Pupi blogja

A mosdóban voltam és éppen a sminkemet ellenőriztem, mikor nyílt az ajtó, amin aztán Susan viharzott be.

– Ana, ne csináld ezt! – kérte gyengéden.

– Tudom, már megint menekülök, ismét lelépek, mint annak idején, de szükségem van arra, hogy egy kicsi kiszabaduljak innen – próbáltam megértetni vele a döntésem okát. – Nem örökre megyek el, csak néhány hétre, talán pár hónapra, amíg talpra nem állok. Nem érzem jól magam, próbálok nyugodt lenni, de folyton az jár a fejemben, hogy lehet, megint el fogok vetélni. Szükségem van egy kis kikapcsolódásra, hogy kitisztuljon a fejem.

– Több ezer kilométerre azoktól, akik szeretnek, ezt nevezed te kikapcsolódásnak? – kérdezte szomorúan.

– Akit szeretném, hogy szeressen, nem szeret, így most nincs értelme itt maradnom – dünnyögtem az orrom alatt.

– Mit mondtál? – tudakolta Susan.

– Semmit – legyintettem lehangoltam, majd kisétáltam a helyiségből.

Látszott mindenkin, hogy még nem tették túl magukat a bejelentéseimen. Nem akartam ennyire sokkolni őket, csak egyszerűen tiszta vizet szerettem volna önteni a pohárba. Azt hiszem, hogy sok volt nekik ez így egyszerre. Francois Julie széke mellett térdelt és éppen suttogott barátnőmnek valamit, aki azonban úgy tett, mintha nem is hallaná a neki intézett szavakat. Kétségkívül dühös, amiért Francois hazudott neki, és bizonyára azért sem repes az örömtől, hogy én szintén valótlan dolgokat állítottam neki. Michael éppen fejmosásban részesült az apjától, legalábbis a „csalódtam benned, fiam” szavak erre engedtek következtetni. Amikor észrevették, hogy a helyiségben tartózkodom, ismét beállt a síri csend, és még azt is hallani lehetett volna, ha egy légy lenne a szobában.

– Sajnálom, amiért bonyodalmat okoztam. – A hangom már nem is csenghetett volna bűntudatosabban. Borzasztóan szégyelltem magam, amiért megbántottam Julie-t, és mert Michaelt kitettem egy atyai fejmosásnak, de már nem tudtam változtatni a dolgokon, és úgy gondoltam, ideje volt, hogy mindenki tudomást szerezzen néhány dologról.

– Az biztos, hogy másképp alakult az este, mint gondoltam volna. Sokkal eseménydúsabb volt – szólt Antonio, mire Nora a gyomrába könyökölt. – Valami rosszat mondtam?

– Nem – feleltem, mielőtt Nora kifakadhatott volna. – Nekem most mennem kell. Még… néhány dolgot be kell csomagolnom. – Fogalmam sincs, hogy miért kezdtem el magyarázkodni, talán azért, hogy azzal is kitöltsem az időt, amíg a táskámért mentem és ne legyen alkalma bárkinek is bármit mondani. – Nem szeretnék búcsúzkodni, és nincs is értelme, mert… hamarosan… visszajövök. Így csak annyit mondanék, hogy majd találkozunk – mosolyogtam rájuk, de az a mosoly nem volt őszinte. Csak azért volt rá szükség, hogy ne lássák rajtam, hogy mennyire össze vagyok törve.

– Hazaviszlek! – jelentette ki Francois és felemelkedett a földről, ahol még mindig térdelt.

– Nem! – visszakoztam. – Maradj és… – Odasétáltam hozzájuk és leguggoltam, hogy az arcunk egy magasságban legyen Julie-val. – Holnap, indulás előtt találkozhatnánk? Beszélnünk kell.

– Ana… nekem most időre van szükségem.

– Persze, persze – suttogtam. – Ha készen állsz arra, hogy meghallgass, akkor Francois tudja a számomat.

– Rendben – bólintott aprót.

Puszit akartam nyomni az arcára, hogy elköszönjek tőle, de Julie elhúzta a fejét.

Megsemmisülten keltem fel, és nem mertem senkire sem nézni. Az ajtó felé indultam és szerettem volna mondani még valamit, de nem tudtam, hogy mit is pontosan. Mindegyik butaságnak tűnt és a legutolsó dolog, ami hiányzott, hogy még kínosabbá tegyem az estét egy badarsággal.

Már az étterem kijáratát is elhagytam és épp a járdán siettem, hogy minél hamarabb lelécelhessek, amikor hallottam, hogy valaki utánam siet. Nem akartam hátrafordulni, de a követőm gondoskodott arról, hogy beszélhessen velem. Egy erős kéz kapta el a karomat és perdített szembe magával.

– Nem mehetsz el így!

– Pedig el fogok. – Higgadtságot erőltettem magamra, és igyekeztem nem felzokogni; nem akartam, hogy Michael szemtanúja legyen az összeomlásomnak. És ami még veszélyesebb annál, hogy sírni kezdek, az volt, hogy karjaimat a nyaka köré fonom és számat az övére nyomom, hogy búcsúcsókot lopjak tőle. Egyik sem volt olyan, ami ebben a pillanatban elfogadható lett volna számomra, így igyekeztem nem pislogni, nehogy az első könnycseppek kibuggyanjanak a szememből, valamint próbáltam a testem mellett tartani a kezeimet.

– Beszélnünk kell!

– Ahogyan Julie-nak időre van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán szóba tudjon velem állni anélkül, hogy felpofozna, úgy nekem is kell egy kis idő ahhoz, hogy…

– …fel ne pofozz – fejezte be helyettem a mondatot Michael.

– Nem. Idő kell ahhoz, hogy… ne fájjon az, ami közted és Stacy között van.

– De hát…

– Cssh! – csúsztattam a mutatóujjam a szájára a következő pillanatban, aztán dühösen vettem tudomásul, hogy a kezem már koránt sincs a testem mellett, hanem az egyik ujjam Michael ajkain kalandozik. – Időre van szükségem – motyogtam, aztán levettem az ujjam a szájáról és nagy léptekkel indultam el a közeli taxiállomásra.

***

– Ez katasztrofális volt. – Francois lehuppant az ágyamra, majd egy sóhajtást követően hátradőlt.

– Az nem kifejezés – szusszantottam egyet, és a következő szekrényt tártam ki, hogy kiszedjem a ruháimat.

– Julie legalább addig fog engem utálni, míg az égen lesz csillag. – Bár háttal álltam neki, de biztos voltam benne, hogy elhúzta a száját.

– Tévedsz. Engem fog addig utálni, te megpuhíthatod egy romantikus vacsorával meg egy forró éjszakával.

– Nem fogom őt befolyásolni, joga van ahhoz, hogy nehezteljen rám, csak mégis pocsékul érzem magam. De te milyen forró éjszakáról meg vacsoráról beszélsz?

– Igazán bevallhatnád végre, hogy beleszerettél – fordultam hátra, legalább egy tucat pólóval a kezemben. – Folyton azzal jössz, hogy nem akarsz tőle semmit, mégis minden pillanatban, mikor ugyanabban a helyiségben vagytok, őt bámulod, és ha nem érdekelne Julie, akkor nem lennél kiakadva.

– Nem is mindig bámulom őt – jegyezte meg.

– Francois! Most nincs időm erre, bökd ki végre!

– Hiába vársz a nagy vallomásra, mert nincs mit bevallanom – fújtatott és felült az ágyon. – Tetszik Julie. Kinek ne tetszene? Láttad, hogy milyen formás teste van? De nem vagyok belé szerelmes és nem is leszek.

– Akkor mi a fészkes fenét akarsz? – A ruhákat mérgesen belevágtam a bőröndbe, majd csípőre tett kézzel néztem Francois-ra.

– Szerinted?

– Nem gondoltam volna, hogy ekkora szemét vagy! – böktem ki. – Azt hiszem, hogy félreismertelek. Az a Francois, akivel én találkoztam és, aki mellettem volt az elmúlt két évben nem hízelegne egy lánynak azért, hogy megdöntse. Ezerszámra bomlanak utánad a nők, de te pont Julie-t akarod megfektetni? Aztán mi lesz?

– Te magad mondtad, hogy ideje lenne szexelnem valakivel, akkor meg nem értem, mit problémázol – vonta meg a vállát.

– Barom! – förmedtem rá.

– Nem egyetlen éjszakát terveztem vele, tudod, hogy én nem vagyok az a fajta férfi, aki összetöri minden útjába kerülő lány szívét.

– Csak Julie-ét.

– Nem titkolom el előle, hogy mire számítson. Jól érezhetjük magunkat együtt, de ennyi, nem leszek még egyszer szerelmes.

– Remélem, tudod, hogy ezt a témát még nem zártuk le? – kérdeztem néhány perccel később, mikor Francois megindult az ajtó felé.

– Ahogy gondolod – felelte, majd becsukta maga után az ajtót.

***

– Prücsök, kérlek, gondold át újra a dolgot. Nem mehetsz el – próbált meggyőzni apa másnap reggel.

Anyával kettő perccel korábban tornádóként süvítettek be a házba, és remélték, hogy maradásra tudnak bírni. Mikor rákérdeztem, hogy miért most jelentek meg, annyit válaszolt apa, hogy bíztak benne, hogy az éjjel kivertem a fejemből az utazás gondolatát.

– Már számtalanszor átgondoltam, és hiába. Menni akarok – vontam meg a vállam.

– Akkor ígérd meg, hogy sietsz haza – zokogott fel anya, és átölelt. – Látni akarom, ahogy növekszik a pocakod.

– Amint készen állok rá, visszajövök – bólintottam.

Hosszas búcsúzkodás következett – hiába mondtam, hogy nem örökre megyek el –, nem lehetett velük bírni. Anya zokogva szorított magához, apa bár nem sírt, de nagyon megrendültnek látszott, Francois bíztatóan mosolygott rám, Cyprien pedig szipogott, és a lelkemre kötötte, hogy minden nap hívjam fel őt, valamint, hogy a párizsi lakásban esténként takarjam be a plüssállatait meg a babáit, nehogy megfázzanak.

Mindannyian ki akartak kísérni a reptérre, de úgy láttam jónak, ha egyedül megyek, ezért hívtam taxit.

Fél órával később, mikor a taxisofőr segített bepakolni a csomagtartóba a bőröndjeimet,

 körbepillantottam, de fogalmam sincs, hogy mit reméltem. Talán, hogy megpillantom Michael autóját, amiből aztán ő kiugrik, és térden állva kezd könyörögni azért, hogy ne menjek el. Sajnos ilyen azonban nem történt, így anélkül szálltam be a taxiba, majd szálltam fel a Párizsba tartó gépre, hogy utoljára megpillanthattam volna őt.

***

Hiányzott Párizs. Csak abban a pillanatban fogtam fel, mikor megérkeztem Francois házához. A hatalmas villában mindenki tárt karokkal fogadott, és ugyanolyan kedvesek voltak velem, mint mindig.

A belvárosban sétálgattam nap, mint nap és az sem érdekelt, hogy minden egyes alkalommal összeszorul a szívem, ha egy-egy boldog pár jött velem szembe. Francois-nak megígértem, hogy amikor csak tudok, bemegyek a vállalathoz, hogy megnézzem, minden rendben van-e, és hogy nyomozzak azután, mit tervez Lionel. Biztos voltam benne, hogy amint kiteszi a lábát Francois Franciaországból, azonnal nekilát az újabb próbálkozásnak, hogy megkaparintsa az elnöki pozíciót, éppen ezért töltöttem a lehető legtöbb időt az irodában. Cyprien „utasítását” betartva gondoztam a plüsseit, valamint a babáit is, és minden nap felhívtam őt. Mivel Francois nem akart beszélni a dologról, ezért anyától kellett információkat szereznem arról, hogy Julie még mindig haragszik-e. Kiderült, hogy sajnos igen. Michaelről nem hallottam semmit a szüleimtől; az volt az érzésem, hogy direkt nem említik sosem. Annyit azért legalább szerettem volna tudni, hogy van.

***

Pokoli meleg volt. Egy lenge kismama ruha volt rajtam, lábaimra flip-flopot* húztam, hajamat pedig a fejem tetejére kötöttem, mégis melegem volt. Láttam, ahogyan minden szembe jövő ember tekintete a gömbölyödő pocakomra tévedt. Majdnem két hónap telt el azóta, hogy ismét elhagytam Bostont, és Párizsba jöttem. Hiányzott a családom, hiányoztak a barátaim, de nem panaszkodtam, mert én magam választottam az „utamat”. Legalább a baba itt volt nekem, neki meséltem el az érzéseimet, és nem számított az sem, hogy halvány fogalma sincs arról, hogy miről hadoválok. Bár számtalanszor láttam már az Eiffel-tornyot, még most is lenyűgözött. A régi szokásomat, mely szerint minden péntek délelőtt eljövök ide, megtartottam és a táskámmal a kezemben sétálgattam a macskaköves járdán. Fagyis kocsik, és hot-dogos standok mellett haladtam el, és a kedvenc helyem felé vettem az irányt, ahonnan szerintem a legjobb kilátás nyílt a toronyra. Az egyik fának támaszkodtam és kezemet a hasamra szorítottam, mikor egy ismerős parfüm illata csapta meg az orromat. Egy pillanat alatt fordultam hátra, hogy megbizonyosodjak róla, nem őrültem meg.

– Mit keresel itt? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel és hevesen dobogó szívvel pillantottam Michael kék szemeibe.

– Inkább kit – mosolygott és lepillantott a pocakomra.

– Oké, akkor kit keresel? – pontosítottam.

Volt egy sejtésem, és inkább hagytam volna, hogy ne feleljen a kérdésemre, mert már maga a gondolat is borzasztó volt, hogy itt van Párizsban Stacy, és Michael egy kontinenst repült csak azért, hogy vele lehessen.

– Téged – felelte egyszerűen mire, ha lehet a szemeim még jobban kidülledtek.

– Tessék?

– Miattad és érted jöttem – lépett hozzám közelebb. – Két és fél éve rejtély volt, hogy hol vagy, így nem tudtam utánad jönni, de most itt vagyok, és többé nem engedlek el!

– Mih?

Hallottam a szavakat, melyek elhagyták Michael száját, de nem tudtam elhinni, hogy mindez valóság lenne. Az elmúlt két hónap minden egyes éjjelén vele álmodtam és biztos voltam benne, hogy most is csak álom az egész, és semmi egyéb.

– Szeretlek – felelte magától értetődően és a kezét a pocakomra csúsztatta. – Annyira gyönyörű vagy, édes. Nem hittem volna, hogy még a tökéletesnél is tökéletesebb lehetsz, de a kisbabánk még káprázatosabbá tett. Tudom, hogy ebben a pillanatban nem illendő ilyet mondanom, de itt és most szeretkezni akarok veled.

– És ha én nem akarok veled lefeküdni? – kérdeztem csípősen, ugyanis a dologtól, hogy nős ember létére egy szeretővel az életében azt mondja nekem, hogy le akar fektetni, igencsak dühös lettem.

– Nem… akarsz velem… lenni?

– Gyerünk, ki vele, mit akarsz tőlem? Talán nem jó a szex Stacy-vel és most idejöttél, mert mi jól megvoltunk mindig is az ágyban? – löktem el a kezét a hasamtól és hátráltam néhány lépést.

– Komolyan azt hiszed, hogy lefeküdtem Stacy-vel? – kérdezte Michael hitetlenkedve.

– Miért ne hinném azt! Az ember ugyanis le szokott feküdni a feleségével, ha szeretője van, akkor meg vele.

– Te lefeküdtél Francois-val? – Michael rémült arcot vágott, ami elárulta őt, hogy tart a válaszomtól.

– És ha igen, akkor mi van?

Válaszul egy ronda káromkodás hagyta el Michael száját.

– Nem róhatom fel neked – mondta néhány percnyi feszült csend után. – Nem fogom megemlíteni sohasem, nem vágom a fejedhez egyetlen veszekedés alkalmával sem, elfelejtem. Nem számít, hogy voltál vele.

– Na, ennyire figyeltél rám, amikor elmondtam neked az igazad. Mondtam, hogy sosem voltunk igazi házasok Francois-val, és nem is történt közöttünk semmi sem – csattantam fel, és dühösen fordultam meg, hogy faképnél hagyjam Michaelt.

– Bocsáss meg! – termett előttem és kezeit összekulcsolva könyörgött nekem. – Én figyeltem rád, csak… nem tudom… sajnálom.

– Megbocsátok! – mormoltam. – Úgyhogy akár vissza is mehetsz Bostonba.

– Nélküled… nélkületek nem megyek sehová.

Michael két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot, és kezeit a pocakomra simította.

– Mit akarsz tőlem?

– Téged akarlak. Bármit megteszek azért, hogy visszafogadj és újra az enyém legyél – mondta Michael határozottan.

– Nem fogok a nyakadba borulni, és össze-vissza csókolgatni – szögeztem le.

– Ebben a pillanatban nem is várom el, de csak megsúgom neked, hogy majd’ meghalok egy szenvedélyes csókodért.

– Míg Bostonban voltunk többször is megszegtem a fogadalmamat, miszerint nem csókolgatok nős férfiakat, úgyhogy erről tegyél le! – piszkálgattam a körmeimet.

– Ha csak ennyi kritériumnak kell megfelelnem, akkor ide a csókommal – rántotta meg a vállát.

– Miről beszélsz? – nyíltak tágra a szemeim.

– Tudtam, hogy nem tarthatlak vissza az utazástól. Szükséged volt arra, hogy betedd a lábad Párizsba, és legszívesebben már aznap utánad jöttem volna, ugyanis Francois beszámolt róla, hogy ha meg akarlak találni, melyik nap hol keresselek – magyarázkodott.

– Jah, csak gondolom, Stacy-vel még szexmaratont tartottál, ami a jelek szerint jól elhúzódott – szóltam gúnyosan és el akartam távolodni Michaeltől, de ő nem engedte.

– Szabad férfiként jegygyűrű nélkül akartam eléd állni, hogy tudd, nem csak a szeretőmnek akarlak. És most itt vagyok, és nincs gyűrű az ujjamon – mutatta meg mindkét kezét.

– De ott van Stacy – kötöttem az ebet a karóhoz, és dühösen vettem tudomásul, hogy az ellenállásom kezd alábbhagyni.

– Láttad valaha is, hogy megcsókoltam őt? – kérdezte Michael. – Vagy hallottad, hogy azt mondom neki, hogy szeretem?

– Ezzel meg mire célzol? – túrtam bele a hajamba.

– Távolságot akartál, én pedig be akartam bizonyítani neked, hogy valójában nem azt szeretnéd. Ezért nem hagyhattam, hogy kirúgd Stacy-t, mert nem volt alapja a féltékenységednek.

– Átvertél! – jöttem rá, és fújtatni kezdtem.

– Azért csináltam, hogy rájöjj, velem akarsz lenni – simogatta meg az arcomat.

– Remélem, tudod, hogy rengeteg mindent kell nekem elmagyaráznod – tájékoztattam.

– Amit csak akarsz, édes.

– Miért nem tudtál hamarabb elválni! Azóta én…

– Kérlek, mondd, hogy még szeretsz. Azt ne mondd, hogy túlléptél rajtam, mert abba beledöglöm.

– Csak azt akartam volna mondani, ha nem vágsz közbe – néztem rá rondán –, hogy olyan sokat szenvedtem. Olyan rossz volt, hogy nem akarod a babát és…

– Ezt meg honnan vetted? Mindenki azzal jön, hogy nem akarom a babát, de senki sem hagyta, hogy megcáfoljam ezt a dolgot – vágott ismét a mondandómba.

– Azt gondoltad, hogy viccelek veled!

– Édes, szenvedtem, mint egy kutya, mert Francois felesége voltál, aztán egy csapásra bejelentetted, hogy nem is vagy szó szerint véve házas, és hogy gyereket vársz tőlem. Azt hittem, hogy csak viccelődsz azért, hogy kiszúrj velem. Utána meg sosem hagytad, hogy megmagyarázzam. Nem is értem, hogy gondolhattad, hogy nem akarom őt – simogatta a pocakomat.

– Úgy utállak – fújtattam.

– Szóval nem szeretsz – vonta le a téves következtetést.

– Dehogynem szeretlek. Csak kihasználod, hogy a hormonjaim meg vannak őrülve, és pillanatok alatt meg tudsz puhítani olyan miatt, amiért hónapok óta haragszom.

– Megbocsátasz? – nézett rám reménykedően.

– Majd még meglátom – szegtem fel az állam.

– Rendben van, ennyivel is megelégszem. Több, mint amit várhatnék tőled. De hadd nézzelek, szerelmem – tolt el magától, és lassan körbejárt, hogy alaposan szemügyre vegyen. – Atya ég, hogy átlátni a ruhádon! – nyögött fel.

– És ez baj? – vontam fel a szemöldököm.

– Nekem nem, de a többi férfi veszélyben van ugyanis, ha bármelyikőjük fel találna falni a szemeivel, kinyírom.

– Ki akarna egy ilyen hatalmas pocakos nőt megnézni?

– Azt hiszem, hogy el kellene velem jönnöd a szállodába, ahol megszálltam, hogy alaposan áttárgyaljuk ezt a pocak témát – vetette fel az ötletet.

– Á, és hogy akarod áttárgyalni?

– Azt hallottam, hogy a terhes nők jobban kívánják a szexet – mondta elgondolkodó arckifejezéssel. – Ez fog közrejátszani abban, hogy elhitessem veled, lélegzetelállító vagy a kisbabánkkal a pocakodban.

– De nem minden nő kívánja a szexet – mondtam tettetett komolysággal, és igyekeztem nem elnevetni magam.

– Édes, mondd, hogy te akarod! – nézett rám rémülten Michael.

– Ó, de még mennyire!