Pupi blogja

Két nap telt el a nagy vacsora óta apával és a lotyójával. Apa a vacsora utáni napon felhívott, hogy negyed órán keresztül faggasson arról, mit gondolok a barátnőjéről. Nem voltam beszólogatós kedvemben, lévén, hogy hullafáradt voltam, így tőmondatokban és a lehető legkedvesebben próbáltam kifejteni nézeteimet Carolról. De azért közöltem apával, hogy a következő hónapokban eszébe se jusson ugyanilyen hármas összejövetel, mert arra úgysem fogok elmenni.

Ismét délelőttös voltam a kávézóban, és már csak egy óra volt addig, míg Nora levált. Kissé unatkoztam, mert nem volt nagy forgalom, és semmi más tennivalóm nem akadt. Túl voltam az ablakpucolásokon, asztaltörölgetéseken, és minden ilyesmin, ezért egy újsággal a kezemben ültem a pult mögötti bárszéken és egy kritikát olvastam egy kalózos filmről. Kis időre lekötötte a figyelmemet, de aztán megint nem volt semmi, amit csinálhatnék. Az unatkozásomat a telefonom csörgése függesztette fel.

– Szia, anya – szóltam.

– Hol vagy most? – kérdezte és nem kerülte el a figyelmemet a kimért hangja.

– A kávézóban. Dolgozom – feleltem.

– Ha végeztél, gyere el hozzám – mondta, majd lecsapta a telefont.

Nem értettem a viselkedését, de aggasztott a hangnem, amivel velem beszélt. Sosem fordult még elő ilyen, hogy ennyire nyers lenne.

Miután Nora leváltott, elköszöntem tőle, majd kocsiba pattantam és elindultam anyához. Az ajtó nyitva volt, de azért egy kopogást követően léptem csak be a házba. Nem láttam sehol anyát, így a keresésére indultam. Az étkezőben ült a szokásos helyén, és jövetelemre fel sem figyelt. Odamentem hozzá, hogy puszit nyomjak az arcára, de elhúzta a fejét és intett, hogy üljek le én is. A vele szemben lévő székre lehuppantam, majd várakozóan tekintettem rá.

– Azt mondta valaki, hogy tegnap előtt látott téged a Veritas étteremben.

– Valaki? – kérdeztem gúnyosan.

– Mit számít az, hogy ki volt? – csattant fel.

– Igen, ott voltam – bólintottam.

– Szerinte apáddal és egy rövid, szőke hajú nővel ültél egy asztalnál.

– Igen – helyeseltem.

– Az az érzésem, hogy az a szőke hajú nő Carol volt – mondta, miközben a körmeit piszkálta.

– Ő volt – helyeseltem ismét, mire felkapta a fejét.

Láttam a szemeiben a dühöt és, hogy összepréseli ajkait. Idegesen felnevetett, majd felállt a székről. Megállt mögötte és kezeit a háttámlára tette.

– Hogy tehetted velem ezt? – nézett rám csalódottan.

– Mit? – értetlenkedtem.

– Hogy vagy képes annak a ku… nőnek – javította ki magát – a pártjára állni? – ordította.

– Én nem állok a pártján, anya. Apa megkért, hogy vacsorázzam velük és… – próbáltam elmagyarázni neki, de közbevágott.

– Legalább ne hazudj a képembe!

– Én nem hazudok. Azt hiszed, olyan jól szórakoztam? Hát, nem. Alig vártam, hogy vége legyen.

– Nem hiszek neked – mormolta, majd kiviharzott az étkezőből.

Néhány perccel később egy üveg whiskyvel és egy pohárral tért vissza, amit megtöltött és leült korábbi helyére.

– Egyáltalán, minek mentél el? – kérdezte, majd kiitta a pohár tartalmát, aztán újra töltött bele.

– Apa megkért rá, hogy legalább ismerjem meg Carolt. Belementem, mert megfelelő alkalomnak hittem, hogy beszéljek azzal a nővel.

– Megfelelő alkalomnak ahhoz, hogy gratulálj neki, amiért tönkretette a házasságomat? – kérdezte gúnyosan.

– Hogy gondolhatsz ilyet? – ordítottam rá. – Utálom azt a nőt, és utálni is fogom. De legalább nyíltan tudtam vele beszélni. Tudom, hogy mi a gyengéje – hadartam, nehogy közbevágjon.

– Joseph – mondta anya.

– Részben tévedsz – ráztam a fejem. – Nem csak apával kapcsolatos.

– Nem érdekel. Most csak az számít, hogy nem hittem volna, hogy egyszer elárulsz.

– Nem árultalak el – csattantam fel. –De ezt úgy látom, bárhogy magyaráznám, nem értenéd meg. Nincs kedvem veszekedni veled, ugyanis látom, nem tudnálak meggyőzni.

– Nem veszem be a hazugságokat. Mondd csak, te leszel majd a koszorúslány az esküvőjükön? – nézett rám ridegen.

– Nem tudom elhinni, hogy ilyet mondasz nekem – mondtam akadozva.

A sírás kerülgetett, de nem akartam anya előtt kiborulni. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy a vele való legnagyobb vitám közepén állok. Sosem kaptunk össze még ennyire. És erről csak is Carol tehet. Elgondolkodtam azon, hogy lehet ez az én hibám is, de rájöttem, hogy nem szabad erre gondolnom. Szükség volt arra a vacsorára, és bár fáj bevallanom, de még annak az árán is, hogy anyával összevesztem. Tudok már egyes s mást Carolról, amivel az őrületbe kergethetném. De abban nem voltam biztos, hogy azt akarom-e tenni.

Tudtam, hogy anyával nem fogok tudni közös nevezőre jutni, így szó nélkül keltem fel a székről, és mentem ki a házból. Nem volt kedvem bezárkózni a lakásomba, így a közeli parkba mentem. Leültem az egyik padra és elgondolkodtam azon, hogy miért érzek kételyt azt illetően, hogy Carolt ki kellene iktatni apa életéből.

Arra vágytam, hogy apa és anya újra együtt legyenek, de be kell látnom, hogy apa már nem szereti őt. Úgy pedig nem lenne értelme az egésznek. Látom rajta, hogy boldog Carollal, amely tény felett nem lehet csak úgy egyszerűen elsiklani.Igaza volt abban, hogy valószínűleg nem is tudnám kiűzni őt apa életéből, ahogyan ő sem tudna engem. Még mindig utálom azért apát, mert neki is része volt abban, hogy tönkrement a családom, de hiba lenne csak őt hibáztatni.

Felkeltem a padról, majd visszasétáltam a kocsihoz. Nem tudtam, hogy hová is akarok menni, így céltalanul bolyongtam a városban. Szükségem volt Michaelre, hogy megnyugtasson és megvigasztaljon, de mivel dolgozik, nem akartam zavarni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Julie-ék háza előtt parkoltam le. Nagyot sóhajtottam, aztán kiszálltam, és odaballagtam a kaputelefonhoz. Sharon vette fel, és nyitotta ki nekem a kaput, mire visszaszálltam a kocsiba, és behajtottam az udvarra. Leparkoltam, aztán az ajtóhoz mentem, amit aztán Sharon ki is nyitott.

– Francine-től jössz, ugye? – nézett rám kíváncsian, de bizonyára ő maga is tudta a választ.

Bólintottam, mire megölelt. Beljebb terelt aztán a nappaliba és hellyel kínált a kanapén.

– Mesélj, mi történt? – kérdezte, miután leült mellém.

– Azt hiszi, hogy Carol pártját fogom, és árulónak gondol – buggyant ki az első könnycseppem. – Nem hisz nekem, talán nem is akar.

Arcomat kezeimbe temettem és zokogni kezdtem. Sharon átölelt és nyugtatólag a hátamat kezdte simogatni.

– Ne aggódj, minden rendben lesz – suttogta.

Nem tudom, mennyi idő telt el, míg csillapodott sírásom, de végül csak megnyugodtam. Sharon felhívta Julie-t, hogy amint tud, jöjjön haza, aztán csinált nekem egy csésze teát. Mivel Sharon anya egyik legjobb barátnője, így neki bátran és nyíltan beszéltem a vacsoráról apáékkal, és elmondtam neki részletesen az anyával való vitámat is.

Nem sokkal később Julie végre hazaért, és amikor megölelt, megint sírni kezdtem. Felmentünk a szobájába egy üveg borral és két pohárral, majd leheveredtünk az ágyra.

Lerúgtam a szandáljaimat, majd kényelmesen elhelyezkedtem a hatalmas párnák között. Julie a DVD-lejátszóba belökött egy vígjátékot, aztán mellém heveredett.

Miközben bort töltött, unszolt, hogy mondjam el, mi a baj, belőlem meg előtört minden. Julie felvetette, hogy esetleg fel kellene hívnom Michaelt, de inkább hárítottam a dolgot. Nem akarom minden gondomat Michael nyakába varrni.

Nem tudom, mikor történt, de elaludtam. Álmomban anya kiabált velem, és árulónak nevezett. Bármerre néztem, ő ott volt, és az áruló szavakat mondta megvetően, rám függesztve tekintetét.

A telefonom csörgésére ébredtem, és hallottam, hogy Julie felvette.

– Szia, nem. Julie vagyok – suttogta.

Néhány másodpercnyi szünet következett be, majd újra megszólalt.

– Alszik… igen, baj van… jobb lesz, ha ő mondja el… nem… nem, jobb, ha éjszakára itt marad… persze, ez csak természetes… oké, szia.

Megszakította a hívást, és visszasétált az ágyhoz, majd leheveredett.

Mikor látta, hogy ébren vagyok, halványan elmosolyodott.

– Michael az imént hívott – intett a kezében lévő telefonom felé. – Aggódott miattad, mert nem voltál otthon, pedig azt beszéltétek meg, hogy nálad találkoztok.

– Kiment a fejemből – suttogtam.

Julie adott törölközőt és pizsamát, én meg elmentem lezuhanyozni. Mire visszaértem a szobába, már elágyazott, és hozott mogyoróvajas szendvicseket és teát. Az ágyban betakarózva kezdtünk el enni, és közben egy talkshow-t néztünk a tévében.

Vacsora után megköszöntem neki, hogy ennyire kedves velem, mire csak legyintett mondván, ez semmiség és különben ezért vagyunk barátok. Megöleltem, aztán az oldalamra fordultam és néhány perccel később már aludtam.

Megint azt álmodtam, mint előző nap délután, és sajnos most egy telefon sem csörgött, hogy felébresszen, így végül leizzadva és zaklatottan riadtam fel. Az emlékeim rögtön utolértek, ami miatt majdnem megint sírni kezdtem. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ennyire összevitatkoztunk anyával. Tudtam, hogy ez nem egy egynapos kis mosolyszünet, amitől még szomorúbb lettem.

Kikecmeregtem az ágyból, és a fürdőbe mentem, hogy hideg vízzel megmossam az arcom, hátha attól kicsit megnyugszom. A nap már magasan járt és az óra is fél tizenkettőt mutatott. Julie nem volt a szobában – már akkor sem, mikor felébredtem – csak az egyik fotelben volt egy kupac ruha meg egy cetli:

A ruha Julie ízlését tükrözte, lévén, hogy rövidebb és kivágottabb volt a kelleténél, de most egyáltalán nem zavart a tény. Lementem a földszintre, ahol a nappaliban ült Sharon és Julie.

Az érkezésemre felfigyeltek és a konyhába tereltek, hogy reggelizzek, bár már ebédnek is számíthatott.

Miután belém tuszkoltak jó néhány vajas-mézes pirítóst, Julie felhívta Michaelt, hogy ébren vagyok. Fél óra sem kellett és a jól ismert autó leparkolt az udvaron. Szinte rohant felém, miután Sharon kinyitotta neki az ajtót. Azonnal megcsókolt és szorosan átölelt. Elköszöntünk Julie-éktól, miután hálálkodtam vagy tíz percen át, aztán Michael hazavitt.

Nem volt kedvem újra elmesélni a sztorit, de ő sem erőltette. Felkuporodtunk az ágyamra, és én rögtön a mellkasára hajtottam a fejem.

– Megijedtem, mikor mondta Julie, hogy baj van – suttogta, miközben a hajamat simogatta.

– Sajnálom – leheltem.

– Szeretlek – szólalt meg néhány perc múlva.

Felemeltem a fejem a mellkasáról, és a szemeibe néztem.

– Én is szeretlek.

Csókot leheltem ajkaira, aztán ismét visszafeküdtem a mellkasára.