Pupi blogja

Kis idő múlva is még miközben szerelmem karcsú testét öleltem magamhoz, a csütörtöki programja járt a fejemben, és az sem tudta elűzni a gondolataimat, hogy arcomat a hajába fúrtam és mélyeket lélegeztem édesen kínzó illatából. Tudtam, szeret, és ennek ellenére is őrülten féltékeny voltam arra, hogy a csütörtök délutánt Jacob Blackkel tölti. Nem arról volt szó, hogy Bellával szemben lennék bizalmatlan, hanem Jacobban nem bízok, tekintve a gyengéd érzelmeket, amiket szerelmem iránt táplál, legalábbis utolsó találkozásunkkor még táplált. Igyekeztem valamivel elterelni a figyelmem a témáról, de végül egy másik kínzó dolog jutott eszembe: Rosalie pompás ötlete.

Egyrészt tetszett, hogy újra el kellene szédítenem Bellát, másrészt viszont féltem a dologtól.

Nem tudtam volna pontosan megmondani, hogy mitől is, csak abban voltam biztos, hogy tartok tőle. A félelem talán nem is jó szó arra, amit érzek, ugyanis ez inkább rettegés volt. Elemeztem a dolgokat és percek múlva már válaszom is volt a kérdésre, hogy miért.

Bella fészkelődni kezdett az ölelésemben és azt hittem, hogy el akar húzódni tőlem, de ehelyett gyengéden, mégis határozottan – és persze úgy, hogy hagytam magam – fekvőhelyzetbe döntött engem a bőrkanapén, majd ő is lefeküdt és a mellkasomra hajtotta a fejét. Egy hajtincsével kezdtem el játszadozni és elhatároztam, hogy minden nem kívánatos dolgot kiverek a fejemből, de Bellának más tervei voltak. Fejét felemelte a mellkasomról, de állát megtámasztotta rajta és csokoládé színű tekintetét az enyémbe fúrta.

– Mire gondolsz? – suttogta, de tudta, hogy így is meghallom.

– Rád – feleltem egyszerűen. – Arra, hogy mennyire gyönyörű vagy. Káprázatosan gyönyörű.

Bella fülig pirult a szavaimtól, mire kuncogni kezdtem.

– És mielőtt rám gondoltál volna? – kérdezte, de csak miután bőre visszanyerte sápatag színét.

– Alice kimerítő vásárlást tervez, szóval készülj fel.

– Ne tereld el a témát! – látott át rajtam rögtön, közben pedig mellkason bökött apró ujjával.

– Nem fontos, hogy mire gondoltam. Egyedül te vagy fontos – simogattam arcát.

– Nekem igenis számít, hogy mi járt a fejedben – szólt határozottan, de én csak megráztam a fejem. Legörbült a szája csalódottságában, de aztán a következő pillanatban felcsillantak szemei és széles mosoly ült ajkaira. Közelebb ficergett hozzám, kezeivel megtámaszkodott az oldalaim mellett, mellkasa félig-meddig az enyémnek nyomódott, homlokunkat összeérintette, és úgy lehelte a szavakat.

– Kérlek, mond el!

– Nem!

Közel jártam hozzá, hogy daloljak, mint a kismadár a gondolataimról, de azért igyekeztem határozottnak tűnni.

– Ha elárulod, kapsz cserébe valamit – ajánlotta, még mindig szinte csak lehelve a szavakat.

Lázas izgalom kerített a hatalmába, hogy vajon mire célozhat. Egy pillanat sem kellett hozzá, hogy megfontoljam a dolgot és belemenjek az alkuba. Viszont nem hittem volna, hogy ennyire mohó kíváncsiság kerített hatalmába, én is csak akkor jöttem rá, mikor megszólaltam:

– Először megkapom azt a valamit, aztán, ha akarod, az összes gondolatomat elmondom neked.

Bella szemei, ha lehet még a korábbinál is jobban csillogtak.

„Az ilyeneket hívják úgy az esküvő után, hogy papucsférj” – üzente nekem Emmett gondolatban.

– Bagoly mondja verébnek – vágtam neki vissza, amin gondolkodott egy kicsit, de végül váltig állította, hogy ő bizony nem papucsférj.

– Hm? – vonta össze Bella a szemöldökét.

– Nem neked szólt. Emmett próbált poénkodni, de felsült vele – kuncogtam egy aprót. – De hol is tartottunk éppen? – kérdeztem szerelmemtől, pedig magam is tudtam a választ.

– Azt hiszem ott, hogy a gondolataidért cserébe kapsz valamit. De honnan kellene tudnom, hogy ha megkapod azt a valamit, utána elmeséled nekem, és hogy tényleg azt mondod, amit gondoltál? – gondolkodott el.

– Sehonnan – vágtam rá, mire eltávolodott tőlem és csúnyán nézett rám. – Csak vicceltem – próbáltam megenyhíteni kevés sikerrel. – Esküszöm, hogy az igazat fogom mondani.

Bella megenyhült és homlokát újra az enyémhez érintette.

– Kérem az ajándékomat – vigyorogtam, mire ő is mosolyogni kezdett.

Egy kicsit távolabb hajolt tőlem, fejét picit oldalra billentette, majd apránként közelebb hajolt. A szemeit csak az utolsó pillanatban hunyta le, aztán ajkait az enyémekre nyomta.

Négy átkozott hónapja vágytam a csókjára, de hiába van tökéletes memóriám, az érzés, ahogy ajkai az enyéimhez érnek sokkal felemelőbb volt, mint emlékeztem rá. Azt hittem, hogy csak egy apró szájra puszit kapok, de szerelmem ennyinél nem állt meg. Kissé későn ugyan, de én is lehunytam a szemeimet, és azzal egy időben az ellenállásom szertefoszlott. Nem tudtam megkérni, hogy legyen óvatos, mert csak feküdtem ott, és élveztem a mozdulatait, az érintéseit.

Nyelvével körberajzolta először a felső, majd az alsóajkamat, aztán újra csókolni kezdett, míg én közben a karjait később pedig a hátát simogattam. Mikor apróra nyitott ajkakkal visszacsókoltam, karjai, amikkel korábban mellettem támaszkodott, összecsuklottak, és kedvesem teljes súlyával rám nehezedett, amit én pusztán tollpihének éreztem. Bellának forrt a vére, és úgy elragadta a hév, mint a legelső csókunknál, de én sem tétlenkedtem. Egyetlen mozdulattal fordítottam meg magunkat, így már én tornyosultam fölé, közben persze megtámaszkodtam karcsú teste mellett, hogy ne nyomjam össze őt. Lábait derekam köré kulcsolta, és közelebb húzott magához. Szíve eszeveszettül dübörgött a mellkasában, és egy pillanatig megrémültem, hogy kiugrik a helyéről.

Talán már percek óta csókoltuk egymást, de egyszerűen nem tudtam betelni puha, kívánatosan duzzadó ajkaival. A régi Edward már réges-régen eltolta volna magától ezt az angyalt, az új énem viszont egy milliméterrel távolabb sem tudta volna engedni Bellát. Igyekeztem nem megfeledkezni a tényről, hogy szerelmemnek levegőre is szüksége van, így néha egy-két másodpercre szabadon hagytam ajkait, de amint levegőt vett, húzta is vissza ajkaimat az övéhez.

Fogalmam sincs mennyi ideje voltam belefeledkezve szájának csókolgatásába, mikor Bella gyomra megmordult.

Belemosolyogtam a csókba, Bella pedig elhúzta a fejét tőlem, és a vállgödrömbe temette szív alakú arcát. Éreztem, hogy elpirult, én pedig halkan felnevettem, hogy még mindig képes ilyenektől is zavarba jönni. Felkeltem a kanapéról magammal húzva őt is, majd lesétáltunk a konyhába.

Esme már ott volt és valamit kevergetett éppen. Érkezésünkre ránk kapta a tekintetét, majd széles mosoly ült ajkaira.

– Láttam, hogy éhes leszel, így megkértem Esmét, hogy készítsen neked valamit – táncolt be a konyhába Alice, nyomában Jasperrel.

– Köszi – pillantott húgomra Bella, majd Esmére nézett. – Neked is köszönöm.

Fogadott anyám csak legyintett egyet. Alice Bella mellé lépkedett, és belekarolt kedvesem karjába, Jasper viszont az ajtónál maradt és a falnak dőlt.

Kedvesem oldalra pillantott – egyenesen Jasperre –, majd tekintete szomorúvá vált és lehajtotta a fejét.

– Jobb a bajt elkerülni – szólalt meg Jazz, mire szerelmem felkapta a fejét.

Bátyám halványan Bellára mosolygott, aki viszonozta a gesztust, de tekintete továbbra is szomorú maradt.

– Tudod, hugi – cammogott be Emmett –, te vagy a határozottság mintapéldánya.

– Miért is? – kérdezte Bella felvont szemöldökkel, miközben leült az egyik székre az asztalnál.

– A nagy hódítós tervet két percig sem tudtad betartani és rávetetted magad az én drága öcsikémre – vigyorgott kajánul.

– Dehogynem tudom betartani, de most szükség volt a szüneteltetésre, hogy megtudjak egy s mást – felelte Bella határozottan. – Jut eszembe, tartozol egy magyarázattal – pillantott rám.

– Felesleges volt felrúgni a dolgot, elég lett volna, ha engem megkérdezel.

Emmett gondolatai csak úgy üvöltöttek felém, és kivételesen igaza volt. Pontosan tudta mi járt akkor a fejemben. Mintha ő lenne a gondolatolvasó a családban és nem én!

Morgás tört fel a torkomból, hogy el ne merészelje mondani Bellának.

– Na, akkor szerinted mi járt a fejében? – vonta fel a szemöldökét Bella.

Figyelmeztetőleg pillantottam Emmettre, aki viszont fittyet hányt a dühös arckifejezésemre.

– Be van tojva, hogy kudarcot vall és nem fog tudni meghódítani ismét, és elveszít téged.

– Emmett! – sziszegtem.

– Tessék? – sipította Bella.

– Jól hallod, hugi. Az öcskös fél, hogy oda a sármja, és míg azon dolgozik, hogy visszahódítson téged, te beleszeretsz majd valaki másba.

A konyhapult széle hangos reccsenéssel adta tudtára mindenkinek a tényt, hogy a dühösségem kiváltotta szorításom győzelmeskedett felette. Bella összerezzent a hang hallatán, én meg azonnal fegyelmeztem magam.

– Én csak blöfföltem, de ezek szerint akkor telibe találtam – nyögött fel Emmett.

Szerelmem arcára pillantottam ismét, de semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni róla. Emmett gondolatban bocsánatot kért, majd Jasperrel mindketten kimentek a konyhából. Csak Esme, Alice, Bella és én maradtunk.

– Beszélhetnénk? – pillantott rám szerelmem még mindig kifejezéstelen arccal, amibe én majd’ beleőrültem, hogy nem tudtam mi jár a fejben jelen pillanatban.

Bólintottam, ezután Bella felállt, majd lépdelni kezdett a lépcsők felé.

Nem sokkal később a szobámban kötöttünk ki, ahol szerelmem leült a kanapéra és intett, hogy foglaljak mellette helyet. Mikor én is leültem, megfogta az egyik kezemet, és – számomra – forró tenyerei közé simította, és mikor felpillantottam rá, végre láttam valami arcát: pillantása gyengéd volt és melegen mosolygott rám.

– Tudod, meg kellene sértődnöm, amiért nem bízol bennem – szólt.

– Ezt hogy érted? – kérdeztem, de hangom nem volt több suttogásnál.

– Nem bízol bennem és a szerelmemben. Hogy hiheted azt, hogy tudnék mást szeretni rajtad kívül? – engedte el egyik kezével az enyémet, majd végigsimított az arcomon.

– Mert félek, hogy egyszer rájössz, közel sem vagyok az, akinek gondolsz – feleltem lehajtva fejemet.

– Ezt meg te hogy érted? – kérdezte.

– Mindig elsiklottál a dolog felett, és sosem néztél rám megvetően, vagy undorodva érte, de én akkor is gyilkos vagyok. Félek, hogy egy nap rádöbbensz, hogy gyűlölsz ezért – szólaltam meg néhány perc után.

– Ez sosem fog megtörténni – nyugtatgatott. – És ígérd meg, hogy soha többé nem gondolsz azokra a butaságokra.

– Ígérem – adtam be a derekam, majd nem bírván magammal Bella felé fordultam és számat az ajkaira tapasztottam.

Először – bizonyára – meglepettségében nem csókolt vissza, de aztán ugyanolyan, ha nem hevesebb lett, mint mindig. Karjait a nyakam köré tekerte, majd amennyire ülő helyzetünk engedte, hozzám préselte magát. Egyik kezemmel a tarkójánál a hajába túrva húztam magamhoz közelebb, míg a másik a hátát simogatta egyre lejjebb, míg végül a ruha szegélyéhez érve be nem csúsztattam a felsője alá. Jeges érintésemtől Bella belenyögött a csókba, majd egy pillanatra rá kinyílt a szobám ajtaja, mire automatikusan rebbentünk szét.

– Affene, pedig azt hittem, hogy huncutkodáson kaplak rajta titeket – görbült le a szája széle Emmettnek. – Ehelyett meg csak egymás manduláját csikiztétek – rázta a fejét.

– Hogy kerülsz ide? – vonta össze a szemöldökét Bella, miközben a zihálását próbálta csillapítani.

Emmett eddig rejtegette a gondolatait, de szerelmem kérdésére, mintha összeomlott volna az ellenállása, így megmutatva nekem a valódi szándékát.

– Az ajtó előtt állt – tört fel belőlem egy morgás –, csak arra várva, hogy meghalljon egy kósza hangot, és beronthasson – feleltem Em helyett.

– Nem halljátok? Mintha Rose szólított volna a nevemen, szóval ideje mennem – süvített ki a szobámból, de ettől még később megkapja a magáét. És nem, nem hallottuk, hogy Rose kereste volna, aki épp egy divatmagazinba volt belebújva. Úgy elvarázsolta az egyik ruha, hogy még a tényről is megfeledkezett, hogy férjnél van, így hogy is szólíthatta volna.

– Em nevében kérek elnézést, hogy megzavart minket – villantottam rá egy féloldalas mosolyt, majd közelebb hajoltam hozzá.

Elgondolkoztam azon, hogy vagy a mohóságomnak nincs határa, vagy csak a hónapokig kimaradt csókjainkat akarom bepótolni. Végül megállapodtam magammal abban, hogy mindkettő. Már csak milliméterek választottak el Bellától, amikor megszólalt:

– A barátok nem csókolóznak – lehelte, majd elhúzódott.

A visszautasítás keményen érintett, nem kevésbé érzékenyen, így durcáskodtam egy sort.

– Elég lett volna, ha azt mondod, nem akarod, hogy egy szörnyeteg megint megcsókoljon – fontam karba a kezeimet és tüntetőleg kibámultam az ablakon.

(Bella szemszöge)

Olyan volt Edward, mint egy kisfiú, akitől elvették a kedvenc játékát. És be kell vallanom jól esett, hogy azért ilyen, mert megfosztottam őt a csókomtól. Még mindig alig akartam elhinni, hogy itt vannak újra. Félek, hogy ez csak egy álom, amiből, ha felébredek csak még jobban fog fájni az egész.

– Edward? – próbáltam megérinteni a karját, de elhúzódott. – Hát jó – rántottam meg a vállam –, ha majd újra szólni akarsz hozzám, akkor értesíts. Én viszont most megyek, mert már későre jár – keltem fel mellőle, majd kisétáltam a szobából. Mikor kinyitottam az ajtót, hallottam, amint felsóhajt, de nem szólt egy szót sem, ami kissé bántott. Lefelé menet találkoztam Esmével, akit nem akartam megsérteni, így követtem őt a konyhába, hogy végre megkóstoljam azt a finomságot, amit nem sokkal korábban készített nekem.

Edward percekkel később megbánó arckifejezéssel lépett be a konyhába, és míg le nem ült mellém, végig engem bámult, na, nem mintha miután helyet foglalt, nem ugyanazt csinálta volna.

Megfogta az egyik kezem és hűvös tenyerei közé fogta. Mikor felpillantottam rá, láttam, hogy kezeinket bámulja, de aztán rám nézett, arca azonban mosolytalan volt.

Láttam, hogy Esme diszkréten kisuhant a konyhából, magunkra hagyva minket. Ezzel egy időben pedig Edward beszélni kezdett.

– Már megint ostobaságot csináltam – hajtotta le a fejét, és nagy ujjával a kézfejemet kezdte el cirógatni. – Csak rosszul esett, hogy visszautasítottál – húzta el a száját és végre felnézett majd tekintetét az enyémbe fúrta.

– Ez nem igaz – ellenkeztem és végig simítottam márványkemény arcán. – Csak szeretném jól csinálni a dolgokat – magyaráztam neki.

– Hogy fogom én kibírni a csókjaid nélkül? – kérdezte.

Szerintem csak költői kérdésnek szánta, de én azért válaszoltam rá.

– Úgy, ahogyan az elmúlt hónapokban is.

Edward arca eltorzult és zihálni kezdett.

– Alig bírtam ki a hiányodat – suttogta, majd előrelendült és átölelt.

Miután elengedett, befejeztem az evést, majd elköszöntem mindenkitől. Edward felajánlotta, hogy hazavisz, de tudtam, hogy azt Charlie nem nézné jó szemmel. Felhívtam apát, hogy jöhet értem, mire közölte, hogy kettő perc múlva ott van.