Pupi blogja

1. fejezet

A pincér leplezetlenül bámult és néha még kacsintott is rám. Szerintem nem volt rossz parti, biztosan bomlanak utána a nők, nekem mégsem csurgott érte a nyálam. Engem egy másik férfi vonzott, éppen ezért nem dobott fel a pincér viselkedése, bár inkább hidegen hagyott, mint zavart, hogy igyekezett bepróbálkozni nálam. Megráztam a fejem, hogy ne gondoljak ismét egy bizonyos személyre. Egyetlen este, egyetlen telefonhívás történt csak „közöttünk”, mégis folyton ő járt az eszemben. Pedig nem is voltak olyan eget rengető alkalmak, amelyektől úgy el kellene ájulnom: csak egy buli, amit a tiszteletemre rendeztek, és egy hívás, ami igazából nem is nekem szólt, egyszerűen Ana megkért, hogy míg a mosdóban van, vegyem fel a telefonját, ha csörög. Francois kereste őt, és aztán udvariasan és kedvesen tett fel néhány kérdést, és érdeklődött a hogylétem felől. Én mégis eldobom az agyam, és az álmodozás az elmúlt hetekben gyakran visszatérő szokásommá vált.

A pincér újabb kacsintást intézett felém, én meg a kezemen lévő órára pillantottam, miközben azon elmélkedtem, hogy Ana vajon mikor érkezik már meg végre. A percek csak teltek, a pincér pedig fokozatosan közelebb araszolt hozzám, miközben a nem messze tőlem lévő asztalokhoz vitte ki a rendeléseket.

Fáradt voltam, és fájt a fejem, így ahhoz volt legkevésbé kedvem, hogy udvariassági beszélgetésbe kezdjek, melynek témája az, hogy burkoltan, de azért roppant érthetően közöljem egy egész jóképű pasival, hogy kopjon le rólam, vagy beverem az orrát. Lustán köröztem a kanalammal a fehér csészében lévő kávémat, pedig a cukor már rég felolvadt, és sikeresen fel is kavartam a koffeinbomba minden részébe.

Legalább telik az idő addig is – gondoltam, és újra megkavartam a kávémat.

Már nem pillantottam rá a pincérre, hogy éppen engem néz-e, csak bámultam ki a fejemből, pontosabban az okleveleket néztem a falon, amelyeket az étterem nyert az évek során, amióta megnyitottak.

– Szia!

A kezem megállt a kávé kavargatása közben, és aprót ráztam a fejemen, hogy megszabaduljak a képzelgésem jelétől. Ezer százalékig biztos voltam benne, hogy hallucináltam, de mikor egy érintés is társult a vállamon az előbbi köszönéshez, a tüdőmet sípolva hagyta el az addig benntartott levegő, és a szívem akkorát dobbant, hogy képletesen majd’ kiszakadt a bordáimon át a mellkasomon.

Lassan ránéztem a férfikézre, mely a vállamon nyugodott, majd a pillantásom tovább vándorolt, és csigatempóban emeltem a szemeimet a mögöttem álló személyre.

– Szia! – köszönt ismét, és megdobott azzal a térd remegtető mosolyával.

– Szia! – leheltem és nagyot szippantottam különleges, fűszeres illatából.

– Ana sajnos nem tud jönni – mondta, miközben az enyémmel szemközti székhez sétált, amire aztán lehuppant. – Bent kellett maradnia a cégnél, ha jól sejtem éppen Michaellel vitatkozik.

Nagyon úgy tűnt, hogy Francois nem igazán aggódik azért, hogy a felesége a volt barátjával van nagy valószínűség szerint. Holtbiztos lehet a szerelmükben, meg abban, hogy Ana nem fogja magát rávetni Michaelre egy íróasztalon.

Mélységesen szégyelltem magam azért, mert azt kívántam, hogy barátnőm melegedjen össze újra Michaellel, hogy szabad legyen a pálya Francois előtt.

Nem voltam szent, életem során megtörtént már az, hogy tönkretettem valaki kapcsolatát, mert éppen egy foglalt pasira vetettem ki a hálómat. Azon alkalmakkor kissé bűntudatom volt, de ebben a pillanatban azt kívántam, hogy nyíljon meg alattam a föld, amiért a legjobb barátnőm férjére fáj mind a harminckét fogam.

Rájöttem, hogy Francois valami reakcióra vár, azt illetően, hogy Ana nem tud jönni, így összehoztam egy halvány mosolyt.

– Semmi baj – feleltem.

– Engem küldött, hogy szórakoztassalak. – Francois az ölébe helyezte a szalvétát, majd kitárta a vaskos étlapot.

Összeszorítottam egy pillanatra a szemeimet, és nagy levegőt vettem, miközben igyekeztem elérni, hogy amikor megszólalok, ne tűnjön csalódottnak a hangom, és megjátszhassam, hogy minden totálisan oké.

– Julie, valami baj van? – A szemeim kipattantak és Francois-ra meredtem, aki aggódó tekintettel, és összevont szemöldökkel meredt rám.

– Dehogy. Nézd, Francois, nem kell ezt csinálnod – mondtam alaposan megfontolva a szavakat. – Nem kell a társalkodót játszanod, bizonyára van egy csomó fontos dolgod. Nem halok bele abba, hogy Anának munkája akadt, és nem tudtunk együtt ebédelni. Nem muszáj itt lenned és kényszeresen beszélgetni velem, és megjátszani magad, hogy… kedvelsz engem.

– Most szépen akarod tálalni azt, hogy húzzak a jó büdös francba? Talán randid akadt azzal a fickóval? – vonta fel a szemöldökét, és a vállam felett elpillantott.

Megfordultam, hogy kire gondol, akivel randim lenne, és láttam a Francois felé gyilkos pillantásokat küldő pincért.

Visszafordultam Francois-hoz, és idegesen felnevettem.

– Nem küldtelek sehová, és semmi közöm ahhoz a pasihoz – szóltam kissé dühösen, és már csak azután tudatosult bennem a hangnemem, miután a szavak elhagyták a számat. – Ne haragudj! – mentegetőztem.

– Semmi baj – legyintett, és visszabújt az étlapjába, de csak azután, hogy egy pillanatra ismét elnézett a vállam felett. – Nos, ha nem akarsz elküldeni melegebb éghajlatra, akkor rendelhetnénk valami kaját, mert marhára éhes vagyok.

– Te most komolyan itt akarsz maradni, hogy velem ebédelj? – Rákönyököltem az asztalra, majd kissé előre dőltem és az összekulcsolt ujjaimon megtámasztottam a fejemet, míg a válaszára vártam.

– A legkomolyabban – bólintott. – Ideje, hogy megismerjem a nejem legjobb barátnőjét.

Kényszeresen elmosolyodtam, de a mosoly csak addig volt az arcomon, míg Francois bele nem mélyedt újra az étlapba. Akkor elkomorultam, és miután vetettem egy pillantást a gyűrűs ujján lévő arany karikagyűrűre, én is az étlapot kezdtem tanulmányozni.

– Ezt nem tudom elhinni – kortyoltam bele az előttem lévő pohár borba, majd újabb falatnyit vágtam a húsból.

– Pedig így van. Tényleg a bulin láttam először, hogyan is nézel ki.

– Gondolom nagy csalódás lehettem – néztem Francois-ra. – Nem voltam valami szívderítő látvány egy hónap kóma után, egy átkozott tolószékben.

– Erről szó sincs. Ne mondj ilyet. Gyönyörű és csinos nő voltál és vagy is, és észre sem vettem, hogy akkor tolószékben ültél – nézett mélyen a szemeimbe.

– Köszönöm – motyogtam az orrom alatt, és biztos voltam benne, hogy elpirultam a bóktól.

Lesütöttem a szemeimet, és átkoztam a felgyorsult szívverésemet.

Ez a bók semmit sem jelent – magyaráztam magamnak. – Mindig is tudtam, hogy mindenem a helyén van, bár ha a természet eggyel nagyobb kosármérettel dob meg, nem mondtam volna, hogy köszönöm szépen, de nem kell, én teljesen meg vagyok elégedve a mellméretemmel. Bár még egyetlen férfi sem panaszkodott a melleim miatt, így ezt egy olyan hibának könyveltem el, ami csak nekem szembetűnő. Tudtam, hogy Francois bókja őszinte volt, de mivel minden férfi ezt mondta nekem, így nem estem hanyatt a dicsérettől, és váratlanul sem ért, mondhatni hozzászoktam már a dologhoz. Azt viszont nem értettem, hogy akkor mi a fenéért pirultam el, ha már egy sokat hallott mondatot mondott el ő is.

– De azt nem értem, hogy nem láttál még soha. Több fotóalbuma van Anának a közös képeinkkel – vettem fel újra a beszélgetés fonalát, és reméltem, hogy Francois nem vette észre az elkalandozásomat.

– Itt van a kutya elásva – nyammogta. – Ugyanis Ana egyetlen képet sem hozott magával Franciaországba.

– Ezt szintén nem értem.

– Egy telefonnal meg iratokkal és pénzzel vágott neki Francine-nel a nagyvilágnak. Miután úgy döntött, hogy velünk szeretne maradni sem szólt az édesanyjának, hogy küldje utána a személyes holmijait. Új életet akart kezdeni, a dolgok nélkül, amik a múltjára emlékeztették volna.

– És az új életbe nem fértek bele a fényképalbumaink – állapítottam meg.

– Ne haragudj rá, kérlek, amiért úgy beszélt veled a telefonban! – váltott hirtelen témát. – Ana csak össze volt törve, Michael darabokra zúzta őt, aztán… – nagy levegőt vett, majd kibökte, hogy mit is akart mondani – …aztán ott volt még az is, hogy nem sokkal korábban veszítette el a babát.

– Babát? – tátottam el a számat és a villa kiesett a kezemből. – Milyen babáról beszélsz?

– Ó, te jó ég! – suttogta Francois és kezeibe temette az arcát. – Elfeledkeztem arról, hogy te nem tudsz a dologról.

– Én? Miért, ki tud róla?

– Mindenki. – Francois a gyászos képem láttán gyors magyarázatba kezdett. – Akkor robbant a bomba képletesen, mikor te kómában voltál. Susan botrányt csapott, mert azt hitte, hogy Ana elvetette Michael kisbabáját. Ana pedig a felháborodását nem titkolta, és nem éppen visszafogott módon vitáztak a kórházban.

– Ana Michaeltől volt terhes? – tettem fel a kérdést, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a megkönnyebbülést, ami elöntött, mert nem Francois-tól várt gyereket.

– Természetesen – bólintott. – De úgy hiszem, hogy nagyon eltértünk az eredeti témától. Jobb lesz, ha meghagyom a lehetőséget Anának, hogy ő maga mesélje el a történteket.

Míg megettünk a tányérunkon lévő főétel maradékát, valamint elfogyasztottunk egy desszertet is, Francois mesélt arról, hogy Ana majdnem két évvel ezelőtt egy kiborulása alkalmával miként ment a telefonjában az összes kép törlése menüpontra, így mondva búcsút végleg és visszavonhatatlanul nekem és a bostoni életének.

– Nagyon örülök, hogy Ana nem ért rá, mert így volt alkalmunk beszélgetni – mondta Francois bizonyára őszintén, miután a hadakozásom ellenére mégis csak ő fizette ki a számlát, majd kiléptünk az étteremből.

Francois szembefordult velem, mikor odakísért a kocsimhoz, és kisimított az arcomból egy rakoncátlan hajtincset, amit aztán a fülem mögé tűrt. A levegő a tüdőmben rekedt, és az ajkaim elnyíltak. Hihetetlen erővel érzékeltem a közelségét; kevesebb, mint fél méterre állt tőlem. Tűsarkúmnak hála eltűnt közöttünk a magasság különbség, így szemtől szemben álltunk, és ajkaimon éreztem a leheletét.

– Legyen szép napod – suttogta és az arca közelíteni kezdett az enyém felé.

Elképzeltem, ahogyan ajkaink már csak milliméterekre vannak egymástól, majd azokat is átszelve lágyan és tétován megcsókol. Egy másodpercnyi ideig nem mozdul, míg mindketten kiélvezzük az első alkalom varázsát, mikor az ajkaink a másikét érintették, de aztán a kezdeti lágyság eltűnik és mohón, türelmetlenül és úgy isten igazából csókolózni kezdünk. Karjaimat a nyaka köré fonom és próbálok minél közelebb kerülni hozzá, míg ő a derekamra simítja egyik kezét, a másik pedig a tarkómnál fogva igyekszik még közelebb húzni a fejemet az övéhez.

A következő pillanatban ismét a jelenben találtam magam, egy olyan valóságban, ahol Francois feje apránként közelített felém, hogy aztán ajkait az arcomhoz érintse. Apró puszit nyomott nem messze a szám sarkától, majd távolabb húzódott tőlem.

– Neked is – feleltem halkan, de nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán meghallotta-e.

Csak miután beültem a kocsimba, és a kávézó felé vettem az irányt, jöttem rá, hogy a fejfájásom az ebéd alatt, mintha egy csapásra elpárolgott volna, most azonban ismét visszatért. Mielőtt bementem volna Norához, bekaptam egy fájdalomcsillapítót, majd a kocsiban lévő vésztartalék esetére fenntartott innivalóval nyeltem le.

– Mi ez a feltűnő jókedv? – kérdezte rögtön Nora, amint letelepedtem a középső bárszékre.

– Ijesztő ez a vigyor – állapította meg Michael.

– Te mit keresel itt? Nem Anával kellene vitatkoznod az irodában? – néztem felvont szemöldökkel Michaelre.

– Már vége a vitának – felelte, majd gyanakvóan nézett rám. – De te mégis honnan tudsz erről?

– Francois-val ebédeltem, ő mondta – rántottam meg a vállam, majd átnyúltam a pulton és kiemeltem a kedvenc bögrémet meg az eperlevet.

– És ezt csak ilyen könnyen mondod? Minek ebédeltél te vele? – emelte fel kissé a hangját Michael, mire nagyon rondán néztem rá.

– Hátrébb az agarakkal, Mr. Burns! Úgy volt, hogy Anával ebédelek, de neki dolga volt, úgyhogy elküldte Francois-t felmentő seregként – feleltem készségesen.

– Gondolom, jól mulattatok – horkantott fel.

– Nem tudom, hogy mi a fene bajod van – morogtam. Ha jól tudom, és már pedig jól tudom, neked barátnőd van, akit Stacy-nek hívnak. Mit problémázol azon, hogy kivel ebédeltem vagy kivel nem?

– Áruló lettél – vádolt meg.

– Még hogy nem érzel semmit Ana iránt – nevettem fel. – Olyan féltékeny vagy, hogy majd’ elborul az agyad, csak tudnám, hogy akkor miért vagy azzal a nőcskével.

– Ne beszélj így Stacy-ről! – dörrent rám, bár nem úgy tűnt, mintha valóban mérges lenne.

Csak egy gúnyos pillantást lövelltem felé, majd igyekeztem figyelmen kívül hagyni Michaelt. Kétségeket kizáróan ma még elviselhetetlenebb, mint máskor. Norával kezdtem el beszélgetni, de Michael folyton közbekotyogott. Biztos voltam benne, hogy majd’ megeszi a kíváncsiság, hogy miről társalogtunk Francois-val, megtudtam-e valamit az Anával való házasságáról. Ami meg kell, hogy mondanom elég ködös. Alig mesélt valamit Ana, na, nem mintha ezt annyira bánnám, de azért egy szerelmes nő csak áradozik arról, hogy milyen boldog.

Valami nagyon bűzlött, és volt egy olyan érzésem, hogy Anának nem közömbös Michael a történtek ellenére sem. Az meg teljesen biztos számomra, hogy Michael még mindig halálosan szerelmes Anába.

A kómából való felébredésemet követő napon mindketten felettébb furcsán viselkedtek. Igyekeztem úgy tenni, mintha semmit sem vettem volna észre a dologból, sőt, egyenesen hülyének és vaknak tettettem magam, titokban azért árgus szemekkel figyeltem őket. A tiszteletemre rendezett bulin, miután Michael érthetetlen módon reagált arra, mikor Ana bejelentette, visszamegy Párizsba, barátnőm utána szaladt. Csak jó néhány perccel később érkeztek vissza, akkor sem együtt, hanem külön-külön. Azóta sem találtam választ arra, hogyan is viselkedett Michael, de hogy nem volt minden okés körülöttük az biztos.

Aztán ott volt még az a tény is, hogy Michael egyik pillanatról a másikra jött össze Stacy-vel, akit egyetlen baráti összejövetelre sem hozott el. Olyan volt, mintha csak alkalom adtán akarna vele mutatkozni. De akkor miért vannak…

A felismerés tornádóként csapott le rám, és tágra nyílt szemekkel fordultam Michael felé.

– Te féltékennyé akarod tenni Anát – böktem ki a tényt.

– Miről beszélsz? – értetlenkedett.

– Erről az egészről Stacy-vel. Nem érdekel téged az a nő, csak arra használod, hátha Ana féltékeny lesz.

– Azt gondoltam, hogy hamarabb rájössz majd a tervemre – vigyorodott el.

Tény, hogy mostanában a Francois-n való ábrándozás miatt, nem igazán vagyok topon, ha többet gondolnék a barátaimra, biztos hamarabb leesett volna a dolog.

– És, hogy halad a dolog? – kíváncsiskodtam, és próbáltam magamnak bemesélni, hogy csak a barátaim miatt vagyok ilyen kíváncsi és nem azért, hogy megtudjam, mekkora esély van arra, hogy Ana elhagyja Francois-t.

Julie, elég! Nem lehetsz ekkora szemét. Térj észhez, és verd ki egyszer s mindenkorra a fejedből azt a fickót. Nem teheted meg, hogy beleszeress a legjobb barátnőd férjébe. Nem lenne helyes, és oda lenne végérvényesen a barátságotoknak Anával. Ana fontosabb számodra.

– Nem jól. Ana szerelmes a férjébe – szusszantott csalódottan. – Bármi is történt, nem fogja hagyja el a franciát.

– Történt? Úgy érted, hogy volt valami köztetek? – tátottam el a számat, és kissé csalódott lettem, amiért én kimaradok az ilyen dolgokból.

– Én… én csak arra céloztam – kezdte zavartan, mire felvont szemöldökkel néztem rá –, hogy… Az első nap megcsókoltam. A kórház liftjében letámadtam, és visszacsókolt, de… Vele fog maradni, tönkre tettem őt, és sosem jön vissza hozzám – hajtotta le a fejét.

– Ne add fel! – tanácsoltam neki és nem magam miatt, hogyha Ana elhagyja Francois-t, akkor esetleg lehetne valami köztünk. Csak a szívből jövő szeretet szólt belőlem, amelyet Ana és Michael iránt éreztem, és azt akartam, hogy mindketten boldogok legyenek.

Francois szélvészként tért vissza az életembe, majd ugyanolyan gyorsan távozott belőle, másnap ugyanis kiderült, hogy már vissza is mentek Cypriennel Párizsba.

Ana mindent elmesélt arról, hogyan jött rá arra, hogy terhes, mennyire örült annak a történtek ellenére is, hogy anya lesz, és milyen mély depresszióba zuhant, mikor elvetélt. Kicsit nehezteltem rá azért, mert annak idején nem mondott nekem semmit sem, de aztán igyekeztem megérteni, hogy esélyt sem akart arra adni, hogy Michael esetleg tudomást szerezzen a dologról. Akaratom ellenére változott meg a beszélgetéseink mélysége. Próbáltam olyan nyitott lenni, amilyen másokkal voltam, de Anával egyszerűen nem tudtam elengedni magam. Nem kérdeztem az életéről, mert nem bírtam volna végighallgatni, ahogyan a házasságáról mesél Francois-val, vagy ne adj isten elkottyintana néhány apró részletet a hálószoba titkaikból. Köszönöm szépen, de nem voltam rá kíváncsi, hogy hetente hányszor, hol, hogyan és milyen hosszan szeretkezik a férjével; biztosra vettem, hogy nem tudtam volna türelmesen és mosolyt erőltetve magamra végighallgatni.

A munka segített abban, hogy egyre kevesebbet gondoljak Francois-ra. Még mindig nevetségesnek éreztem az érzéseimet. Alig tudtam róla valamit, de nem múlt el nap, hogy ne gondoltam volna rá. Kész röhej volt a helyzet, és én magam is egy hatalmas vicc lettem. Sosem fordult még elő velem olyan, hogy így érdeklődtem volna egy szinte vadidegen iránt. A ténytől pedig, hogy nem csak, hogy nem szabad férfi, de ő Ana férje, csak még inkább átkoztam magam és próbáltam száműzni őt a fejemből. A dolog jól is működött, egy hónap alatt odáig jutottam, hogy egyik reggel kijelentettem, nem is érdekel engem Francois. Ő is csak egy pasi, olyan, mint a többi, nincs értelme, hogy miatta rosszul érezzem magam, vagy hogy róla álmodozzak. Biztos voltam benne, ha újra látnám, teljesen közömbös lenne számomra, nem lenne más nekem, mint a legjobb barátnőm férje.

Az elhatározásomat követő nap reggelén Ana belibbent a kávézóba, majd miután felhuppant az egyik bárszékre, mosolyogva kibökte:

– Ma érkezik Francois és Cyprien, és szeretnénk, ha este velünk vacsoráznál.

Nem akartam megbántani Anát azzal, hogy visszautasítom a meghívást, így bólintottam, hogy felőlem oké a dolog.

Nagyon úgy nézett ki, hogy hamarosan, pontosabban néhány órán belül kideríthetem, hogy az elmélet, miszerint Francois már nem érdekel engem, mennyire működik a gyakorlatban.