Pupi blogja

Felöltöztettem Cyprient, majd én is felvettem a kabátomat és kifelé indultunk, miután elbúcsúztunk Julie-tól. Hangosan lépkedtem, hogy a cipőm sarkának kopogását meghallják Michaelék.

Michael rám pillantott, és abban a pillanatban a torkára forrt a szó. Nem foglalkoztam azzal, hogy esetleg furcsállja majd a tényt, hogy én mégis hogy kerültem vissza Julie szobájába anélkül, hogy látott volna.

– Mi most megyünk – nyögtem ki végül, hogy megszakítsam a beálló kínos csendet. – Lehet, hogy még később visszajövök.

Cyprien integetett nekik, majd miután ők is köszöntek, leléptünk. Míg vissza nem értünk a szállodába folyamatosan Susan és Michael szavain gondolkodtam. Minden darab a helyére került a történetben, és nyilvánvalóvá vált, hogy Michael annak idején miért nem mondta el nekem a Daphne-val való házasságának okát. Nem akarták nagydobra verni, hogy a családi vállalkozásuk a csőd szélén áll, és a megmentéséért Michaelnek érdekházasságot kell kötnie, így hozva áldozatot a szüleiért és Noráért.

Más körülmények között a nevetés rám jött volna attól, hogy egy parányi tiszteletet érzek Michael iránt, amiért feláldozta magát a családjáért. De ebben a helyzetben csak lemondóan sóhajtottam.

Valamivel több, mint egy órával később a szobámban álltam egy világoskék köntösben és a kinyitott szekrényt néztem, hogy mégis miben menjek anyához vacsorázni. Francois az ágyon ült és érdeklődve hallgatta végig az információkat, amiket megtudtam.

– Meg akarsz győzni arról, hogy adjak Burnséknek pénzt? – kérdezte a mondandóm végén.

– Nem. Én semmiről sem akarlak meggyőzni. Ha Michael esetleg felbukkan itt és pénzért könyörög nálad, egyedül is meg tudod hozni a döntést, hogy adsz-e neki vagy sem, én nem foglak befolyásolni.

– Akkor másképp fogalmazok. Szeretnéd, hogy pénzt adjak Burnséknek?

– Nem tudom – feleltem és tanácstalanul fordultam Francois felé. – Semmi garancia nincs arra, hogy vissza tudják majd fizetni neked a pénzt. Elvégre először, mikor a csőd szélén állt a cég, kaptak pénzt cserébe azért, hogy Michael elvegye Daphne-t, és most újra benne vannak a pácban. Lehet, hogy egy árva vasat sem látnál soha többé a pénzedből. Ugyanakkor pedig az is megeshet, hogy most valamit másképp csinálnának, és nem kellene felszámolni az aukciós házat. Te mit gondolsz a helyzetről?

Francois gondolkodni kezdett, és míg vártam a válaszát kivettem a szekrényből egy egyszerű fekete felsőt, és egy farmert. Közben Cyprien is beszaladt a szobába, és az apja ölébe helyezkedve figyelt engem.

– Hát… ami azt illeti – kezdte habozva –, nem szívesen adnék nekik pénzt. Szeretném, ha amilyen hamar csak lehetne, visszamehetnénk Párizsba és végre rendes kerékvágásba kerülne az életünk. De azzal, ha kölcsönadnék nekik, valamilyen kapcsolatot kénytelenek lennénk kialakítani velük és nem akarom, hogy szenvedj, Ana. Szeretném, ha boldog lennél.

– Tehát nem adsz nekik pénzt akkor se, ha Michael idejön – vontam le a következtetést és Francois bólintott. – Megértem.

– Viszont levonva a következtetést abból, amit mondtál, nem hinném, hogy Michael idejönne kölcsönért. Nem akar pénzt attól, aki lenyúlta a szerelmét – vigyorgott rám.

Míg én átöltöztem a fürdőben, Cyprien beszámolt arról Francois-nak, hogy Julie milyen szép volt. Elmesélte az apjának, hogy megengedtem neki, hogy megfésülje Julie haját. És szóba került közöttük az is, hogy vajon mikor megyünk vissza Párizsba. Lélegzetvisszafojtva vártam Francois válaszát, de végül csak egy „nem tudom”-ot nyögött ki.

Útban anyához szokatlanul csendben ültem az autóban és a mellettünk elsuhanó utcákat figyeltem. Szerencsére én vezettem, így még annyit sem kellett mondanom, hogy merre kell mennünk. Anya mosolyogva köszöntött minket és terelt be a házba.

A vacsora jó hangulatban telt, és az sem okozott kínos csendet mikor Carol került szóba Julie kapcsán. Úgy tűnt, hogy anyát teljesen hidegen hagyja apa és a barátnője.

Bármennyire akartam, mégsem tudtam száműzni a gondolataimból Michaelt. Nem kellett volna semminek sem változnia azzal, hogy megtudtam, nem szerelemből vette feleségül Daphne-t, de a szívem akaratlanul is nagyot dobbant a tényre, hogy csak engem szeretett. Hacsak nem volt egy harmadik nő is az életében. Bár ez kizárt, ezt már végképp nem tudnám elképzelni róla.

Mikor visszaértünk anyától a szállodába, már nem volt erőm bemenni a kórházba, így lezuhanyoztam, majd pizsiben bevetődtem az ágyba és mielőtt elszámolhattam volna tízig, már aludtam is.

Az ablakon besütött a nap gyenge sugara, mikor felriadtam álmomból. A nappaliban egy pokrócba becsavarva feküdtem le a kanapéra és kapcsoltam be a tévét. Nem sokkal később erőt vettem magamon, hívtam a szobaszervizt és rendeltem reggelit. Francois szinte rávetette magát a friss rántottára és a gőzölgő kávéra. Én csak az utóbbiból vettem magamhoz egy nagy adaggal, majd visszavonultam a szobámba felöltözni. Épp a hajamat fésültem, mikor hallottam, hogy valaki kopog. Mire kiértem a nappaliba Francois már ajtót nyitott és döbbenten vettem észre, hogy Michael lépett be a nappaliba. Mikor észrevett – még mindig pizsiben voltam –, végigjártatta rajtam a szemét és halványan elmosolyodott.

– Mit keresel itt? – kérdeztem élesen.

– A férjedhez jöttem – felelte készségesen.

– Miért? – kérdeztem, játszva a hülyét, elvégre én nem tudhattam a családja pénzügyi gondjairól.

– Beszélhetnénk? – pillantott Michael Francois-ra anélkül, hogy reagált volna a kérdésemre.

– Igen.

– Nekem úgyis fel kell hívnom Shantay-t – találtam ki valami indokot, mielőtt még ők kértek volna meg, hogy lépjek le.

Besiettem a szobámba, de ravasz módon résnyire nyitva maradt az ajtó, ami miatt a beszélgetésük minden szavát hallottam.

Michael elmagyarázta a helyzetet Francois-nak, győzködte és szinte könyörgött, de a férjem hajthatatlan volt. Nem hazudott az okról, hogy miért nem segít, kerek-perec kijelentette, hogy miattam. Elmagyarázta Michaelnek, hogy szeretné, ha semmilyen kapcsolat sem fűzne engem Burnsékhöz, még rajta keresztül sem. Michael hallomásból úgy tűnt, hogy nem kezdett hepciáskodni, se nem emelte fel a hangját. Megértette Francois indokát, és mondott valamit, amitől legszívesebben kirontottam volna a szobából és szenvedélyesen megcsókoltam volna:

– Örülök, hogy ennyire vigyázol Anára és fontosabb számodra ő, mint az üzlet. Köszönöm, hogy boldoggá teszed őt – mondta.

– Nem kell megköszönnöd, nem miattad teszem. Én csak segítettem neki, hogy túl legyen azon, amit tettél vele – szólt Francois dühösen.

– Tudom, de attól még hálás vagyok neked. Most viszont mennem kell. Viszlát, Francois.

– Viszlát, Michael – köszönt el Francois is, majd csukódott a bejárati ajtó.

Meg sem próbáltam leplezni azt, hogy végig füleltem és rögtön kimentem a szobából.

– Gondoltam, hogy nem Shantay-jel telefonáltál.

– Ismersz – mosolyogtam rá. – Milyen arcot vágott, mikor visszautasítottad? – kérdeztem.

– Nem rázta meg annyira, mint gondoltam volna. Kínos volt neki, hogy ide kellett jönnie, épp ezért mondhatni megkönnyebbült, hogy nemet mondtam. Biztos vagyok benne, hogy bántotta volna az önérzetét, ha én mentettem volna meg őket a csődtől.

– Így viszont senki sem tud nekik segíteni. Nem jött volna ide, ha lenne más megoldás is.

– Ana, nem tetszik ez nekem – kezdte rosszat sejtve. – Nagyon nem tetszik ez az együttérzés.

– Én csak… Susan rákos, Nora terhes, és egyiküknek sem tenne jót, ha most kerülnének a híd alá. Bár Norának van munkája, de akkor is szüksége van az osztalékára ahhoz, hogy normális körülmények között nevelhesse majd a babát.

– És persze ott van Michael is, ugye? Az ő lelki nyugalmáért is aggódsz? – kérdezte gúnyosan.

– Igen – vallottam be. – Tudom, hogy őrült vagyok, de még mindig fontos nekem.

– Hát, azt látom. De remélem, nem azt forgatod a fejedben, amire gondolok.

– Nem tudom, miről beszélsz – tettem az ártatlant.

– A megtakarításodról. Arról beszélek. Ugye nem akarod Burnséknek adni azt a pénzt, amit az alapítvány alapításához tettél félre?

– De, pontosan ezt akarom tenni. És ez nem ajándék lesz, megveszem a részvények egy részét.

– Neked elment az eszed, Ana. Tudod jól, hogy ajándék lesz, ugyanis egy centet sem látsz majd belőle és a segítségeddel vagy anélkül, de Burnsék akkor is az utcán végzik majd – szólt dühösen, aztán legyintett egyet és felkapva a kocsi kulcsot kisietett a lakásból.