Pupi blogja

4. fejezet

Csak bámultam magam elé, és talán még pislogni is elfelejtettem a sokktól, ami rám telepedett. Néztem a nagy semmibe, és a levegő akadozva áramlott be a tüdőmbe. Csalódott voltam ugyanakkor mérhetetlenül dühös is. A szaggatott lélegzés aztán egyetlen pillanat alatt csapott át eszeveszett oxigénkapkodásba. Ziháltam, mintha sok-sok kilométernyi futás után álltam volna meg hirtelen.

Felkaptam a koktélomat, majd lemásztam a bárszékről – persze közben figyeltem arra is, hogy az italt ne borítsam ki. Tekintetemmel Francois-t kezdtem keresni, és mikor megtaláltam őt az asztaluknál, nagy léptekkel indultam felé. Nem pillantott rám, mikor leültem közvetlenül mellé, sőt egyetlen olyan átkozott reakciót sem tudtam leolvasni róla, mely arra utalt volna, hogy egyáltalán észrevett engem. Mintha csak levegő lennék, akin át lehet nézni.

A táncparkett kellős közepén beszélgető Michael-Ana-Francine-Carol négyest figyelte, és nem úgy tűnt, hogy méltóztatik emberszámba venni engem a következő percekben, így a kezembe vettem az irányítást és ráförmedtem.

– Mégis hogy merészeled? – sziszegtem, de nem fordult felém. Továbbra is mereven a táncparketten csevegőket nézte. – Francois, hozzád beszélek! – morogtam.

– Tudom, de nem érdekel – vágta hozzám kegyetlenül, és belekortyolt az italába. Egy pillanatra sem tekintett rám, és ettől rettenetesen éreztem magam.

– Ne légy gyerekes, kérlek! – gúnyolódtam, nem mutatva ki, hogy milyen pokoli számomra a viselkedése, és közelebb húzódtam hozzá a székemmel.

– Nem hinném, hogy gyerekes vagyok – motyogta. – Egyszerűen csak fikarcnyit sem érdekel, hogy mit akarsz mondani.

– Már pedig végig fogsz hallgatni, ha akarsz, ha nem!

A koktélomat lecsaptam az asztalra – valami csoda folytán nem löttyent ki a pohárból egy csepp sem. Még közelebb húztam a széket Francois-éhoz, és a kezemet az álla alá téve fordítottam magam felé a fejét. Kissé meglepett, hogy nem ellenkezik, de nem volt megfelelő a pillanat ahhoz, hogy fennakadjak ilyeneken.

– Nincs jogod az effajta viselkedéshez – tagoltam a szavakat lassan, hogy biztosan megértse.

– Ne érj hozzám! – lökte el a kezemet. – Nem akarom, hogy hozzám érj.

– Nem vagyok leprás, szóval ne kezelj úgy – sziszegtem, és megragadtam az arcát, mikor el akart fordulni. – Ha valakit hibáztatni akarsz azért, hogy lefeküdtem Pete-tel, akkor hibáztasd saját magad – hárítottam rá a felelősséget, pedig tisztában voltam vele, hogy nem kizárólag Francois tehet a dologról.

Rövid, de annál inkább gúnyosabb nevetést hallatott, és dühösen kezdett méregetni.

Ezt a pillanatot választotta Ana, hogy megjelenjen, és széles mosollyal az arcán huppanjon le mellém.

– Mi ez a fancsali fej mindkettőtöknek? Valami baj van? – hervadt le a mosolya, és alaposan tanulmányozni kezdett minket.

– Nem, dehogy – visszakoztam rögtön, és egyetlen pillanat alatt varázsoltam magamra egy arcrepesztő vigyort. – Minden rendben van. – Eszem ágában sem volt elvonni Ana figyelmét, így inkább hazudtam neki. Ez az ő napja, az ő tökéletes napja, amiről annyit álmodozott. Olyan régóta szeretett volna Michael felesége lenni, annyi mindenen mentek keresztül, mire eljutottak idáig, és most, hogy végre teljesült az álma, elrontsam a kedvét? Inkább szúrtam volna le magam a desszertes villával, mintsem tönkretegyem ezt az eseményt. Márpedig ha bevallottam volna neki, hogy mit mondott Francois, és hogy úgy érzem magam a viselkedése miatt, mint egy kivert kutya, kétségtelenül romba döntök mindent. Azt pedig sosem bocsátottam volna meg magamnak. A legjobb, ha azt hiszi, minden olyan csodás velem is, mint amilyen vele.

– Biztos? – vonta fel a szemöldökét.

– Biztos. Ne aggodalmaskodj, Ana. Nem tesz jót a babának, ha idegeskedsz. – Francois igyekezett minden kétséget eloszlatni Anában. Tökéletes tisztában volt ő is azzal, hogy a babát kell megemlítenie ahhoz, hogy jegelhessük a témát.

Ana a hasához kapott, és végigsimított a hatalmas pocakján. A tekintete végtelenül lágy lett. Irigyeltem őt, amiért megkapta a férfit, akit szó szerint imádott, és emellett még gyerekük is lesz. Persze ez az irigykedés teljes mértékben pozitív érzésnek számított, szó sem volt arról, hogy sajnálnám tőle. Szimplán csak szerettem volna a helyében lenni. Szerettem volna boldog lenni, és nem az a szomorú liba továbbra is, akitől szemmel láthatóan undorodott Francois. Mintha csak egy utolsó örömlány lennék, aki több ezer férfival volt együtt pénzért.

– Igen, tudom, hogy nem tesz jót az idegeskedés. Ha nem bánjátok, most magatokra hagylak titeket, és berántom a férjemet valamelyik sarokba – virult ki újra, és felkelt a székről.

– Csak nem kívánós valaki? – kacsintott Francois, Ana pedig rögtön elpirult.

– De. Viszont várnom kell éjjelig, hogy megkapjam őt – sóhajtozott kissé csalódottan, és mielőtt ellibegett volna még hozzáfűzte: – Néhány forró csókkal kell beérnem addig, azt hiszem.

Percek teltek el addig, míg Ana távozását követően Francois megszólalt. Azt hittem, hogy ismét levegőnek akar nézni. Már csaknem teljesen feladtam a reményt, mikor unottan vetette oda nekem: – Ha jól láttam, még alig ittál valamit. Talán magadba kellene döntened néhány ütős koktélt, mert mint kiderült, ha ittas vagy, bárkinek letolod a bugyidat és széttárod a lábaidat. Egy-két meghívott biztosan kapva kapna az alkalmon.

– Hát egy biztos. Ugye, Francois? – vigyorogtam kissé önelégülten.

– Na de, kérlek! – horkantott, mintha ez sosem jutott volna eszébe. Pedig biztos voltam benne, hogy eljátszadozott már a gondolattal, nem is egyszer.

Megrántottam a vállam, majd belekortyoltam a koktélomba. Úgy „ügyeskedtem”, hogy egy-két csepp ital mellé menjen, és lefolyva az államon a dekoltázsom felé vegye az irányt. Nem tévedtem, mikor azt hittem, hogy Francois közbe fog lépni. Az ujjaival megállította az ital útját, és letörölte rólam. Annak ellenére, hogy bunkó tuskó volt velem, tagadhatatlanul jól esett, hogy hozzám ért. Az ujjai majdnem a melleim között pihentek, és egy pillanattal tovább tartotta ott őket, mint illendő lett volna, és ami azt támasztaná alá, hogy valóban undorodik tőlem.

– Most megkeresem Cyprient – hadarta hirtelen, és a székét majdnem fellökte, mikor felpattant róla.

Elsietett az asztaltól, de egyáltalán nem Cyprien felé. A lánya ott ült Norával és Adennel, ő azonban a mosdók felé vette az irányt.

Talán hiba volt utána menni, de nem tudtam és nem is akartam visszafogni magam. Sértette a büszkeségemet a viselkedése, valamint be akartam bizonyítani neki és magamnak is, hogy nem mondott igazat.

A férfi mosdóban találtam rá, fejét és tenyereit a csempének nyomta. Senki más nem tartózkodott a helyiségben. Halkan csuktam be magam után az ajtót, és a kulcsot is minél csendesebben igyekeztem elfordítani a zárban.

– Azt hittem, hogy a lányodat keresed – dőltem neki az ajtónak.

Összerezzent a hangom hallatán.

– Ha nem tudnád, ez a férfi mosdó – morogta, de nem fordult felém.

– Ezért is nem értem, hogy mit keresel itt – vigyorogtam ördögien, bár ő ezt nem láthatta.

– Hogy mit mondtál? – lökte el magát a faltól, és dühtől szikrázó szemekkel nézett rám, mikor végre felém fordult.

Még mindig mosolyogtam. Kicsit megremegtem, de igyekeztem elhitetni magammal, hogy a félelemtől, amiért olyan rondán pillantott rám, de az igazság az volt, hogy valahol felborzolta az érzékeimet. Teljesen megőrültem, amiért a dühös pillantása is fel tud tüzelni!

– Azt hiszem, hogy jól hallottad – rántottam meg a vállam. – De ha annyira szeretnéd, szívesen megismétlem. Arra céloztam, hogy nem értem mit keresel itt, hiszen ez a férfi mosdó. Ide férfiak járnak, és nem sértődött kislányok.

– Te kislánynak merészeltél nevezni? – kiabált rám, azonban reményeivel ellentétben nem hatott meg a dolog.

– Méghozzá sértődött kislánynak – pontosítottam, és kisimítottam a hajamat a szememből. – Mert, hogy úgy viselkedsz, az biztos. Ha férfi lennél, nem menekülnél előlem.

– Ugyan már, Julie. Én nem menekülök előled. Egyszerűen csak rosszul vagyok, ha a közeledben kell lennem – vágta hozzám durván, és bár tudtam, hogy csak a sértettség beszél belőle, nagyon rosszul estek a szavai. Ennek ellenére nem hátráltam meg, véghez akartam vinni azt, amit elterveztem.

– Én ebben nem vagyok biztos, sőt mi több... tudom, hogy ez egyáltalán nincs így – mosolyogtam, és lassú léptekkel megindultam felé. – Lehet, hogy dühös vagy, és nagyon-nagyon mérges, de ennek ellenére kívánsz is. El akarod hitetni magaddal, hogy undorodsz tőlem, de ez közel sincs így.

– Nem tudsz te semmit – köpte a szavakat. – Én nem kívánlak, már nem.

– Ó, igazán? Akkor miért akarsz megcsókolni? – nyaltam meg a számat, és három nagyobb lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot.

– Nem akarlak megcsókolni – mondott nekem ellent, és ellökte a kezemet, mikor a mellkasára simítottam azt.

– De igen. De még mennyire, hogy meg akarsz csókolni. Máskülönben nem néznéd folyamatosan a számat. Gyerünk, Francois, engedj a kísértésnek – búgtam szenvedélyes hangon.

– Nem-akarlak-megcsókolni-sem-most-sem-máskor – nézett a szemeimbe, és ellökött magától.

– Nem hiszek neked – kiabáltam, és a lehető legközelebb lépve hozzá megragadtam a tarkóját.

Nem hagytam neki időt az ellenkezésre, sőt a beszédre sem. Egyszerűen csak a szájára nyomtam a sajátomat, és lágy csókot adtam Francois-nak.

Lassan és megfontoltam, cirógattam számmal az övét, és néhány másodperc múlva visszavonulót fújtam. Nem akartam túlságosan túlfeszíteni a húrt, és éppen annak ellenkezőjét elérni, mint amit szerettem volna. Francois ajkain ott virított a szájfényem – elég humoros látványt nyújtott –, így a hüvelykujjammal letöröltem róla. Vártam, hogy reagáljon a történetre, ez azonban nem történt meg. Lehunyt szemekkel állt alig egyetlen lépésre tőlem. A másodperc tört részéig az is megfordult a fejemben, lehet, hogy állva elaludt. A következő pillanatban azonban a szemei kipattantak, majd megragadva a tarkómat a fejemet az övéhez rántotta.

Mohón rátapadt az ajkaimra, majd kis idő múltán nekilökött a mosdónak, és a lehető legjobban hozzám simult. Pimaszul belemosolyogtam a csókba, amitől egy nem éppen visszafogott harapást kaptam az alsó ajkamba.

Mire legközelebb feleszméltem, Francois kezei már a szoknyám alatt kalandoztak és a combjaimat markolászta nem igazán gyengéd mozdulatokkal. Nem érdekelt, hogy bánik velem, csak az, hogy mennyire pokolian jó volt őt csókolni. A gyomromban görcsbe rándult, és egyre csak nőtt bennem a sóvárgás a teste után. Kezei befurakodtak közém és a mosdó közé, és a fenekemnél fogva megemelt, hogy a szélére ültessen.

– Most mondd azt, hogy undorodsz tőlem! – ziháltam, mikor elszakadtam tőle, hogy levegőt vegyek. – Most mondd azt, hogy rosszul vagy, ha a közelemben kell lenned!

– Undorodom tőled – suttogta, és az alsó ajkamat kezdte szívogatni. – Rosszul vagyok, ha a közelemben vagy – markolt bele a mellembe.

– Nem úgy tűnik – karmolásztam a hátát.

– A látszat néha csal – mormolta. – Ha képes leszek arra, hogy ne csókoljalak tovább, és ne fogdossalak, akkor minden a régi lesz. Újra az a nő leszel, aki részegen dugott a volt barátjával, mert mérges volt rám, és én is azzá a tuskóvá válok, aki igyekszik átnézni rajtad. Addig viszont... – nyalta végig az államat – csókolni és fogdosni foglak, ahol csak akarlak.

– Nem kell átnézned rajtam – nyöszörögtem, ahogyan a mellemet masszírozta.

Megállt a mozdulatban és mélyen a szemeimbe tekintett.

– De igen.

– Nem értelek – ráztam a fejem hevesen.

– Nem baj – fűzte ujjait a hajamba, és a fejéhez rántotta az enyémet.

Újabb csókcsata következett, amely után elpilledve dőltem Francois vállának.

Mindketten ziháltunk, és a helyiséget csak kettőnk hangjának keveréke töltötte be.

Újra és újra mélyen beszippantottam fűszeres illatát, és lábaimmal a derekánál öleltem őt.

Igyekeztem megfejteni őt, a gondolkodását, a cselekedeteit, hogy mit miért mond, de képtelen voltam rájönni, hogy vajon mi zajlik benne. A légkör lehetett volna kellemes és nyugodt, ehelyett azonban feszült volt. Ott lógott a levegőben a pillanat, amikor ismét elküld a pokolba, újra láthatatlanná válva számára.

Én azonban nem ezt szerettem volna, éppen ellenkezőleg, arra vágytam, hogy minden rendben legyen közöttünk, hogy adjunk egy esélyt annak a megmagyarázhatatlan dolognak, amely tagadhatatlanul köztünk volt.

– Pete megkeresett tegnap – szóltam halkan.

Fogalmam sincs, miért fecsegtem ki neki az információt, egyszerűen csak kibukott belőlem.

– Repetázni akart belőled? – kérdezte gúnyosan Francois és a testtartása kissé feszült lett.

– Kérlek, ne mondd ezt! – suttogtam, és igyekeztem nem figyelni a torkomban lévő hatalmas gombócra.

– Akkor mégis mit akar tőled?

– Ő csak... az az igazság, hogy szeretné újrakezdeni velem – vallottam be lehunyt szemekkel.

– Szóval mégiscsak repetára fáj a foga. Elég jó lehetett az az éjszaka, ha azok után, hogy évekkel ezelőtt nem működött, most mégis újra akarja kezdeni a kapcsolatotokat. Egyáltalán miért mondtad el ezt nekem? – förmedt rám, és úgy helyezkedett, hogy a szemeimbe nézhessen.

– Én... én... kérlek, Francois... mondd, hogy utasítsam őt vissza! Mondd azt, hogy küldjem el Pete-et a pokolba, mert te...

– Én mi, Julie? Talán arra vársz, hogy követeljem, hogy utasítsd el őt, mert én akarok veled lenni? – vonta fel a szemöldökét, és a pillantása kifürkészhetetlen volt.

– Igen – suttogtam égő arccal. – Reméltem, hogy azok után, hogy mi itt...

– Megmondtam, hogy ez csak ideig-óráig tart, és utána újra azok leszünk, akik ezelőtt. Jobb lenne, ha belemennél a dologba és újrakezdenéd vele – lépett el tőlem, és megigazította a zakóját. – Felesleges rám várnod. Megmondtam, hogy köztünk nem lehet semmi komoly.

– Értem – suttogtam megalázottan. – Minden világos. – Francois szemeibe tekintve mondtam ki a legnagyobb baromságot, amely hosszú ideje elhagyta a számat: – És igazad van, ha belegondolok, tényleg jó lenne, ha újrakezdeném Pete-tel.