Pupi blogja

Mrs. Michael Burns

Ana Hawkins Burns

Mindkét variációt imádtam, és büszkeséggel töltött el, akárhányszor így szólított valaki. Most már Michael hivatalosan is az enyém, csak az enyém és senki másé. Ő a férjem, a szeretőm, a lelki társam és a leendő gyermekem apja. Csodálatos érzés volt kimondani neki a boldogító igent két héttel ezelőtt, és ugyanolyan elképesztő volt hallani, amikor megesküdött, hogy holtomiglan-holtáiglan mellettem lesz. Ha ezeket a dolgokat korábban egy könyvben olvastam, fintorogva lapoztam tovább; a nyálas monológoktól a rosszullét kerülgetett. De átélni ezt, a saját bőrömön tapasztalni egészen más, sokkal jobb, szinte felfoghatatlan. Egyelőre Michael lakásába költöztünk, és úgy döntöttünk, hogy lesz még elég időnk keresni egy lakást, ahol a tengernyi gyerekeinkkel élhetünk majd. Mert Michael ezt tervezte: rengeteg gyereket és csakis tőlem. A nászéjszakánkon jelentette be a dolgot, miután kétszer „repített a mennyekbe”, és miután a hasamra adott egy puszit, a babához kezdett beszélni.

– Majd még meglátjuk a dolgot – kotyogtam közbe Michael és a baba egyoldalú beszélgetésébe, mire Michael felpillantott rám.

– Hmm.

– Ne hümmögj, édes – simítottam a kezemet az arcára. – Előbb bizonyítanod kell, aztán lehet szó több gyerekről.

– Bizonyítani? – csillantak fel a szemei, és egy apró puszi után, amit a pocakomra adott, visszamászott hozzám úgy, hogy az arcunk egy szintben legyen. – Mégis miféle bizonyítékot szeretnél? – kérdezte csábos hangján. – Mondjuk ilyesmire gondoltál? – forrasztotta össze ismét a testünket.

Mindketten felnyögtünk, de mielőtt újra megmozdulhatott volna, hogy megfosszon a gondolkodás lehetőségétől, eltoltam magamtól, majd magamra rántottam a takarót.

Michael felmordult, de nem ellenkezett.

– Szó sincs arról, hogy az ágyban kellene bizonyítanod – szögeztem le, miközben eligazítottam magamon a takarót. – Teljesen másra gondoltam.

– Mire is, pontosan?

– Bizonyítanod kell, hogy mellettem állsz. Nem az lesz, hogy minden éjjel én kelek fel a babához, meg csak én gondoskodom róla. Neked is ki kell venned a részed a dolgokból. Nem csak addig kell nagy legénynek lenni, míg csinálsz egy gyereket, hanem utána is felelősséget kell vállalni – magyaráztam hevesen. – Ha úgy látom, hogy mellettem vagy, akkor lehet szó arról, hogy jöjjön a többi lurkó.

– Ésszerűnek hangzik – motyogta Michael. – És benne vagyok a dologban. Majd meglátod, hogy én leszek a világ legjobb segítsége. Már alig várom, hogy saját focicsapatunk legyen – csapta össze a tenyereit, majd lerántotta rólam a takarót.

– Focicsapat? – csúszott a hangom néhány oktávval feljebb.

– Annál lentebb nem adom – helyezkedett felém, majd csókot nyomott a számra.

– Na, majd meglátjuk, hogy akkor is ezt gondolod-e, ha hasonló fájdalmat átélsz, mint amekkora egy szüléssel jár.

Persze én is még csak hallomásból értesültem az ilyenekről, és igyekeztem minden eshetőségre felkészülni, ami a fájdalmat illeti.

Michael kicsit rémülten pillantott rám, majd megköszörülte a torkát és láthatóan gondolkodóba esett.

– Majd néhány hónap múlva újratárgyaljuk a dolgot, oké? – ajánlotta néhány másodperccel később.

– Csak nem félsz, hogy produkálok neked egy kis fájdalmat? – incselkedtem vele, és lábaimat a dereka köré fontam.

– De, sajnos igen – vallotta be.

– Úgy ismersz engem, mint aki bántana téged? – vontam fel a szemöldököm.

– Szerelmem, ebben a pillanatban is éppen fájdalmat okozol nekem, mert nem hagyod, hogy élvezzük a nászéjszakánkat – szólt rekedten.

– Ebben az esetben… – hallgattam el jelentőségteljesen, majd megemeltem a csípőmet célzásképpen…

***

Michael szekrényébe akasztottam be éppen a tisztítóból elhozott öltönyöket, mikor szemet szúrt egy fólia az akasztós rész végében.

– Egy angyal vagy, édes! – csókolt bele a nyakamba Michael, és átölelte a derekamat. – Honnan tudtad, hogy ma kell értük menni?

– Volt egy cetli a hűtőn – feleltem. – Az meg mi? – böktem a fóliára.

– Az öhm… hát az csak…

– Michael! – nyújtottam el a nevét és szembe fordultam vele.

– Nem voltam rá képes, hogy kidobjam – vallotta be. – Reméltem, hogy egy nap újra az enyém leszel és valami alkalomból majd… ugye, nem vagy dühös, amiért megtartottam?

– Michael, azt sem tudom, hogy miről beszélsz!

Michael megfordított, majd a fóliához emelte a kezét és az oldalán lévő cipzárt lehúzta. A fényes anyag azonnal felsejlett, és a darabok összeálltak a fejemben.

Felkuncogtam, amiből aztán nevetés lett.

– Képes voltál megőrizni? Ezt el sem tudom hinni – fordultam ismét Michael felé, és a nyaka köré fontam a karjaimat.

– Nem volt olyan nap, hogy ne képzeltelek volna el abban a jelmezben – bökött a hátam mögé, majd kezeit a fenekemre simítva próbált magához közelebb húzni, de sajnos a már most hatalmas pocakomtól – pedig még valamivel több, mint két hónap van hátra a szülésig – ezt nem igazán sikerült kivitelezni. – Ígérd meg, hogy egyszer felveszed majd nekem!

– Hát a következő hónapokban biztos, hogy nem fogok beleférni.

– Kár. – Michael hangja csalódottan csengett.

– A kelleténél ezerszer jobban feszülne rajtam – magyaráztam és Michael tarkóját kezdtem cirógatni.

– Hm.

– Ne fantáziálgass! – hajoltam hátrébb és egyik kezemmel mellkason böktem.

– Csak ezt ne kérd tőlem! – Michael könyörgően nézett rám és közben a fenekemet simogatta. – Már attól majd’ elsülök, ahogyan arra gondolok, hogy mutatna rajtad a jelmez.

– Őrült vagy – nevettem fel.

– Igen – helyeselt Michael bólogatva. – Őrülten szerelmes. Most sajnos vissza kell mennem dolgozni – húzódott el tőlem, miután apró csókot nyomott a számra. – Előtte még lezuhanyozom, mert pokolian melegem van. A nőknek sokkal egyszerűbb, csak felkapnak egy szoknyát valamilyen blúzzal, és mehetnek is dolgozni, nekünk, férfiaknak viszont negyven fokban is öltönyben kell aszalódnunk – puffogott, miközben nézegetni kezdte, melyik öltönyébe menjen vissza az irodába.

– Egyszer tényleg felveszem azt a jelmezt, és megígérhetem neked, hogy azon az éjszakán minden vágyadat valóra váltom – búgtam a fülébe, mikor az egyik fekete zakóját készült levenni a vállfáról.

– Már alig várom – kapta el a derekam, és a kezét a tarkómra csúsztatva húzta a fejemet az övéhez, hogy aztán szenvedélyesen csókolni kezdjen.

***

– Hála a magasságos égnek, hogy mindenki elment – motyogtam, majd lerogytam az egyik székre és beletúrtam a hajamba.

Körbepillantottam a nappaliban, és megszemléltem a károkat, amiket a vendégek okoztak. Anya házában voltunk. Sajnálatos módon ismét kedvet kapott a partikhoz, ami azzal járt, hogy Michaellel karöltve kellett részt vennem az eseményen. Egyikünknek sem volt sok kedve az összejövetelhez, így azt terveztük, hogy az első adandó alkalommal lelépünk. Na, ilyen aztán nem volt! Mikor már éppen kisurranhattunk volna a hátsó ajtón, valamelyik vendég mindig megtalált minket, és tengernyi kérdéssel kezdett zaklatni a babánkról. Természetesen örömmel meséltünk róla, de ezerszer szívesebben lettünk volna inkább otthon a gyermekünkkel. Anyát nem akartam megbántani azzal, hogy lelépünk idő előtt, így az ötvenedik alkalom után, mikor ismét kudarcba fulladt a menekülési kísérletünk, felhagytunk a próbálkozással, és vártuk, hogy mindenki hazamenjen végre. Nem csak az én tündéri babám – babánk! – miatt szerettem volna már otthon lenni, hanem egy egészen más okból is. Az este folyamán végig feszült voltam, és ezen semmi és senki nem segíthetett. Michael is látta rajtam, hogy nincs minden rendben, de szerencsére nem firtatta a dolgot.

Fél egy volt, mire anyától elköszöntünk, és utolsókként távoztunk a partiról.

– Fáradt vagy? – kérdeztem Michaeltől, rápillantva az autóban, útban hazafelé.

– Nem – felelte és elmosolyodott. – Már alig várom, hogy hazaérjünk.

Nem tudtam, hogy arra gondolt-e, hogy látni akarja a kicsit, vagy azért szeretne hazaérni, hogy végre nekem eshessen. A partin ugyanis volt egy csábítási kísérlete, amit sajnos vissza kellett utasítanom:

– Édes, minden rendben? – kérdezte Michael fogalmam sincs hányadjára.

– Igen, hogyne. Csak elgondolkodtam. Mit akartál mondani?

– Csak azt, hogy megérkeztünk – bökött ki a szélvédőn, hogy én is lássam, a lakásunk előtt vagyunk.

Abban a pillanatban, hogy beléptünk a liftbe, még idegesebb lettem. A gyomrom görcsbe rándult, és számoltam a másodperceket, hogy mikor érünk már fel végre a lakásba.

Susan a kanapén ült és egy könyvet olvasott, mikor betoppantunk. Érkezésünkre felkapta a fejét és ránk mosolygott.

– Minden rendben volt? – kérdezte Michael.

– Persze – bólintott Susan –, nyolc óra óta csak egyszer ébredt fel, de pár perccel később már vissza is aludt.

– Köszönöm, hogy vigyáztál a kicsire – néztem rá hálásan.

– Én köszönöm, hogy vigyázhattam rá. Az unokám egy angyal.

– Csak ezt meg ne hallják Noráék – mondta Michael somolyogva.

– Mindkét unokámat egyformán szeretem – magyarázta Susan Michaelnek. – Mindketten valóságos tünemények. Na, én megyek is, biztosan fáradtak vagytok – kapta fel a táskáját, miután a könyvet visszatette a polcra. – Jó éjt nektek – nyomott puszit Michael arcára, aztán az enyémre is.

Miután megnéztük a kicsit, a szobánk felé indultunk. Michael már a folyosón a számra tapadt, és nagyon úgy tűnt, hogy nem akar tőlem elszakadni. A hálónk ajtaját a lábával rúgta be, és az ölébe kapott, hogy a karjaiban vigyen az ágyig.

– Várj! – toltam el magamtól, mikor rám gördült.

– Hm?

– Még várnod kell egy kicsit, hogy megkaphass – löktem le magamról, majd felpattantam az ágyról. – Kérek húsz percet, ígérem, nem fogod megbánni a várakozást. És nehogy elaludj! – fordultam még vissza a fürdő ajtajából és figyelmeztetően néztem rá.

Gyorsan lezuhanyoztam és rendbe szedtem magam, aztán a szekrényhez léptem, ahol a törölközőket tartjuk. Az alsó polcról, két fürdőköntös mögül kihúztam a fóliát, majd gyorsan belebújtam a ruhába, és a fejemre is feltettem a maszkot. A számra csókálló vörös rúzst kentem, majd kezembe véve a jelmezhez tartozó ostort, a szoba felé indultam. Csak az éjjeli szekrényen lévő lámpa égett, mikor egy pillanatra kikukucskáltam az ajtón, Michael pedig az ágyon feküdt egy szál boxerben. Vettem egy mély levegőt, majd kiléptem a fürdőszobából.

– Ó, te jó ég! – nyögött fel Michael mikor meglátott. Nagyot nyelt, majd felpattant az ágyról, hogy meginduljon felém.

Csattintottam egyet az ostorral, mire Michael megtorpant.

– Feküdj vissza az ágyra! – búgtam, és ő rögtön teljesítette a követelésemet.

A csípőmet ringatva indultam meg felé, és közben a vigyort le sem lehetett volna vakarni az arcomról. Elégedettséggel töltött el, hogy le sem tudja venni rólam a szemeit, bár úgy tűnt, hogy a stírölést illetően a melleimnél megakadt. A terhesség miatt egy mérettel nagyobbak lettek a már amúgy sem kicsi melleim, így a ruha felső részébe éppen hogy csak belefértem. Nem is értem, hogy gondolta Michael, hogy egy három évvel ezelőtt vásárolt jelmez még jó lesz rám. Mikor felhoztam neki, hogy veszek egy újat, vitatkozni kezdett velem, hogy erről szó sem lehet, mert ő abban akar látni, és kész. Úgyhogy itt álltam előtte egy macskanő jelmezben, aminek a melltartó részébe már egy porszem sem fért volna a melleimtől, és szemmel láthatóan ez tetszett Michaelnek. Éhesen bámult engem, a szája tátva volt, és majdnem felkuncogtam, mikor megláttam, hogy a boxerében máris elég szűkös a hely.

Az ostort elengedtem, abban a pillanatban, hogy feltérdeltem az ágyra, így az a padlóra hullott.

– Tetszem? – kérdeztem halkan és megnyaltam az ajkaim.

– Igen – felelte Michael elfúló hangon.

– Mennyire tetszem? – suttogtam és továbbra is felé másztam.

– Nagyon – lehelte Michael és a melleimet tüntette ki a figyelmével.

Mikor odaértem hozzá, egyik lábamat átlendítettem rajta, így az ölébe tudtam ülni, szembe vele. Michael azonnal a számra tapadt és szenvedélyesen csókolni kezdett.

– Fájdalmasan kívánatos vagy, édes – motyogta a számnak, majd újabb csókcsata következett.

– Emlékszel, hogy mint mondtam néhány hónapja, mi történik azon az éjszakán, mikor felveszem neked ezt a jelmezt? – kérdeztem Michaeltől, miután elszakadtunk egymás ajkaitól.

– Igen, de azért ismételd el – vigyorgott pimaszul, miközben igyekezett megszabadítani a jelmeztől. – Mi lesz ezen az éjszakán?

Mélyen Michael szemeibe néztem, majd szinte csak lehelve ejtettem ki a szavakat:

– Minden vágyad valóra fog válni…