Pupi blogja

A kanapén feküdtünk Michaellel, teljesen összegabalyodva, levegőt kapkodva és verejtékesen. Szemben voltunk egymással, Michael a hátamat karolta, és az arcomat puszilgatta.

– Megérte ma hamarabb elszabadulni a munkából – motyogta a számnak, amire aztán apró csókokat adott.

Felkuncogtam, majd egyik kezemmel a tarkójánál a hajába túrtam, hogy még közelebb rántva a fejét hevesen visszacsókolhassak.

Fogalmam sincs, hogy mikor történt, de egyszer csak azt vettem észre, hogy a hátamon fekszek, és Michael fölém tornyosul. Ajkaival a vállamat kezdte csókolgatni, és néha aprót harapott is, ami csak még inkább beindított engem – újra.

Aztán nem sokkal később felemelte a fejét, majd kíváncsiskodni kezdett.

– Szóval, mi is van abban a fóliában? – bökött a fotelben lévő csomagra, amiben a jelmez van.

– Aki kíváncsi, hamar megöregszik – vigyorogtam rá, mire összevonta a szemöldökét.

– Hát jó – rántotta meg a vállát –, ha nem akarod elmondani, akkor megnézem.

Lemászott rólam és a fotel felé kezdett sétálni. Pár lépéssel a cél előtt felém fordult, hátha el akarom mondani, de mikor látta, hogy eszemben sincs elárulni, újra elindult.

Már a csomagot emelte fel a végén található vállfánál fogva, mikor rászóltam.

– Michael, ki ne nyisd!

Felvont szemöldökkel nézett rám, majd félig felém fordította a csomagot és egyik kezét az azon lévő cipzárra tette.

– Ha kinyitod… – gondolkoztam el egy kicsit, hogy mivel is zsaroljam meg –, akkor ebben a hónapban meg se forduljon a fejedben, hogy ágyba bújok veled.

– Vannak más helyek is, ahol szeretkezhetünk – rántotta meg a vállát.

– Oké, akkor pontosabban fogalmazok. Ha kinyitod, ne is álmodj arról, hogy ebben a hónapban még a bugyimba juthatsz.

Úgy tűnt, hogy használt a fenyegetés, ugyanis visszatette a fóliát a fotelre és elindult felém. Elbíztam magam, hogy visszamászik rám és egy bizonyos dolgot csinálunk majd, de nagy megdöbbenésemre öltözni kezdett.

– Öhm, édesem, te most mit csinálsz? – kérdeztem értetlenül.

Már az alsója rajta volt, és épp a farmerét kapta fel, mikor megszólalt.

– Mondjuk, felöltözöm?

– Na, ne mondd, eddig észre sem vettem – gúnyolódtam. – Most haragszol rám?

Szomorúan néztem rá, sőt még a számat is lebiggyesztettem.

– Dehogy – rázta a fejét. – Csak mennem kell. Még dolgom van.

Gyorsan magára kapkodta a többi ruháját is, majd odalépett hozzám és hosszan csókolni kezdett.

– Szia – suttogtam a szájába, miután másodszor is visszahúztam a fejét újabb csókért.

– Szia – motyogta. – Csak késő este jövök.

Miután nagy nehezen elengedtem őt, alaposan végignézett még mindig meztelen testemen, majd kisétált a lakásból.

Egy pillanatig értetlenül bámultam utána, de aztán megráztam a fejem és felkeltem a kanapéról. A ruháimat a szennyesbe dobtam, majd beálltam a zuhany alá.

Mikor törölköztem újra eszembe jutott Michael viselkedése. Furcsa volt ez az egész neki még dolga van történet. Persze nem arra célzok, hogy mellettem nem csinálhat semmi mást, és tilos bárhová is mennie, de eddig sosem okozott még problémát neki, hogy megmondja, hol van dolga. Talán csak túlreagálom az egészet. De… Akkor is furcsa ez az egész.

És mi van, ha…? – húzódott mosolyra a szám, ahogy végiggondoltam az agyamban felmerült ötletet. Talán ő is meg akar holnap lepni valamivel, és azt ment elintézni. Nem lenne ellenemre, ha Superman jelmezt venne fel. Az a szűk ruha, ami alól kirajzolódnak az izmai, az a feszes alsó, ami csak úgy tapad lenti fertályára. Hm…

Elég, Ana! Ne járjon folyton ezen az eszed, ez már beteges! – olvastam be magamnak a tükörbe nézve.

Miután felöltöztem a szobámban, a nappaliba mentem és eldugtam a fóliát a benne lévő jelmezzel, nehogy Michael a végén keresőhadjáratot indítson, és hipp-hopp ráleljen.

Kezdtem éhes lenni, ezért a konyhába siettem, és levettem az egyik szakácskönyvet a polcról. Felütöttem a tartalomjegyzéket és az „Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ételek”-et kezdtem olvasgatni. A legtöbbnek még a neve sem volt szimpatikus, de akadt pár olyan, amitől szinte már a nyálam is csurgott. Végül kettő maradt „versenyben” és úgy döntöttem, hogy amelyik hamarabb kész lesz, azt csinálom meg…

A pultnál ültem és a tányérban lévő ételt kavargattam, hátha hamarabb kihűl, közben merengtem. Be kell vallanom, hogy az utóbbi néhány hónap elég jól telt. Anyával kibékültem, de persze a kapcsolatunkra még mindig rányomja a bélyegét a mosolyszünet, és éppen ezért állunk ingatag lábakon. Tudom és érzem, hogy megbánta azokat a dolgokat, amiket a fejemhez vágott, de attól még ott van bennem a tüske, hogy kimondta és komolyan is gondolta a vádakat. Carol felbukkanása egyszeri volt és szerencsére megismételetlen, bár azzal az eggyel is sokat segített, hisz neki köszönhető, hogy anyával minden egész jó most. Igyekszem megfeledkezni a tényről, hogy tartozom apa nőjének, de valamiért az az érzésem, hogy ennek még ára lesz. Bár remélem, hogy tévedek!

Julie szakított a mentős sráccal, aki apával egy kórházban dolgozik. Azt mondta nekem, hogy tényleg rendes srác, és kedves, megértő, de ettől még nem működött a dolog. Hiányzott a szikra. Újra egyedül van, de nyitott szemekkel jár, hátha feltűnik a nagy ő.

Nora és Antonio azóta is együtt vannak, és ha lehet, még szerelmesebbnek tűnnek, mint hónapokkal ezelőtt. Antonio az ő fura szokásaival és az időnként felbukkanó nyelvi hibáival, mikor ha nem tudja, egy-egy dolgot hogyan mondunk angolul, simán átvált spanyolra, mi meg csak nézünk, mint a moziban, még Nora is. Persze végül mindig kiderül, hogy mire is gondolt pontosan. Nora olyan lett számomra, mint a kishúg, aki olykor-olykor lázad, főleg az apja ellen, de ettől még imádnivaló.

Michael pedig, nos, őt még jobban szeretem, pedig azt hittem, hogy ez már lehetetlen. Azt lehetne mondani, hogy szinte tökéletes a kapcsolatunk. Néhány dologtól eltekintve, mint például, hogy még mindig nem volt meg az ő családjával a nagy vacsi, ahol is bemutatna a barátnőjeként. Sosem említettem meg ezt neki, magam sem tudom, hogy miért, de nem mondtam sosem. Néha összekapunk dolgokon, de ezek után csak még édesebb a kibékülés.

Fogalmam sem volt, hogy mivel üssem el az időmet, míg Michael hazaér. A késő este nála tíz-tizenegy órát jelent. Az elmúlt hónapokban szinte már ideköltözött. Tudta, hogy a saját dolgaim között érzem magam a legjobban – de persze az ő lakását is imádtam –, így feláldozta magát, és a legtöbb időt itt töltjük. Elmosogattam, majd a nappaliba vonultam egy üveg borral és egy pohárral. A polcról levettem egy könyvet, és miután elhelyezkedtem a kanapén, olvasni kezdtem. Szinte faltam az oldalakat és mire feleszméltem már a kétszázadikon is túl voltam. A bor lassacskán, de azért biztosan fogyott az üvegből.

Azért kis idő múlva tartottam egy kis szünetet, míg megvacsoráztam és zuhanyoztam.

Pizsamába vonultam ismét a nappaliba és folytattam az olvasást. Nem is emlékszem, hogy mikor volt utoljára időm és erőm olvasni, de kétségkívül hiányzott már, hogy belemerülhessek egy-egy történetbe és pár oldalnál többet olvashassak belőle.

Nem sokkal múlt tíz óra, mikor nyílt az ajtó. Épp a könyv tizedik fejezetének utolsó sorait olvastam, mikor Michael megcsókolta a fejem búbját, majd megkerülve a kanapét mellém telepedett. Még egy sor volt hátra a fejezetből és csak ennek elolvasása után csuktam be a könyvet, majd tettem az asztalra és fordultam Michael felé. Láthatóan nem volt jó kedve, sőt mi több, totálisan savanyú ábrázata volt. Utáltam, ha nem mosolygott, így azon alkalmakkor bármit megtettem volna, hogy jó kedve legyen. Megcsókoltam először csak lágyan, aztán egyre szenvedélyesebben, ami mohóságából ítélve nem volt ellenére, sőt. Miután elszakadtam az ajkaitól féloldalasan az ölébe telepedtem és a nyakát csókolgattam.

– Mit csináltál, míg nem voltam itt?

– Ettem, olvastam, ettem, zuhanyoztam, olvastam – soroltam neki a nem túl izgalmas programot.

– Na, meg ittál – egészítette ki a sort.

– Csak két pohárkával – rántottam meg a vállam. – Az nem sok, vagy szerinted igen? – pillantottam fel rá.

– Dehogy, és nem is azért mondtam. Csak megláttam a poharat, meg az üveget.

– Michael! Mi történt? Nem szoktál két pohár boron fennakadni, csak ha el akarod terelni a témát arról, amiről beszélünk, vagy amit szeretnék szóba hozni.

– Én nem akadtam fenn semmin, és nem terelek semmit! – csattant fel, majd felpattant, de mivel félig az ölében ültem, a mozdulatának hirtelenségétől nem volt időm megkapaszkodni, így a földre estem. – Úristen, Ana, jól vagy?

– Úgy néz ki? – pillantottam rá. – Nem tudom, mi bajod van, de jobb lesz, ha kialszod magad.

– Nekem ne mondja meg senki, hogy mit csináljak! – förmedt rám, én meg csak tátott szájjal pislogtam a hangnemétől, meg a szavaitól.

– Nem tűröm el, hogy rajtam töltsd ki a mérgedet és így beszélj velem! – mondtam hidegen, miközben felkeltem a földről. A csuklómat kezdtem tapogatni, amire néhány pillanattal ezelőtt sikeresen ráestem. – Szeretném, ha elmennél – szóltam határozottan, és még csak véletlenül sem néztem rá.

Hallottam, ahogyan hangosan és szaggatottan felsóhajt, majd két kéz nyúlt fájó csuklómért. Michael a szájához emelte kezemet, majd a csuklómra puszikat nyomott. Miután elengedte a kezemet, magához húzott és szorosan átölelt. A hátamat simogatta és közben arcát a hajamba fúrta és úgy suttogta.

– Bocsáss meg, szerelmem! Sajnálom, sajnálom, sajnálom… – motyogta ki tudja hányszor és minden szavánál éreztem, ahogy lehelete súrolja a nyakamon a bőrt, és mindannyiszor picit megborzongtam. – Tudod, hogy nem volt szándékos, hisz sosem tudnálak bántani. Ne haragudj rám, csak felidegesítettek. Szeretlek, ugye tudod? – tolt el magától, hogy a szemeimbe nézhessen.

– Tudom – sóhajtottam.

– Kérlek, ne küldj el!

– Felőlem maradhatsz – rántottam meg a vállam. – Most megyek aludni – indultam a szobám felé.

Az ágyneműmet már kiszedtem a tartóból, mikor megláttam az ajtófélfának dőlő Michaelt. Láttam rajta, hogy igazat mondott, amikor bocsánatot kért tőlem.

– Gyere ide! – szóltam neki egy nagy sóhajtás után.

Egyből megindult felém.

– Csókolj meg! – nyújtottam neki oda a szám és várakozóan tekintettem rá.

Egy pillanatig habozott, mintha töprengene, hol a csapda, de aztán gyengéden megpuszilt.

– Csókot kértem és nem puszit – motyogtam, mikor egy lépésre lépett tőlem.

Derekamnál fogva magához húzott, majd úgy istenigazából megcsókolt. Karjaimat a nyaka köré fontam, és igyekeztem még közelebb férkőzni hozzá. Néhány pillanat múlva aztán Michael elszakadt tőlem és a levegőt kapkodva kezdett beszélni.

– Ugye most jön a kibékülős szex? – villantak meg a szemei.

– Nem is tudom – szóltam elgondolkodva. – Most nincs sok…

Nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot, ugyanis ismét megcsókolt, majd az ágyra döntött és felém mászott. A szexre Michaellel mindig kapható vagyok, kivéve ma. Minden jel szerint észrevette, hogy most nem vagyok olyan hangulatban, mert elszakadt tőlem és lemászva rólam mellém feküdt.

– Ne haragudj – mentegetőztem. – Csak nagyon fáradt vagyok és fáj a kezem – böktem a csuklóm felé. – Ígérem, hogy holnap akkor szeretkezünk, amikor csak akarsz.

– Szavadon foglak – ígérte, majd feljebb vonszoltuk magunkat az ágyon és miután ismét puszikat lehelt sajgó kezemre, és vagy ötvenszer bocsánatot kér, egy ”jóéjt” csók után egymást ölelve aludtunk el…

A telefonom fülsüketítő hangjára ébredtem fel. Fogalmam sem volt róla, hogy ki hív hajnalok-hajnalán, de hogy nem teszi zsebre azt, amit tőlem kap, az holtbiztos. Kikecmeregtem Michael karjai közül, majd a mobilom keresésére indultam. Útközben apróbb észrevételt is tettem, hogy nem hajnalok-hajnalán, hanem délelőtt keres valaki, ugyanis már tíz óra is elmúlt – ahogy az órára pillantottam a falon. A nappaliban lévő asztalon leltem rá a csörgő telefonra és félálomban vettem tudomásul, hogy anya keres. Benyomtam a zöld gombot, majd egy ásítás követően megszólaltam.

– Szia!

– Szia! – köszönt ő is. – Nem akartalak felébreszteni.

– Semmi gond, ideje volt már, hogy felkeljek – feleltem.

– Michael? – kérdezte. – Hol van?

– Még alszik – válaszoltam, majd a fülem mögé tűrtem az előre hulló tincseimet.

– Nálad?

– Igen. Miért?

– Csak úgy kérdeztem.

– Anya!

– Ez nem telefontéma – hadarta. – Át tudnál ma jönni?

– Nem tudom, Valentin-nap van, és mára terveim vannak – vonakodtam.

– Nem kérném, ha nem lenne fontos. Hidd el, hogy komoly dologról van szó, amiről tudnod kell.

– Valami baj van? – ijedtem meg.

– Mondom, ez nem telefontéma. Amint tudsz, gyere el hozzám, itthon leszek egész nap – szólt idegesen.

– Rendben – egyeztem bele –, amint tudok, megyek – feleltem és mielőtt elköszönhettem volna tőle már csak a pittyegést hallottam.

A telefont a kanapéra dobtam, majd a fürdőbe mentem rendbe szedni magam. Lábujjhegyen osontam a szobámba, hogy a szekrényből kiszedjem némi ruhát, de nem voltam elég halk és felébresztettem Michaelt.

– Ne haragudj, nem akartalak felkelteni – mentegetőztem.

– Mennyi az idő? – kérdezte álmosan, majd felült az ágyban és nyújtózkodni kezdett.

– Nem rég múlt tíz – feleltem, majd kirángattam egy farmert a szekrényből. Ledobtam magamról az eddig rajtam lévő törölközőt, majd öltözni kezdtem. Épp a melltartómat kapcsoltam be, mikor Michael odasétált hozzám és megcsókolt.

– Mit szólnál hozzá – kezdte, mikor elszakadt a számtól –, ha a ma estét nálam töltenénk? Hiányzik a lakásom – ölelt át.

– Én benne vagyok – feleltem, miközben karjaimat a nyaka köré fontam és még közelebb bújtam hozzá.

– Boldog Valentin napot, édes! – szólalt meg néhány percnyi hallgatás után.

– Neked is.

– Mi a mai program? – távolodott el tőlem, majd a fürdő felé indult.

– Reggelizünk, utána bemegyek a kávézóba néhány számláért, amiket be kell fizetnem, aztán el kell mennem anyához, de utána szabad vagyok – mentem utána és soroltam a terveket.

– Ennek örülök, ugyanis estére szeretnélek lefoglalni – pillantott rám a tükörből.

– Amit csak szeretnél – vigyorogtam rá. – Csinálok reggelit – mondtam még, majd kimentem a fürdőből.

Kajálás után Michael a lakására, én meg a kávézóba mentem. Az ottani dekoráció teljesen levett a lábamról. Nora és Julie csinálták, és én most láttam először, de nagyon tetszett. A piros, szív alakú poháralátétek, és a szív alakú szalvéták tökéletes választás volt. Mindenfelé volt valami kis csecse-becse, amitől ízléses, de a legkevésbé sem giccses a hely.

– Azt hittem, ma nem jössz be – lepődött meg Julie, hogy ott lát.

– A számlákért jöttem – mondtam és felültem az egyik bárszékre.

Ittam egy kávét, majd beszélgetni kezdtünk. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy már fél három is elmúlt. Gyorsan elköszöntem Julie-tól, majd folytattam a mai tennivalóimat, és a postára lavíroztam. Csak egyetlen ablak volt nyitva, aminél tízen várakoztak, így majd’ fél órát vett igénybe, hogy befizessem azt a négy átkozott csekket. Így kissé paprikás hangulatban indultam anyához, de igyekeztem lenyugodni, amennyire lehet.

Az udvaron leparkoltam a kocsimmal, majd a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Az utolsó lépcsőfokra léptem fel, mikor nyílt az ajtó. Ott állt anya az ajtóban melegítőben, kócos, kusza hajjal és karikákkal a szemei alatt.

– Mi történt? – kérdeztem rögtön.

– Gyere be! – szólt, miután megköszörülte a torkát.

Rossz előérzetem volt, de igyekeztem elhessegetni ezen gondolataimat.

– Apával vagy Carollal kapcsolatos?

– Egyikükkel sem – felelte.

– Mennyit aludtál? – kérdeztem, miközben a kabátomat vettem le és felakasztottam a fogasra.

– Semennyit, de ez most nem számít – rázta meg a fejét.

Bementünk a nappaliba és anya a kanapéra mutatott, hogy üljek le. Néhány pillanatig csak fel s alá járkált, aztán egyszer csak megállt, majd arcát a kezeibe temette. Kis idő múlva egyik kezével végigsimított rendezetlen haján és miután sóhajtott egyet, belekezdett a mondandójába…

– Tudod, hogy nem hazudnék neked, főleg nem ilyen fontos dologban – rohant utánam.

A lépcsőkön rohantam lefelé kezemben a kabátommal, amit a nagy sietségben nem volt időm felvenni. A táskámban matattam a slusszkulcs után kutatva, de nem találtam sehol sem.

– Ezért kértél bocsánatot a Carol ügy miatt, ugye? Hogy mikor a legboldogabb vagyok, visszavághass! – kiabáltam neki, és továbbra is elszántan kerestem a kocsi kulcsot.

– Tudod, hogy minden egyes szó igaz abból, amit mondtam – ért utol és kapta el a karomat. – A szíved mélyén tudod, hogy az igazat mondom. Sosem akarnám tönkretenni a boldogságodat, kicsikém – nézett rám megjátszott szomorúsággal.

– Azt hiszed, hogy attól, mert apa felszarvazott téged, minden férfi ezt teszi, de tévedsz. Michael sosem csalna meg engem! – ordítottam az arcába.

A következő pillanatban ráleltem a kulcsra a táska egyik sarkában, és miután kirántottam, beszálltam a kocsiba. Bedugtam a kulcsot a helyére, majd indítottam és a lehető leggyorsabban hajtottam el anyától.

– Hogy volt képes ezt kitalálni? – kérdeztem magamtól dühösen, miközben a főúton hajtottam a belváros felé. – Hogy hazudhatta ezt nekem a tulajdon anyám?

Tudtam, hogy ilyen idegállapotban nem lenne szabad vezetnem, de mégsem törődtem ezzel.

Nem emlékszem, hogy melyik úton és mennyi idő alatt, de végül csak a lakásomhoz értem. Dühösen szálltam ki és zártam be az autót, majd felmentem a lakásomba. Amint becsukódott mögöttem az ajtó elhajítottam a táskámat – ami aztán leverte az egyik vázát az asztalról – és az ajtó mentén lecsúsztam a földre.

Nem sírtam, egy csepp könnyem sem csordult ki, amiért ezt tette velem anya, egyszerűen csak düh telepedett minden sejtemre.

A fogaimat csikorgattam és a halántékomat masszíroztam. Nem tudom mennyi idő telt el, de valamikor a mobilom csörgésére eszméltem fel. Feltápászkodtam a földről, majd az összetört vázával együtt a földön heverő táskámhoz mentem és kivettem belőle a telefonomat.

A képernyőre sem pillantva nyomtam be a gombot, majd tartottam a fülemhez.

– Édesem, hol vagy? – kérdezte Michael, miután köszönt.

– Itthon – feleltem röviden.

– Miért vagy otthon? Azt hittem…

– Talán nem lehetek itthon? – mordultam rá a szavába vágva.

– Úgy látom, nincs jó kedved – jegyezte meg. – Eljössz hozzám? – kérdezte kedvesen.

– Nem lennék jó társaság – magyaráztam neki.

Azt hittem, hogy azt mondja, akkor maradjak inkább itthon, de valami egészen mást mondott, amivel meglepett.

– Nem érdekel, csak az, hogy elgyere!

– Oké, megyek – egyeztem bele némi hezitálás után.

– Siess. Szeretlek.

– Én is.

Mivel az eredeti terv az volt, hogy a ma estét nála töltjük, és úgy tűnik, hogy ez nem változott, előkerestem a jelmezt. Nem számít, hogy mi történt anyával, attól még Valentin-nap van, és szeretném Michaelt kellőképpen levenni a lábáról és nem mellesleg a terveim közt szerepel, hogy elveszítse a fejét. Felvettem a táskámat a vállamra, a jelmezt pedig a kezembe fogtam, majd egy pillantást vetve még az összetört vázára lekapcsoltam a villanyt és bezártam a lakást.

Az autóban bekapcsoltam a rádiót, hátha az meggátol abban, hogy gondolkodni kezdjek, de pillanatok alatt rádöbbentem, hogy semmit sem fog használni a dübörgő zene. Akaratlanul terelődtek a gondolataim anya szavaihoz, és görcsbe rándult a gyomrom. A gondolat, hogy Michael egy másik nőt is úgy csókol, ahogy engem, máshoz is úgy ér, ahogy hozzám, meg akart ölni. Lehetetlen, hogy mást is szeressen, hogy mással is legyen mellettem, nem, ezt nem tudnám megemészteni. Képtelenség, hogy rajtam kívül legyen valakije!

Leparkoltam a lakás előtt, ahol Michael lakik, majd a jelmezzel és a táskámmal együtt befelé indultam. A lift szerencsére nem várakoztatott sokáig, és hamar felértem. Csengettem, majd toporogva vártam, hogy Michael ajtót nyisson. Szürke póló-sötét farmer összeállítás volt rajta, amikor kitárta az ajtót. Ahogy az arcára pillantottam és láttam a mosolyát és a szerelmes pillantását, tudtam, hogy csak engem szeret, lehetetlen, hogy másra is így pillantson. Az érzéstől, hogy ez a test, ez a férfi csak az enyém, széles mosoly kúszott a számra. Beléptem a lakásba és elengedtem a kezemben lévő dolgokat – a táskám és a fólia is a lábam mellé esett a földre –, majd miután a lábammal behajtottam az ajtót Michaelt magamhoz rántottam és szenvedélyesen megcsókoltam.

– Csak az enyém – motyogtam a szájába.

– Hm? – szakadt el tőlem.

– Semmi – ráztam meg a fejem, majd a karjánál fogva toltam a háló felé.

Ott lelöktem az ágyra, majd felé másztam és hol a száját csókoltam, hogy a nyakát harapdáltam gyengéden. Kezeivel a fenekemet és a hátamat simogatta felváltva, de egyszer csak hirtelen megragadta a felső szélét és felfelé kezdte ráncigálni. A csípőjére ültem és miközben a szemeit le sem vette rólam, levettem a hosszú ujjú felsőmet.

Felhúzta magát hozzám, a mellkasomat kezdte csókolgatni és kezeivel a hátamhoz nyúlva kikapcsolta a melltartómat.

A melleimet simogatta és csókolgatta, én meg alsó ajkamba harapva „tűrtem”, amit csinált. Kezei aztán már az övemet bontogatták, és bár lehetetlenség volt, mivel rajta ültem, de azért megpróbálkozott azzal, hogy levegye a nadrágomat. Kegyesen lemásztam róla és levettem a nadrágomat és a cipőimet is. Visszamásztam hozzá és megszabadítottam a pólójától, majd a nadrágjától is. Mindkettőnkön már csak alul volt ruha, de természetesen ezt is túl soknak találtuk. Az utolsó ruhadarabok levételével mintha elvágták volna a józan eszem utolsó cérnaszálát is. Szinte ráugrottam Michaelre és mohón csókoltam, ahol csak értem. Mellkasát precízen térképeztem fel, apró sóhajokat előcsalva belőle.

Az lehetetlenség, hogy más érintéseire is így reagáljon, vagy, hogy egyáltalán valaki mással ilyen helyzetbe kerüljön – bizonygattam magamnak ismét és az újonnan felbukkanó birtoklási hajlamom még mohóbbá és szenvedélyesebbé tett. Michael szájához hajoltam és először csak a felső, majd az alsó ajkát kezdtem szívogatni, végül aztán megcsókoltam. Kezei a hátamra simultak, majd egy mozdulattal változtatott a felállásunkon, hogy ő legyen felül. Lábaimat a csípője két oldalához emeltem behajlítva.

Néhány percnyi csókolózás után aztán végre úgy tűnt, hogy ő sem éri be ennyivel és összeillesztette a testünket. Mindketten felnyögtünk és egy pillanatig mozdulatlanok maradtunk, de aztán sürgetően hajszoltuk egymást és magunkat is a gyönyör kapuja felé.

Bizton állítom, hogy sosem voltunk még ennyire szenvedélyesek, de így csak még elsöprőbb vele szeretkezni. Minden alkalmat imádok vele, de a mostani valahogy más volt. Minden érintésemet felül akarta múlni, és én is így voltam az övéivel.

Percekkel később egyszerre rándult meg a testünk és az én számat kéjes nyögés, míg Michaelét férfias kiáltás hagyta el…

– Min gondolkodsz, szerelmem? – szólalt meg hosszú idő óta először, majd míg a válaszomat várta apró csókokat lehelt csupasz vállamra. Nem is vettem észre, hogy ennyire elkalandoztam, de a hangjára visszatértem a valóságba. De a kérdésére nem igazán akartam felelni, mert az egész csak egy ostobaság.

– Semmi fontos, csak egy butaság – feleltem, majd fejemet oldalra fordítva ajkaira vetettem magam, és szenvedélyesen csókolni kezdtem, hogy elfelejtse az előbbi kérdését. De neki nyilvánvalóan a feledés nem szerepelt a tervei között, mert gyengéden eltolt magától és várakozásteljesen rám nézett. – Tényleg semmiség. Beszélgetés helyett inkább valami mást csináljunk – és, hogy cseppnyi kétsége se legyen afelől, hogy mire is gondoltam, a vékonyka takaró alatt simogattam combját egyre feljebb és feljebb. Már csak pár milliméterre volt a férfiassága a kezemtől, de elkapta a csuklómat és kezemet a sajátjával együtt kihúzta a takaró alól, majd ujjait összekulcsolta az enyémekkel.

– Nem számít, ha butaság, én akkor is szeretném tudni. Kérlek, mondd el!

– Ma, mikor anyához elmentem, egy képtelen mesével állt elő – kezdtem bele a történetbe. – Nem is értem, hogy hogyan találhat ki ilyet… attól, hogy az apám azt tette vele, nem minden férfi olyan – vált a hangom egyre dühösebbé.

– Nyugodj meg, szerelmem. Nem lehet olyan szörnyű, amit mesélt neked.

– Nem szörnyű, hanem lehetetlenség. Szerinte tegnap este egy vörös hajú nővel vacsoráztál, akit valamilyen Daphne-nak hívnak, aztán a vacsora után az étterem előtt még meg is csókoltad – nevettem fel, majd néhány pillanatig mély lélegzeteket véve próbáltam vihogásom csillapítani, hogy a sztori lényegét megosszam vele. – Aztán anya valami pincértől kiderítette, hogy a nő a menyasszonyod, akit pár héten belül feleségül veszel – nevettem fel újra, de szerelmem arcára pillantva a vigyor le is fagyott az arcomról, mert rájöttem, hogy talán haragszik anyámra a dolog miatt, de mielőtt bármit is mondhattam volna, rekedten megszólalt.

– Ana, én… – de még mielőtt valamit is mondhatott volna, a szavába vágtam.

– Kérlek, ne haragudj rá. Az egészet amiatt találta ki, mert még mindig neheztel azért, hogy Carollal, meg apával vacsoráztam – próbáltam anyámat védeni, bár dühös voltam rá, amiért megpróbálja tönkre tenni a kapcsolatomat.

– Nincs miért haragudnom, mert… – ismét nem hagytam, hogy befejezze, amit mondani akart, csak egy gyors csókot leheltem az ajkaira.

– De tudnod kell, hogy egy pillanatra sem hittem el ezt az egészet. Bízom benned – mosolyogtam rá. – El sem tudod képzelni, hogy mi történne, ha az, amit anya kitalált, igaz lenne – suttogtam inkább csak magamnak, de így is meghallotta.

– Miről beszélsz?

– Én csak… tudnod kell, hogy jobban szeretlek bárminél a világon, és ha becsapnál, azt nem élném túl. Nélküled már nincs értelme az életemnek – merengtem el egy pillanatra, majd vidámabban folytattam –, szóval szerencse hogy ez az egész nem igaz.

– Bármi is történjen, tudnod kell, hogy én is szeretlek. Érted? Akármi is történjen. – Meg akartam kérdezni, hogy miért mondja ezt, de mikor szólásra nyitottam a számat, rögtön be is tapasztotta a sajátjával.

Miután kikászálódtunk az ágyából és felöltöztünk, a konyhába indultunk, mert Michael szerint valami meglepetést készített elő nekem. A bejáratnál aztán az elejtett táskámba meg a jelmezembe botlottunk, aminek láttán Michael felvont szemöldökkel nézett rám.

– Már megint ez a fólia – motyogta. – Ha jól sejtem, még mindig nem árulod el, hogy mi van benne.

– Jól sejted. Mindent a maga idejében – vigyorogtam rá, majd a konyhába mentünk.

Egy pillanatra be kellett hunyni a szemeimet, és csak akkor nyithattam ki őket, mikor Michael szólt.

Az asztalon gyertyák voltak, és ezen kívül nem volt fényforrás a helyiségben.

– Tetszik? – jött oda hozzám Michael és mögém somfordálva hátulról átölelt.

Végig néztem a csodás terítésen és el sem tudtam hinni, hogy Michael férfi létére ezt egyedül össze tudta hozni.

– Igen, nagyon tetszik – fordítottam felé a fejem és megcsókoltam.

– Viszont a vacsorát újra kell melegíteni, mert a mohóságod miatt kihűlt – vigyorgott rám, mire csúnyán néztem rá.

– Ha jól emlékszem, nem csak én élveztem azt, amit csináltunk.

– Ebben tökéletesen igazad van – helyeselt, és az asztalhoz terelt.

Kért öt perc várakozási időt, míg megmelegíti a vacsorát. Míg a kaja a tűzhelyen melegedett, Michael feszülten járkált a lakásban és egy alkalommal egy vulgáris káromkodás is kicsúszott a száján.

– Elfelejtettem a pezsgőt – mondta megsemmisülve. Úgy fogta fel, mintha egy világ dőlt volna össze.

Az agyamban fény gyúlt, és bár egyébként sem morgolódtam volna azért, hogy megfeledkezett a pezsgőről, most kifejezetten örültem ennek.

– Vacsora után akkor leszaladsz a boltba, és veszel egyet. Na, ne legyél már ilyen lehangolt! – fogtam két kezem közé arcát.

– Biztos, hogy nem haragszol – pillantott rám.

– Úgy ismersz, mint aki megharagszik ilyenért? – kérdeztem kissé felháborodva.

– Nem, persze, hogy nem.

Vacsora után aztán valóban elment egy üveg pezsgőért. Tudtam, hogy a legközelebbi bolt, ami nyitva van még ilyenkor az a szupermarket, így volt kerek húsz-huszonöt percem – körülbelül ennyi idő alatt járja meg az utat –, hogy elkészüljek. Megtöröltem a számat, majd a nappaliba indultam a jelmezért. Bevonultam vele a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak, és aztán felvegyem a tegnap kölcsönzött szexi doktornő jelmezt. Már a felsőmet vettem le, mikor megszólalt a csengő. Gondoltam, hogy Michael valamit itthon felejtett, de nincs nála kulcs, ezért csenget, így mosolyogva mentem ajtót nyitni. Az ajtó előtt viszont nem Michael állt, hanem egy ismeretlen nő.

– Segíthetek valamiben? – kérdeztem kedvesen.

– Michaelt keresem – válaszolta rideg arccal.

– El kellett mennie valahová, de fáradjon beljebb, néhány perc és jönni fog – álltam félre az ajtóból, hogy beengedjem.

Végignézett rajtam, majd vigyorogni kezdett, és bentebb sétált.

A táskáját ledobta a kanapéra, majd egyenesen a konyhába ment. Követtem őt és épp mikor utolértem, a hűtőt nyitotta ki, hogy kivegye belőle a kancsó narancslevet. Az egyik szekrényhez lépett és kivett belőle egy poharat – vajon honnan tudta, hogy hol kell keresnie? –, majd megtöltötte. Miután visszatette a kancsót, az asztalra nézett és a tekintete néhány pillanatig a romantikus vacsoránk bizonyítékán cikázott, majd felém fordult.

– Szóval te vagy Ana – állapította meg, majd hümmögött egyet és ismét végignézett rajtam.

– Igen, és maga kicsoda? – kérdeztem vissza.

– Daphne. Daphne Stone – válaszolt, majd becsukta a hűtő ajtaját.

Abban a pillanatban, mikor kimondta a nevét, a szemeim szabályosan kidülledtek. Automatikusan néztem a hajára, és mikor láttam, hogy vörös színű, a levegő a tüdőmben rekedt.

Róla beszélt anya – raktam össze az információkat.

Az előttem álló nő szája egy pillanatra gonosz vigyorra húzódott, de aztán rögtön rendezte az arckifejezését, és ridegen megszólalt:

– Michael menyasszonya vagyok.