Az oldalon saját szereplős történetek, Twilight fanfictionök és novellák találhatók.
Ha tetszik valamelyik történetem, ajánld másoknak, hogy ők is megismerhessék!
23. fejezet
Lányos este és kellemetlen látvány
A harmadik feles után már mindenen nevettem. Részeg biztosan nem voltam, de kicsit spicces már talán. Vihogtam Norán, akinek ütős volt a negyedik feles, Julie-n, aki úgy itta a vodkát, mintha sima víz lenne és magamon is, amiért elképzeltem, hogy holnap egész nap olyan leszek, mint akin átment az úthenger. De azért csak leküldtem én is azt a negyedik felest. Ha valaki ránk nézett volna, egyből az ugrott volna be neki, hogy két idiótán vihogó liba fetreng a kanapén, egy harmadik idiótán vihogó libán derülve, aki féltve a vodkát, nehogy ne hagyjuk neki belőle, az üveget szorongatva támolyog a hifi felé, hogy valami borzalmas számmal ölje meg legalább tízmillió agysejtünket. A kanapén fetrengő személyek közül az egyik Nora volt, a másik meg én, az üveget szorongató pedig Julie.
Mi még csak az ötödik felest öntöttük magunknak Norával, mikor Julie már szerintem a nyolcadikon is túl volt. Aztán az agyamba fény gyulladt egy pillanatra ráfagyasztva a vigyort az arcomra. Kissé későn, de csak eszembe jutott, hogy ehhez a tömény italhoz kellene valami, így a konyhába mentem narancsléért, meg egy kis rágcsálnivalóért. Mire visszamentem, Julie az üveg helyett már Nora kezét szorongatta, és táncoltak, de még csak véletlenül sem a zene ütemére. Felnevettem a látványon, ugyanis teljesen úgy festettek, mint egy andalgó szerelmes pár.
Nehezen forgó nyelvvel kezdtünk aztán pletykálni különféle témákról, és a Michaellel való szexuális életem is szóba került. A fejemet ráztam, hogy nem válaszolok egyetlen kérdésre sem, de a „mennyire jó vele a szex” kérdésnél már válaszra sem volt szükségük, ugyanis a széles vigyorom mindent elárult szerintük.
A következő órák a további felesek miatt teljesen összefolytak. Még sosem ittam ennyit, és biztos voltam benne, hogy a holnapi fejfájásom egy életre eltántorít attól, hogy ismét így a pohár fenekére nézzek.
Nem tudom, mennyi lehetett az idő, de éppen egy lassabb számra ráztam a csípőmet, amikor egy kéz simított végig a hasamon, majd közel rántott magához. A hajamat elkotorta a nyakamból, majd apró csókokat lehelt a bőrömre.Meg akartam fordulni, de nem engedte, csak még közelebb rántotta a csípőmet magához, és így kezdtünk táncolni együtt a számra. Nem haboztam többször is ágyékához dörgölni a fenekemet, mire éreztem, hogy nadrágja kezd szűkebbé válni. Egy alkalommal már nem bírta tovább, így megpördítve engem szembe fordított magával és a látóteremet Michael perzselő tekintete töltötte be. Az ajkaira vetettem magam, és bár bizonyára nem lehetett kellemes, hogy alkohol ízű a szám, mohón visszacsókolt.
Kis idő múlva elhúzódtam tőle, mert nem tett jót nekem, hogy becsuktam a szemeimet, ugyanis szédülni kezdtem.A kanapéra húzott, és lehuppant velem a Nora-Antonio páros és Julie közé.
– Visszajöttetek – állapítottam meg.
– Igen – mondta Michael.
– Merre felé jártatok? – kérdeztem, de nem tudom, mennyire tudtam elrejteni a kíváncsiságomat.
Nora bele ültette a fülembe a bogarat a sztriptíz báros dologgal. Remélem, hogy tényleg nem odamentek.
– Erre is, meg arra is – suttogta a fülembe Michael, majd beleharapott a fülcimpámba, mire felnevettem.
Hallottam, hogy Antonio beszél valakihez, de nem tudtam, hogy kihez. Csak a „vodka” és az „üres” szavak jutottak el hozzám. Michael vállának dőltem, és hatalmasat ásítottam.
– Jobb lesz, ha hazaviszem ezt a két vigyorgót – mondta kis idővel később Antonio.
A szemeimet mintha ragasztóval tapasztották volna össze, ugyanis egyszerűen képtelen voltam kinyitni őket.
Fogalmam sincs, hogy mikor, de elbóbiskoltam, és arra ébredtem, hogy valami puhára érkezem.
– Hol vagyok? – mormoltam.
– Az ágyadban – suttogta Michael.
– Gyere ide – mondtam, mire besüppedt az ágy mellettem.
Tapogatózni kezdtem a sötétben, míg végül ráleltem a mellkasára. Az ingét markolva közelebb másztam hozzá, majd megkerestem a száját, amire rögtön rá is tapadtam.
– Akarlak – nyögtem elfúló hangon, mikor elszakadtam az ajkaitól.
– Most nem lehet. Pihenned kell, ráadásul sokat ittál – cirógatta a vállamat beszéd közben.
– De én most akarlak. Tudom, hogy te is akarsz – kacérkodtam vele, majd kezemmel végigsimítottam nadrágja dudorán.
Elkapta a kezem, és maga alá gyűrt, majd megcsókolt. Lábaimat a csípője köré kulcsoltam és még közelebb rántottam magamhoz.
– Várj egy kicsit – tolt el magától. – Kikapcsolom a zenét a nappaliban és leoltom a villanyokat, aztán visszajövök és folytatjuk – mormolta a nyakamba, majd lefeszegette magáról a lábaimat és otthagyott.
Sikeresen megállapítottam, hogy bizonyára csak addig aludtam, míg Michael a nappaliból a szobába vonszolt, különben már lett volna ideje azokra, amiket mondott. Igyekeztem nem laposakat pislogni, de végül csak elnyomott az álom, még mielőtt Michael visszatért volna…
– Édes, ébresztő – duruzsolta valaki a fülembe.
– Csak még egy perc – motyogtam, és a másik oldalamra fordultam.
– Sajnálom, de most kell felkelned – mondta aztán picivel hangosabban és lerántotta rólam a takarót.
– Gonosz vagy – morogtam, de azért kinyitottam a szemeimet.
– Te meg másnapos – vágott vissza nevetve.
Rondán néztem rá, mire letörölte a képéről azt a vigyort.
– Ha szépen megkérlek, hoznál nekem valami fájdalomcsillapítót? Szétmegy a fejem – temettem kezeimbe az arcomat.
– Persze, csak kérj meg szépen – nevetett fel megint.
– De vicces valaki – morogtam, majd felkeltem az ágyból.
Azonnal elkapta a derekam, és megcsókolta a vállamat. Felsóhajtottam, amikor onnan haladt felfelé és végül a nyakam kezdte csókolgatni.
– Az éjjel elaludtál – mormolta a nyakamba.
– Ezt most hogy érted? – kérdeztem, miközben még kicsit oldalra is billentettem a fejem, hogy nagyobb területet kényeztethessen az ajkaival.
– Elaludtál, pedig én már készen álltam.
Kellett vagy fél perc, hogy felfogjam a szavait, ugyanis az emlékeim elég homályosak voltak.
– Ha nem mentél volna ki, hogy lekapcsold az átkozott lámpákat, akkor nem lett volna időm, hogy elaludjak. Csak magadat hibáztathatod, amiért nem szeretkeztünk az éjjel – szakadtam ki az öleléséből, és a fürdőszobába siettem lezuhanyozni.
Fogalmam sem volt, hogy mennyi lehet az idő, de reméltem, hogy Michael időben keltett, hogy dolgozni mehessek. Zuhanyzás után visszasiettem a szobába és felöltöztem, majd a konyhába robogtam gyógyszerért, ugyanis Michael nem hozott nekem. Mivel a konyhában nem találtam, a keresésére indultam és éppen a fürdőben zselézte a haját, mikor megjelentem az ajtóban, kezemben a gyógyszeres dobozzal.
– Ó, a gyógyszert elfelejtettem – pillantott rám a tükörből.
– Kinek akarsz ennyire tetszeni? – vontam fel a szemöldökömet.
A kérdés hallatán elnevette magát, aztán úgy tett, mintha nem tudná, miről van szó.
– Nem értem, hogy mire célzol – rántotta meg a vállát.
– Arról, hogy túl sok parfüm van rajtad, és, hogy nem érdekelt téged, hogy majd szétrobban a fejem, neked a hajad volt a legfontosabb – soroltam neki.
– Először azt hittem, hogy féltékeny vagy, de most már látom, hogy az egész a hülye gyógyszer miatt van – horkantott fel.
– Nem a rohadt gyógyszer miatt! – keltem ki magamból. – Igen, féltékeny vagyok. Hogyne lennék az, amikor sosem mesélsz arról, hogy kikkel dolgozol. Ki tudja, milyen nőcskék nincsenek rád akaszkodva egész nap! – dühöngtem.
– Úgy tűnik bal lábbal keltél fel – pillantott rám a tükörből. – Máskülönben nem hisztiznél.
Fújtattam egy sort, majd megvetően pillantottam rá és úgy köptem a szavakat.
– Jó szórakozást azzal a nőcskével!
Sarkon fordultam és a konyhába robogtam, hogy bevegyem a gyógyszert. Mikor megfordultam ott állt a konyhaajtóban, de én tudomást sem vettem róla. Mikor el akartam sétálni mellette elkapta a derekamat, majd szembefordított magával és megcsókolt.
– Hagyj békén! – toltam el magamtól.
– Nem! – ellenkezett, majd a falnak nyomott és ismét megcsókolt.
Egy ideig küzdöttem ellene, elvégre haragszok rá, de aztán mikor a nyelvét a számba fúrta olyan volt, mintha a dühömet elfújta volna a szél. Azt akartam, hogy tudja, engem nem nézhet hülyének, és egy vita után nem vehet le csak úgy a lábamról egy csókkal, de azt hiszem, hogy ez a tervem kudarcba fulladt. A legnagyobb „hibát” akkor követtem el, mikor még közelebb is rántottam magamhoz, és a karjaimat a nyaka köré fontam, ezzel elárulva magam, hogy ilyen könnyen megpuhíthat.
– El fogunk késni – kapkodott levegő után, miután ajkaink elváltak.
– Vagy csak sietni akarsz a nőcskéhez – vigyorogtam rá.
– Ne beszélj butaságokat – simított végig az arcomon. – Csak téged szeretlek, ugye tudod?
Válasz helyett csak bólintottam, majd egy rövid csók után a szobámba mentem a táskámért és mindketten elindultunk dolgozni.
A szokásosnál is lassabban vezettem, így épp, hogy odaértem nyitásra. Délelőtt nem volt nagy forgalom szerencsére, ugyanis ilyen fáradtan biztos, hogy nem bírtam volna egyedül a munkát.
Julie a munkaidőm lejárta előtt tíz perccel esett be, és ő még ramatyabbul nézett ki, mint én. Siralmas képet vágott, amikor felhuppant az egyik bárszékre és mikor köszöntem neki, csak csittegett egy sort, mondván, hogy ne kiabáljak, mert szétmegy a feje.
Nem sokáig időztem még a kávézóban, amint volt ereje Julie-nak beállni a pult mögé, a kórházba indultam. Apa teljesen feleslegesen rendelt vissza kontrollok tömkelegére, de hiába nyavalyogtam neki, hogy nincs erre szükség, csak nem engedett belőle.
A sürgősségi tömve volt, és a nővér pultnál tájékoztattak, hogy vagy kivárom a sort az ügyeletes orvosnál – ami a betegek számát elnézve több óra lenne – vagy szépen felbattyogok apához, aki az irodájában van.
Osztottam-szoroztam és végül utóbbi mellett döntöttem, bár kétségkívül nem volt kedvem találkozni vele.
Ismét bebizonyosodott az, hogy mielőtt belépsz valahová, először kopogj. Én ezt az apró tényt figyelmen kívül hagytam, ami nem volt jó ötlet. Nem tett jót nekem a látvány, ami az ajtó túloldalán várt. Apa a székében ült, a nőcskéje Carol pedig szemből az ölében. Hálát adtam a ténynek, hogy van rajtuk ruha, különben azt a sokkot talán sosem heverném ki, amit apám és Carol légyottjának látványa okozna. Apa épp a nő nyakát csókolgatta, mikor megköszörültem a torkom. Mindketten felém kapták a fejüket, de csúnyán csak a lotyó nézett rám.
– Elnézést a zavarásért – morogtam.
– Nem zavartál, prücsök – vágta rá apa, és igyekeztem ismét nem figyelni a tényre, hogy már megint becézgetett.
Carol leszállt apa öléből, majd egy csók után kilibegett a helyiségből.
– Minek köszönhetem a látogatásodat? – vidult fel apa, hogy itt vagyok.
– Csak a kontroll miatt vagyok itt, úgyhogy ne éld bele magad – törtem le a „szarvait”.
– Á, már értem – mondta csalódottan.
Megkért, hogy üljek le az egyik székbe, ő meg hozzákezdett a szokásos orvosi dolgokhoz…
– Sajnálom, hogy nem jössz ki jól Carollal – motyogta nem sokkal később.
– Nem is fogok soha – mordultam rá apára.
– Pedig arra gondoltam, hogy… – hallgatott el hirtelen.
– Hogy? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
– Holnap este velem meg Carollal vacsorázhatnál –ajánlotta, nekem meg kitágultak a szemeim a meglepettségtől.
– Erről ne is álmodj! – sziszegtem neki.
– Ana, kérlek! – nézett rám szépen.
Egyszerűen nem lennék rá képes. Nem menne, tudom. Nem azt mondom, hogy ha kedvesebb nővel csalta volna anyát hónapokig, akkor dalolva mondanék igent a meghívásra, de talán… esetleg rábólintanék. Így viszont…
– Ana, kérlek! – szólt újra. – Tudom, hogy utálod őt, de adj neki egy esélyt, hogy megismerd.
– Nem megy apa, sajnálom – ráztam a fejem.
– Csak egy vacsora, semmi több. És eldöntöd, hogy kap-e esélyt vagy sem – győzködött tovább.
– Egy vacsora – bólintottam rá végül, ami miatt gondolatban összehordtam magam mindennek.
Egy vacsora jó alkalom arra, hogy kimutassa a foga fehérjét, ugyanis biztos vagyok benne, hogy még apa kedvéért sem bájologna velem.
– Rendben – vigyorgott apa, majd megölelt.
Én pedig csak álltam ott, mint egy fadarab, ugyanis képtelen voltam arra, hogy visszaöleljem őt.
Címkék: Kárhozat és remény
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése