Az oldalon saját szereplős történetek, Twilight fanfictionök és novellák találhatók.
Ha tetszik valamelyik történetem, ajánld másoknak, hogy ők is megismerhessék!
Katasztrofális randiból varázslatos éjszaka
A novella 2023-ban játszódik. Nessie már betöltötte a tizenhetet, Jake pedig egyre közelebb kerül a harmincnégyhez. Egy tökéletes estét szeretnének, de nem minden alakul úgy, mint ahogyan tervezték.
(Nessie szemszöge)
A ruhám egyszerű volt – ugyanakkor dögös –, a sminkem kifogástalan, a hajam pedig lágy csigákban omlott a vállaimra és a hátamra. A cipőmet a kényelmes jelzővel lehetett illetni, már amennyire egy tizenöt centis Christian Louboutin magas sarkú kényelmes lehet.
Legalább biztos lehetek abban, hogy a vacsora közepén nem fogom lerúgni a lábaimról az asztal alatt, hogy megtornáztassam az ujjaimat... – gondoltam mosolyogva és ismét megnéztem magam a tükörben
Halk kopogás rángatott ki a gondolataimból, majd a válaszomat meg sem várva Alice néni már be is táncolt a szobámba. Aranybarna szemei tágra nyíltak, apró kezeit a szája elé kapta, majd a következő pillanatban el is vette onnan őket, és mire egyet pisloghattam volna, már a nyakamba csimpaszkodott.
– Gyönyörű vagy – szólt elbűvölten, és alaposan megvizsgált, mikor elengedett. – Tudtam én, hogy tökéletesen fog állni rajtad ez a Prada, de nem akartál hinni nekem. Olyan, mintha rád öntötték volna. Rose – kiabált a másik nénikémnek, pedig vámpír létére a halk szólítást is könnyedén meghallaná! –, gyere és nézd meg Nessie-t!
– Ó, te jó ég! – sikkantott fel Rose néni alig egy pillanattal később, aztán odasietett hozzám és megpörgetett, hogy Alice-hez hasonlóan ő is alaposan szemügyre vehessen. Aprót csóváltam a fejemen a túlzott lelkesedésük láttán és a szám már mosolyra kezdett húzódni, ami félúton rá is fagyott nénikém szavai miatt: – Micsoda pazarlás egy kutya miatt – motyogta Rose, de hála a vámpírtulajdonságaimnak meghallottam. Dühösen néztem rá, amiért – még ennyi idő után is – így beszél Jake-ről, holott pontosan tudja, hogy mit jelent ő számomra.
Mind azt hittük, hogy az évek folyamán Rose és Jacob majd megbarátkoznak egymással, és ez valamennyire sikerült is nekik, bár ez közöttük nem igazán barátság, inkább csak elviselik egymást. Ezt tükrözi az is, hogy mindketten csúnyán beszélnek a másikról, ha az éppen nincs a közvetlen környezetükben.
– Szerintem egy kis pirosítót még feltehetnénk neked – ajánlotta Alice, próbálva menteni a helyzetet azzal, hogy igyekezte elterelni a figyelmem. Mielőtt bármit válaszolhattam volna, már tolt is a fürdőszobám felé, ahol aztán lenyomott a fürdőkád szélére, és miután törölközőt tett a ruhám elejéhez – hogy ne koszolja össze a Pradámat –, keresőhadjáratot indítva elmerült a tőle kapott sminkes ládámban. – Jacob le fog hidalni, ha meglát – vigyorgott örömtelien, miközben egy kis pirosítót vitt fel az arcomra.
– Ez most teljesen emmettes volt – kuncogtam.
– Azt hiszem, mostanában túl sok időt töltök vele, és nyilvánvalóan rossz hatással van rám – töprengett el hangosan, és egy-két mozdulattal később aztán késznek nyilvánított a randira. Ősz közepe lévén vékony, combközépig érő kabátot kaptam magamra a szobámban – nem csak a hideg ellen védekeztem, hanem megelőztem néhány arcpirító Emmett-féle poént, amelyet biztos a fejemhez vágna, ha meglátná, hogy a ruhám rövidebb és kivágottabb a kelleténél.
A családom egy emberként várakozott a nappaliban. Gyorsan elköszöntem tőlük, de kissé felháborodottan követelték a rendes búcsúzkodást, és mikor sóhajtva léptem vissza a helyiség közepére, egyenként suhantak oda hozzám, hogy aztán úgy ölelgessenek és szorongassanak, mintha legalább egy hónapra hagynám itt őket, holott csak egy estét készültem a házon kívül tölteni. Apa az elköszönés után nagylelkűen felajánlotta, hogy kikísér a kocsimhoz. Biztos voltam benne, hogy ürügyet keres arra, hogy kettesben maradhasson velem, és elárulhassa, hogy miért volt olyan megmagyarázhatatlan a viselkedése a nap – sőt a hét – nagy részében.
– Ígérd meg, hogy semmi olyasmibe nem fogsz belemenni, amit ne akarnál te is teljes mértékben! – suttogta a fülembe, miközben a kocsim felé tartottunk. Tudtam, hogy azért beszél olyan halkan – komolyan nehezemre esett meghallani a szavait –, hogy anya ne jöjjön rá, mi a beszélgetésünk tárgya.
– Nem igazán értem, hogy... – kezdtem összezavarodva a garázsban toporogva, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy apa tulajdonképpen hová is akar kilyukadni, azonban egy kézmozdulattal csendre lettem intve.
– Elég nagy vagy már... – dadogott zavartan, mindenhová nézve csak rám nem, és néhány másodperces csend után folytatta az elkezdett mondatot – ...ahhoz, hogy...
Apa ismét elhallgatott, és fújtatott egyet. Összevont szemöldökkel néztem rá, és vártam, hogy elmondja végre, mi a zavartságának az oka, azonban továbbra is makacsul hallgatott.
„Apa, kérlek, mondj valamit!” – szólítottam meg őt gondolatban. Nagyot sóhajtott, majd végre újra beszélni kezdett.
– Úgy gondolom, hogy nem véletlenül vásároltad azt a különleges, fekete fehérneműt, és vetted fel éppen ma este.
A számat szó szerint eltátottam, és az arcom forrósága elárulta, hogy fülig pirultam. A sokk szétterjedt minden apró sejtemben, és legalább egy perc is eltelt, mire végre észhez tértem. De ez még nem jelentette azt, hogy normális, emberekre jellemző reakciókat voltam képes produkálni, ezt volt hivatott jelezni az, hogy kizárólag tátogtam, mint egy hal.
– De ezt honnan...
– ...tudom? – fejezte be helyettem a mondatot apa, és mikor bólintottam, csak legyintett egyet. – Az nem fontos.
Ha csak egy pillanatig is, de megfordult a fejemben, hogy esetleg Rose néni gondolatai árulták el a dolgot, de apa megcáfolta a felvetésemet.
– Senki sem gondolt erre, vagy fecsegte ki. Mondtam már, kicsim, nem fontos, hogy honnan, a lényeg az, hogy tudom. Ahogyan azt is, hogy felnőtt nő vagy és fülig szerelmes. Sajnálom, hogy olyan szigorú voltam egy bizonyos kérdésben, de szeretném, ha tudnád, hogy nagyon szeretlek, te és édesanyád vagytok a mindeneim, és... Ezzel csak azt akarom kinyögni, hogy szerettem volna mindent jól csinálni, de most már tudom, hogy tévedtem néhány dologban.
– Évek óta ezt mondogatom neked, de sosem hallgattál rám – jelent meg anya is a garázsban, és belekarolt apába.
– Neked mindig igazad van, szerelmem, csak erről néha megfeledkezem – emelte gyengéd pillantását anyára, aki kissé önelégülten mosolygott rá, aztán a figyelmük teljesen rám irányult. – Az első alkalom...
– A felvilágosítást már megtartottátok, ha jól emlékszem úgy tíz évvel ezelőtt, na, nem mintha előtte ne tudtam volna, hogy mit hová kell... – Apa fancsali arckifejezése elárulta, hogy egyrészt jobb, ha nem folytatom, másrészt pedig, hogy nem így kellett volna megfogalmaznom a dolgot, de már felesleges lett volna kijavítani magam. – Az Emmettel töltött idő alatt az ember vagy esetemben félvámpír megtud egyet s mást – magyarázkodtam aztán.
Türelmetlenül lóbáltam a kezemben az autóm kulcsát, ugyanis szerettem volna már indulni La Push-ba. Alig vártam, hogy láthassam Jake-et, és természetesen izgatott voltam azon okból kifolyólag, amit apa nyilvánvalóan próbál kibökni legalább öt perce már.
– Tudom, hogy sokat vártatok Jacobbal a mai napra – vette át a szót anya, és reménykedtem, hogy vele többre jutok, mint apával. – Nyilvánvalóan örökölted az őrült hormonjaimat, amivel emberkoromban igencsak próbára tettem Edward önuralmát, és az elmúlt évek neked és Jacobnak is örökkévalóságnak tűnhettek, de szeretném, ha teljesen akarnád te is.
– Ez elég kellemetlen – motyogtam ismét elpirulva.
Rémesen ciki, ha a szüleid tudják, hogy aznap készülsz először lefeküdni a szerelmeddel. És ennél csak az a cikibb, ha az orrod alá is dörgölik, ráadásul még beszélni is akarnak veled róla.
– Hidd el, kincsem, nemcsak neked, hanem nekünk is ugyanolyan kellemetlen ez az egész beszélgetés. – Anya elengedte apa karját, majd odalépett hozzám, és miután a kézfejével megsimította az arcomat, tenyerébe fogta a szabad kezem. – Szeretném, ha ma este minden olyan tökéletes lenne számodra, mint nekem volt tizenhét éve Edwarddal.
– Anya – nyújtottam el a nevét méltatlankodva, és zavartan, valamint kínosan toporogtam a garázsban.
Nem akartam erről hallani, sőt semmi olyanról, ami a szüleim nemi életével volt kapcsolatban, ebbe beletartozott a nászútjuk is. Éppen elég volt számomra Emmett poénkodása nap, mint nap, hisz sajnos sosem felejtette el megjegyezni, hogy anyáék micsoda rombolást csináltak Esme nagyi szigetén. Habár igyekszem befogni a fülem, hogy ne halljam az efféle dolgokat, de az embereknél sem válik be teljes mértékben a „fülekre tapasztott kezek” módszer, hát még vámpírgén is szorul valakibe. Remélem, anya nem fejti ki, apa hogy zúzta szét a nászútjukon az ágykeretet, mert akkor hosszú ideig tartó pszichiátriai kezelésre lesz szükségem.
– Bocsánat, bocsánat – rángatott ki anya a gondolataimból, és bár képtelen volt a pirulásra, de tudtam, hogy eléggé zavarban van. – Ugye ma is bevetted a gyógyszert? – halkította le a hangját, de a célja, hogy a kérdés kettőnk között maradjon, naná hogy lehetetlen volt, mivel egy vámpír, történetesen a férje állt mögötte. Aki természetesen kíváncsiskodni kezdett.
– Miféle gyógyszerről beszéltek? – vonta fel apa a szemöldökét és a tekintetét anya meg közöttem jártatta.
– Jaj, szerelmem, szerinted mégis milyen gyógyszer? – fordult anya apa felé csípőre tett kézzel, akinek úgy tűnt, leesett a dolog, mert a száját halk „ó” hagyta el. Anya ezt követően ismét hozzám fordult, majd a homlokára csapott. – Milyen figyelmetlenek vagyunk – hadarta, és gyengéden megölelt. – Bizonyára már szeretnél indulni. Jó... mulatást. – A kacsintásától fülig pirultam és lesütöttem a szemeimet, mintha a cipőm orra olyan hű, de érdekes látványt nyújtana, amelyről nem akarok lemaradni.
Hallottam, ahogyan megindultak a garázsban lévő ajtó felé, anya pedig odasúgta apának.
– Látod, szerelmem, milyen nagyra nőtt a kicsi lányunk? Szinte tegnap volt, amikor először tartottam őt a karjaimba, most meg már nagyobb, mint én.
Erre apa kuncogva ezt válaszolta: – Ő még mindig a mi kicsi lányunk és az is marad mindörökre. Amúgy meg az egész magasság dolog a cipője miatt van. Nem akarnál te is egy olyat? Most már biztosan nem botlanál el benne, hála az égnek a koordinációs gondjaidnak véget vetett a vámpírrá válás, így nem kell egész nap azon aggódnom, hogy mikor esel hasra.
– Nagyon vicces – morogta anya, majd egészen más hangnemben folytatta: – Úgy tűnik, édesem – kezdte nyájasan –, eléggé humoros kedvedben vagy ahhoz képest, hogy néhány óra múlva egy vérfarkas el fogja venni a lányod szüzességét.
– Ne is mondd, Bella, az agyvérzés szélén állok már így is!
Mosolyogva csóváltam a fejemet a csipkelődésükön. Mikor eltűntek a szüleim a szemem elől, szinte feltéptem a kocsi ajtaját, akkora hévvel igyekeztem beszállni, majd miután kitolattam a garázsból, a kormányon folyamatosan dobolva tapostam a gázpedált, hogy minél előbb La Pushba érjek.
Hihetetlennek tűnt számomra, hogy elérkezett ez a nap. Ha nem lennék félvámpír sem tudnám elfelejteni, amikor valamivel több, mint tíz éve hatalmas veszekedés robbant ki a szüleim és köztem... Jake miatt.
– Szó sem lehet róla – kiabálta apa, és lerázta anya kezét a válláról, aki próbálta csitítani őt.
– De apa, kérlek, már nagy vagyok! – erősködtem és a legkérlelőbb nézésemet is bevetettem nála, hátha sikerrel járok.
– Nem és nem! – felelte keményen, és a tekintete szurokfekete volt. Azt hiszem, nagyon felidegesítettem, ami az életem elmúlt hét éve során még sosem történt meg. Úgy tartják, egyszer mindent el kell kezdeni.
– Ez nem ér. Már tizenhét vagyok, és jogom van ahhoz...
– Tévedsz, Renesmee, csak úgy nézel ki, mint egy tizenhét éves, de az ég szerelmére, még csak hét vagy!
– Igen, úgy nézek ki, úgy gondolkodok és minden ilyesmi. Már elég nagy vagyok – dobbantottam a lábammal, és egyre közelebb jártam ahhoz a bizonyos határhoz, amikor toporzékolni kezdek.
– Nem fogok belemenni abba, hogy a hét éves lányom szexuális kapcsolatot kezdjen – kiabált velem, és mikor Jasper bácsi bevetette a képességét, hogy lehűtse a kedélyeket, apa ráförmedt, hogy hagyja abba.
– Ha nem Jake lenne az illető, tuti nem elleneznéd – fontam karba a kezeimet, és durcásan kibámultam az ablakon. – Ha mondjuk Nahuellel* akarnék lefeküdni, tuti nem lennél ilyen mogorva.
– Itt nem a személy a fontos, hanem az, hogy még kicsi vagy ehhez. Majd ha annyi idős leszel, mint ahogyan most kinézel, megtörténhet. Akkor már nem fogom ellenezni.
Nőkhöz méltatlanul horkantam fel, és a szám tátva maradt. Nem, ezt nem gondolhatja komolyan, ez biztos csak egy rémálom, vagy átverős műsor. Igen, ez az kell hogy legyen. Vajon merre lehetnek a kamerák, meg a stáb, akik a legnyomorúságosabb pillanatban előugranak, és megveregetik a vállam, hogy bocs, csajszi, az egész csak móka volt? Bár akkora szerencsém nincs, hogy mindez valóban csak egy oltári rossz vicc legyen.
– Apa, de... az még körülbelül tíz év – suttogtam döbbenten, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne ájuljak el a sokktól, vagy ne felejtsem el, hogyan kell lélegezni.
– Ami idő alatt újra és újra átgondolhatjátok a dolgokat kettőtök között.
– Az ég szerelmére – sipítottam szinte már önkívületi állapotban –, Jake lenyomata vagyok, ez nem olyan, mint egy tiniszerelem, hogy egyik pillanatról a másikra vége lesz. És ha várunk még tíz évet, Jake... – gyors fejszámolást követően a számat ismét eltátottam, de aztán rendeztem a vonásaimat, és szinte csak suttogva folytattam – majdnem harmincnégy éves lesz. Ez az egész abszurd és...
– Én százöt voltam, mikor lefeküdtem édesanyáddal – vetette ellen apa, diadalittasan nézve rám, amiért megnyerte az aktuális csatánkat.
Fújtattam egy sort, és bár nem volt jó ötlet tovább feszíteni azt a bizonyos húrt, de képtelen voltam fékezni az indulataimat.
– Nem lehet mindenki olyan, mint te, apa – szóltam gúnyosan, és csúfondárosan vigyorogtam rá. – Nem lehet mindenki aggszűz.
Apa szemei kidülledtek – egy pillanatig attól tartottam, kiesnek a helyükről – a döbbenettől, hogy ilyet ki mertem mondani, anya pedig felszisszent és azonnal rám pirított.
– Renesmee, hogy mondhatsz ilyet? Kérj bocsánatot apádtól! – követelte tőlem, de én nem engedelmeskedtem az akaratának. Bár valóban szólásra nyitottam a számat, azonban teljesen mást mondtam, mint amire számítottak volna tőlem.
– Nem!
Amikor felpillantottam a körmeim piszkálgatásából – amit néhány pillanattal korábban kezdtem el –, vettem csak észre, hogy az egész családunk ott áll a nappaliban, és a veszekedésünket szemlélik.
– Annyira igazságtalanok vagytok velem – kiabáltam a szüleimmel, és mérgesen fordultam anyához. – Csak tudnám, te mit szóltál volna ahhoz, ha azt mondják neked, hogy bár szereted apát, várnod kell tíz évet arra, hogy lefeküdj vele. Mert hát mindannyian tudjuk a családi történetekből, hogy a nászéjszakáig is alig bírtad ki, hogy ne vesd rá magad.
A szobában lévők arckifejezéséből – főként anyáéból, aki még sápadtabb lett, ami elméletileg képtelenség lenne – azt szűrtem le, hogy ezt a csatát az előbbivel ellentétben most én nyertem meg. Azonban ez sem a szüleimet, sem engem nem töltött el földöntúli örömmel, hisz őket megbántottam, nekem pedig még mindig szigorúan tilos lefeküdnöm Jacob Blackkel.
Most, utólag visszatekintve a múltra úgy gondolom, mindannyian elvetettük kissé a sulykot, de a legnagyobb hibát mégis én követtem el azzal, amit még utoljára, hogy meglegyen a végső, legfájdalmasabb döfés számukra, a szüleim arcába vágtam:
– Utállak titeket. Bárcsak teljesen vámpír lettem volna, mikor megszülettem, akkor a Volturi úgy elintézett volna engem is, mint Bree Tannert**.
A La Pusht Forksszal összekötő út megtétele a betartott sebességgel valamivel több mint fél óra, és én igyekeztem úgy tenni, mintha a számlálóm ötven mérföld óránkénti sebességet és nem száztízet mutatna. Mivel Alice néni Jake miatt nem látta a jövőmet, kénytelenek voltunk Charlie nagypapát megkérdezni, hogy ma este lesz-e valaki szolgálatban a La Push Roadon, hogy lefülelje a gyorshajtókat, mire csak annyit felelt: – Majd intézkedek, hogy ne legyen ott senki.
Szegény rendőrfőnököt bűnbe vittük, majd meg kell hálálnom neki valahogy, hogy szemet hunyt a gyorshajtás felett.
A szívem az addiginál is hevesebben vert, amikor leparkoltam Jake háza előtt. A gyerekkori otthona szomszédságában állt a sötétzöld, kétszobás kuckó, melyet tíz évvel ezelőtt épített a két kezével, na meg persze a falka tagjainak segítségével. Billy boldog volt, hogy bár a fia kirepült a családi házból, mégis a közelében maradt. Nagy levegőt vettem, és kiszálltam a kocsiból, majd bizonytalan léptekkel indultam meg a bejárat felé. Felléptem a tornácon lévő három lépcsőn, és vetettem egy gyors pillantást az ismerős hintaágyra, ahol már sokszor kuporogtunk forralt bort szürcsölgetve. Elmosolyodtam az emlékek hatására, majd az ajtóhoz siettem. A kezem kopogásra emeltem, de aztán mégsem tettem semmit. Szükségem volt még néhány pillanatra, hogy összeszedjem magam, elvégre mégiscsak nagy dolog áll előttem, pontosabban előttünk. Engedélyeztem magamnak tíz másodpercet, amely alatt nagyokat lélegezve számoltam magamban, és lehunyt szemekkel szívtam magamba az alma és a fahéj illatát – mely minden bizonnyal a desszert összetevői közé tartozik –, azonban a bátorsággyűjtő akciómnak a nyolc elmotyogásával egy időben vége is szakadt. Az ajtó kinyílt, a szemeim pedig kipattantak, hogy megpillantsam a lélegzetelállító mosolyt rám villantó Jake-et. Alaposan végignéztem rajta, és igyekeztem megfékezni magam, hogy ne csorgassam a nyálam. Világosbarna inget viselt – a felső két gombot szabadon hagyta, és az ujjait könyökig feltűrte –, hozzá sötétkék farmert, de az összhatást fokozó, a lábain lévő papucstól majdnem felkuncogtam.
Végül mégsem tettem meg, mert a kacaj a torkomra forrt attól, ahogyan Jake végigmért a tekintetével tetőtől talpig. Hallottam, ahogyan hangosan nyelt, és olyan erővel szorította az ajtófélfát, hogy az ujjai belefehéredtek.
– Tyű, a jó mindenit. Pokoli dögös vagy – szólt rekedt hangon és elvarázsoltan, de aztán mintha valaki pofonvágta volna, magához tért, és miközben megköszörülte a torkát, eleresztette az ajtófélfát. – Bocsánat, nem így akartam fogalmazni... Én csak azt akartam mondani, hogy gyönyörű vagy.
Széles mosolyt villantottam Jake-re, és miután néhány előrehulló hajtincset a vállam mögé söpörtem, odaléptem hozzá, és az izmos testéhez simulva néztem fel rá.
– Tudod, a pokoli dögös jelző sokkal jobban tetszett, mint az az illedelmes bók – vallottam be neki kacéran mosolyogva. – Nem szeretem, mikor jól nevelt férfit játszol.
– Á, szóval az jobban tetszett? – Igyekezett komoly maradni, de a szája szegletében bujkáló mosolytól nagyon is bohókás volt.
– Nagyon-nagyon – feleltem furcsa hangon. Állítom, még egy megjegyzés tőle, hogy mennyire jól nézek ki, és tuti, hogy folyékony halmazállapotot veszek fel. – Jake, szó se róla, tényleg nagyon forró vagy, de azért én mégis fázom egy kicsit – jegyeztem meg kissé pironkodva néhány másodperccel később, mire ellépett tőlem.
– Milyen idióta vagyok – korholta magát –, gyere be. Nem is csodálom, hogy fázol, ha... – harapta el a mondatot, és megköszörülte a torkát.
Felvontam a szemöldökömet, úgy pillantottam rá, míg beléptem a házba. Vártam, hogy folytassa a mondatot, esetleg reméltem egy isteni sugallatot, amellyel rájöhetek, hogy mit akart mondani, de egyik sem következett be. Végül nem törődve a dologgal nyúltam a kabátomhoz, és oldottam ki a rajta lévő övet, ami a derekamnál volt.
Jacob megütközve bámult rám, és a szemei kidülledése csak az egyik reakciója volt a tevékenységemnek, mert ott volt még az is, hogy a száját eltátotta.
– Mit művelsz? – kérdezte halkan, és nagyot nyelve nézett rám.
– Öhm... levetkőzöm? – kérdeztem gúnyosan, és a kabát felső gombjához nyúltam. Tény, hogy kint fáztam a combközépig érő kabátomban, hisz az alatta lévő ruhából majdnem a fenekem és a melleim is kint voltak, de egy jól befűtött házban már naná, hogy melegem volt.
– Már most? – bámult rémülten, és egyre inkább úgy éreztem, hogy itt valami nagyon nincs rendben.
– Talán azt szeretnéd, hogy kabátban vacsorázzam? – kérdeztem vissza válaszadás helyett, és várakozóan néztem Jake-re. – Valami baj van azzal, ha leveszem a kabátomat?
– Nem, éppen ellenkezőleg – mormolta, és annyira halk volt a hangja, hogy biztos voltam benne, nem akarta, hogy meghalljam, amit mondott. – Azt hiszem, hogy nem bírnám ép ésszel, ha te... hát tudod... úgy egyél velem.
– Na jó, elég! – gomboltam ki a második gombot is. – Magyarázd el, hogy mi van, mert nem értek semmit. Azt hiszem, hogy egy lényeges információt kihagytál.
– Nézd, Ness, tudom, hogy meglepetést akartál azzal, hogy... Ádám kosztümben jöttél, de az önuralmam abban a pillanatban csődöt mondana, ahogy meglátnálak meztelenül.
Fogalmam sincs, hogy milyen arcot vághattam, de valahol a „megőrültél?” és a „most mi van?” között lehetett. Lehet, hogy szívott valamit, mielőtt megérkeztem, és most be van állva. Igen, csak ez lehet a magyarázat, más ésszerű dolgot nem tudok elképzelni.
– Te meg mégis miről beszélsz? – nevettem fel kínomban, és azon morfondíroztam, hogy fogom rábeszélni a falkát, engedélyezzék, hogy Carlisle nagypapa eljöjjön, és megvizsgálja Jake-et, hogy mi lehet a baja.
– Jaj, Nessie, mégis miről beszélnék? Természetesen arról, hogy pucér vagy a kabát alatt – túrt bele feszülten a hajába, és tekintete megállapodott a kabátból kilátszó combjaimon. – Ha annyira le akarod venni a kabátot, akkor kerítek neked egy pólót vagy valamit, mert ellenkező esetben a vacsora helyett téged foglak felfalni.
Nem akartam elrontani a remek szórakozási lehetőségemet, ezért nem világosítottam fel Jake-et, hogy bár a ruha elég sokat mutató, de hogy tényleg semmit se takarjon, az azért erős túlzás volt. Így hát belementem a játékba, és legyőzötten néztem rá.
– Ki mondta el? – kérdeztem megjátszott letörtséggel, és még a számat is sikerült elhúznom.
– Emmett hívott fel néhány perccel ezelőtt. De csak jót akart – próbálta megvédeni mackós nagybácsimat, akinek ezt a húzását holnap tuti, hogy meg fogom köszönni. Egyszerűen leírhatatlan, mennyire mókás Jake zavartsága. – Szerette volna, hogy felkészüljek rá, hogy nem viselsz semmit, nehogy akkor vedd le a kabátot, amikor éppen van valami a számba, mert tuti megfulladnék – hadarta.
Két lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, és lábujjhegyre állva, incselkedve mormoltam neki.
– Mégis mi lenne éppen a szádban? – a nyakánál fogva húztam le magamhoz a fejét, és mikor az ajkai alig néhány centire voltak az enyémektől, megadtam neki a kegyelemdöfést. – Egészen véletlenül nem a nyelvem? – Nem vártam meg a válaszát, egyszerűen csak megadtam magam a kísértésnek és a vágyaimnak, melyek már hetek óta „kínoztak”, és gyengéden az ajkaimat az övéihez nyomtam. Jacob kissé felnyögött, ami megmosolyogtatott és még több biztatást adott a folytatáshoz. Kissé eltávolodtam a forró ajkaktól, majd a számat résnyire kinyitva, újra rátapadtam. Megőrjített a teste forrósága, és az illata. Azt hiszem, ahogyan apának anya, úgy nekem Jake a saját ínyem szerint kevert heroin. Elengedtem a nyakát, és gyors mozdulatokkal gomboltam ki a kabátomat, majd rángattam le magamról. Jake a ruhadarab suhogására eltávolodott tőlem, és felnevetett, mikor meglátta, hogy mégsem vagyok pucér, aztán a karjaiba kapott, és miközben csókolni kezdett, megindult velem valamerre.
Egyáltalán nem érdekelt már a vacsora, sem semmi más, csak az, hogy erre az estére vártam már tíz éve, és most végre elérkezett. A gyomrom apró csomóra volt zsugorodva már jó ideje, hisz mégiscsak izgultam amiatt, amit tenni készülünk, de kissé mérgesen szusszantam fel, mikor talajt éreztem a lábaim alatt, és a helyiség, amiben voltunk még csak véletlenül sem Jake hálószobája volt.
– Mindent a maga idejében – suttogta a fülembe, majd kihúzta nekem a széket.
– Ez nagyon nem volt szép – csaptam csípőre a kezem. – Teljesen azt hittem, hogy... hát... szóval azt – dadogtam, és a csúfondáros vigyora miatt csak még inkább pipa lettem.
– Hát, ebben a göncödben elég nagy erőfeszítés volt, hogy nem az ágyamban kötöttünk ki. Mondd, hogy van rajtad fehérnemű, nem bírnék úgy vacsorázni, hogy tudom, a ruha alatt semmi sincs – kérlelt, és most az egyszer nem volt kedvem játszadozni vele.
– Igen van... de csak bugyi... a melltartó a ruha szabása miatt teljesen felesleges lett volna. – Rákacsintottam Jake-re, majd kuncogva az elkínzott arckifejezése miatt, lehuppantam a székre.
Jacob a konyhapulthoz ment, majd könnyedén, mindenféle segédeszköz használata nélkül, kiszedte a dugót a pezsgősüvegből. Öntött két pohárba a gyöngyöző folyadékból, majd az egyiket letette elém, és ő is helyet foglalt velem szemben.
– Bizonyára meghittebb lenne, ha állva koccintanánk, de ha jól emlékszem, azt mondtad, nem szereted, mikor jól nevelt férfit játszom.
– Jól emlékszel – mosolyogtam, majd odanyújtottam a poharamat Jake-nek, hogy koccintsunk. – Igyunk kettőnkre, és az elmúlt tíz évre, ami önuralmat-próbáló volt.
Egy hajtásra kiittam a poharam tartalmát, Jake pedig felvonta a szemöldökét az akcióm láttán. Addig a pillanatig, míg az utolsó korty is le nem csúszott a torkomon, eszembe se jutott, hogy én valójában nem is szeretem az alkoholt. A gyomrom ökölnyi nagyságúra való zsugorodása, amiért tartottam az együttléttől Jake-kel, teljesen kiűzte az alkoholellenességet belőlem.
Jake lassan kortyolgatta a pezsgőjét, és közben engem figyelt, bár a majdnem felfalt a szemeivel találóbb kifejezés lenne. Akaratlanul pirultam el, ami mosolygásra késztette őt. Kiitta a pezsgőt a pohárból, így már anélkül tudott nézni, hogy mással is kellene foglalkoznia közben. A zavarom nőttön nőtt, így félénken megszólaltam:
– Ne bámulj már így!
– Mégis hogy? – kérdezte furcsán rekedt hangon, és a tekintete a dekoltázsom, az ajkaim és a szemeim között cikázott.
– Mintha én lennék a világ nyolcadik csodája – feleltem a vállamat megvonva, és igyekeztem nem tudomást venni arról, hogy a testem őrülten vágyott Jake érintései után. Már a pillantásától is úgy éreztem, hogy mindjárt felgyulladok, hátha még most hozzám is érne...
– Jegyezd meg, amit most mondok! Az a hét csoda eltörpül melletted, te vagy a legcsodálatosabb a világon.
Éreztem, hogy szilárdból cseppfolyós halmazállapotúvá kezdek válni, így kellett valami, amivel megállíthatom az elkezdődött folyamatot. Ezért kiböktem az első dolgot, ami eszembe jutott.
– Ez a csoda éhes. Szeretné megkóstolni, hogy mit alkottál össze ma délután. – Mosolyt villantottam rá és igyekeztem úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Holott az agyam egyetlen dolgot skandált, mégpedig hogy, nem érdekel, mit főzött, mert igazság szerint őt szeretném megkóstolni. Érezni akarom az a fenséges aromát, amely megtöltené a számat, ha a nyakára hajolnék, és belémártanám a fogaimat.
Évek teltek el azóta, hogy utoljára Jake-be kóstoltam, hogy utoljára éreztem vérének mámorító ízét. Most azonban... nagyot kellett nyelnem, és vissza kellett fognom magam, hogy ne vessem át magam az asztalon, és harapjak belé.
Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, és mélyeket lélegeztem, ami rossz ötlet volt, mert csak még inkább a vér illatának hatása alá kerültem. Éreztem, hogy az inak megfeszültek a nyakamon, és az asztal széle helyett a lábamba martam; nem akartam tönkretenni a berendezést.
– Ness, jól vagy? – kérdezte rémülten Jake, és a következő pillanatban éreztem, ahogyan forró kezei az arcomra csúsznak, és maga felé fordítja a fejem.
Kinyitottam a szemeimet, és az első, amit megpillantottam az ő tekintete volt. Aggódva tekintett rám, és tudtam, ha most azt kérném, hadd harapjak belé, örömtől dalolva fordítaná oldalra a fejét, és engedné, hogy megcsapoljam.
– Nem! – feleltem valósághoz hűen. – Nem vagyok jól. Beléd akarok harapni – vallottam be zihálva, és figyeltem a Jake arcán átsuhanó érzelmeket. Volt ott aggodalom és öröm is.
– Akkor tedd meg! – ajánlotta, és a vámpír felem kapva kapott volna az alkalmon. Az emberi felem, a szerelmes nő azonban azonnal hárította a dolgot.
– Inkább maradnék a salátánál. Ide érzem a fenséges illatát – próbáltam kíméletesen visszautasítani a felajánlását, de még így is megbántottam Jacobot.
– Szóval már nem csábít annyira a vérem. Sőt, lehet, annyira taszít az illatom, mint a családodat – hullottak le a kezei az arcomról, és nagy léptekkel indult meg a konyhapult felé. A kelleténél többet szöszölt az előétellel, és biztos voltam benne, azért teszi, hogy lenyugtassa magát.
– El sem tudod képzelni, mekkora önuralomra van szükségem, hogy itt üljek, és ne a nyakadat szívogassam. Ha taszítana az illatod, nem kellene visszafognom magam. És most nyilván felvetődik benned, miért nem iszom belőled? Csak hogy megnyugodj, elárulom neked, hogy később szeretnék beléd kóstolni, hogy megtudjam, még mindig ugyanolyan-e az ízed, mint tizenegy évvel ezelőtt.
– Sikerült megnyugtatnod – fordult felém kápráztató mosolyt villantva rám, és felszolgálta az előételt.
Csendben falatoztunk, de szinte rá sem néztünk az ételre, végig egymást bámultuk.
A saláta utána következett a leves, amelynek illata egyszerűen mennyei volt. A harmadik kanálnál tartottam, mikor Jake belekóstolt, és a következő pillanatban nyomdafestéket nem tűrő káromkodás hagyta el a száját.
– Ez hideg! – morogta aztán. – Mindjárt megmelegítem.
– Az enyém jó, ezt nem... – magyarázkodtam volna, de Jake már ott is állt mellettem, és éppen a tányéromat akarta elkobozni előlem. – Nekem jó így.
Én is megfogtam a tányért, és egy kisebb fajta harc alakult ki köztünk. Mintha egy lassított felvétel játszódott volna le a szemeim előtt: az egyik pillanatban még „küzdöttünk”, a következőben aztán a kelleténél jobban rántottam meg a tányért, amely így kicsúszott Jake ujjai közül, de megfékezni a lendületemet már nem tudtam, így a langyos lé a tésztákkal együtt a dekoltázsomban landolt.
– Hogy az a... – káromkodott Jake ismét, és kikapva a kezeimből a tányért, az asztalra „hajította” azt. – Ness, annyira sajnálom! – szólt bűntudatosan, és egy törlőruháért rohant, amellyel aztán a mellkasomnál kezdett matatni. A leves már teljesen átáztatta a ruhám elejét, a hasamnál is egyre nagyobb lett a nedves terület.
– Nem a te hibád. Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha leveszem a ruhát, mielőtt még a bugyim is leveses lenne – motyogtam, mire a levegő Jake tüdejében akadt.
– Öhm, persze. A hálószobában a szekrényben találsz pólót, válaszd, amelyiket szeretnéd.
Bólintottam és megindultam Jake szobája felé. Felnevettem a kialakult helyzeten, és lehúztam magamról a ruhát, amelyet aztán a fotel karfájára tettem.
A dögös kinézettől nagyon is távol álltam, amikor kiléptem a szobából Jake egyik hatalmas pólójában. Világosszürke darab volt, és combközépig ért. Bár a ruhához, amiben jöttem nem kellett melltartó, most azonban jól jött volna.
Jake nyelt egyet, amikor meglátott, és a tekintete először a combjaimra, aztán pedig a mellkasomra tapadt. Még a hatalmas pólón keresztül is tisztán kivehetők voltak a melleim, és mikor Jacob bámulása elhúzódott, zavartan a mellkasom elé fontam a kezeimet, és megköszörültem a torkom. Elkapta rólam a tekintetét, és újabb bocsánatkérésekbe kezdett.
– Jake, mondtam már, hogy az egész az én hibám.
– Nem, az enyém. Alice meg Rose ki fognak nyírni, amiért a ruhádat tönkretettem. Gondolom valami márkás darab volt.
– Te ne törődj vele, hogy márkás volt-e vagy sem. Ha továbbra is olyan pillantásokat szentelsz a melleimnek, teljesen megérte, hogy ráömlött a leves.
– Oké – bólintott Jake, majd megindult a székem felé, hogy úriember módjára „segítsen” leülni.
Halk sikkantás hagyta el a számat, amikor a székemhez lépve Jake jobb lába megcsúszott, amely aztán a levegőbe emelkedett, és a következő pillanatban hatalmas puffanás kíséretében a hátára esve kötött ki a padlón.
Odasiettem hozzá – vigyázva, hogy én ne csússzak el –, és leguggolva mellé kérdezgettem, hogy nagyon megütötte-e magát.
– Asszem, elfelejtettem feltörölni a levest a padlóról – motyogta, majd feltápászkodott.
– Hol ütötted meg magad? – aggódtam továbbra is, és türelmetlenül vártam, hogy végre válaszoljon a kérdésemre.
– Ne aggódj, nekem meg se kottyant, de a holnapi újságban tuti benne lesz, hogy földrengés rázta meg La Pusht. Hallottad, mekkorát puffantam? – nevetett fel, én azonban mérgesen néztem rá.
– Ne csinálj ebből viccet, majdnem szívrohamot kaptam – morogtam.
Durcásan néztem rá, de mikor lehajtotta a fejét, hogy megcsókoljon, minden mérgem elpárolgott, és ellágyulva viszonoztam ajkai játékát. A levegőt kapkodva váltunk el egymástól, és miután Jake feltörölte a leves maradékát a földről, feltálalta a főételt – úgy gondoltuk, az egész kiömlős eset például szolgált arra, hogy jobb, ha kihagyjuk a levest.
Alig két falatot ettem a kajából, mikor Jake kétségbeesetten felnyögött.
– Ezt az egész estét nem így terveztem. Minden balul sült el, a salátába túl sok balzsamecetet tettem, a hideg levest rád borítottam, ezt a hülye csirkét meg túlfűszerezte Paul. Én annyira sajnálom – szólt bűnbánóan, és a kezeibe temette az arcát. – A leveses témán talál túl tudtunk volna lendülni, de ez az átkozott csirke megint mindent elrontott. Paul ezért még megfizet, biz’ isten, ezentúl három lábbal fog járőrözni.
Jake dühösen felpattant az asztaltól, majd nagy léptekkel indult a bejárati ajtó felé.
Már a kocsimnál járt, mire sikerült utolérnem, kész életveszély volt tizenöt centis cipőben olyan férfi után futni, akinek egyetlen lépése háromszor akkora, mint az enyém. De csak odaértem hozzá, és elkapva a karját késztettem megállásra.
– Menj vissza a házba, Ness, ígérem, nemsokára visszajövök, csak elintézek valamit Paullal! – hadarta felém fordulva
– Jake, a fenébe, állj már meg! – kiabáltam rá, mikor kiszakította magát az ujjaim közül és újra neki iramodott. – Nem várom meg, míg visszajössz. Ha most lelépsz, esküszöm, hogy mire visszaérsz, én már nem leszek itt – „fenyegettem meg” halálosan komolyan.
– Ne csináld ezt! – szűrte a fogai között remegő testtel. Rég volt már olyan alkalom, amikor a düh láthatóan kezdett felülkerekedni rajta. A másodpercek elteltével egyre nőtt az esélye annak, hogy egyik pillanatról a másikra farkassá változzon mérgében. Pokoli dühös volt Paulra valami olyasmi miatt, ami igazán nem is számított. Ki a fenét érdekelt, hogy a főétel picit fűszeresebb volt a kelleténél? Ahogyan az sem számított, hogy a ruhám helyett egy szürke póló volt rajtam. Az egyetlen, ami érdekelt az Jake volt, most azonnal a karjaiban akartam lenni, azt akartam, hogy végre megkapjam őt tíz év kőkemény várakozás után. Ő azonban csak azért, mert nem lett – szerinte – tökéletes a vacsora, elmenekül.
– De igenis csinálom! – léptem egyet felé. – Nem akarom, hogy elmenj, mert miattad vagyok itt. Miattad vettem rá a családomat, hogy most jöjjünk Forksba és ne csak két hónap múlva. Miattad csíptem ki magam és próbáltam minél szebb lenni. Szóval ne merészelj most itt hagyni! – még egyet léptem felé, mire rám parancsolt.
– Maradj ott, mert lehet, hogy át fogok változni, és nem akarlak megsebesíteni!
Az egyik fülemen bement, amit mondott, a másikon viszont azon nyomban távozott. Nagy ívben tettem arra, hogy egyre jobban remegett a teste, rendületlenül léptem közelebb és közelebb hozzá. Próbált hátrálni tőlem, de végül ő is rájöhetett, hogy semmi értelme, ugyanis nem adom fel, mert hirtelen megtorpant. Odasiettem hozzá, és a nyakába csimpaszkodva lehúztam a fejét, hogy szenvedélyesen megcsókoljam. Jake próbált ellökni magától, de nem hagytam és szorosan átkaroltam a nyakát, minél közelebb simulva hozzá.
A derekamra fonta a karjait, és felemelt a földről, így könnyedén a csípője köré tudtam fonni a lábaimat.
– Veled akarok lenni – suttogtam pihegve, és újra megcsókoltam őt. – Elmondhatatlanul vágyom rád.
A következő pillanatban ismét a földön álltam, Jake pedig két lépésre húzódott tőlem.
– Jake? Mi a baj?
– Én... szeretném... halasszuk máskorra, jó? – motyogta a szemeimbe nézve.
– Tessék? Remélem, csak rosszul hallottam, és nem azt mondtad az imént, hogy nem akarsz lefeküdni velem. Mert ha tényleg azt mondtad, én... – hallgattam el hirtelen, és a nyugalmamat elveszítve kiáltottam rá. – Tíz átkozott éve várok erre a napra, és most azt mondod, hogy halasszuk máskorra? Mi a fene bajod van, Jake?
– Én csak azt akarom, hogy minden tökéletes legyen, hogy amikor visszagondolsz az első alkalomra, az jusson eszedbe, hogy az volt a legtökéletesebb nap számodra, és nem valami katasztrofális randi végeredménye.
– Amikor visszagondolok majd az első alkalomra – kiáltottam, és hátrálni kezdtem, a kocsim felé haladva –, azt akarom, hogy te juss eszembe, hogy veled voltam. Marhára nem fog érdekelni, hogy az előtte lévő randink szerinted katasztrofális volt. Mert az egész igazán ott kezdődik, és onnan számít, hogy velem a karjaidban belépsz a szobádba, és mint a legdrágább kincsedet úgy fektetsz gyengéden az ágyadra.
– Ness...
– Ezért sértettem meg mélyen a szüleimet, és ezért szálltam szembe velük, akárhányszor csak kellett, mert erre a napra gondoltam. Mert tudtam, hogy az örökkévalósághoz képest csak tíz évet kell várnom, mely, ha letelik, neked adhatom magam. – Akárhogy küzdöttem azért, hogy erős legyek, végül csak elhomályosodott a látásom a szemeimbe szökő könnyektől. – És most úgy érzem, hogy minden a nagy semmiért volt. Talán makacsságnak, esetleg hisztinek tekinted ezt, vagy azt hiszed, hogy zsarollak, pedig erről szó sincs, egyszerűen csak nem akarok más estét, a mostanit akarom, és ha azt nem lehet, akkor inkább nem kell. Ha nem tudsz túllépni a balzsameceten, a leveses ruhámon, meg a hülye fűszereken, akkor nem tudok mást tenni, minthogy elmegyek, és egész úton arra fogok gondolni, hogy közel sem jelentek annyit számodra, mint az elmúlt tizenhét évben gondoltam.
Hátat fordítottam Jake-nek, és a könnyeimmel küszködve, összetört szívvel indultam a kocsim felé. Sírtam, mert csalódott voltam, mérges, megbántott, és kétségkívül egy nagy marha is. Túl sok reményt tápláltam az estével kapcsolatban, és most, hogy az egészből nem lett semmi, csak még nyomorultabbul éreztem magam. Ahelyett, hogy Jake-kel szeretkeznék jelen pillanatban, a kocsim felé sietek, hogy miután szinte feltéptem az ajtót, bepattanjak és a biztonsági övet kezdjem rángatni, ami jól kiszúrva velem, nem akar kijönni a helyéről. Nagyot rántottam rajta, melynek hála ki tudtam húzni, és már éppen pattintottam volna be a helyére, mikor kinyílt a mellettem lévő ajtó, és Jake megkaparintotta a fém kapcsot az ujjaim közül.
– A desszertet még meg sem kóstoltuk, de azt hiszem, az várhat még néhány órát, úgyis éhesek leszünk, miután véget vetettünk tíz év várakozásnak.
Kiemelt a kocsiból és velem a karjaiban indult meg a ház felé. A nyakát puszilgattam, míg felbotorkált a lépcsőkön, valamint eljutottunk a szobájáig. Úgy fektetett az ágyára, ahogyan mindig is képzeltem, mintha törékeny porcelán lennék, aztán lerángatta magáról az inget és a nadrágot. A papucsait lerúgta magáról, és az én cipőimet is leszedte rólam, majd mellém helyezkedett, és a tarkómra csúsztatva a kezét, az arcomat az övéhez húzta, hogy miután lecsókolta a könnyeimet az ajkaimra csúsztassa a száját. Elengedve a tarkómat a kezével végigsimított a combomon, és ujjai könnyedén utat találtak a póló alá, hogy hasam után egyenesen a mellem felé vegye az irányt. Felsóhajtottam, ahogyan tenyere a mellemre simult.
Úgy tűnt, hogy nem igazán tud betelni a látvánnyal – gondoltam diadalittasan, mikor meztelenül feküdtem előtte, de igazság szerint én is éhesen ittam magamba kidolgozott, tökéletes és fedetlen testének a látványát. A hasamtól kiindulva csókokat nyomott a bőrömre, nyelvével szinte égető vonalat húzott a melleim közé, az államba gyengéden beleharapott, hogy aztán a számra vesse magát. Lábaimat a dereka két oldalához csúsztattam, mikor alig nehezedve rám, a combjaim közé simult, a fejem mellett támaszkodva egyik kezével. A másik, a lepedő és a fenekem közé csúszott, hogy gyengéden belém markolva ösztönözzön rá, emeljem meg a csípőmet. Elszakadtam Jake ajkaitól, hogy szakadozva kapkodjam a levegőt, végighúzva kezeimet a hátán bőrébe mélyesztve a körmeimet, ahogyan megéreztem a fájdalmat, miután összeillesztette a testünket. Szerelmem deréktól lefelé mozdulatlanná dermedt, és ujjai, melyek korábban a fenekembe markoltak, a hajamat simogatták, míg gyengéd puszikat adott az arcomra, hogy elterelje a figyelmemet a kellemetlenségről. A szúró érzés lassan alább hagyott, míg végül szinte már nem is éreztem, és ekkor megmozdítottam a csípőmet. Felnyögtem az érzéstől, és Jake is felsóhajtott, aztán hosszú csókot nyomott a számra, miközben mozogni kezdett. Ujjaim újra és újra végigszántottak a hátán, folyton kiserkentve a vérét, de egyszer sem panaszkodott arra, hogy fájdalmat okoztam volna neki. Másik kezem többször is a lepedőbe markolt, vagy éppen Jake kezével fűztem össze.
Hirtelen csapott le rám a beteljesülés mámorító érzése, minden porcikám megremegett, ajkaimat hosszú, kéjes nyögés hagyta el, és mikor Jake is felkiáltott, úgy éreztem, hogy ez, ami az imént történt köztünk a legcsodálatosabb dolog a világon.
A testünk bár szétvált, de Jake mellém heveredett, és közel húzva magához apró csókokat nyomott a számra.
– Emmett alaposan átvert azzal a pucér dologgal. Mikor megláttam, hogy csupasz a combod, majdnem eszemet vesztettem – nevetett néhány perccel később.
– Annyira élveztem, hogy zavarban voltál – kuncogtam. – Még szerencse, hogy abban a mini ruhában jöttem, és nem a térdig érőben, mert lemaradtam volna a mókáról.
– Igazán nem tudom eldönteni, hogy miben voltál szexibb, abban a ruhában, vagy a pólómban, amiben tisztán kivehetőek voltak a melleid – simított végig az említett testrészemen. – Azt hiszem, hogy jöhet a desszert – csapott a fenekemre aztán, és azon igyekezett, hogy kimászik mellőlem az ágyból.
– Máris itt akarsz hagyni? – suttogtam csalódottan, mire Jake visszafordult felém.
– Nem, persze, hogy nem akarlak – vágta rá. – Csak hát elszívtad minden energiámat, és kell a kalória utánpótlás.
– Ki hitte volna, hogy már most elfáradt a nagy és erős vérfarkas – töprengtem el félhangosan, remélve, hogy Jacob meghallja, amit mondtam.
– Már most? – nyelt nagyot, és a konyhából beszűrődő fénynek köszönhetően láttam, hogy a szája elnyílt.
– Hát, lehet, hogy nem vagyok olyan fáradhatatlan, mint a családom, de hála apa vámpírgénjeinek – térdeltem fel, és odacsúsztam hozzá – biztos lehetsz benne, hogy még nem végeztem veled ma éjszakára. – Az ajkaitól néhány centire folytattam aztán. – És csak hogy tudd, a következő alkalommal, amikor megremeg az egész tested, beléd fogok harapni.
– Tudod mit, szerelmem? Már nem is kell az a palacsinta, azt hiszem, hogy megismételhetnénk az előbbit, mert türelmetlenül várom, hogy belém kóstolj.
– Szó sem lehet róla, hozd csak be azokat a palacsintákat, mert reggelig nem foglak utána kiengedni ebből a szobából – vágtam magam hanyatt az ágyon, és az alsó ajkamat beharapta néztem, ahogyan Jake pucéran kisiet a helyiségből.
– Valóban nem számít, hogy a randink katasztrofálisan sikerült, mert... – motyogta a számnak néhány órával később Jake, miután rávett, hogy harmadjára is belé kóstoljak. Szerintem az, hogy harapdáltam őt, számára ugyanolyan élvezetes volt, mint nekem a vérének az íze.
– ...az éjszaka varázslatos volt – fejeztem be a mondatot helyette és ajkaimat az övéhez érintettem.
_____________________
*Nahuel: Félvámpír, akinek a felbukkanása megmentette Nessie-t attól, hogy a Volturi megölje őt.
** Bree Tanner – Victoria, hogy bosszút álljon, újszülött hadsereget hozott létre, amelyben Bree benne is volt. Bree maradt a hadsereg utolsó tagja, Cullenék magukhoz akarták venni őt, és vállalták érte a felelősséget, de a Volturi nem kegyelmezett neki, és elpusztították.
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szia :-)
Ez nagyon jó volt nagyon tetszett vicces volt Jake teljesen úgy viselkedet mint egy pasi szokot ilyenkor :-) vagy mikor új nővel csinálja ;-) :-P
Isabella Cullen
Isabella Cullen írta...
2011. június 15. 10:00
Szia!
Nagyon jó volt! :D Tetszett Jake reakciója amikor Nessie le akarta venni a kabátot. :D :D
Rammievengeance írta...
2011. június 17. 9:14
Szia!
Jaj nagyon, nagyon ügyes vagy:) Fantasztikus lett a novella:) És jó hosszú:)
Annyira életszerű volt az a családi beszélgetés az elején:D Senki sem tudta igazán hogy mondja el amit szeretne:P Aranyosan zavarban voltak:)
És az a veszekedés amire Nessie visszaemlékezett... az tényleg elég hangos lehetett:DD
Annyira ari volt Nessie és Jake:) Nagyon azt akarták (főleg Jake) akarták hogy tökéletes legyen az este. És a végére tényleg az is
lett:)
Imádtam:)
Köszi Puszi Andi
Névtelen írta...
2011. június 17. 15:52
Szia!Nagyon tetszett.Birtam,hogy az elején mindenki milyen zavarban volt:D Emmetnek meg a hülye tréfái:D Szegény Jake,hogy be volt ilyedve,hogy Nessin csak egy kabát van,alatta meg semmi:D Na meg ezek a kis balesetek,tipikusan előjönnek,ha azt akarjuk,hogy valami tökéletesen sikerüljön:) Na de azért csak össze jött az este:) Nagyon szórakoztató kis történet volt:)
Erzsi írta...
2011. június 19. 0:14
Szia!
Az a családi perpatvar a komolysága ellenére mégis vicces volt, de Edwardtól más reakciót nem is lehetett volna várni. Aranyos volt, ahogy mindenki - Emmettet leszámítva - valamilyen szinten zavarban volt és nem találták a szavakat :D
Először azt hittem, hogy az este második felét fogod jobban részletezni, de így utólag belegondolva ez így volt tökéletes, ahogy van :D Egyszerűen tökéletes az egyensúly a humor, a kétballábaskodás, a szülői zavart beszélgetés és minden más között :)
Nagyon tetszett és szerintem eddig ez lesz a kedvencem a novelláid közül :D
Eslina írta...
2011. június 24. 21:08
ocska szar volt az egész
Névtelen írta...
2017. szeptember 11. 5:39