Az oldalon saját szereplős történetek, Twilight fanfictionök és novellák találhatók.
Ha tetszik valamelyik történetem, ajánld másoknak, hogy ők is megismerhessék!
3. fejezet
Szégyen a futás, de hasznos.
Olyan halkan másztam ki Pete ágyából, majd vettem fel az előző esti ruháimat és tűntem el a lakásból, amennyire csak tudtam. Iszonyúan hasogatott a fejem, és nem csak a tegnap este elfogyasztott drasztikus mennyiségű alkohol miatt, amelyeket egymás után döntöttem magamba, hanem azért is, mert pokoli dühös voltam magamra az ostobaságomért.
Ennyire felelőtlenül még soha életemben nem viselkedtem, egyetlen egyszer sem ittam még annyit, hogy reggelre valamelyik exem – vagy idegen pasi – ágyában ébredjek.
Nem értettem magam, hogy miért feküdtem le Pete-tel, hiszen annak idején nem is volt olyan szoros kapcsolat közöttünk, hogy most utána vágyódjak. Talán csak arra volt szükségem, hogy valaki kényeztessen, és elfelejtesse velem, hogy mekkora barom voltam az elmúlt hónapokban, és kétségeket kizáróan a volt barátaim közül ő volt erre a legalkalmasabb. Vele működött minden az ágyban közöttünk, megeshet, hogy ezért „választottam” őt búfelejtőnek. Ha úgy nézem, talán szerencsésebb is, hogy vele feküdtem le, és nem valami vad idegennel.
Hiba lett volna teljes egészében Francois-t okolnom a dologért, és arra hárítani a történeteket, hogy megbántott és bosszút akartam állni rajtam. Kis része persze volt abban, hogy elkövettem azt a meggondolatlanságot, de java részt csak is magamnak köszönhettem.
Nem kockáztattam azt, hogy balesetet okozzak, ugyanis biztos, hogy az alkohol befolyása alatt állok még, az elfogyasztott mennyiség szerintem napok múlva sem ürül ki a szervezetemről, így inkább taxit hívtam, és későbbre halasztottam azt, hogy elhozzam a kocsit a bártól.
Otthon lezuhanyoztam és rendbe szedtem magam, majd felkaptam valami ruhát, és már hívtam is az újabb taxit. Míg várakoztam, bevettem egy fájdalomcsillapítót, majd csigalassúsággal levánszorogtam az épület elé.
Nem volt szép dolog tőlem, de parányit azért örültem annak, hogy nem csak én nézek ki úgy, mint az igénybevett mosórongy. Puszit nyomtam Nora arcára, és kértem egy kávét, majd Michael felé vettem az irányt.
– A húgod tuti, hogy alig aludt Adentől, és te is úgy nézel ki, mint aki hurkapálcikával támasztotta ki a szemeit egész éjjelre – mondtam ki a siralmas tényt, mikor lehuppantam a szokásos helyemre.
– Nem aludtam – mondta ki a számomra már nyilvánvaló dolgot, és még nem törődöm módon a vállát is megrántotta.
– Beszéltél neki Stacy-ről, meg arról, hogy az egész csak arra ment ki, hogy féltékennyé tedd? – Képtelen voltam arra, hogy kimondjam a legjobb barátnőm nevét. A nehezteléstől, amiért annyi hónapon át hazudott nekem, nem tudtam tisztán látni, és legszívesebben nem is beszélgettem volna róla. Időre volt szükségem ahhoz, hogy megemésszem a dolgokat, de legfőképpen azért, hogy meg tudjak neki bocsátani. Nem csak arról volt szó, hogy eltitkolt előlem valamit, hanem az is ott volt, hogy Francois-val kapcsolatos volt az a dolog. Annyi kellemetlen perctől megmenekültem volna, nem lettek volna álmatlan éjszakáim, ha tudom, hogy nem egy foglalt pasi tetszik.
– Nem. Nem akart meghallgatni.
– Akkora nagy barom vagy.
– Tudom – sóhajtott nagyot Michael. – Megint elveszítettem őt, Julie – emelte rám sírástól duzzadt szemeit, és tekintete kétségbeesett volt. – És nem csak őt, hanem a babát is.
– Kicsit sokkolódtam, mikor bejelentette, hogy terhes – vallottam be és keresztbe tettem a lábaimat.
Nora kihozta a kávémat, majd magunkra is hagyott minket. Beleöntöttem a koffeinbombába a két kis tasak cukrot, majd a tejszínt is.
– Azt sem tudtam, hogy tetszik neked Francois. Jól titkoltad. – Úgy tett Michael, mintha nem is hallotta volna a szavaimat.
– Ezt most bóknak szántad, vagy szemrehányásnak? – vontam fel a szemöldököm, majd megkavartam a kávémat. – Én sem tudtam, hogy lefeküdtél Anával aznap, mikor felébredtem a kómából.
– Bóknak szántam, a te hangodban viszont ott lapul a szemrehányás – felelte.
– Nem értem, hogy nem vettem észre, hogy erről van szó. Láttam, hogy valami nem stimmel veletek, de álmomban sem gondoltam volna, hogy elvetetted a magjaidat Anában.
– Ez gusztustalanul hangzott – fintorodott el Michael. – És ne is emlegesd a dolgot, azóta is csak arra a napra tudok gondolni – révedt el a tekintete egy pillanatra.
– Amilyen kiéhezett voltál a két év megvonástól, csoda, hogy nem csonkítottad meg Anát szex közben – kuncogtam, de szúrós tekintete láttán, inkább lekapartam a vigyort az arcomról és ahelyett, hogy újabb poént ütöttem volna el, inkább elhallgattam. – De azért szeretném, ha tudnád, hogy egy görény vagy.
– Miért is pontosan? – értetlenkedett és elnyomott egy ásítást.
– Azt hittem, hogy letört voltál mikor megtudtad, hogy Ana elveszítette az első babátokat, legalábbis mikor faggattam a dologról, nekem ezt mondta. Most meg, hogy újra terhes, tapló, szemét módjára viselkedj, és nagy ívből teszel arra, hogy gyereket vár tőled, pedig még mindig fülig szerelmes vagy belé – magyaráztam hevesen a dolgot és felhörpintettem a kávémat.
– Soha nem mondtam, hogy nem akarom a babát – förmedt rám Michael. – Majd’ kiugrok a bőrömből, hogy gyerekem lesz Anától. Nem is értem, honnan gondolja mindenki, hogy nem örülök a dolognak.
– Talán onnan, hogy sosem mondtad az ellenkezőjét. Mikor elmondta neked, hogy terhes, csak annyit kérdeztél, hogy viccel-e veled, és...
– Hé, állj! – intett csendre Michael. – Tegnap a szüleimnek tartottam kiselőadást, úgy tűnik, hogy most neked kell. Először is, akarom a babát, másodszor pedig, Ana a nagy igazságot a nyakamba zúdította, hogy nincs közte meg Legrand között semmi, és időt sem hagyott, hogy megemésszem a dolgot. Utána pedig meg sem akart hallgatni, és aztán jött a lavina és mire feleszméltem, már mindenki tényként kezelte, hogy egy tuskó vagyok, akinek nem kell a saját gyereke. Egyéb dolog, amivel meg akarsz vádolni? – kérdezte gúnyosan, és mikor megráztam a fejem, hogy semmi mást nem akarok a fejéhez vágni, halványan elmosolyodott.
– Mihez fogsz most kezdeni? Utána mész Párizsba? – kérdeztem kíváncsian.
Valahol igyekeztem megérteni Ana döntését, hogy miért titkolózott, de még képtelen voltam arra, hogy megbocsássam neki ezt. Az érzések, melyeket Francois iránt táplálok, és amelyeket hiába is tagadnék, akkor is a szívemben lennének, uralják a haragot, melyek szintén a részemmé váltak. Fel kell dolgoznom mindent, és túl kell lépnem nem csak a titkolózáson, hanem azon is, hogy bár Ana ha lehet úgy fogalmazni nem áll Francois és közém, de az igen, hogy a „francia suhanc”, ahogyan Susan nevezte egyszer csak szeretőnek akar. Marha lennék ebbe belemenni. Azért annyira még én sem vagyok eszement. Soha nem mennék bele abba, hogy valakinek pusztán a szeretője legyek. Mikor füttyentene egyet, akkor beugornék az ágyába néhány „mutatvány” erejéig, aztán kaphatnám magamra a cuccaimat, hogy utána eltűnjek a lakásából. Köszönöm szépen, de nekem erre nincs szükségem, még akkor sem, ha azokat a mutatványokat Francois-val hajthatnám végre. Ennél azért többre tartom magam.
– Nem – felelte Michael, kirángatva engem a gondolataimból. – Nem tehetem, még nem mehetek utána.
– Még nem? – kérdeztem kíváncsian. – Akkor mikor jön el a megfelelő időpont hozzá?
Michael szólásra nyitotta a száját, de aztán mégsem mondott semmit. Elnézett a vállam felett, majd türelmetlenül hadarta.
– Végre. Azt hittem, hogy sosem érsz ide.
Tágra nyíltak a szemeim, mikor Francois lehuppant a mellettem ülő fotelba, és kezet rázott Michaellel.
– Szia, Julie – fordult oda hozzám, és szemtelenül vigyorgott rám.
Felhorkantam és gőgösen elfordítottam róla a tekintetemet.
Alig néhány pillanatra volt csak szükség, hogy rájöjjek, Francois Ana miatt ül az asztalunknál. Mondjuk ezt kikövetkeztetni a következő kérdés is nagyban segített, melyet Francois tett fel Michaelnek.
– Mikor mész utána?
– Én is erre lennék kíváncsi – kotyogtam közbe.
– Amint elváltam – felelte egyszerűen Michael. – Házas emberként nem tudnék semmit sem ígérni Anának, és úgy tuti nem fogadna vissza. Szükségem van a segítségedre – fordult Francois felé, és kérlelően pillantott rá.
Próbáltam nem közbe kotyogni, és hagyni, hadd kovácsoljanak tervet, azt illetően, miként tűntessék el a képből Daphne-t.
Persze a megoldást Francois jelentette, pontosabban a kapcsolatai, és a pénze. Elintézett egy-két hívást, melyből egy kukkot sem értettem, lévén, hogy a francia nem az erősségem. Michael arckifejezése egy fokkal már elviselhetőbb volt a diskurálás végére. Úgy tűnt, hogy jót tett neki, hogy van mibe kapaszkodnia, és ha minden jól alakul, akkor hamarosan Ana után mehet. Barátnőm pedig szinte tárt karokkal várja majd, még ha az első néhány percben játssza is a megközelíthetetlent.
Minden egész jól haladt, nem feszengtem annyira Francois közelében, és még normálisan is viselkedtem vele, de aztán minden rosszra fordult. A homokvár akkor roggyant össze, mikor Nora odajött hozzánk, mindenki elé letett egy-egy csésze kávét, majd felém fordult.
– Két dologra lennék kíváncsi. Az első, hogy miért nem kocsival jöttél, a második pedig az, hogy miért van kiszívva a nyakad?
Láttam a jelenetet magam előtt, ahogyan a kérdés hallatán elsápadok és a falfehér szín kispiskóta hozzám képest. Hiba volt a hajamhoz kapni és a bizonyos folthoz kotorni jó néhány tincset, melyek fogalmam sincsen, hogyan kerültek el onnan. Hiszen, mikor elindultam otthonról, és még itt a kávézóban is ügyeltem arra, hogy senki se vehesse észre.
– Julie? – Michael kíváncsian pillantott rám és Francois-val egyszerre vonták fel a szemöldöküket.
– Nem fontos – nyökögtem ki zavartan és mindenhová pillantottam csak az asztalnál ülő két férfi felé nem.
– Igen is fontos. Mi történt Julie? – erősködött Michael, mire gyilkos pillantással jutalmaztam meg.
– Este elmentem inni, és emiatt nem vezethettem – feleltem tömören, és reménykedtem benne, hogy ennyivel megelégszenek.
Tévedtem! Hát persze, hogy ennyi magyarázat nem volt nekik elég, és bővebb mesét vártak, hogy mekkora volt az italmennyiség, amelyet elfogyasztottam, de az arcuk sem rezzent, mikor kiböktem a felesek számát, amely majd’ egy tucat volt. És természetesen arra is kíváncsiak voltak, hogy ki dekorálta ki a nyakamat.
Talán vissza akartam vágni Francois-nak az előző estéért, vagy egyszer csak kétségbeesésemben, hogy mekkora hibát követtem el, böktem ki gondolkodás nélkül az igazságot.
– Pete csinálta az éjjel, mikor szexeltünk.
Legalábbis azt hiszem, hogy akkor csinálta, vagy az is lehet, hogy utána. Ki tudja, de nem is ez a legegetrengetőbb kérdés, amire ha nem kapok válasz, belehalok.
Na, az arckifejezésük azért már nem volt semmi. Michael meglepődve, Francois pedig csalódottan tekintett rám. A nézése sokatmondó volt, de beletelt kis időbe mire rájöttem, hogy mérges volt, és hogy undorodott tőlem.
Hónapokkal később:
Sokáig vacilláltam, hogy eljöjjek-e vagy sem, de végül mégis úgy alakult, hogy egy bostoni templomban ülök, és arra várok, hogy Michael és Ana egybekeljenek.
A leghátsó padban foglaltam helyet, és próbáltam láthatatlanná válni, hátha senkinek sem tűnik fel az ittlétem. Na, persze egyáltalán nem működött a tervem, ugyanis Francine és Susan már az első percben kiszúrtak, és szó szerint vonszolni kezdtek, hogy az első sorba üljek inkább. Mikor aztán közöltem velük, hogy jól ülök én ott, ahol eddig helyet foglaltam, és hogy nem azért vagyok itt, mert mikor hiperszuper Ana és köztem, hanem mert tudom, hogy később megbánnám, hogy kihagytam az eseményt, mindketten visszavettek a lendületből, és hagyták, hogy visszakuporodjak az utolsó sorba. Már csak öt perc volt kezdésig, mikor meghallottam Ana hangját. Mint kiderült, egy kisebb helyiségben vette fel a menyasszonyi ruháját, és nem egyből abban jött a templomba.
– Én nem megyek férjhez – kiabálta hisztérikusan, és valami csörrenés hangja is kiszűrődött az öltözőjéből. – Borzalmasan nézek ki – folytatta aztán panaszosan.
Az egész templom hallotta a jelenetet, és a vőlegény elsápadva állt az oltárnál.
– Én így nem megyek emberek közé – sipította Ana, mire Michael, ha lehet még inkább elsápadt.
Vetettem rá egy pillantást, aztán lehunyva szemeimet nagy levegőt vettem, majd kikecmeregtem a padból. Mire észbe kaptam, már az öltöző ajtaján léptem be, hogy szembetaláljam magam Francois-val és Anával.
– Julie! – lehelte Francois, mire Ana rám kapta a tekintetét.
– Szi... szia – köszönt barátnőm.
– Szia – viszonoztam. – Michael a rosszullét szélén jár, amiért nem akarsz hozzámenni – tájékoztattam őt, hogy mindenki hallotta a hisztijét.
– Hozzá akarok menni, csak nem így – mutatott magára, majd sírni kezdett. – Olyan vagyok, mint egy méretes víziló.
– Próbáld te megnyugtatni, mert nekem nem sikerült – suttogta Francois a fülembe, majd kisomfordált a helyiségből.
– Nagyon csinos vagy.
– Nem igaz – vágta rá, és még jobban sírni kezdett.
– El fog kenődni a sminked – figyelmeztettem, de nem érdekelte. – Össze fogod kenni a ruhát a könnyeiddel – próbálkoztam mással, és úgy tűnt, hogy ez használt nála.
– Mondott valamit Michael? – kérdezte kíváncsian, és igyekezett egy zsebkendővel felitatni a könnyeit.
– Nem, az oltár áll hullasápadtan, és ha két percen belül nem mész ki hozzá, akkor szerintem ott helyben össze fog esni.
– Nem mehetek ki így – rázta hevesen a fejét. – Én így nem tudok hozzámenni. Azt akarom, hogy mikor a felesége leszek, csinos legyek. Szeretnék egy szép ruhát, ami jó néhány számmal kisebb, mint ez – fogta ujjai közé a menyasszonyi ruhája anyagát.
– Michael szeret téged, és iszonyatosan szexinek talál terhesen. Nekem elmondta, hogy milyen nehéz neki éjszakánként, hogy ott fekszik mellette a világ leggyönyörűbb nője, és nem érhet hozzá az alkutok miatt. Ha nem látna szépnek, simán kibírta volna az elmúlt heteket, és nem izgatta volna, hogy az ő terhes szerelmével nem szeretkezhet – próbáltam meghatni Anát.
Reménykedtem benne, hogy sikerülni fog. Mindennek ellenére, még mindig ő a legjobb barátnőm, és szeretném, ha boldog lenne, és ha ma gyűrű kerülne az ujjára.
– Az egészet ő akarta és nem én – kezdett kissé duzzogni. – Mikor utánam jött Párizsba, felcsábított a szállodai szobájába, és mikor végre már rátértünk volna a tárgyra, meggondolta magát. Azzal jött, hogy fegyelmezni fogja magát, és csak a nászéjszakán ugrik be a bugyimba.
Kissé kuncogni kezdtem Ana szavain, amelyek arra utaltak, hogy Michael az esküvő előtt önmegtartóztatást gyakorolt. Ana is halványan elmosolyodott, aztán a tükör felé fordult.
– Szerinted ki merjek menni emberek közé? – nézegette magát, majd végigsimított hatalmas pocakján.
– Igen, ellenkező esetben én vonszollak el az oltárig – közöltem vele vigyorogva.
– Mivel félek tőled – poénkodott – magamtól kell a padok között végigsétálnom.
Ana nagy levegőket vett, majd miután még egyszer megnézte magát a tükörben, a kezébe fogta az esküvői csokrát.
– Köszönöm, Julie! – nézett rám hálásan, majd az ajtó felé indult.
Hallottam, ahogyan nyílik az ajtó, és mielőtt végiggondolhattam volna a dolgokat, kiböktem:
– Hiányzol. Hiányzik a legjobb barátnőm.
– Te is hiányzol nekem – felelte halkan.
Végül nem az utolsó és nem is az első sorban ülve néztem végig az esküvőt, hanem ott álltam, nem messze Anától. Francois lovagiasan felajánlotta, hogy legyek Ana tanúja helyette, és elfogadtam az ajánlatot. Az egész szertartás gyönyörű volt, és az ifjú pár mérhetetlenül boldognak látszott. Michael szája majdnem körbeszaladt a fején, mikor a pap férjnek és feleségnek nyilvánította őket, és végre megcsókolhatta a terhes szerelmét.
Gyorsan léptem oda hozzájuk gratulálni, mielőtt még a vendégsereg eltaposott volna, hogy egymást megelőzve szorongassák meg az ifjú párt.
A Boston Harbor Hotel, ahol a lagzit tartották egy hatalmas különtermet biztosított az eseményhez. Dugig volt a helyiség a meghívottakkal, akiknek a nagy részét nem ismertem, és mivel a társaság azon része, akiről viszont tudtam, hogy kicsoda, különféle dolgokkal foglalkozott, unatkozva meredtem magam elé. Iszonyatosan unatkoztam, így valami ital után kezdtem el nézni. A bárpult, ahol három mixer kevert finomabbnál finomabb koktélokat, engem is elcsábított, így afelé vettem az irányt, és tüzetesen tanulmányozni kezdtem a kiskönyvet, melyben képekkel és leírásokkal illusztrálták, hogy mely italokat tudják a vendégeknek elkészíteni. Végül a Blue Hawaiian italra böktem és felpattantam az egyik székre, míg várakoztam.
– Egy Roy Rogerst kérek – ült le mellém valaki, mire felé fordultam.
Alig egy pillanat volt, míg Francois-val egymás szemébe néztünk, de aztán ő elfordult.
– El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök Anáéknak – kezdeményeztem beszélgetést vele.
Elvégre mégis csak ott ült mellettem, és valahol örültem neki, hogy akadt valaki, akivel beszélgethetek, és nem szimplán ülök, mint a kuka. Ugyanakkor pedig nem volt abban semmi rossz, hogy próbáltam egy elfogadható „kapcsolatot” kialakítani vele, még ha a dolog a beszélgetés szintjén is marad, a megfelelő határokon belül, melyet akkor húztam kettőnk közé, mikor kijelentette, hogy többé nem akar szerelmes lenni, de azért jól érezhetnénk magunkat.
Francois ajkait egy „chö” hang hagyta el, kissé megcsóválta a fejét, ezt követően pedig felém fordult.
– Ezt most komoly, Julie? – vonta fel a szemöldökét.
– Persze. Halálosan komolyan örülök Anának és Michaelnek, mert...
– Úgy értem, hogy – vágott a mondandómba – most komolyan fecsegni akarsz velem?
– Én csak... ha nem akarsz, akkor oké, nincs gond. Ha nem érdekel a beszélgetés lehetősége, semmi baj – feleltem.
– Nem a beszélgetéssel van a gond, hanem veled. Te nem érdekelsz – mondta kíméletlenül.
Az italát odacsúsztatták elé, és az én kék színben pompázó koktélom is elkészült. A szélére „tűzött” piros esernyőt babráltam, míg emésztettem az elhangzottakat.
– Nem értem, miért mondod ezt – értetlenkedtem, és tanácstalanul fordultam felé.
– Abban a pillanatban megszűntél érdekelni engem, mikor elmondtad, hogy lefeküdtél a volt barátoddal – vágta hozzám durván, majd felkapta az italát és elviharzott.
Címkék: A tiltott gyümölcs a legédesebb
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szia!
Nagyon jó lett. Alig várom a kövit.
Hány részesnek tervezted? És ezt is lelehet majd tölteni?
Ági
Névtelen írta...
2011. április 9. 22:52
Ne máááár milyen köcsög ez a Francoska...remélem meggondolja magát...
Jó lett Pupp..kiváncsian várom hogy innen hogy folytatod...:D
pusz
Moncs írta...
2011. április 10. 9:30
Hát... Francois-tól elég szemét dolog, h számon kéri Julie-n amit tett, elvégre nem a pasija... de idővel remélhetőleg az lesz :P
Az esküvő nagyon jó volt :D
Remélem azért Julie ezután megbocsát már Anának és szent lesz a béke :)
A kis francia meg egy jó nagy bunkó! Lehet, h sértődős, de ez elég érdekes, mivel Julie "csak" a volt pasijával feküdt le és ez nem akkora bűn, mintha egy vadidegennel bújt volna ágyba...
Na mind1... Francois bonyolult és annak ellenére, h azt hiszi, nem érdekli őt Julie, ahhoz képest mégis felhúzza magát a történteken szóval részemről én reménykedek :D
Ügyes vagy, bár néhány helyen a helyesírási hiba kicsit bezavart pl: mikor a "mondta" után még írtál egy "m"-et és vissza kellett olvasnom, h akk ki is mondta, de ezt csak azért, mondom, h beleköthessek vmibe :P, mert egyébként eszméletlenül tetszik :D
Puszi
Lina írta...
2011. április 13. 21:52