hogy újra együtt és egyek legyünk. Képtelen voltam arra, hogy beteljek vele, a mérhetetlen szerelem, amit iránta éreztem, és a tény, hogy vámpír vagyok, akinek már nincsenek olyan apró-cseprő gondjai, mint a fáradékonyság, csak még inkább a szakadék felé sodortak, hogy teljesen az Edwarddal való szeretkezések uralma alá kerüljek.
Igyekeztünk megtalálni az egyensúlyt, hogy kicsit legyünk a családunkkal is, minél több időt fordítsunk Renesmee-re, valamint kettőnkre is jusson néhány órácska, de mikor olyan szenvedélyes dolgokat művelt velem, mint körülbelül egy órája, szégyenszemre még arról is megfeledkeztem, hogy nem csupán feleség, hanem anya is vagyok. Mindennél jobban szerettem a lányomat és a férjemet, nélkülük képtelen lennék tovább létezni, bár a szeretet két külön formáját tudhatták magukénak örökre és visszavonhatatlanul, éppen ezért éreztem némi bűntudatot, amiért Edward karjaiban akartam maradni, és pillanatokra semmi más nem számított. Emmett jó néhány alkalommal köszörülte a torkát rajtunk és azon, hogy Jasper mennyire nem bírja azt az érzelem cunamit, amelyet minden éjjel „ráküldünk”, de igyekeztem nem foglalkozni fogadott mackós bátyám perverz poénjaival.
Az ajkak ismét a vállamra leheltek egy borzongató csókot, majd egy kéz indult meg a gerincem vonalán, hogy aztán a fenekemnél álljon meg, majd ott kezdjen körözni.
Megnyaltam az ajkaimat, és férjem felé fordítottam az arcom, hogy kimondatlanul kérjem tőle, csókoljon meg. Régen hűsnek érzett ajkai, melyek mára már tökéletesen olyan hőmérsékletűek voltak, mint az enyémek, gyengéden a számhoz értek, és éppen hogy csak egy századmásodperc erejéig csókolt meg, majd elhajolt tőlem.
Dühösen szusszantottam, de Edward halvány mosolyától egy szempillantás alatt megenyhültem. Csillogó szemei a tekintetemet kutatták, kezei pedig továbbra is a testemen kalandoztak.
Nem akartam megtörni az éjszaka csendjét, így más eszközhöz folyamodtam, hogy csókot kérjek tőle.
Lehunytam szemeimet, és koncentrálni kezdtem, mely bár az idők folyamán kezdett könnyebbé és könnyebbé válni, de még így is oda kellett figyelnem, hogy működjön.
„Csókolj meg!” – kértem gondolatban, és reménykedtem benne, hogy szerelmem meghallja.
Amikor ajkak csúsztak az enyémekre, tudtam, hogy győztem, sikerrel jártam. Edward ajkai elnyíltak, majd nyelvét lassan a számba fúrta. Keze, mely addig a hátamat és a feneket simogatta, közben felcsúszott a tarkómra, így vonva közelebb a fejemet az övéhez. Edward lassan feküdt vissza a padlóra, gyengéden magával húzva engem.
„Kívánlak” – üzentem szerelmemnek, miután néhány pillanatra elváltak ajkaink, és alkalmam adódott összpontosítani.
Nagyon úgy tűnt, hogy azzal az egy szóval sikerült elérnem, hogy Edward a következő másodpercben a padlóra teperjen, és az éjszaka ugyanolyan mohón és szenvedélyesen teljen, mint minden éjjel, mióta már én is halhatatlan vagyok.
***
– Nem akarlak elengedni – nyafogtam kissé, mikor jóval napfelkelte után Edward azt tervezte, hogy felkel mellőlem.
– Én sem téged, szerelmem – hajolt vissza egy csókra –, de emlékezz az egyensúlyra.
– Az újszülött vámpírok képtelenek az egyensúlyra, így az sem megy nekik, hogy visszafogják magukat – vágtam vissza, majd Edward pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva, visszarántottam magamhoz, majd egyetlen mozdulattal a hátára fordítottam, és a csípőjére ültem.
– Te már két éve túl vagy az újszülött korszakodon, Bella – javított ki, majd furmányosan kicselezett, és mire észbe kaptam, már a fürdőszoba ajtaján lépett be.
– Hát én ebben erősen kételkedem – morogtam, mire Edwardnak csak egy kuncogás volt a válasza.
Kelletlenül felkeltem én is, majd a szobában mindenfelé heverő tegnap még ruhadaraboknak, ma azonban már csak anyagcafatoknak nevezett dolgokat összeszedegettem. Emberi tempóban csináltam, nem igazán siettem sehová sem, pedig legszívesebben a zuhanykabinban lennék Edwarddal, és...
A vízcsobogás hangja elhalt, majd a kabin nyílt, egy másodperccel később pedig szerelmem egy törölközővel a dereka köré csavarva lépett a szobába.
Bár tisztában volt vele, mennyire imádom az izmos mellkasát, és a táblás fehér csokira emlékeztető kockás hasát, azért igyekeztem nem bámulni őt. Már így is azt hiszi rólam, hogy túlzottan magas a libidóm – nem mintha egyszer is panaszkodott volna emiatt! –, nem kell még több olajat önteni a tűzre.
Tovább folytattam az anyagcafatok kupacba rendezését, de Edward nyögésére egy pillanatra felfüggesztettem a tevékenységemet, és rápillantottam.
Felvont szemöldökkel néztem rá, ő azonban egyáltalán nem a szemeimbe pillantott.
– Sza... – köszörülte meg a torkát és kipillantott az ablakon. – Szabad a fürdő – folytatta továbbra is rekedten.
– Még ezt befejezem, aztán megyek – fordultam vissza, hogy a miszlikre aprított francia bugyimat Edward szakadt pólójára dobhassam.
– Addig legalább vegyél fel valamit, kérlek, szerelmem! – könyörgött, és én ravaszul elmosolyodtam.
– Talán gond, hogy nincs rajtam semmi? – kérdeztem kissé élesen, majd lábaimat egyenesen tartva lehajoltam a tönkretett fűzőmért.
Edward ismét felnyögött, nem kétség, tetszett neki a póz, mely deréktól lefelé kiváló rálátást biztosított egyes testrészeimre, aztán ismét rekedten megszólalt:
– Erről szó sincs.
– Akkor meg ne is figyelj arra, hogy van-e rajtam ruha, vagy nincs – villantottam Edwardra egy mosolyt, a vállam felett rápillantva.
– Mintha az olyan könnyű lenne – horkantott. – De ezt még visszakapod, szerelmem – suttogta a fülembe, majd a következő pillanatban már a dupla ajtó mögül, ahol a gardróbunk volt, hallottam a motoszkálását.
A kandalló felett lévő óra szerint alig múlt nyolc óra, mikor kézenfogva – és természetesen mindketten felöltözve! – kiléptünk a házunkból és megindultunk a Cullen-ház felé.
A nappaliban Emmett és Jasper tévézett, Carlisle az egyik lexikont bújta, Esme és kislányom pedig az üvegasztalon lévő vázában rendezgették a virágokat.
– Na, lám csak, kik érkeztek meg – dörmögte Emmett, és a gyilkos pillantásommal sem foglalkozott, amit azért kapott, nehogy bármi olyasmit mondjon, amivel kellemetlen helyzetbe hozna minket Renesmee előtt. – Mr. és Mrs. „Hancúr” Cullen.
Feszülten pillantott hét éves kislányunkra, és reménykedtem benne, hogy nem kérdezi meg, mi az a hancúr és miért mondta ezt nekünk kedvenc nagybácsija.
– Mami, apuci – csilingelte édes hangján Nessie, majd felénk kezdett rohanni. Edward lehajolt, majd a karjaiba kapta, és nevetve puszit nyomott lánya arcára. Nessie átölelte a nyakát, aztán felém kezdett nyújtózkodni. – Hiányoztatok – motyogta, miután én is pusziban részesültem.
– Te is hiányoztál nekünk – fúrtam arcom bronzvörös, hosszú hajába, és mélyet lélegeztem az illatából.
Mint kiderült, Rose és Alice házon kívül tartózkodnak, de senki sem volt hajlandó elárulni nekem, hogy merre találom a két lányt. A fiúk – Carlisle kivételével – a garázsba vonultak, mert Emmett kocsija bemondta az unalmast. És mivel ő és Rose éppen mosolyszünetet tartanak – bátyám egy mondata miatt, melyből szőke felesége azt vélte leszűrni, hogy drága férje kövérnek tartja, és ezen megsértődött –, bevonta a szerelésbe a testvéreit, hogy hátha „több szem, többet lát” alapon rájönnek, mi baja van a dzsipnek. Ilyenkor származott hátránya abból Emmettnek, hogy a családban Rose ért legjobban az autókhoz.
– Emmett, biztos vagy te abban, hogy a kocsid baja természetes jellegű és nem a nejed bütykölt rajta valamit? – hallottam meg Jasper hangját a garázs felől, miközben Nessie-vel a karjaimban a sarokban lévő asztalhoz vonultunk.
– Most arra célzol, hogy Rose bébi képes lenne rá, hogy tönkretegye a kocsimat? – morogta Emmett.
– Nem célozgatok semmire, én biztos vagyok benne, hogy a nejed műve az egész – felelte Jasper.
– Honnan vetted ezt? – kiabálta Emmett, mire Carlisle letette a kezében tartott vastag orvosi lexikont, és egy „mindjárt rájuk nézek” kijelentés után, amelyet Esméhez intézett, a garázshoz vezető ajtó felé sietett.
– Onnan, hogy a fogót nem tette vissza a helyére – válaszolt nemes egyszerűséggel Jasper.
Igyekeztem nem rájuk koncentrálni, hanem inkább Renesmee-re. Ám míg nekem sikerült, hogy csak és kizárólag rá figyeljek, addig neki ez egyáltalán nem ment. Mint minden nap, így most is tanítani akartam, de úgy tűnt, hogy ez most nincs ínyére, bármiről meséltem neki, bármilyen feladatot is oldottunk meg, ő nyűgösködött, vagy egyáltalán nem érdekelte a dolog. A helyzet aztán még rosszabb lett, mikor kivágódott az ajtó, és egy vállig érő, fekete hajú, magas, egy szál térdig érő farmert viselő alak rontott be a házba. Nessie felpattant a székről és alig két szempillantással később már Jacob karjaiban volt, és éppen a nyakába mélyesztette fogacskáit.
– Szia, kislány – köszöntette Nessie-t Jacob rötyögve, és engedelmesen arrébb fordította a fejét, hogy lányom még jobban hozzáférhessen az ütőeréhez. – Hé, Bells! Bo... – üdvözölt engem is vidáman, de ronda arckifejezésem láttán, a vigyora rögtön lehervadt. – Valami baj van?
Válasz helyett csak az asztal felé böktem a fejemmel, és Jacob követte a pillantásomat. Szája egy „ó”-ra nyílt, majd bocsánatkérően pillantott rám. – Sajnálom – szólt bűnbánóan.
– Nem gond, Nessie amúgy sem akart ma tanulni.
Lányom a neve hallatán elszakadt kedvenc farkasa nyakától, és mint korábban Jake, úgy ő is bocsánatkérően emelte rám csokoládébarna szemeit.
– Ne haragudj, mami!
– Kicsikém, sosem tudnék rád haragudni – nyomtam puszit az arcára, mikor odasétáltam hozzájuk, és lányom egy pillanatra felém nyújtózkodott.
Míg ők a hatalmas szőnyegen hasalva játszottak, addig segítettem Esmének a virágokkal, majd kislányomnak és Jacobnak – mérget mertem volna rá venni, hogy estig ki sem lehet majd rugdalni a házból – készítettünk ebédet. Aztán a nappali takarításának is nekiláttunk. Éppen az üvegfalat tisztítottam belül, a létra legfelső fokán álldogálva, mikor a fiúk beléptek a helyiségbe. Jacobbal, Esmével és Nessie-vel egyszerre kacagtunk fel rajtuk: az arcuk és a ruhájuk is olajfoltos volt.
Edward puszit nyomott kislányunk arcára, majd ujját végighúzta a pólóján az egyik folton, és összeolajozta Renesmee orra hegyét. Lányunk nevetett, de aztán tovább folytatta a játékot, miután Jake letörölte róla a piszkot. Edward felém vette az irányt, és alaposan végigmustrálta a takarító öltözetemet. Pamut térdnadrág volt rajtam, sportcipővel, felül pedig egy atléta, melynek alját összecsomóztam a derekamnál, hajamat pedig a fejem tetejére fogtam egy hajgumival. Néhány fokot lentebb léptem a létrán, de szigorúan arccal Edward felé – nehogy Emmett bevessen néhány poént arra utalóan, hogy szerelmem a fenekemet bámulja –, azonban még így is „rosszul” sültek el a dolgok. Fogalmam sincs Edward adott pillanatban honnan vette az ötletet – na, nem mintha bántam volna –, de mikor a feje magasságában került a hasam, egyszerűen odahajolt hozzám, és belenyalt a köldökömbe. A gyomrom egy pillanat alatt rándult görcsbe, aztán szó szerint a nyakába vetettem magam, és – mivel Nessie éppen Jacobbal játszott, így kicsi volt az esélye, hogy meglássa, mennyire megőrülök az apukájáért – szenvedélyesen megcsókoltam szerelmemet.
– Ha lehet, ne a gyerek előtt! – hallottunk meg a dörmögést mellettünk, mire szétrebbentünk. Emmett állt arcrepesztő vigyorral egy lépésre tőlünk. – Vagy már most szeretnétek tartani egy felvilágosítást a kiscsajnak?
– Emmett! – sziszegte Edward. – Kopj le!
– Ahogy akarod – rántotta meg Emmett a vállát továbbra is vigyorogva, majd Jake és Nessie felé vette az irányt, bizonyára, hogy őket fárassza a vicceivel.
Edward az ajkaimra tapadt, de kénytelen voltam eltolni magamtól. Dühösen szusszantott.
– Emmettnek igaza van – suttogtam. – Ne Nessie előtt! – Arcomat a vállába fúrtam, és élveztem, ahogyan gyengéden a hátamat cirógatja.
– Majd este – motyogta Edward, és a hangja furcsán csengett. Mintha valami különleges dolog lenne este.
Elengedtem Edwardot, majd visszamásztam a létrára, és folytattam az ablak takarítását. A ruhám eleje csupa olajfolt volt szerelmem ingétől, de nem érdekelt. Folyton magamon éreztem Edward tekintetét, aki a kanapén ült, és akárhányszor rápillantottam, mindig engem bámult.
Kora délután volt, mikor meghallottuk Rosalie autójának hangját, ahogyan a ház felé tart. A két lány csak percek múlva ért be a házba, és akkor sem volt alkalmam találkozni velük, mert Edward felcsábított régi szobájába.
A helyiségben még mindig ott állt a fekete bőrkanapéja, és az ágy is, melyet évekkel korábban azért vett, hogyha nála alszom, kényelmesen tudjak feküdni.
Ezen az ágyon kötöttünk ki, persze miután levettük a piszkos ruhákat – mindketten azt állítottuk, hogy csak azért, nehogy összekoszoljuk a hófehér ágytakarót, az igazság viszont az volt, hogy egymás miatt szabadultunk meg a ruhadaraboktól. Ezt bizonyította az is, hogy Edward kettő másodperc alatt szabadított meg a melltartómtól, majd helyezkedett felém. Csak egy csipkebugyi volt rajtam, Edwardon pedig az alsónadrágja.
– Itt nem csinálhatjuk – nyöszörögtem, mikor szerelmem a mellkasomat igyekezett memorizálni a nyelvével. – Bármikor ránk nyithatnak. Nessie nem kaphat rajta minket.
– Tudom – motyogta rekedt hangon, egy pillanatra rám nézve. – De egy kicsit érezni akarlak.
– De csak egy kicsit – adtam be a derekam, és alsó ajkamat beharapva élveztem a csókokat és érintéseket.
– Le kell állnunk – sóhajtoztam kis idővel később.
– Mindjárt, mindjárt... – mormolta Edward és gyengéden megharapta az egyik mellbimbómat.
A levegő – bár nincs rá szükségem – a tüdőmben rekedt, és vissza kellett fognom magam, nehogy felnyögjek. Edward az ajkaimhoz hajolt, és míg száját az enyémre nyomta, a lábaim közé feküdt. Bár két ruhadarab választott el minket egymáshoz, ez nem jelentett szerelmemnek akadályt és így is könnyedén meg tudott őrjíteni. Miközben szenvedélyesen csókolt, újra és újra hozzám dörzsölte magát, és én legszívesebben letéptem volna a maradék anyagot rólunk.
– Annyira szeretlek – néztem mélyen a szemeibe, mikor elszakadt az ajkaimtól és ismét hozzám dörzsölte a férfiasságát, mely arról árulkodott, hogy „tulajdonosa” úgy kíván engem, ahogyan én őt.
– Én is szeretlek – susogta.
– Este folytatjuk – fontam karjaimat a nyaka köré, majd megfordítottam a testhelyzetünket, így már én tornyosultam fölé. Csókot nyomtam a szájára, majd lemásztam róla, és a kanapé felé vettem az irányt, hogy visszavegyem a ruhákat, amelyekben reggel jöttem át a házba. – Tudod, igazán lehangoló, hogy nem kívánod a férjedet.
Felvont szemöldökkel fordultam Edward felé, kezemben a felsőmmel.
– Drágám, te honnan vetted ezt a butaságot?
– Onnan, hogy ellenkező esetben, nem öltöznél, hanem inkább vetkőznél – felelte nemes egyszerűséggel, és ő is a kanapéhoz lépett, és felkapta az ingét onnan.
Biztos voltam benne, hogy a házban lévők közül – Jacobot és Nessie-t nem számítva, mert ők amúgy sem hallottak minket – egyetlen személyen kívül mindenki igyekezett nem ránk figyelni. A kivételt persze Emmett képezte, aki mivel Rose-zal csak még jobban összevesztek, unalmában bizonyára fülel, hogy mit művelünk. Éppen ezért folyamodtam más módszerhez, hogy bebizonyítsam Edwardnak: egyáltalán nincs igaza.
Vetettem egy pillantást szerelmem alsójára, ami igencsak szűkké vált egy bizonyos testrésze miatt, majd lehunytam a szemeimet.
„Bár neked látható jele van annak, hogy kívánsz, nehogy azt hidd, rajtam nem találnál semmit sem, ami utalna arra, hogy legszívesebben hazamennék veled, hogy gyújtóst csináljak a házunkból, ahogyan Emmett mondaná” – üzentem Edwardnak gondolatban, mire nagyot nyelve fordult felém.
– Tudod – hajolt oda hozzám Edward és annyira halkan beszélt, amennyire csak tudott –, legszívesebben eltűntetném a bugyidat, hogy megbizonyosodjak róla, valóban úgy van-e, ahogy állítod.
– Higgy nekem, úgy van, ahogy állítom – kacsintottam rá.
***
A Cullen család roppant furcsán viselkedett. Hiába próbálták elhitetni velem, hogy ez nem igaz, biztos voltam benne, hogy valami bűzlik körülöttük. Jacob és Nessie is be volt avatva, már csak a furcsa pillantásaik, amivel rám néztek, mikor úgy hitték, nem veszem észre, is erre utaltak.
A leggyanúsabb Edward és Alice voltak, míg az előbbi boldogan fütyörészett a házban, addig utóbbi tanakodva pillantott rám időről időre.
Hiába gondolkodtam azon, hogy vajon mit titkolnak előlem, egyszerűen képtelen voltam rájönni a titokra. Még Edward sem volt hajlandó elárulni nekem, amikor ártatlanul pillantva rá, leültem mellé a kanapéra, majd terítettem magunkra egy plédet, amely alatt kezem elindult, hogy a combján végigsimítva a férfiassága felé vegyem az irányt.
„Azon gondolkoztam, hogy talán nem kellene várnunk estig, és most megbizonyosodhatnál arról, hogy mennyire kívánlak.”
– És mit szeretnél cserébe érte? – szűkültek össze Edward szemei és gyanakodva tekintett rám, de nem állította meg a kezem, amely már a combjai közé ért.
– Igazán sértő, hogy ilyesmit feltételezel rólam. – Kis duzzogást színleltem, miközben kezem kissé erősebben simult ismét a férfiasságára.
– Édesem, vigyázz, ha megcsonkítasz, mihez kezdünk majd éjjelente? – suttogta a fülembe halkan.
– Sosem tennék benned kárt, főleg nem egy bizonyos testrészedben – feleltem mosolyogva. – Azt hiszem, egyikünk sem bírná ki, ha többé nem szeretke...
– Csak nem fáztok, hogy így bebugyoláltátok magatokat? – huppant le mellénk Emmett.
– Nem – felelte Edward csúfondárosan vigyorogva. – Bella nem éppen visszafogott módon próbál rávenni arra, hogy elmondjam neki, mit titkolunk előle.
– Ezt most miért kellett? – horkantam fel és rondán néztem Edwardra, aztán megvilágosodtam. – Most megfogtalak!
– Nem, szerintem már percekkel ezelőtt – álcázta beszédét Emmett köhögésnek és diszkréten a kezem irányába pillantott, amely még mindig Edward ruháján volt, pontosan a férfiassága fölött.
– Emmett! – szóltam rá, és – remélhetőleg – feltűnésmentesen elhúztam a kezem Edwardról. – Az előbb csak arra utaltam, hogy bevallottátok, hogy valamit titkoltok – fontam karba a kezeimet. – Nem igazságos, hogy titkolóztok előttem. Én is a család tagja vagyok, bár ha jobban belegondolok nem is. Csak egy betolakodó vagyok, akit azért voltatok kénytelen eltűrni annak idején, mert rájöttem, hogy mik vagytok, utána pedig már késő volt, hogy elküldjetek melegebb éghajlatra.
Tettetett szomorúsággal keltem fel a kanapéról, majd nagyot sóhajtva indultam meg a hátsó ajtó felé. Nyomtam egy puszit kislányom arcára, akinek azt füllentettem, hogy haza kell mennem elintézni valamit, majd kimentem a házból.
Emberi tempóban indultam meg a házunk felé, időt hagyva Edwardnak arra, hogy rájöjjön, utánam akar jönni és megvigasztalni. Alig száznegyven lépést tettem meg – unalmamban számoltam –, mikor meghallottam Edwardot felém közelíteni. Elérkezett a terv második része, így vámpír sebességre kapcsolva iramodtam a ház felé, teljes sebességgel futottam, nehogy Edward utolérjen. Szerelmem volt a leggyorsabb a családban, így igencsak bele kellett adnom mindent, hogy előtte haladjak.
Befutottam a házunkba, majd a hálószobán keresztül a gardróbban kötöttem ki, aminek ajtaját magamra zártam. Még sosem áldottam azért Alice-t, hogy zár került a hatalmas „ruhaszoba” ajtajára.
Edward utánam akart jönni, de a bezárt ajtótól úgy tűnt, hogy megtorpant, na, nem mintha ennyi visszatarthatta volna őt attól, hogy bejusson a helyiségbe.
– Bella?
– Egyedül akarok lenni – feleltem megjátszott szomorúsággal.
– Bella, szerelmem, kérlek, gyere ki! Ne akard, hogy kitépjem az ajtót a helyéről – könyörgött nekem és fenyegetőzött is egyszerre. Ravaszul elmosolyodtam és a körmömet kezdtem piszkálgatni.
– Egyedül akarok lenni – feleltem újra. – Menj el, hagyj békén! – Még hogy rossz színésznő lennék? Állítom, hogy Oscar-díjat érdemelt volna a kis műsorom, ahogyan szipogva kértem tőle, hogy hagyjon egyedül. Ha képes lennék a sírásra, tuti, hogy a könnyeket is összehoztam volna, hogy teljes legyen a kis játékom.
– Szerelmem, kérlek, ne küldj el! – rimánkodott. – Beszéljük meg! Ne taszíts el magadtól, Bella!
Szomorú kifejezést öltöttem magamra, majd a földre helyezkedtem az ajtó mellé, aztán elfordítottam a zárban a kulcsot.
Edward belépett a helyiségbe és a tekintetével engem kutatott. Letörten kuporodott mellém.
– Olyan butaságokat tudsz néha mondani, szerelmem – fordította maga felé a fejemet és közel hajolt az arcomhoz. – Még hogy betolakodó lennél. Nem is értem, hogy jutott eszedbe ilyesmi. Hát nem látod, mennyire szeret a családunk téged? Még Rosalie is. Neked hála végre tényleg boldogok vagyunk, legfőképpen én – magyarázta Edward halkan és ajkai meg-megcirógatták néha az enyémeket. – Mindennél jobban szeretlek, és tudod, hogy mindig mindent megadok neked. Ott volt például a kompromisszumunk, és hála a makacsságodnak van egy kislányunk, aztán...
– Igen, tudom, hogy mindent megadsz, az éjjel is megbizonyosodtam efelől – motyogtam és Edward szemei az éjjel szónál megvillantak. – De titkolsz valamit, és nem szeretem, ha titkolózol előttem. Ráadásul hazudtál is, mert először letagadtad. Ugye nem kell emlékeztetnem arra, hogy mi történt, mikor hazudtál nekem? Ugye nem kell emlékeztetnem Volterrára és a külön töltött hónapokra?
– Bella, ne zsarolj! – rótt meg finoman.
– Eszemben sincs zsarolni – ellenkeztem. – Én csak... miért nem lehet elmondani, hogy miről van szó?
– Erre ment ki az egész játék! – nézett rám dühösen Edward. – Csak megjátszottad, hogy szomorú vagy! Bella! – morogta.
Ha eddig a rosszkedvemet csak megjátszottam, most valódivá vált. Edward sosem volt még rám dühös, inkább csak neheztelt kissé, most azonban úgy tűnt, tényleg kihúztam nála a gyufát.
– Sajnálom – pattantam fel mellőle, majd ismét menekülni kezdtem.
A fürdőbe zárkóztam be ezúttal, pontosabban csak zárkóztam volna, ha Alice oda is tetet zárat. Így viszont csak annyit tehettem, hogy nekidőltem az ajtónak, Edwardot azonban ez nem hatotta meg. Ezúttal kitépte az ajtót – eléggé megijedtem, amiért annyira felhúztam, hogy ilyen eszközökhöz folyamodott! –, amit aztán betett a gardróbba, majd a karomnál fogva fordított maga felé.
– Csókolj meg, hátha azzal kiengesztelsz! – követelte.
Félősen pillantottam rá, és csak akkor vettem észre, hogy reszketek. Lábujjhegyre álltam, és éppen csak a szájához érintettem az enyémet.
– Azt mondtam, hogy csókolj meg!
Nem mozdultam.
Edward a karjaiba kapott, majd finomnak nem nevezhető mozdulattal ültetett fel a mosógép tetejére. A combjaim közé helyezkedett és a tarkómnál fogva húzta a fejem az övéhez, hogy megcsókoljon.
Tudtam, hogy sosem bántana, mégis kicsit rémült voltam. Mikor nem csókoltam vissza, Edward az alsó ajkamba harapott, és a mellembe markolt, mire felnyögtem. Abban a pillanatban, hogy ajkaim elnyíltak, nyelvét a számba csúsztatta. Ismét a mellembe markolt, mellyel egy időben a nyelvem „életre kelt”. A hajába tépve húztam magamhoz közelebb a fejét, és lábaimat a dereka köré fonva rántottam teljesen magamhoz.
– Sajnálom, ha megijesztettelek – szakadt el tőlem Edward egy pillanatra, majd újra csókolni kezdett.
A felsőmet Edward letépte, és mohón a nyakamra hajolt, majd onnan haladt lefelé. A melltartóm elöl lévő kapcsát összeroppantotta, majd széttárta a fehérneműt és melleimre vetette magát.
Kezdtem elveszíteni a józan eszemet, ahogyan szerelmem a mellbimbóimat szívogatta nem éppen finoman. A forró pillanatoknak egy csilingelő hang vetett véget.
– Három másodperc múlva belépek a fürdőszobába. Addig takarjátok el mindeneteket, amiteket nem kellene látnom.
– Alice, egyedül akarunk lenni! – morogta Edward, de azért egy törölközőt tekert a felsőtestem köré.
– Majd éjjel. Tudod, hogy most nem lehet – vágott vissza a kobold, és belépett a helyiségbe.
– A fiúk várnak a házban, sipirc, Edward.
– Tudod, hogy más esetben kicsinek és idegesítőnek neveznélek? – vonta fel szerelmem a szemöldökét.
– Tudom – vigyorgott Alice, majd kitessékelte Edwardot. – Míg a házhoz érsz, hűtsd le magad! – kuncogott, aztán felém fordult. – Hajmosás és zuhany, van negyed órád! – parancsolta, majd magamra hagyott.
Tényleg csak negyed órát kaptam, amely után pöttöm húgom egy adag – nem éppen visszafogott – fehérneműt nyomott a kezembe, és miután megtörölköztem és felvettem a ruhadarabokat, Alice-féle módszerekkel „kínozni” kezdett.
Nem értettem, hogy miért kell a hajammal pepecselni, vagy minek kent valamit a számra, de nem ellenkeztem. Tudtam, hogy felesleges lenne. Nem tudom, mennyi idő telt el, mire végre késznek nyilvánított, majd utasított, hogy hunyjam le a szemeimet. Megkért, hogy emeljem fel először a bal, majd jobb lábamat, aztán azt mondta, hogy tartsam a magasba a kezeimet.
Fogalmam sem volt, hogy milyen ruhát készült rám aggatni, de inkább nem kérdeztem semmit.
– Kész van már Bells? – hallottam meg apu hangját, mire Alice levette a szememről a kötést.
Gyors pillantást vetettem magamra, és elállt a lélegzetem a látottaktól. Charlie belépett a fürdőszobába – gyorsan végigmértem az öltözékét –, majd rám mosolygott.
– Gyönyörű vagy – nézett rajtam végig.
– Tíz perc múlva gyertek ki – utasított minket Alice, majd elhagyta a helyiséget.
– Apu, mi folyik itt? – érdeklődtem zavarodottan.
– Azt hiszem nyilvánvaló, kicsikém – mosolygott.
Alig bírtam nyugton maradni, míg végre letelt a tíz perc, és akkor belekapaszkodtam Charlie karjába.
A házunk ajtaja nyitva volt, mikor odaértünk, és ahogy kiléptünk a szabadba, egy pillanatra megtorpantam.
Egy virágokkal teletűzdelt boltív alatt állt Carlisle, egy-két lépéssel előtte pedig Edward.
Családunk tagjai, Jacob – bár ő is családtagnak számít –, és Sue két oldalt helyezkedtek el: a fiúk az egyik, míg a lányok a másik oldalon voltak.
– Nagyon szép vagy, mami – termett előttünk Nessie, majd egy kis kosárból virágszirmokat kezdett szórni és megindult Edward felé.
Charlie lassan lépkedett velem szerelmem felé, majd mikor odaértünk hozzá, Edward kezébe helyezte az enyémet.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy a Cullen család és Jake egy esküvőt titkolnak előlem. Remélem, nem azt gondolták, hogy kifutok a világból, ha megtudom, és ezért hallgatták el előlem.
Az egész szertartás egyszerű volt – sokkal egyszerűbb, mint az első egybekelésünkkor –, ugyanakkor bensőséges. Csak a legközelebbi hozzátartozók vettek részt az „eseményen”. Egy icipicit szomorú voltam, amiért Renée nem volt jelen, de tudtam, hogy nem hívhattuk volna meg őt. Az is éppen elég, hogy Charlie sejtett néhány dolgot, anyuval nem kockáztathattunk.
A szertartás után, mindenki gratulált nekünk, mintha most házasodtunk volt össze először, majd megöleltek minket, és elindultak a nagyház felé. Annak láttán, hogy Emmett és Jasper könnyedén cipelték a boltívet, Charlie egy szót sem szólt, úgy csinált, mintha mi sem történt volna.
Edward a karjaiba kapott, és belépett velem a házba, majd egyenesen a hálószobánk felé indult. Lefektetett az ágyra, majd levette a csokornyakkendőjét.
– Gyönyörű vagy – bókolt.
Ismét végignéztem magamon, és egy kicsit sajnáltam a rajtam lévő menyasszonyi ruhát. Számításaim szerint öt perc múlva cafatokban fog heverni a padlón.
– Köszönöm – hajtottam le a fejem, és az arcom bizseregni kezdett.
Be kellett látnom, hogy tévedtem, ugyanis öt perc sem telt el addig, míg lekerült rólam a ruha, sőt a fehérnemű is. Edward a saját ruháitól is megszabadult, aztán már rajtam feküdt és ajkai az enyémeket kóstolgatták.
– Elkezdtünk valamit még a másik házban, és a fürdőszobában is... – kezdte Edward és gyengéden széttárta a combjaimat, majd közéjük helyezkedett és a lábaimat a dereka köré kulcsolta. – Azt hiszem, hogy ideje folytatni, és közben megbánhatod a bűnödet, hogy meg akartál téveszteni.
Edward lassan tervezte összekapcsolni testünket, én viszont képtelen voltam várni. Lábaimmal – melyek a derekán nyugodtak – húztam egyetlen mozdulattal a lehető legközelebb magamhoz, mire Edward felnyögött és megkapaszkodott az ágykeret fejtámlájában, mely reccsent egyet szerelmem erejétől.
– Ejnye, Edward – róttam meg finoman, és fogaimmal végigszántottam az állkapcsán. – Mindkét mézesheteiden tönkreteszed az ágyat – ráztam a fejem, és közben szemtelenül vigyorogtam.
– Szóval ez is mézeshétnek számít? – húzódott ki belőlem kissé.
– Igen – susogtam. – Most kezdődnek a második mézesheteink – feleltem elszántan, és dereka köré font lábaimmal ismét teljesen magamba vontam.
A fejtámla ismét reccsent egyet, és Edward morogni kezdett.
– Először is, Mr. Cullen... – nyögtem, ahogyan szerelmem nem várta meg, hogy ismét én forrasszam össze teljesen a testünket, hanem magától is mozogni kezdett. – ...ígérje meg, hogy még a ma éjszaka folyamán kipróbálja velem, hogy milyen a mosógépen szeretkezni.
Edward teste hullámzott, ahogyan szenvedélyesen mozgott felettem, de kénytelen voltam leállítani őt, ha gondolkodni akartam. Kezeimmel kissé eltoltam a mellkasát, és lábaimmal is „elengedtem” a derekát; csípője két oldalához illesztettem őket behajítva.
– Másodszor pedig, Mr. Cullen... – szólaltam meg, mielőtt megelőzött volna, hogy megkérdezze, miért állítottam le. Egyik lábamat a vádlijához vezettem és a talpamat felfelé kezdtem húzni, térdhajlatán át, a combjáig. – ...nem fogok bűnbánatot tanúsítani a délutáni dolog miatt. Azt akarom, hogy forró és szenvedélyes dolgokkal érje el, hogy megbánjam a bűnömet – búgtam, és lábammal tovább simogattam a combját.
Edward szemei megvillantak, és féloldalas mosolyra húzta a száját.
– Száz évre előre meg fogod bánni minden bűnödet, ezt megígérhetem neked – szólt rekedten. – A múlt éjjel bevetett dolog, azt hiszem, hogy most segíteni fog.
A gyomrom görcsbe rándult. Edward szétválasztotta a testünket, és csókot lehelt az ajkaimra.
– Azt hiszem, szerelmem, hogy kettőnk közül te fogod teljesen tönkretenni a fejtámlát – motyogta a számnak.
Egy mosolyt követően a nyakamba csókolt, aztán nyelvével ízlelve a bőrömet haladt lefelé, és tudtam, hogy ajkai a legérzékenyebb pontomig nem fognak megállni. A fejtámlába kapaszkodtam, és vártam, hogy a buja módszerével elérje, hogy megbánjam a bűnömet...
Címkék: Másodszor pedig˛ Mr. Cullen...
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Amikor olvastam a címet, nem igazán értettem, hogy hogyan fog hozzá kapcsolódni, de aztán a végére megértettem :D
Nekem nagyon tetszett ez a novella és meg vagy bolondulva, ha azt hiszed, hogy nem jó...
Tetszett ez a második esküvős ötlet és vicces volt ahogy Bella színészkedett XD Úgy tűnik, sokat javult a színészi képessége, de a család többi tagjáról is el lehet ezt mondani:P
Ügyes vagy! Remélem még sok novellát fogunk kapni a későbbiekben is :D
Puszi
Lina írta...
2011. április 5. 16:41
Szia Pupi!:)
Micsoda meglepetés! Egy új novella!!!:D:D:D Hurrá!
Nagyon örülök neki! Főleg, hogy ilyen hamar hoztad... csak májusra vártam a megbeszéltek szerint, de éljenek a kellemes meglepetések!:)
A novella fantasztikus volt! Nem igazán értem, h miért kellett eltitkolniuk Bella elől az esküvőt, de ez így sokkal nagyobb boldogságot okozott neki! Megnéztem volna az arcát, amikor meglátta magát az a mennyasszonyi ruhájában!:)
Egy kicsit én is megjdetem Edwardtól... ő sosem tudna haragudni Bella az elmondása szerint... vagy most mégis? De amint meglátta Bella arcán a rémületet egyből visszább vett. Tetszett, h ilyen határozott és rámenős!:P
Jó volt egy kicsit bekukkantani a későbbi életükbe, ahol már nem fenyegeti őket semmilyen veszély és végre igazán boldogok lehetnek egymással!
Remélem minél hamarabb elkápráztatsz bennünket egy újabb novellával! Én már nagyon várom!
Puszy!
Kircsi írta...
2011. április 6. 17:38
Szia!
Nem ez az első amit tőled olvasok, de talán ez lett a legjobb, mind közül. Nagyon szeretem az írásaidat és már várom a következő ehhez hasonló novelládat. Örülök, hogy rátaláltam a blogodra...
További sok sikert: ILIANA^^
Rosmine Flame írta...
2011. június 29. 12:54