Az oldalon saját szereplős történetek, Twilight fanfictionök és novellák találhatók.
Ha tetszik valamelyik történetem, ajánld másoknak, hogy ők is megismerhessék!
A hajón
A hajón utazók már vacsoráztak, de nekem nem volt étvágyam. Mivel sosem voltam tengeri beteg, a rosszullétet nem tudtam minek a számlájára írni. Épp a lemenőben lévő napot néztem, amikor gyermeki kacaj és egy aggódó felnőtt férfihang ütötte meg a fülemet. Mikor megfordultam, csak annyit láttam, hogy egy öt év körüli hosszú, göndör, szőke hajú kislány szalad, mögötte pedig egy fiatal férfi rohan.
– Cyprien, állj meg! Ne szaladj! Figyeld meg, hogy a végén még el fogsz esni – kiabálta a férfi a kislánynak. Amint a férfi elhallgatott, a kislány megbotlott és elesett. Odasiettem a szőke hajú „csöppséghez” és felsegítettem a földről majd gyorsan megszemléltem a sérüléseit. Mindkét térdét lehorzsolta, és a bal alkarján is volt egy kisebb sebesülés. Pillantásom visszatért a térdein lévő sebekhez, amelyekből már kezdett lassanként előbukkanni a piros színű folyadék. Közben már a férfi is odaért hozzánk és aggódva kérdezgette a lánykát, de ő csak megszeppenve válaszolgatott. A tőlünk pár méterre lévő padhoz terelgettem a lányt és leültettem.
– Köszönöm, kisasszony – kezdett el hozzám beszélni a férfi.
– Szívesen – feleltem és a férfire mosolyogtam.
– Tényleg hálás vagyok, hogy segített a lányomnak – fogta meg a kezem. – Francois Legrand vagyok.
– Én pedig Ana, Ana Hawkins – ráztuk meg egymás kezét.
– Nagyon örülök, Ana.
– Én…
– Hé, én is itt vagyok ám – tettetett sértődés a kislány, és hogy az összkép teljes legyen, mellkasa előtt még karba is fonta az apró kezeit.
– Bocsánat, hercegnő – simogattam meg vigyorogva az arcocskáját.
– Nem is tudom, hogy megbocsáthatok-e neked? – gondolkodott el egy pillanatra.
– Talán ezután másképp gondolod majd – merengtem el. – Cyprien a neved, ugye? – érdeklődtem.
– Igen, így hívnak – válaszolt, míg én a táskámban kotoztam.
– Á, meg is van. Tudtad Cyprien, hogy egy nő táskájában mindig kell lennie ilyennek? – mutattam fel enyhülésének tárgyát. Tudtam, hogy ennek ő sem fog tudni ellenállni. Elakadó lélegzettel figyelte a kezemben lévő hercegnős sebtapaszokat. Természetesen viccnek szántam a dolgot, de biztos voltam benne, hogy Cyprien elhitte, amit mondtam. – Tessék – adtam az apró kezeibe a tapaszokat miután leguggoltam hozzá. – Szerintem ettől biztos hamarabb gyógyulnak be a sebeid.
– Köszönöm – mondta még mindig elkábulva, amin én csak mosolyogtam. Ezek szerint még sosem látott ilyet. Én sem gondoltam volna, hogy hercegnős mintás sebtapasz létezik, de a drogériában a nagy sietségben ezt kaptam le a polcról.
– Ez nagyon kedves volt tőled – mondta Francois.
– Nem tesz semmit. Most viszont mennem kell. Tényleg nagyon örülök, hogy találkoztam veletek – búcsúztam el tőlük, majd Cyprienhez léptem és egy puszit adtam az arcára. – Szia, Hercegnőm – köszöntem el tőle is, majd megfordultam és a szobám felé vettem az irányt.
– Ana? – szólt utánam Francois. Megfordultam és várakozásteljesen ránéztem. – Nem lenne kedved velünk reggelizni holnap? – érdeklődött.
– Ezer örömmel – válaszoltam valósághűen.
– Akkor reggel nyolckor várunk.
– Rendben. Jó éjszakát – köszöntem el ismét tőlük, majd a kabinom felé indultam.
Címkék: Kárhozat és remény
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése