Pupi blogja

Cipők tucatjai hevertek a földön és ruhák százai voltak szétdobálva az ágyon, valamint a fotelben. Majd újabb márkás cuccok repültek ki a gardrób szobából, és egy világoskék felső még engem is fejen talált. Az egyik ruhát még idejében el tudtam kapni, mielőtt leverte volna a méregdrága vázát a dohányzó asztalról.

– Mi folyik itt? – érdeklődtem értetlenül.

– Szia, kicsim – dugta ki a fejét anya a gardrób szobából, aztán már el is tűnt, hogy pár másodperc múlva egy szürke-kék csíkos pulóvert dobjon ki a többi cucc mellé.

– Anya, mit művelsz? –  kérdeztem.

– Csak kidobom a régi gönceimet – válaszolta, majd ismét kihajított egy ruhadarabot.

– Ezek nem is régiek. Ezt a piros hosszú ujjút – vettem le az említett ruhadarabot a nagy kupac tetejéről, ami az ágyon volt – múlt héten vetted, ez a farmernadrág – húztam ki a ruha halomból – pedig még nem is volt rajtad – szóltam összezavarodva.

– Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy helyet csinálok az új ruháknak – mondta, mikor kijött a gardróbból és a földön landolt cuccokat feldobálta az ágyra.

– Miért csinálod ezt? –  kérdeztem, bár sejtettem az okot.

– Mintha nem tudnád –  válaszolt gúnyosan.

– Apa miatt – állapítottam meg.

– Ha a régi Francine már nem kell neki, akkor kap egy újat – szólt határozottan.

– Attól, hogy minden ruhádat kidobod, még nem fogja elhagyni azt a nőt – mondtam. – Attól pedig, hogy olyan furcsán viselkedsz, mint reggel, semmi sem jön rendbe – folytattam.

– Ha csak azért jöttél, hogy feltarts, akkor jobb lesz, ha elhagyod a szobánkat – dörrent rám.

– Tévedsz, azért vagyok itt, hogy szóljak, hogy vettem ruhát a hülye partira. De további jó munkát. Szia – csaptam be magam mögött az ajtót és visszamentem a szobámba.

A vásárolt ruhát beakasztottam a szekrénybe, a cipőt pedig kiemeltem a dobozából és felvettem. Majd elővettem a telefonomat és felhívtam apát.

– Csak, hogy tudd, anya kidobálja a ruháit, hátha akkor elhagyod a szeretődet – szóltam dühösen, közben pedig a szobában róttam a köröket, hogy a lábam szokja a cipőt. Ha minden nap járkálok benne egy kicsit, akkor talán nem töri majd fel a partin.

– Ezt nem értem – mondta apa.

– Pff. Arról van szó, hogy azt hiszi, hogyha megváltoztatja az öltözési szokásait, te majd otthagyod a nődet – magyaráztam el neki a helyzetet. Ebben a pillanatban egy árulkodós kislánynak érzem magam, de apának tudnia kell a dologról, hogy milyen következménye van az afférjának. – Jól gondolja? – érdeklődtem. – Tényleg elhagyod a nődet, ha anya megváltozik? – tettem fel egy újabb kérdést.

– Ez nem ilyen egyszerű  – felelt.

– Chö. Remélem, hogy legalább ma nem későn jössz haza. A szeretőd hátha kibír egy estét nélküled – szóltam dühösen, majd lecsaptam a telefont. A cipőket levettem a lábaimról, majd visszahelyeztem őket a dobozába és beraktam a szekrénybe, aztán elindultam a konyhába valami késői ebédért…

Végül két szendvics – amiben sonka, saláta, paradicsomszeletek és majonéz volt –, valamint egy hatalmas pohár kóla kíséretében visszavonultam a szobámba és leheveredtem a fotelbe. Bekapcsoltam a tévét és valami rendes műsor után kutatva váltogattam a csatornákat. Végül egy vámpíros sorozat mellett döntöttem, épp a tegnap esti részt ismételték, amit sajnos nem láttam. A tévé nézése közben elfogyasztottam a szendvicseket, majd a végén lehörpintettem a pohár kólát. A sorozatnak aztán nem sokkal később vége lett és mivel más, számomra érdekes műsort nem találtam, így kikapcsoltam a tévét és inkább és az ágyamra kuporodva tovább olvastam a szombaton elkezdett könyvet. A történet egy nőcsábász pasiról szól, aki fogadásból el akar csábítani egy lányt, de végül beleszeret. Innentől folytattam tovább a sztorit. Addig jutottam, hogy a nőcsábász legjobb haverja elmondja a lánynak, hogy az egész csak egy fogadás volt. Aztán a szemhéjaim elnehezedtek, majd álomba szenderültem… 

Mikor felébredtem, rögtön az ágy mellett lévő éjjeli szekrényre pillantottam, ahol az óra háromnegyed nyolcat mutatott. Úgy éreztem magam, mint akin átment az úthenger. Ez a három órás alvás nem segített az éjszakai alvatlanságomon, sőt csak rontott a dolgon. Félkomásan támolyogtam a fürdőszobám felé és hideg vízzel megmostam az arcomat, hátha egy kicsit magamhoz térek tőle. Majd miután egy halványsárga törölközővel megtöröltem, visszamentem a szobába és épp mikor a könyvet a polcra visszahelyeztem, kopogtak az ajtón.

– Gyere be – szóltam.

– Nyolckor vacsora –  jött be anya a szobába.

– Oké – mondtam.

Miután anya kiment a szobából leheveredtem a fotelbe és bekapcsoltam a laptopomat. Megnéztem az e-mailjeimet, majd kikapcsoltam a gépet és elindultam vacsorázni… 

Apa nyolc óra után tíz perccel esett be az ajtón. A késés miatt anya próbált láthatóan nem kiakadni, de míg az arckifejezésén tudott uralkodni, a szemein annál kevésbé. Ha a nézésével tudott volna ölni, azt hiszem, hogy már özvegy lenne. Mire apa leült hozzánk az asztalhoz, már bőven elmúlt negyed kilenc is, ami miatt anya már az arckifejezésén sem tudott uralkodni és láthatóan ideges volt.

A vacsora csendben telt addig, míg apa meg nem szólalt.

– Hogy ment a bútorboltban? – A kérdést nyilvánvalóan nekem intézte, de felelni nem volt kedvem, ezért elmorogtam egy rosszult. Mikor ránéztem, láttam, hogy nem örült a hangnememnek, de mivel a veszekedéshez túl fáradt voltam, ezért inkább erőt vettem magamon és rövid magyarázatba kezdtem.

– Egyik asztal és szék sem nyerte el a tetszésünket. Valamelyik nap majd benézünk egy másik üzletbe.

– Remélem, hogy hamarosan találtok olyat, ami majd tetszeni fog – próbált kedveskedni, de nálam ez már nem jön be.

– Én is – szóltam. – Mi volt ma a kórházban? – érdeklődtem.

– Elég sok dolgunk volt. Egy autó behajtott a kórháztól háromutcányira lévő olasz étterembe. Nagyon sok sérült volt – mesélte apa miközben a mustáros csirkemellet vágta fel kisebb darabokra.

– Ez borzasztó – szólalt meg anya.

– A sofőr szívrohamot kapott, ezért elvesztette az uralmát az autó felett, és belerohant az étterembe – folytatta apa.

– De ugye nem sérült meg senki sem súlyosabban? – tudakoltam. – A sofőr hogy van?

– A húsz ember közül, akit behoztak hozzánk, csak négynek volt súlyos az állapota. Az egyik közülük az intenzív osztályon van. A sofőr viszont a kórházba szállítás után rögtön meghalt – mondta apa.

– Sajnálom – szóltam őszintén.

Ezt követően mindenki ismételt csendbe burkolózott és a vacsora végéig meg sem szólaltunk. 

– A dolgozószobámban leszek – állt fel apa az asztaltól miután befejezte az étkezést. Anyával nem mondtunk rá semmit, de mindketten apa után néztünk, ahogy elhagyta az étkezőt. Aztán lassan mi is felálltunk az asztaltól és én segítettem a teríték leszedésében. Épp a konyhába vittem a poharakat, mikor hallottam, ahogy anya az orra alatt dörmög valamit. Gondoltam, hogy inkább megfordulok és egy kicsit magára hagyom a gondolataival, de észrevette, hogy itt vagyok, és megszólított:

– Te hiszel neki? –  érdeklődött bizonytalanul.

– Nem tudom. Te? – kérdeztem vissza.

– Hatkor járt le a munkaideje – osztotta meg velem az információt.

– Ó. De hallottad, hogy baleset volt – próbáltam védeni apát magam sem tudom, hogy miért. Talán anya miatt, hogy ne okozzon neki több fájdalmat. – Bizonyára bent kellett még maradnia és ezért késett – magyaráztam, bár ezzel a mesével még magamat sem tudtam meggyőzni, nem még anyát.

 Elhatároztam, hogy beszélni fogok apával a helyzetről. Miután anyával elpakoltunk mindent az étkezőasztalról és el is mosogattunk, én jó éjszakát kívánva elköszöntem tőle és a dolgozószoba felé vettem az irányt. Útközben elméláztam azon, hogy anya előttem már legalább nem tesz úgy, mintha mi sem történt volna. Remélem, hogy ez a későbbiekben sem fog változni és előttem legalább megnyílik. Kopogás nélkül sétáltam be a dolgozószobába és gondosan becsuktam magam után az ajtót. Apát láthatóan meglepte a megjelenésem.

– Tehetek érted valamit? –  érdeklődött. Bizonyára nem értette a látogatásom okát, de ha csak erre van szükség, akkor készségesen felvilágosítom.

– Beszélnünk kell –  szóltam keményen.

– Miről? – értetlenkedett.

– Azt hiszem, hogy tudod, miről van szó. Hagyjuk a felesleges köröket, szerintem.

– Szóval Carolról és rólam – állapította meg.

– Ha így hívják, akkor igen – hagytam rá.

– Foglalj helyet – mutatott a jobb oldali fekete bőrfotel felé. Én csak azért is a bal oldalira ültem le, amin ő csak enyhén megrázta a fejét. –  Tehát kérdezz – ajánlotta.

– Mielőtt hazajöttél, nála voltál? – érdeklődtem, bár nem ez volt a legfoglalkoztatottabb kérdésem.

– Nem. Ma nem találkoztunk – válaszolt. – De, úgy vélem, hogy nem ez volt a legfontosabb dolog, amire kíváncsi vagy. Gyerünk, Ana kérdezd csak meg – szólt aztán.

– Rendben van – egyeztem bele, majd feltettem azt a kérdést, ami tényleg foglalkoztatott. – El akarod hagyni anyát? – Ő egy pillanatra elgondolkozott, aztán szólásra nyitotta a száját.