Pupi blogja

Nincs mit szépíteni a dolgon, egyszerűen szánalmas voltam, ahogyan megtörten bámultam ki a fejemből az ágyamban fekve. Bár másnak sosem vallottam volna be, de az járt a fejemben, hogy teljes mértékben megérdemeltem, hogy pofára estem. Úgy viselkedtem, mint egy szajha, akár egy olcsó riherongy. Alig fél órával azután, hogy a pasimat leállítottam az előjáték kellős közepén, egy másik pasi férfiasságára húztam fel óvszert, majd nyögdécseltem alatta fekve az ágyban. Talán a lakás jelent rossz óment? Hisz Ana férjes nő létére rohant ide hónapokkal ezelőtt, hogy szeretkezzen Michaellel. Jó, Ana meg a csigautáló házassága nem volt normálisnak mondható, de hivatalosan férj és feleség voltak, szóval drága barátnőm csak félre szexelt. Nem sokkal ezelőtt mikor megvettem a lakást Michaeltől – apa örökségének rám eső részéből – poénból megjegyezte Antonio, hogy szegény lakás előélete nehogy rám is hatással legyen. Akkor mind csak nevettünk a dolgon, most azonban már egyáltalán nem tűnt hülyeségnek. De ez lehetetlen, csak véletlen egybeesés. Nem hiszek én az ilyen badarságokban. Az egész arról szól, hogy valóban egy szajha vagyok, és Francois ennek megfelelően bánt velem. Kihasznált, aztán elhajított, mint egy megunt kacatot. Ha tudtam vagy csak sejtettem volna, hogy egyetlen menetre kellett neki csupán, sosem engedem be az ágyamba, sosem adtam volna oda neki magam. Folyton ott csengtek a fülemben a kínzó szavai, nem tudtam tőlük szabadulni, mint egy magnó, amit ismétlő módba állítottak, hogy újra és újra ugyanazt játssza le.

Émelyegni kezdtem, mikor láttam az összegyűrt lepedőt, amelyen percekkel korábban még Francois feküdt. Visszavonhatatlanul összetörtem, pedig szerelmes sem vagyok belé. A helyzet úgy még kényelmetlenebb és fájdalmasabb lenne, a dolgokat az tovább bonyolítaná, akkor biztosan zokogva fúrnám az arcomat a párnába.

Erőt vettem magamon, és kimásztam az ágyból, hogy a fürdőszobába vegyem az irányt, és beálljak a zuhany alá. A víz hőfoka messze túlmutatott a kellemesen, égette a bőrömet, de egyáltalán nem érdekelt. A szivacsra nagy adag tusfürdőt nyomtam, és igyekeztem lemosni magamról az érintéseit és a csókjait, meg akartam szabadulni tőlük, hátha így az emlékeket is magam mögött hagyhatom.

Miközben sampont nyomtam a fejem búbjára, hogy megmossam a hajamat is, elkönyveltem, hogy semmi értelme a szomorúság mélységes tengerébe süllyednem.

– Volt egy egydélutános kalandom. Na és akkor mi van? Egy picit félre értelmeztem a dolgokat, de még nem a világ vége ez az egész! Szépen felöltözök és kicsinosítom magam, aztán úgy viselkedek majd a vacsorán, mintha mi sem történt volna.

Míg lemostam magamról a habot, megfordult a fejemben, hogy felhívom Anát, és lemondom a vacsorát, de a következő pillanatban meggondoltam magam. Azzal csak azt jelezném Francois-nak, hogy megbántott azzal, amit mondott. Bár bizonyára rájött abból, hogy ráförmedtem, takarodjon a lakásomból, de nem akartam megadni neki azt az elégtételt, hogy még egyszer bebizonyítom neki.

Az is eszembe jutott, hogy felhívom Pete-et, és megkérem őt, kísérjen el, és ott aztán megmutathatnám Francois-nak, hogy mennyire hidegen hagy engem, de tudtam, Pete nem menne bele a dologba. Napokkal ezelőtt természetesen Ana mindkettőnket meghívott, de ő makacsul visszautasította a meghívást, mondván nem szeretné az estét Francois társaságában tölteni. Köszöni szépen, de ebből ő nem kér. Anának nem akartam hazudni, így elmondtam neki, hogy mi a helyzet, és megértően bólintott.

A ruhatáram fele hatalmas kupacban állt az ágyon. Miniruháktól kezdve kosztümökön – nem is tudom, mi ütött belém, amikor egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy abban megyek – át, egészen kezes-lábasokig.

– Nem, ez sem jó – hajítottam egy rózsaszín minit a többi ruha tetejére, miután felpróbáltam, és úgy néztem ki benne, mint Doktor Szöszi a legrosszabb napján. – Azt sem tudom, ezt minek vettem meg – morogtam, és a „kidobandó” kupachoz dobtam egy katicabogár-mintás kezes-lábast. Borzasztóan állt rajtam, és úgy alapjában véve borzasztóan is nézett ki.

A gardróbból már majdnem mindent kirámoltam, mikor elkeseredetten belezuhantam a hatalmas ruhatengerbe. Felnyögtem, aztán dühösen fújtattam, amiért két óra válogatás után sem tudtam, hogy mi a mennydörgős ménkűben ugorjak át Anáékhoz.

Úgy tűnt, hogy a hozzáállásom a ruhák próbálása közepette lassanként, lépésről lépésre megváltozott. Ezt bizonyította az is, hogy legalább három órás munkát csináltam azzal, hogy kirámoltam majdnem mindent a szekrényből, ugyanis a gönceimet valakinek vissza is kell pakolni. És ez a személy természetesen én voltam.

Ahogyan a koktélruháktól a miniruhákig, úgy a megjátszott érdektelenségtől a paprikás hangulatig is eljutottam. A fekete fémszemetesre pillantottam, ami a fésülködőasztalom mellett állt, és amely olyan volt, mint amiket a filmekben látni. A hollywoodi produkciók nagy részében „szerepet” kap az ilyesfajta szemetes, ebbe dobálják a szereplők például a szerelmesleveleket, amik nem igazán olyanra sikerültek, mint amilyenre szerették volna őket, valamint a krimi sorozatok elengedhetetlen kelléke is, az ilyen szemetesekben mindig valami nyomra bukkannak a nyomozók. Én nyom helyett emléket láttam benne egy használt óvszer képében. Dühösen trappoltam oda, majd felkaptam a szemetest és a tartalmát a konyhaiba zúdítottam – látni sem akartam a katasztrofális következményű szeretkezés bizonyítékát.

Visszasiettem a szobába, majd ismét a ruhatengerbe vetettem magam, és a szekrényben maradt néhány darabot kezdtem mustrálni, amikor a tekintetem megakadt valamin. Egy zöldszínű miniruhán a gardrób legszélén.

Emlékeztem arra a darabra, még három hónapja vásároltam, de egyszer sem volt rajtam, mert itthon rájöttem, hogy merészebb, mint amit bevállalnék – pedig ez nálam igazán nagy szó. Most azonban ördögien elvigyorodtam, és odarohanva, lerángattam a vállfáról. Nyakbakötős darab volt, az elején akkora kivágással, hogy a köldökömet is láttatni engedte, a háta pedig... nos, háta nem volt a ruhának. A csípőmtől a combom közepéig az anyag olyan szűk volt, hogy lépni alig lehetett benne. Megpördültem a tükör előtt, és ismét elmosolyodtam, mert egy ördögi terv fogalmazódott meg bennem. A paprikás hangulatom azonnal csitulni látszott, és a helyét átvette a várakozás izgalma, valamint az ötletem részletes kigondolása.

– Nesze neked, Francois – vigyorogtam el gonoszan, mikor már megfogalmazódott bennem, hogy mit és hogyan kellene csinálnom.

A félig vizes hajamon áthúztam néhányszor a hajkefét, aztán szempillafestés, valamint a rúzs felvitele következett. Fehér magassarkú szandálba tuszkoltam a lábam, és az egyik szekrény mélyéből fehér retikült cibáltam ki, amibe beledobtam az irataimat, a pénztárcámat és a mobilomat. Mielőtt kiléptem volna a lakásból, parfümöt fújtam a nyakamra és a melleim közé.

Francois böhöm, méregdrága autója már ott állt a társas ház előtt, amikor kitett a taxi az út szélén. Michael mosolyogva nyitott ajtót, mikor felmentem, és puszit nyomott az arcomra.

– Csinos vagy – jegyezte meg. – Csak nem diszkóba mész vacsora után? – vonta fel a szemöldökét.

– Szóval, úgy nézek ki, mint egy lotyó. Remek, pontosan ez volt a célom – kacagtam fel, mire csóválni kezdte a fejét.

Ana és Francois a nappali közepén álltak, és valamiről pusmogtak éppen, mikor beléptünk a helyiségbe. A beszélgetésük elhalt, és felém fordultak. Francois szemei kidülledtek, mikor meglátott, Ana viszont Michaelhöz hasonlóak csak a fejét csóválta.

– Szép jó estét! – mosolyogtam rájuk, és a világért sem látattam volna Francois-val, hogy mennyire dühös és bosszúra éhes hangulatban vagyok.

Sötétkék, rövid ujjú inget viselt, hozzá pedig hasonló színű farmert. Ana virágos kismama ruhában álldogált, kezében valami piros löttyel teli pohárral.

– Szia – sietett oda hozzám, miután odanyomta Francois-nak az üdítőjét, és puszit nyomott az arcomra. – Beszélnünk kell! – suttogta a fülembe. – Elnézést, most elrabolom Julie-t, amolyan csajos pletyizésre, addig foglaljatok helyet, kész a vacsora, mindjárt tálalom.

És már húzott is a hálószobájuk felé. Becsukta utánunk az ajtót, és csípőre tett kézzel szegezte nekem a kérdést: – Mi ez a gönc rajtad?

– Nem kell aggódnod, Michael nem stírölt végig benne, bár igaz, hogy megdicsért, de nem méregetett úgy, mint egy darab húst. Tudod jól, hogy Michael az átlagos tíz helyett öt másodpercenként gondol a szexre, és azt is nagyon jól tudod, hogy a fantáziáiban csak te szerepelsz.

– Köszönöm a felvilágosítást – hadarta –, de nem emiatt kérdezem. Az őrületbe akarod kergetni Francois-t, vagy mi? Én azt hittem, hogy Pete-tel vagy.

– A terhességtől csak még kíváncsibb természet lettél – vigyorogtam, mire Ana elfintorodott.

A tükörben ellenőriztem a sminkemet, és kissé megigazítottam a ruhát, nehogy kicsússzon belőle a mellem.

– Mindent a maga idejében megtudsz. Ha bejönnek a számításaim, még a vacsora vége előtt robbanni fog a bomba – magyaráztam rejtélyesen, és könyörögni kezdtem Anának, hogy legyen a segítségemre.

Miután elmeséltem neki, hogy mi lesz a dolga – alig néhány másodpercbe került csak, ugyanis egyetlen tennivalója lesz majd –, visszamentünk a fiúkhoz. Szerencsétlenségemre Francois-val szemben kellett ülnöm, bár jobban belegondolva, nem is volt akkora tragédia. Michael Anát leparancsolta mellém, ő pedig berobogott a konyhába, ahonnan aztán négy tányérral a kezén zsonglőrködve tért vissza. Mindenki elé letett egyet, amelyen nagy adag hús volt zöldségkörettel. Francois tekintete evés közben többször is a dekoltázsomra tévedt, és minden alkalommal nagy levegőt vettem, kidüllesztve a melleimet. Egyszer olyan hangosan nyelt, egy „akcióm” után, hogy mindannyiunknak volt alkalmunk hallani, aztán meg azon igyekeztünk, hogy ne nevessünk fel, kényelmetlen helyzetbe hozva őt. A kínos szituációt számára kicsit későbbre tartogattam.

– Ó! – huppant vissza Ana a székére. Éppen a tányérokat akarta összeszedni, hogy aztán hozza a desszertet. Csokitortát sütött, és terveim között szerepelt, hogy két hatalmas szeletet is eszek, ugyanis ő készítette a világ legfinomabbját belőle. Előtte azonban egy másik tervet kell megvalósítanom. Ana rám kacsintott, majd a következőt füllentette: – Rugdos a pici. Édes, gyere ide! – És Michael persze repült is, persze csak képletesen. Láttam, ahogyan összevonta a szemöldökét, és már szólásra nyitotta a száját, amikor Ana gyorsan hadarni kezdett. – Ha így folytatja, a szülésig lerúgja a vesémet. Ugye – nyomta meg a szót –, milyen jó erőben van?

Michael valószínűleg rájött, hogy valami nagy turpisság van készülőben, mert bólogatni kezdett.

– Majd én intézem a desszertet – ugrottam talpra, és felkaptam Ana és Michael tányérját. – Megtennéd, hogy hozod azokat? – kérdeztem semleges hangon Francois-tól, és a sajátom, valamint az ő tányérja felé böktem a fejemmel.

– Persze – felelte, ugyanolyan semlegesen, ahogyan én korábban.

A konyhában a pultra pakoltam a tányérokat majd elvettem Francois-tól azokat, amelyeket ő hozott.

Azonnal faképnél akart hagyni, így bevetettem a mentőötletet. A sarki szerkényhez léptem, és gyorsan kitártam az ajtaját, majd nyújtózkodni kezdtem.

– Még megtennéd, hogy leveszed a tányérokat? – mosolyogtam rá. – Sajnos nem érem el őket – hazudtam, a szempilláimat rebegtetve. Magassarkú nélkül is felértem volna.

Bólintott és odalépett hozzám. Megmutattam, hogy mely kistányérok kellenek, majd direkt az ujjaihoz értem, amikor átadta nekem a négy porcelánt.

Már megint azonnal faképnél akart hagyni, így bevetettem a második „fegyveremet” is.

– Sajnálom a délutáni dolgot.

– Semmi probléma – morogta tömören.

– Az a helyzet, hogy csalódott voltam – kezdtem magyarázkodásba, és mikor visszapillantott rám, megjátszott szomorkás mosolyt villantottam rá.

– Talán előtte figyelmeztetnem kellett volna, hogy ne számíts semmi komolyra. Az egész az én hibám, és...

– Várj, azt hiszem, hogy félreértesz, én nem arról beszélek, hogy csak egyetlen alkalomra kellettem – ráztam hevesen a fejem, és letettem a tányérokat a kezemből. – Jó, az igazság az, hogy az is kissé rosszul esett, mert nem gondoltam volna, hogy csak egy órára kellek, de természetesen nem hittem azt, hogy megkéred a kezem.

– Akkor mi a baj, Julie?

– Egy kicsit csalódott voltam, mert... Tudod mit? Inkább felejtsd el! Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. – És már fordultam is a torta felé.

– Nem, Julie, szeretném tudni, hogy mi a baj. – A szám a fülemig ért, de komoly tekintetet erőltettem magamra, és úgy pislantottam hátra.

– Azt hittem, hogy... az, ami történt majd jobb lesz. Kicsit csalódott vagyok, mert olyan nagy terveim voltak, hogy ha majd egyszer mi szeretkezünk az eget rengető lesz, de nem volt az. Sajnálom, nem kellett volna ezt elmondanom. – A bűntudatos arckifejezésem nem tudom, mennyire jött be nála, de aztán így szólt:

– De hát élvezted.

– Öhm... ja igen – mondtam kissé elgondolkozva, bizonytalanul. Semmi kétség, a kétely magjait elültettem Francois-ban. Képzeletbeli pacsit adtam magamnak, aztán megindultam az étkező felé, hogy megkérdezzem Anáéktól, vékony vagy vastag szeletet vágjak nekik. Így volt néhány másodperce Francois-nak, hogy a fogaskerekeket beindítsa az agyában, és kombinálni kezdjen. Ana dupla szeletet, míg Michael csak egy vékonyat „rendelt”, melyeket aztán a tányérjaikra pakoltam.

Francois talán észre sem vette, hogy míg korábban két tányér „cipelésével” gondjaim voltak, addig most négyet egyensúlyoztam egy kezemen, míg másikban a süteményes villák voltak.

A kegyelemdöfést készülve megadni neki fordultam vissza felé a konyha ajtajából, majd tettem két lépést. Még mindig ugyanott állt, ahol két perccel korábban.

– Nem kellene elmondanom azt, amit már pedig el fogok, de azt hiszem, hogy muszáj tudnod, mert... Őszintén szólva, nem tudom, hogy miért. Vegyük úgy, hogy jogod van tudni és kész. Lehet, hogy csak én vagyok furcsa szerkezet, de a méretet tekintve – köhintettem, bár tuti, hogy tisztában volt vele, mely testrésze méretéről is beszélek – én a nagyobbakhoz vagyok szokva.

Hatásszünetet tartottam, de aztán tovább döftem a képzeletbeli tőrömet a hatalmas egójába.

– Hiba volt az, ami délután történt, én annyira akartam, hogy minden jó legyen, de... azt tudom, hogy neked volt orgazmusod, nekem azonban sajnos nem. Ó, Julie, te meg a nagy szád, már megint minek jártattad! – korholtam aztán magam, mintha a vallomásom csak úgy kicsúszott volna a számon.

– Még hogy nem volt orgazmusod – horkant fel. – Úgy sikongattál, hogy hatalmas csoda, hogy nem rekedtél be, és mellesleg azt hittem, hogy belehalsz a gyönyörbe. Nagyon is volt orgazmusod, képtelenség, hogy csak megjátszottad – ellenkezett velem.

– Ó, akkor ezek szerint túlzásba vittem a sikongatást – szisszentem fel. – Igyekeztem, hogy valósághű legyen, hátha nem jössz rá, hogy nem úgy lett vége nálam, mint kellett volna. Pontosan amiatt kellett volna kételkedned, hogy olyan hangosan sikongattam. De emiatt ne érezd rosszul magad, minden pasival előfordulhat, hogy nem sikerül kielégítenie a partnerét. Ez még nem a világ vége. Asszem. Na, gyere, együnk egy kis tortát, olyan ínycsiklandozóan néz ki.

– Francois, valami baj van? – kérdezte Michael néhány perccel később, és a villájával egy újabb falatnyi tortát szúrt fel. – Talán nem ízlik?

Francois mintha nem is hallotta volna a neki intézett kérdéseket, csak döfködte a süteményt. Biztos voltam benne, hogy engem képzel a torta helyére, én vagyok az, aki le akar szúrni a villával. Igyekeztem nem mosolyogni, és nem megtapsolni magam, amiért olyan jól működött a tervem, de Ana észrevette az önelégült ábrázatomat. Felvonta a szemöldökét, mire rákacsintottam, és egy „később mindent elmesélek” pillantást vetettem rá.

– Francois? – kérdezte Ana is.

Mire visszajöttünk a desszerttel, az ülésrend megváltozott. Valószínűleg a baba tényleg mozgolódni kezdett, mert Michael elbűvölten gagyarászott Ana pocakjának, valamint a termetes hasra odanyomta a fülét. Így ő átköltözött barátnőm mellé, én meg a másik oldalra kerültem, pontosan Francois mellé.

A könyökömmel megböktem őt, mire összezavarodott tekintettel nézett fel.

– Szóltatok?

– Ja, néhányszor – bólintott Ana. – Már-már azt hittem, hogy kómába estél. Ó, hoppá, ne haragudj, Julie! – nézett rám bűnbánóan, én azonban csak legyintettem.

– Sokszor el is felejtem, hogy már voltam kómában – nyammogtam tele szájjal, de aztán jobbnak láttam lenyelni a falatot. Ittam egy korty vizet, aztán folytattam. – Talán csak azért tudom ilyen könnyedén kezelni, mert nem maradtam le egyetlen friss információról sem, jó talán egy-kettőről. És legalább dögös voltam abban a kórházi ágyban, elvégre nem mindenkinek áll jól az a gönc. Bár, ahogy hallottam, a hajamra nem fordítottatok elég figyelmet – néztem kissé megrovón. – Ki tudja, milyen szénaboglya nem volt a fejem tetején, mielőtt Cyprien meg nem fésült. Ezzel az egésszel arra akartam kilyukadni, hogy mindennek ellenére tudom értékelni a kómás vicceket, és ha meghallom a kóma szót, nem leszek depressziós – tuszkoltam egy kisebb darab tortát a számba. Nem illik kajával a szánkban beszélni, de nem bírtam ki, hogy ne egyek a csokicsodából. – Talán az is közrejátszik, hogy csak egy hónapot...

– Te komolyan kicsinek nevezted a kukacomat? – hördült fel Francois mellettem, belém fojtva a mondandóm folytatását.

Ittam a vízből, hogy könnyebben lecsússzon a torta, aztán felé fordultam, és tettetett felháborodással böktem ki: – Úgy tűnik, téged nem tanítottak meg arra, hogy ilyenekről ne beszélj az asztalnál. Főleg ne egy terhes nő előtt, köztudott ugyanis, hogy az állapotos asszonyok étvágya elég ingadozó. Ha én várandós lennék, egy ilyen téma elvenné az étvágyamat. Bár így is sikerült elérned, hogy azt mondjam, nagyon fincsi volt a desszert, de köszönöm szépen elég volt belőle – toltam el magamtól látványosan a kistányért. Majd megkérem Anát, hogy csomagolja be nekem, és otthon a tévé előtt behabzsolom.

– Ne haragudj, Ana! – fordult bűnbánóan barátnőm felé. – Remélem, ettől még lecsúszik neked a desszert. Te viszont nem válaszoltál a kérdésemre – nézett rám dühtől szikrázó szemekkel.

Míg a szalvétával megtöröltem a számat, elmosolyodtam attól, hogy kihoztam a sodrából.

– Ha jól emlékszem, és már pedig jól emlékszem, azt egy szóval sem mondtam, hogy a hancúrléced kicsi lenne. Csupán csak arra céloztam, hogy én a nagyobbakhoz vagyok szokva, talán emiatt történhetett meg az, hogy nem tudtál kielégíteni – szóltam halálosan komoly arckifejezéssel, bár minden pillanatban attól tartottam, hogy a képébe röhögök.

– Ti... – kezdte Michael, de aztán elhallgatott. – Lefeküdtél Francois-val? – intézte aztán a kérdést már csak hozzám, mire bólintottam.

Ana szemei kitágultak, Michael meg felnevetett.

– Ez aztán hír a javából – mondta két röhögő görcs között. Mikor Ana mérgesen pillantott rá, azonnal elkomorult. – Jaj, édes, ne nézz már így!

– Én most kimegyek a mosdóba, legalább nyugodtan ki tudjátok beszélni a történteket.

– Francois, ne csináld! – szólt utána Ana.

– Remélem, megtalálod majd a nadrágodban, amit keresel – kuncogtam, mire gyilkos pillantást vetett rám. – Most mi van? Egy szóval sem mondtam, hogy kicsi, de ezt a poént nem tudtam kihagyni.

– Julie! – rótt meg Ana. Abban a pillanatban, hogy meghallottuk a fürdőszoba ajtajának csukódását, mindketten szaftos pletykára kiéhezve, kíváncsi tekintettel pillantottak rám.

– Ez most komoly? – röhögött Michael. – Bár nem is olyan meglepő, számítanunk kellett volna rá, hogy valamikor megtörténik közöttetek az, aminek meg kell történnie.

– Tényleg vannak bizonyos gondjai az ágyban? – kíváncsiskodott Ana.

– Meg kell ígérnetek, hogy nem árultok el. Gyerünk, ígérjétek meg! – követeltem. Miután mindketten ígéretet tettek, kifecsegtem nekik. – Nem, csak azért mondtam, mert szemét módon viselkedett velem a szex után – suttogtam annyira halkan, hogyha Francois hallgatózik is, ne legyen módja megérteni, hogy mit mondtam.

– Nagyon ravasz vagy – dicsért meg Ana.

– Alaposan az elevenébe tapostál. Sikerült kikészítened őt.

– Köszönöm a bókokat – vigyorogtam. – Azt hiszem, hogy ideje a következő fázisba lépni.

– Hé, éppen valaminek a kellős közepén vagyok. Megtennéd, hogy távozol? – rivallt rám Francois, mikor rátörtem a fürdőszobában. Éppen sárgát dobott, ahogyan néhány pasi nevezné a tevékenységet.

Megrántottam a vállam nemtörődöm módon, és odasétálva a csaphoz megnyitottam a vizet.

– Csak nem lett szégyellős a hancúrléced? Na, nem már! Emlékeztetnélek, hogy már volt szerencsém kicsi Francois-hoz, szóval no para.

– Már megint ez a kicsinyítő képző – horkant fel. – Jut eszembe, még nem is gratuláltál, hiszen sikerült megtalálni a gatyámban, amit kerestem.

– Nem emiatt vagyok itt. Kínos helyzetbe hoztál Anáék előtt – morogtam. – Nem tudtál volna várni a kifakadásoddal addig, míg nem kerülnek hallótávolságon kívülre?

– Bocsánatodért esedezem, amiért szarul esett, hogy kicsinek nevezted a farkamat – gúnyoskodott, majd lehúzta a vécét. Begombolta a nadrágját és felhúzta a sliccét. A csaphoz sétált, megmosta a kezét, majd egyszerűen elém állt és a két oldalam mellett megtámaszkodott. – Remélem, tudod, hogy a földbe döngöltél.

– Köszönöm a felvilágosítást, most már ezt is tudom.

– Bocsánatkérésre számítottam, nem arra, hogy tovább tiporsz.

– Na, igen, megesik, hogy mást kapunk, mint amire számítottunk – rántottam meg a vállam hetykén. – De kénytelenek vagyunk elfogadni. Én délután nagyobb és izgalmasabb dolgokra számítottam, erre nem így történt. Megesik. Az előbbi kicsinyítő képzőre pedig szeretnék reagálni, mert azt hiszem, hogy alaposan félreértettél. Én csak arra céloztam, hogy te vagy a nagy Francois, a hancúrléced meg...

– Ha még egyszer kimondod a hancúrléc szót, akkor...

– Akkor mit fogsz csinálni? – incselkedtem szemtelenül vigyorogva.

– Nem állok jót magamért.

Csak azért, hogy bosszantsam őt, kimondtam az említett szót, mire a következő pillanatban nagyon elfoglalt lett a szám azzal, hogy olyan hevesen viszonozzam a csókját, mint ahogyan ő nekem esett.

Az első pillanatnyi ellenállásomat elgyengült megadás követette. Hozzásimultam, nyaka köré fonva a karjaimat, és szégyentelenül a szájába nyögtem. Vágya a hasamnak nyomódott, emlékeztetve engem, hogy micsoda élvezeteket kaptam attól a testrészétől néhány órával korábban. Hirtelen szakadt el tőlem, majd karon ragadott, és kivonszolt a fürdőszobából.

– Ne haragudjatok, de néhány dolgot meg kell beszélnünk Julie-val négyszemközt, így mi lelépünk – nyomta a kezembe a retikülömet, majd durván kihúzott a lakásból. Annyi lehetőségem még volt azonban, hogy megkérjem Anát, tegyen félre a tortából, mert holnap felugrom hozzájuk.

Francois betaszigált a kocsiba, és bepattintotta a biztonsági övemet, majd alig néhány másodperc múlva már ott ült mellettem.

– Hová megyünk? – kíváncsiskodtam.

– Hozzád – felelte tömören, és onnantól fogva hozzám se szólt.

A lakásomra érve elengedett. A szobám felé vettem az irányt, hogy a fésülködőasztalra tegyem a táskámat.

A szobaajtó csattanással vágódott be, majd kattant a zár.

– Mit akarsz? – fordultam felé kissé rémülten, és a kulcsot kerestem a tekintetemmel, annak azonban már hűlt helye volt. Fogalmam sincs, hogy Francois olyan gyorsan hová rejtette el.

– Be fogom bizonyítani, hogy a méretemmel és a teljesítményemmel semmi gond sincs – morogta, majd elszánt arckifejezéssel megindult felém.