Pupi blogja

Egyetlen másodperc volt csak, míg fontolóra vettem a dolgokat, és döntést hoztam. Francois telefonbeszélgetése semmi jóval nem kecsegtetett, és az a nem is kicsi aggodalom, amelyet kétségkívül éreztem – hiszen nem hinném, hogy valami jó barátját nevezi ördögnek – volt az egyik ok, amiért befutottam Ana szobájába.

– Mi történt? – kérdezte kíváncsian Ana, és összevont szemöldökkel nézett rám, ahogyan odaléptem hozzá és puszit nyomtam a homlokára.

– Nem történt semmi – hadartam –, de most mennem kell. Vigyázz magadra, később beszélünk!

– Na de... – kezdett méltatlankodni, én azonban türelmetlenül közbevágtam, és nem hagytam, hogy elmondja, amit szeretne.

– Később mindent elmesélek. Szükségem lenne a kocsikulcsodra.

– Az ajtó melletti szekrényen van – kiabált utánam, és még mondott valamit, de addigra már a lakáson kívül voltam és nem hallottam.

Olyan gyorsan szedtem a lábaimat, amennyire csak tudtam őket, hiszen elég nagy hátrányból indultam és időt vesztettem azzal, hogy Anával beszéltem, valamint Francois-val ellentétben én nem a liftet, hanem a lépcsőt használtam. Egyszer megbotlottam a három emeletnyi lépcsőzés alatt, de nem törődtem a lábamba nyilalló éles fájdalommal, csak siettem tovább és kettesével szedtem a lépcsőket. Éppen elkaptam Francois alakját, ahogyan beszállt a kocsijába, és ez ösztönzött arra, hogy én az Anáéhoz siessek, és kinyitva azt, bepattanjak a volán mögé. Becsatoltam az övet, majd beindítottam a kocsit, és Francois nyomába szegődtem. A másik ok, amiért követni kezdtem őt, a kíváncsiság volt. Tudni akartam, hogy mitől kapta fel annyira a cukrot, tudni akartam, hogy kivel találkozik. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy talán egy nővel, és a gondolatra mérgesen rácsaptam a kormányra. Igyekeztem elhessegetni az elméletemet, így bekapcsoltam a rádiót, és feltekertem a hangerőt, hátha az kitisztítja a fejem.

Az egész beleillett volna egy akciófilm valamelyik langyosabb, követős jelenetébe. Tisztára olyan voltam, mint egy kém, de persze nekem nem volt valami idióta fedőnevem. Sajnos. A Dögös Szöszi vagy valami ehhez hasonló fedőnév tök jó lett volna, igazán nagy örömmel használtam volna. Két kocsival Francois mögött haladtam, egyszer még le is fordultam, aztán a következő saroknál újra kikanyarodtam arra az utcára, amin haladt – igazán szerencsém volt, hogy nem tévesztettem szem elől. Fél Bostonon áthajtott, mire a külvárosban, egy utcányira a mesébe illő, hatalmas és pompás házától a sarki kávézónál leparkolt, majd kipattant a kocsiból. Követtem a példáját, és néhány méterrel odébb én is leállítottam Ana autóját, majd kerülve a feltűnést, utána mentem a kávézóba.

Francois egy kétszemélyes asztalnál ült, szerencsére nekem háttal. Már éppen meggyőztem volna magam, hogy mekkora szemét vagyok, amiért semmibe veszem a privát szféráját, és követtem őt, hogy meglessem, valamint a lábam már a küszöbön volt, hogy távozzam, amikor egy szőke nő lépett oda hozzá. Még ekkor is komplett szemétládának éreztem magam, és képes lettem volna bemesélni magamnak, hogy a nő csak a pincér, aki véletlenül nem a munkaruhájában van, de az a rövid jelenet, amely lezajlott a szemem előtt, meggyőzött arról, hogy maradjak, és üssem bele az orrom a dolgába.

Amikor meglátta Francois a nőt, felpattant a székről. A nő odahajolt hozzá, és mikor Francois hátrébb lépett, megragadta a nyakánál fogva és puszit nyomott az arcára vészesen közel a szájához. A kezeim ökölbe szorultak, és az adott pillanatban nagy ívben tojtam arra, hogy a körmeimet a tenyerembe vájtam. Nagy levegőt vettem, és igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra. Francois el akarta húzni a fejét, úgyhogy tuti nem puszi pajtások, ráadásul ördögnek nevezte, biztos ki nem állhatja a nőt. Igen, így van... így kell lennie.

Én a legtávolabb eső asztalnál foglaltam helyet, és az itallapot gyorsan az arcom elé tartottam, hogy inkognitóban maradjak, és még csak véletlenül se vegyen észre Francois. Egy pohár ásványvizet kértem csak, mikor a pincér odalépett hozzám, aztán míg ki nem hozta az italomat, nyugodtan figyelhettem a másik asztalnál zajló, barátságosnak cseppet sem nevezhető jelenetet. Azt még a vak is észrevehette volna, hogy Francois és az a nő nincsenek éppen jó viszonyban, nyilvánvalóan feszült volt köztük a légkört, és átkoztam a kávézót, amiért a zenétől, amely a rádióból szólt, nem hallottam, hogy miről beszélnek.

Ezért kénytelen voltam a látottakra alapozni, és e szerint az a nő csinálhatott valami disznóságot, mert Francois hadonászva magyarázott, és az arca egyre inkább vörösödött.

A gimiben az egyik csoporttársam, akivel kémiára jártunk együtt, profi volt a szájról olvasásban, és nekem is sikerült egy kicsit elsajátítanom a dologból, azonban az a tudásom már semmit sem ért, hiszen azóta tíz év eltelt, és már egyáltalán nem ment a dolog.

– Parancsoljon, hölgyem! – zavart meg a pincér az elmélyült hallgatózásban, mire ugrottam egy aprót.

– Köszönöm! – hadartam, és a figyelmemet ismét a másik asztalnál történtek kötötték le.

– Ezt gyorsan felejtsd el! – ordította Francois, túlkiabálva a rádióban éppen a szám felénél tartó Paramore-t. – Majd ha fagy.

A nő az asztalra csapott, majd a hajába túrva magyarázott Francois-nak valamit. Már komolyan fontolóra vettem, hogy fogom a kis itallapot meg az ásványvizemet, hogy egy közelebbi asztalhoz üljek, mikor azok ketten felpattantak a helyükről. A nő elkapta Francois karját, és másik kezével a hajába túrva magához rántotta Francois fejét. Tüdőmben rekedt a levegő, amikor csókot nyomott Francois ajkára, majd megpaskolta az arcát, és a vérvörös táskáját a vállára kapva, távozott a kávézóból a nő.

Egy pillanatra Francois felém kapta a tekintetét, így fentebb rántottam az itallapot, de úgy tűnt, hogy nem ismert fel, mert ellenkező esetben bizonyára odajött volna, hogy rám förmedjen, mi a fészkes fenét keresek ott. Gyorsan szedve a lábait viharzott ki a kávézóból, miután egy bankjegyet dobott az asztalra, nyilvánvalóan azért, hogy állja a nő fogyasztását.

Attól a csókos jelenettől csak körülbelül tíz perc múlva éreztem elég erőt, hogy kifizessem a számlát, majd kimasírozzak a helyiségből.

(Egy héttel később)

A férfitest súlya, amely nekem feszült, eléggé izgató volt számomra. A fejem hátrahajtottam, hogy a nyakam minden centijét fel tudja térképezni az ajkaival, aztán a hajába túrva húztam magamhoz az arcát, hogy megcsókolhassam. Csak fehérnemű volt rajtam: franciabugyi, és elölkapcsos melltartó, utóbbi pontosan azért, hogy könnyebben ki lehessen pattintani a pasinak a kapcsot.

Az ujjak aztán valóban a kapocshoz csúsztak, de a végső momentum előtt mégis megállítottam.

– Mi a baj? – kérdezte rekedt hangon, és fürkészően tekintett a szemeimbe, miközben elhúzta a kezét a melltartómról. – Talán valamit rosszul csináltam?

– Nem, nagyon jó volt minden – feleltem halvány mosolyt villantva rá.

– De mégsem akarsz szexelni velem – vonta le a következtetés, mire pironkodva, de bólintottam.

A kanapén feküdtünk, én az említett fehérnemű szettben, míg Pete alsónadrágban. Aznap reggel határozott céllal hívtam fel, és kértem, hogy látogasson meg délután, hogy végre feltegyük az „i”-re a pontot, és valóban egy pár legyünk, célzok itt a szex részére a dolognak, de aztán kínos helyzetbe hozva őt és persze magamat is, lefújtam a dolgot. Ilyen azelőtt még sosem történet velem, hogy azt mondom, hogy szexelni akarok, aztán az előtt a pont előtt, amiután már nincs visszaút, mégis nemet mondok. Égtem, mint a rongy, miközben Pete furcsán bámulva rám, majd lemászott rólam, és fújtatni kezdett.

– Nagyon sajnálom, hogy... – hallgattam el, és vetettem egy pillantást az alsónadrágja elülső részére, aztán megköszörülve a torkomat folytattam – beindítottalak, és nem lesz a dologból semmi.

– Miatta van, ugye? – nézett rám beletörődő arckifejezéssel, és bár tisztában volt az igazsággal, mégis várta, hogy megerősítsem az elképzelését.

– Igen – bólintottam –, Francois miatt.

– Akkor te most szerelmes vagy belé, vagy mi a szösz? – érdeklődött némi csalódással a hangjában, de túlságosan nem tűnt megrendültnek ahhoz képest, hogy azt feltételezi, valakibe bele vagyok zúgva, aki még csak véletlenül sem ő.

Bár furán hangzik, de kissé fel voltam háborodva, hogy nem rendítette meg őt túlságosan a dolog. Az embert azt hinné, hogy érdekli őt, hogy a tulajdon barátnője azért nem tud lefeküdni vele, mert egy másik férfit szeret.

– Nem. Nem vagyok belé szerelmes – ráztam a fejem hevesen, és a blúzomat, ami addig rajtam volt, míg Pete le nem varázsolta rólam, a mellkasom elé szorítottam. Komoly témáról volt szó, amit teljesen elbagatellizált volna, ha alulöltözötten beszélgetek vele. Legalábbis szerintem. Pete azonban nem zavartatta magát, tök nyugodtan heveredett tovább egy szál alsónadrágban a kanapén.

– Akkor nem értem ezt az egészet – pillantott rám és összeráncolta a homlokát.

A nagy igazság az volt, hogy én magam sem értettem a dolgot, de annyival tartoztam Pete-nek, ha már ilyen helyzetbe hoztam őt, hogy megpróbálom szavakba önteni a dolgot.

– Szerelmes nem vagyok, ez teljesen biztos, mert én nem vagyok az a fajta lány, aki rögtön szerelemre lobban. Viszont ez több mint puszta vonzalom, Francois teljesen az őrületbe kerget. Forr tőle a vérem, és kívánom őt.

– Az előbb rá gondoltál?

– Nem, dehogy. Az lenne csak a jéghegy csúcsa, ha miközben veled készülök szeretkezni, valaki másra gondolnék. Sajnálom, Pete, annyira sajnálom, hogy nem vagyok az a nő, akit megérdemelnél – szóltam bűnbánóan, és elhomályosult tekintettel néztem rá a szemeimet szúró könnyektől.

– Ezek után is velem akarsz maradni?

– Te ezek után még velem akarsz maradni? – kérdeztem vissza kissé hitetlenkedve. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy miután elmondom neki, hogy egy másik férfit kívánok és nem őt, még hajlandó lesz folytatni a kapcsolatunkat. Kétségtelenül Pete-nek kellene lennie annak az embernek, akit akarok, nem egy tuskónak, aki lelotyózott, és néhány nappal ezelőtt egy másik nő csókolta meg őt. Még mindig kísértettek azok a képkockák, az a szívbemarkoló jelenet. Bár nyilvánvaló volt, hogy ő nem akarta a csókot, de az a tény, hogy a szőke nő az ajkaihoz ért, egyfajta kapcsolatra hívta fel a figyelmemet kettejük között. Mert egy éppen hogy csak ismerős nem vetemedett volna arra, hogy nyálcserét akarjon vele végezni.

– Miért ne maradnék veled? – rántotta meg a vállát Pete. – Amúgy mindketten egyedül lennénk, és az egyedüllétnél még ez is jobb. Jól érzem magam veled, Julie, és ne hidd azt, hogy azért ajánlottam fel, hogy kezdjük újra, mert halhatatlan szerelmet érzek irántad. Nem vagyok hülye, én magam is tudom, hogy ez annak idején nem működött köztünk. Most csak annyit szeretnék, hogy érezzük jól magunkat, és ne magányosan töltsük az estéket. Természetesen bármelyikünk kiszállhat a dologból, mindenféle későbbi vádaskodás nélkül, ha valamelyikünk talál valakit, akkor szakít és kész. De addig, azt hiszem, hogy maradhatnánk továbbra is együtt. Ha még nem szexelünk, akkor istenem, nem olyan hatalmas tragédia, majd orvosoljuk a problémát magunknak – mutatta fel az ujjait és mozgatni kezdte őket, ami tökre nyilvánvalóvá tette, hogy mire is céloz.

Vihogva vágtam hozzá a hátam mögött lévő kispárnát, mire ő is nevetni kezdett.

A feszültség, amely a levegőben lógott már jó néhány perce, oldódni látszott. Örömmel töltött el, hogy Pete nem képzel túl sokat a kapcsolatunkba, és reálisan látja a dolgokat. Így magyarázatot nyert a kis felháborodásom, hogy miért nem döbbenti meg, hogy Francois miatt nem vagyok – jelenleg – képes vele a szexre.

– Ha most nem bánod, elhúznék. A srácokkal bedobunk egy-két sört – pattant fel a kanapéról és a nadrágját kezdte felrángatni magára.

– Hát ez szép, mondhatom. Ha engedtem volna, hogy bejuss a bugyimba, a kellős közepén lemásztál volna rólam, hogy menj sörözni? – vontam fel a szemöldököm, de azért én is szedelőzködni kezdtem. Vacsorára hivatalos voltam Anáékhoz, és még ki kellett találnom, hogy mibe menjek, ugyanis a tuskó Mr. Francois Legrand is ott lesz. Nem nézhetek ki akárhogyan.

– Dehogy, lemondtam azt a programot miattad, de ha már nem engedtél be a bugyidba, kell valami, ami lehűt, és úgy gondoltam, hogy az most legyen a hideg sör – magyarázkodott. – Jó mulatást a vacsorához – nyomott csókot a számra, aztán az ajtó felé sietve magára rángatta a pólóját is.

Visszarendeztem a díszpárnákat a helyükre, a poharakat a konyhába vittem, és elmostam őket, aztán épp a fürdőbe indultam volna, mikor kopogtak.

Körbepillantottam a nappalin, hogy vajon mit hagyhatott itt Pete, de semmit sem láttam. Az ajtóhoz siettem, és a szemeim tágra nyíltak, amikor kinyitva azt, megpillantottam Francois-t.

Meg sem várva azt, hogy beinvitáljam, becsúszott mellettem a lakásba.

– Nem emlékszem, hogy azt mondtam volna, gyere be – szóltam gúnyosan, és becsaptam a bejárati ajtót. – Mit akarsz?

– Látom, jól mulattál Pete-tel – pillantott rám, és én követtem a tekintetét. Halkan szitkozódva húztam összébb a blúzomat, melynek gombjait valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag csak a hasamtól a melleim aljáig gomboltam be, így a melltartómat premier plánból nézhette Francois.

– Te honnan tudod, hogy itt volt Pete? Leskelődsz utánam? – emelkedett meg a hangom néhány oktávval.

– Láttam, ahogyan kijött az épületből – rántotta meg a vállát, aztán halálosan komolyan nézett rám. – Beszélnünk kell!

– Szerintem nekünk nincs miről beszélnünk. Én egyetlen közös témáról sem tudok, ami beszélgetésre adna okot.

– Szerintem viszont van, példának okáért ott van a múlt heti kis akciód.

– Miről beszélsz?

– Arról, hogy követtél – felelte egyszerűen.

Igyekeztem leplezni, hogy a meghökkenés elég enyhe kifejezés volt arra, ami ért engem, mikor a képembe vágta, hogy tudja, hogy aljasul követtem őt. Mást nem tehettem – hülye lettem volna beismerni –, minthogy makacsul tagadni kezdtem.

– Sajnálom, de nem tudom, hogy miről beszélsz.

– Ejnye, Julie – kezdett ciccegni, és három lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot. – Még hogy nem tudod. Elég feledékeny nő vagy te.

– Nem szokásom embereket követni, szóval ha valaki utánad ment, vonj mást felelősségre – léptem egyet hátra, hátha enyhül Francois hatása, amivel másodpercről másodpercre sodort engem egyre távolabb a józan ész határától, azonban ő követte a mozdulatot, és az egész addig folytatódott, míg a falnak nem lettem préselve. – Mit csinálsz?

– Miért követtél? – kérdezte keményen, és kezeivel megtámaszkodott mellettem a falnak. – És ne gyere megint azzal, hogy nem tudod, miről beszélek, ugyanis tisztában vagy vele.

Megadóan felsóhajtottam, és elkönyveltem a bukásomat. Francois lefülelt.

– Honnan jöttél rá? – érdeklődtem kíváncsian, hogy legközelebb ügyesebb legyek. Legközelebb? Julie, te megőrültél.

– Éreztem a parfümöd illatát, felismertem a ruhádat, aztán láttam a kávézó előtt Ana kocsiját is.

– Szóval tudod, hogy milyen parfümöt használok? – incselkedtem vele, és csábítóan mosolyogtam rá. Julie, mit művelsz? Állj le! Neked van barátod, aki még csak véletlenül sem Francois. Fejezd be a flörtölést!

– Biztos valami egyedi darab, olyan összetevővel, amivel teljesen meg tudod őrjíteni a férfiakat. Valószínűleg Pete-et is az őrületbe kergetted, miközben...

– Cssh! – csúsztattam az ujjamat az ajkaira. – Nem történt semmi közöttem és Pete között.

– Miért? – kérdezte durván és lesöpörte az ujjamat az ajkairól. Mindennek elhordtam magam, amiért túl sokat fecsegtem. Egyáltalán nem tartozott Francois-ra, hogy miért történt meg velem életemben először, hogy nem voltam képes a szexre, mikor előtte határozott céljaim voltak. Talán valahol furcsállnom kellett volna, hogy az, hogy nem lettem volna képes együtt lenni Pete-tel, nem rendített meg túlságosan, de mégsem tettem. Egyszerűen nem volt az adott pillanatban alkalmam és időm túlságosan elgondolkozni, mert egy izmos test feszült az enyémnek, teljesen a mélybe taszítva, hogy képtelen legyek normális, emberi reakciókra, amelyek a józan észt képviselnék. – Miért? – hagyta el Francois ajkait ugyanaz a kérdés, mint másodpercekkel korábban, és mint akkor, úgy most is durván hangzott.

– Az nem a te dolgod – morogtam az arcába. – És ne beszélj velem így, nem vagyok a kutyád!

Összepréselte az ajkait, és hosszú, örökkévalóságnak tűnő pillanatig lehunyta a szemeit, és hallottam, ahogyan hangosan szedi az orrán keresztül a levegőt.

– Tudnom kell! – szólt aztán összeszorított fogakkal Francois. – Mondd el, kérlek! – Bár a végére odabiggyesztette a kérlek szócskát, attól még követelésnek hangzottak a szavai. Nem tetszett a hangnem, amelyet velem szemben megütött, úgy gondoltam, hogy nem érdemlem meg, hogy így viselkedjen, és olyan durván beszéljen hozzám. Ennek ellenére magam sem tudom, hogy miért, de kiböktem neki, hogy mi az igazság.

– Miattad.

– Miattam?

– Igen – emeltem fel a hangom, és ellöktem magamtól. – Az egész a te hibád, mert az őrületbe kergetsz. Nem tudom, hogy mi van velem, de véget kell vetni ennek. Nem akarom tönkretenni a kapcsolatomat Pete-tel, márpedig ha így folytatom, ez lesz a vége. Azt akarom, hogy hagyd el a lakásomat, és a szükséges alkalmakon kívül ne találkozzunk.

– Te is az őrületbe kergetsz – nézett rám gyengéd pillantással, én azonban továbbra is megjátszott határozottsággal figyeltem őt.

– Ennek nincs értelme. Menj el! – léptem az ajtóhoz, és kitárva azt, vártam, hogy Francois magamra hagyjon.

Odalépett hozzám, és a fülemhez hajolva suttogni kezdett: – Mit éreztél akkor, mikor az Ördög megcsókolt?

– Féltékeny voltam – suttogtam vissza, és összeszorítottam a szemeimet, hogy ne kelljen látnom, ha önelégülten néz rám.

A következő pillanatban olyan történt, amire még álmaimban sem számítottam volna. Puha ajkak csúsztak az enyémekre, és egy erős kar simult a derekamra. Az ajtó hangosan csattanva csukódott be, amikor Francois bevágta. Éreztem, hogy a szoknyám lecsúszik a lábaimon, és ez volt az a momentum, mikor kipattantak a szemeim és elszakadtam Francois-tól.

– Mit művelsz? – kapkodtam a levegőt.

– Kívánlak – mormolta, mintha ez az egyetlen szó magyarázat lenne a tetteire. És valójában az is volt. Nem tudom, hogy mi üthetett belém, talán az a vonzalom irányított, amelyet iránta éreztem, de magamhoz húztam az arcát, és megcsókoltam őt. A következő pillanatban Francois kezei a combjaimon siklottak végig, majd a derekamnál fogva megemelt, így a csípője köré fontam a lábaimat.

A szobámban kötöttünk ki, ahol lezuhantunk az ágyra. A csóktól kifulladva rántottam ki az éjjeli szekrény fiókját, amiből aztán kivettem a kis csomagot, majd Francois kezébe nyomtam.

– Nem szedek gyógyszert – magyarázkodtam, aztán a továbbiakban a gondolkodás helyett inkább csak éreztem...

– Elmondod Pete-nek? – kíváncsiskodott Francois sok idő múlva. A hátán feküdt, a fejét felém fordítva, és csókot nyomott a meztelen vállamra.

– Igen.

– Szakítani fogsz vele?

– Azt szeretnéd, hogy szakítsak vele? – bújtam oda hozzá, és annyira a hatása alatt voltam, ha azt mondja, hagyjam el Pete-et, én biztosan megteszem. – Arra gondoltam, hogy akár együtt is mehetnénk Anáékhoz.

– Julie – tolt el magától –, azt hiszem, hogy egy kicsit túlértékeled a dolgokat – közölte velem furcsa arckifejezéssel.

– Tessék?

– A legelején megmondtam neked, hogy azon kívül, hogy jól érezzük magunkat az ágyban, nem várj tőlem mást. És ez azóta sem változott.

– Szóval szórakozni támadt kedved, így idejöttél – vontam le a szörnyű következtetést. A takarót magamra rántottam, hogy eltakarjam a meztelen testemet.

– Mondtam, hogy te táplálj reményeket velem kapcsolatban, ha te mégis másnak értelmezted ezt az egészet, akkor magadra kell vetned.

Az arcomat a tenyereimbe temettem, és vettem néhány mély lélegzetet, hátha lenyugszom, azonban mint kiderült, arról szó sem volt. A másodpercek elteltével egyre dühösebb lettem.

– Takarodj a lakásomból! – szűrtem a fogaim között.

– Ahogy akarod – rántotta meg a vállát könnyelműen Francois és felöltözött, de a szoba ajtajából még visszafordult hozzám. Nem érdekelt, hogy mit akarhat még mondani, csak azt akartam, hogy tűnjön el.

– Kifelé! – ordítottam, és visszahanyatlottam a párnákra.

Hallottam a bejárati ajtó csapódását, mellyel egy időben a szemeimet ellepték a könnyek.