Pupi blogja

Kitört ajtóüveg

Nem tudtam nem észrevenni Michael kezét Stacy derekán, de azzal nyugtattam magam, hogy csupán csak azért zavar a dolog, mert így összekeverik a munkát a magánélettel. A teremben már csak Daphne és én maradtunk; mindketten az előttünk lévő iratokat pakoltuk össze, de azért fél szemmel az üvegfal túloldalán nevetgélő Michael-Stacy párost figyeltük. Daphne még mindig a férjét, és a cég ügyvédjének bájcsevejét mustrálta, mikor én már rég nem őket figyeltem, ugyanis attól a pimasz mosolytól, ami Michael ajkain ült, parányi féltékenység fogott el. Tudtam, hogy ezt nekem nem szabadna, hiszen ő nős, és én is férjnél vagyok – még ha csak amolyan látszatházasság is, ami köztem és Francois között van.

– Én megmondtam, hogy nem jelentek számodra vetélytársat, te viszont nem hittél nekem. De remélem, azt már elhiszed, hogy Stacy foga a férjedre fáj – szóltam Daphnehoz, miközben egy pillanatra Michaelre néztem.

– Ez csak… – kereste a megfelelő szót, de végül nem fejezte be a mondatot, csak a férjét kezdte el bámulni.

Eddig gyűlöltem őt, de most kifejezetten sajnáltam. Persze ettől függetlenül legszívesebben elláttam volna a baját, amiért ártatlan képpel közölte velem annak idején, hogy Michael a vőlegénye, és, hogy fogalma sincs arról, én ki vagyok.

– Engem az ártatlan kifejezéseddel sikerült annak idején félreállítanod az útból, de őt, hogy fogod? – intettem Stacy felé.

– Ehhez neked semmi közöd – köpte a szavakat. – De annyit elárulhatok neked, hogy Michael az enyém. Szóval sem te – pillantott rám megvetően –, sem az az olcsó lotyó nem kaparinthatja meg – fogta fel az iratokat, majd kiviharzott a helyiségből.

Szép lassan én is összeszedtem az asztalon lévő cuccaimat, majd visszamentem az irodába. Ahogyan elhaladtam Michael és Stacy mellett, egy pillanatig reménykedtem, hogy rám pillantanak, ezzel kizökkenve az idióta bájcsevejükből, de még csak észre sem vettek. Visszapillantottam, hogy Michael esetleg utánam néz-e, de csak azzal a nővel volt elfoglalva. Be kellett látnom, hogy nem azért zavar az egész, mert így összekeverik az irodai és az otthoni dolgokat – ugyanis bárki más szentelne ennyi figyelmet Stacynek, nem érdekelne –, hanem mert piszok féltékeny voltam. Dühös lettem, hogy engem már észre sem vesz, így a kelletténél jóval nagyobb hévvel – vagyis inkább úgy lehetne fogalmazni, hogy teljes erővel – csaptam be az irodám üvegbetétes ajtaját, mire hatalmas csattanást hallottam a hátam mögül. Ijedtemben kiestek a papírok a kezemből és reflexszerűen nélkül fordultam a hang irányába.

Mindenfelé szálltak az üvegdarabok, én meg a kezeimmel takartam el az arcomat a szilánkoktól. Hallottam, amint a padlón koppannak a darabok.

– Ana, jól vagy? – rontott be Michael.

– Mit érdekel az téged? – sziszegtem neki.