Pupi blogja

– Tehát, mit vársz? Bocsánatot kérjek, vagy mondjam azt, hogy sajnálom? – somfordáltam oda Brianhez, de „véletlenül” úgy helyezkedtem, hogy Michaelt is láthassam.

– Valld be, hogy féltékeny vagy – vágott önelégült képet.

– Miért is kellene annak lennem? – igyekeztem csábosan mosolyogni, ugyanis láttam, hogy Michael engem fürkész dühösen.

– Mert Katie-vel volt valami közöttünk – adta meg a nyilvánvaló választ.

– Azt a valamit kapcsolatnak nevezik, méghozzá komoly kapcsolatnak – mordultam rá, de aztán próbáltam lenyugtatni magam.

– Nevezd, ahogy akarod, de akkor is féltékeny vagy, azért csináltad azt az étteremben – vigyorgott továbbra is. – Tudom, hogy még mindig szeretsz – hajolt közelebb, de elfordítottam a fejem, hogy ne tudjon megcsókolni.

Nem értettem, hogy is gondolhatja ezt. Ha még mindig szeretném, akkor nem hagytam volna ott az előző partin szexre kész állapotában.

Szemétnek éreztem magam, és felfordult magamtól a gyomrom, hogy képes vagyok még ezzel az emberrel nem csak szóba állni, hanem csevegni és bájologni is, még ha csak annyi is az oka, hogy Michaelt bosszantsam.

– Hiányzol – mormolta, majd a derekamnál fogva magához rántott.

– Vedd le róla a kezed! – hangzottak Michael vészjósló szavai néhány centire tőlünk.

Brian elnézett a vállam felett, majd megvetően megszólalt.

– Ki vagy te, hogy parancsolgatsz nekem?

– Az, aki beveri a képed, ha most azonnal nem veszed le róla a mancsaidat – sziszegte Michael.

– Hogy hozzám érhet-e vagy sem, azt nem te döntöd el – pillantottam Michaelre gúnyosan vigyorogva, mire meghökkent egy pillanatra.

– Beszélhetnénk? – próbált meg normális hangot megütni, kevés sikerrel, de azért bólintottam.

– Nem nagyon érek rá, szóval gyorsan bökd ki – piszkálgattam a körmömet tüntetőleg, mikor kellő távolságra voltunk Briantől.

– Hogy hagyhatod, hogy hozzád érjen? – förmedt rám. – Talán már elfelejtetted, hogyan kaptad rajta azzal a nővel, vagy esetleg szeretnéd te is kipróbálni?

A cérna az utolsó mondatánál szakadt el nálam és sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet, de a tenyerem hangos csattanással találkozott az arcának egyik felével.

Szó nélkül viharzottam fel az emeletre a táskámért, hogy aztán a lépcsőkön lesietve kirohanjak a házból. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy volt képes ilyet mondani azok után, hogy tudta mennyire fáj, ha ez eszembe jut. Elvégre, ki az a nő, akit hidegen hagy a tény, hogy a férfi, akit szeretett egy másik nővel folytatott viszonyt ki tudja meddig, még ha sok idő is telt el azóta? Nekem ez a dolog a mai napig is kényes pontom, és Michael oda rúgott, ahol tudta, hogy fájni fog. Remegő kezekkel és küszködve a sírással vettem elő a telefonomat, hogy hívhassak egy taxit, mikor valaki elkapta a karomat. Ijedségemben a telefonom kiesett a kezemből és hangos puffanással ért földet.

– Te teljesen megőrültél? – ordítottam rá. – A frászt hoztad rám. Mi a fene bajod van?

– Csak szólni akartam, hogy tartozol nekem – válaszolt cseppet sem szépen.

– Küld el a számlát az ápolói szolgáltatásaidról – hajoltam le a telefonért a földre.

– Ki beszélt itt arról? – lepődött meg.

– Akkor te mire céloztál? – kérdeztem türelmetlenül.

– A vacsoráról. Tartozol nekem egy vacsorával.

Értetlen képem láttán pontosított.

– Aznap, mikor a baleseted volt, elmaradt a vacsora, és azt akarom, hogy pótoljuk be – mondta ellentmondást nem tűrően.

– Remélem, nem gondoltad komolyan, hogy a heteken át tartó bujkálásod és a mai viselkedésed után én még elmegyek veled bárhová is. Ha ezt hitted, akkor nagyot tévedtél!

– Holnap este nyolckor érted megyek. Ellenvetést nem fogadok el – morogta, majd megfordult és visszament a partira.

Ez a pasi mindig ilyen idegbeteg volt? Vagy csak most őrült meg teljesen? Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ő ugyanaz a férfi, mint akivel életem legjobb estéit töltöttem az utóbbi időben. Teljesen megváltozott, ami határozottan nincs ínyemre. Vagy miattam lett ilyen? A viselkedésem váltotta ki belőle szó szerint az állatot? Ez a lehetőség nem tetszett, ugyanakkor érthető lenne. Végül csak sikerült úrrá lenni a remegésemen és hívni egy taxit, ami perceken belül megérkezett anya háza elé. Bediktáltam a sofőrnek a címet, és nem sokkal később már ruhástól dőlhettem be az ágyamba, de elaludnom nem sikerült olyan könnyen, ugyanis az agytekervényeim teljes kapacitással dolgoztak. Akaratlanul morfondíroztam el azon, hogy milyen ruhában is menjek holnap, aztán magamra förmedtem, hogy miért is jut eszembe ilyen ostobaság, hiszen nyilvánvaló, hogy nem fogok sehová sem menni vele. Azt hiszem.

Az álom végül elnyomott, és mikor felébredtem az ablakokon már beszűrődött a napfény. Gyorsan lezuhanyoztam, majd rendbe szedtem magam, és a konyhába mentem, hogy egy kávé segítsen magamhoz térni.

Két adag után sem voltam éberebb, így fújtatva vonultam vissza a szobámba elrendezni az ágyamat, majd belehuppantam a fotelben, és a távirányítót kínozva – szó szerint, ugyanis olyan erővel nyomtam a gombokat, hogy az már nekem is fájt, nem még szegénynek – váltogattam a csatornákat. Semmi érdekeset nem találtam a tévében, így inkább gondoltam hasznossá teszem magam, és takarítani kezdtem. Délután öt volt, mire végeztem a lakással, és a szoba közepén állva a porszívóval a kezemben megmerevedtem.

Körülbelül negyed óráig vitatkoztam magammal hangosan, hogy mekkora marha leszek, ha megteszem azt, amit a szívem szeretne, de az agyam cseppet sem akarja elfogadni. Végül az a felem nyert, amelyik szeretné, ha a másik orcámat is odanyújtanám, hogy Michael azt is elintézhesse. Eldobva a porszívó csövét a kezemből lerángattam magamról a ruhákat – a nadrágom levételekor majdnem nekiestem a szekrény sarkának – és a fürdőbe vonultam, hogy készülődni kezdjek arra az átkozott vacsorára…

Pontosan nyolc óra volt, mikor csengettek. Megjátszott nyugalommal nyitottam ajtót, holott legbelül már nem érdekelt Michael viselkedése, csak az, hogy itt van.

Elegáns volt, ugyanakkor őrjítően szexi, és elégedetten bámultam meglepett arckifejezését, pedig nem csíptem ki annyira magam.

– Szia – köszönt.

– Szia – feleltem morogva. Amíg nem láttam a haragom szinte teljesen elszállt, most viszont, hogy itt van a dühöm újult erővel tört rám. – Akkor indulunk, vagy itt ácsorgunk reggelig? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

Nem felelt, csak megfordult és a lift felé kezdett indulni. Követtem őt miután bezártam az ajtót, de tapló módon nem fogta volna a liftajtót, így épp, hogy be tudtam csúsztatni a kezem, hogy a mozgásérzékelő jelezzen, és újra kinyíljon. Amikor beszálltam, rám vigyorgott, mire rondán néztem rá.

– Hosszú lesz ez az este, azt hiszem – mondtam félhangosan, amit szerencsétlenségemre meghallott és felnevetett.

Kiderült, hogy az étterem közelebb van, mint sejtettem, így mondtam neki, hogy ha lehet, inkább sétáljunk. Húzta a száját először, de végül belement. Egy szót sem szólt hozzám az úton, és olyan gyorsan ment, hogy szinte már futnom kellett, ha lépést akartam tartani vele.  Az étteremben az asztalnál sem segített nekem leülni, csak levetette magát egy székre, mire megállapítottam, hogy az udvarias és lovagias Michael vagy sosem létezett, vagy az elmúlt hetekben „halt meg”.

– Te nem is szereted azt – suttogtam neki, mikor főételt rendelt. Emlékszem, mikor elmesélte, hogy milyen pórul járt egyszer ezzel a kajával – nem volt rendesen megsütve azon a helyen ahol rendelte, így azóta utálja.

– Fogalmad sincs arról, mit szeretek és mit nem – vetette nekem oda, majd visszabújt az étlap mögé.

Evés közben egymást fürkésztük, majd végül én adtam fel a folytonos bámulási versenyt, és elszakítva a tekintetemet Michaelről, a vacsorámat tüntettem ki minden figyelmemmel.

Pontosan hétszer próbáltam beszélgetésbe elegyedni vele, hogy ne szótlanul üljünk, de mindannyiszor flegmán, rondán és gúnyosan válaszolt, amit a vacsora végére megelégeltem. Miután kifizette a számlát, kifelé kezdtünk el indulni, majd aztán ketten két különböző irányba mentünk.

Egyből feltűnt neki, hogy már nem loholok utána szó szerint, így rám rivallt.

– Hová mész?

– Haza – feleltem egyszerűen.

– De nem is arról jöttünk, és, ha arra megyünk, csak kerülünk – ellenkezett.

– Tévedésben élsz, ugyanis arra csak én fogok menni… nélküled – javítottam ki, mire összevont szemöldökkel nézett rám.

– Ezt meg mégis, hogy érted? – értetlenkedett.

– Úgy, hogy ez volt a legpocsékabb este, amit valaha is átéltem. Bunkó vagy, gúnyos, flegma, nem törődöm, és az este folyamán legalább tizenötször aláztál meg. Hát, köszönöm szépen, de ebből ennyi nekem bőven elég volt. Azt hiszem, jobb lesz, ha soha többé nem találkozunk – remegett meg a hangom az utolsó szavak közben.

Megfordultam és bár kerülő úton – kétszer annyi ideig fog tartani, míg hazaérek –, de elindultam. Már félúton jártam, mikor felharsant egy hang jó pár méterrel mögöttem.

– Bocsáss meg nekem, kérlek!

Megtorpantam, majd egy pillanat alatt fordultam meg. Michael messze állt tőlem, majd elindult és én nem tudtam nem megvárni őt.

– Bocsáss meg azért, ahogy viselkedtem veled – suttogta mikor már csak centikre állt tőlem.

– Miért csináltad? – remegett a hangom.

– Hogy megutálj, hogy többé látni se akarj – válaszolta.

– Miért?

– Mert ez már rég túlnőtt rajtam. Már nem tudok csak a barátod lenni, jobb lenne, ha tényleg soha többé nem találkoznánk.

– Akkor miért jöttél utánam, minek jöttél ide? – ordítottam rá. – Hagyhattál volna abban a tudatban is, hogy egy utolsó szemét vagy.

– Nem tudnám elviselni, ha gyűlölnél.

– Nem értelek – buggyant ki egy könnycsepp a szememből, amit nyomban le is töröld az arcomról.

– Nem lehet köztünk semmi, pedig mindennél jobban vágyom rá – ölelt át, és jó erősen szorított magához.

– Ne bánts többé, kérlek – nyöszörögtem. – Úgy fájt, ahogy viselkedtél velem – kezdtem sírni.

– Bocsáss meg. Bármit megteszek, hogy jóvátegyem. Bármit! – engedett el, majd mélyen a szemeimbe nézett. – Ha csókot kérsz, azt is megadom, és nem fogok utána eltűnni, csak bocsáss meg – fogta két keze közé az arcomat.

Meg sem várta, hogy elmondjam, hogy mit is kérek tőle – nem mintha lett volna ötletem, mert nem hittem el teljesen, hogy egy újabb csók után nem fog eltűnni –, már az arcomhoz kezdett közelíteni, de ahelyett, hogy ajkait az enyémekhez érintette volna, csak lecsókolta a könnyeimet. A következő pillanatban az eső zuhogása vágta tönkre a szép pillanatot, és Michael erre eltávolodott az arcomtól.

– Siessünk, mert meg fogsz ázni – fogta meg a kezem, majd húzni kezdett a lakásom irányába.

– Nem érdekel – szóltam, majd megtorpantam, megállásra kényszerítve ezzel őt is. Visszafordult hozzám, és én nem haboztam tovább, tudtam, mit akarok cserébe a viselkedéséért, és nem féltem már többé, hogy meg is szerezzem. Közelebb léptem hozzá, kezem kihúztam az övéből, majd a másikkal együtt – amiben a táskám is volt – a nyaka köré fontam, majd hozzásimultam és kissé elnyílt ajkaira vetettem magam. Nem akartam túl mohó lenni, így először csak gyengéden kóstolgattam a száját, majd nem bírva magammal szívogatni kezdtem az alsó ajkát. Egy pillanat múlva eltolta a fejem és kezei közé fogta az arcomat. Megijedtem, hogy valami rosszat csináltam, és haragudni fog, de csak elmosolyodott, majd ajkait az enyémekre illesztette. A karjai lecsúsztak a derekamra, hogy közelebb vonhasson magához, én pedig szorosabban öleltem a nyakát, miközben az eső már teljesen eláztatta a ruháinkat. Nyelve egy szempillantással később már a számat feszítette szét gyengéden, mégis ellenmondást nem tűrően, hogy végül az enyémre találva érinthessék egymást, még jobban az őrületbe kergetve engem. Percekig csókoltuk egymást, de néha azért kénytelenek voltunk elválni, nehogy megfulladjunk, de aztán újra a másik ajkára vetettük magunkat. Homlokunkat összeérintettük, mikor ajkaink elváltak egymástól.

– Szeretlek – csúszott ki a számon.

Távolabb léptem tőle és a szabad kezemet a számhoz kaptam, de már késő volt. Nem tagadhattam le és nem tehettem úgy, mintha ez egy szokványos szó lett volna, ami már ki tudja hányszor elhangzott közöttünk. Most először mondtam neki, és bár tudom, hogy komolyan gondoltam, bántam, hogy kimondtam, hiszen ezt már nem szívhatom vissza.

Félve néztem az arcára, de harag helyett teljesen mást láttam. Gyengéden mosolygott rám, majd közelebb lépett hozzám, és miután a kezemet lefeszegette a számról csak ennyi mondott:

– Én is szeretlek.

Aztán megcsókolt.

Nem sokkal később bőrig ázva lépkedtünk a lakásom felé egymás kezét fogva, és az én ajkaimon egy levakarhatatlan vigyor ül.

– Tényleg nem azt a kaját kellett volna rendelnem – szólt elkenődve.

– Én megmondtam – vágtam önelégült fejet.

– Legközelebb rád fogok hallgatni – mondta, mire megtorpantam.

– Ezt úgy érted, lesz még olyan alkalom, hogy csúnyán viselkedsz velem és azért, hogy megutáltasd magad, ellenkezni fogsz velem? – vontam fel a szemöldököm. – Mert, ha igen, akkor ezt a szeretlek szócskát felejtsd el – néztem rá mogorván.

– Nem úgy értettem – mentegetőzött.

– Remélem is – vágtam rá, majd elindultam magammal húzva őt is…

Épp a kanapéra dobtam le a táskámat, mikor megköszörülte a torkát. Odakaptam a tekintetem, és rámosolyogtam.

– Mire vársz még, gyere be – intettem.

– Nem akarok zavarni, jobb lesz, ha hazamegyek.

Odasétáltam hozzá, majd kezeimet átfontam a derekán és az ajkaitól milliméterekre mormoltam.

– Nem akarom, hogy hazamenj. – Beszéd közben néha a szám az övéhez ért.

– Ez nem jó ötlet, ugyanis megőrjítesz, és ha maradok, nem állok jót a viselkedésemért – suttogta, majd nagyot nyelt.

– Nem is akarom, hogy jót állj – haraptam be az alsó ajkam.

– Nem akarlak letámadni, attól, hogy őrülten kívánlak, még tudok várni, amennyit csak szeretnél – cirógatta szájával az enyémet.

– Csak addig kell várnod, míg elérünk az ágyamig – húztam be őt a lakásomba.

– Ana, ne siessünk ennyire – kérlelt, majd elkapta a kezem, mikor az ingét kezdtem el kigombolni.

– Azóta csak arra tudok gondolni, hogy veled legyek, mióta kilibegtem abban a rózsaszín hálóingben és te leléptél – gomboltam tovább az ingét.

– Én is csak arra tudok gondolni – nyögött fel, majd tartómnál fogva húzta magához az arcomat, hogy nyelvét a számba fúrva növelje tovább a vágyakozásomat, hogy mikor lehetünk végre együtt.

Hátrafelé kezdett tolni, és közben kezeivel a ruhám alját tolta egyre feljebb, aztán mikor nekiütköztem a kanapénak egyszerűen felemelt, és a háttámlájára ültetett, majd a lábaim közé lépett.

– Ez nem helyes – szakadt el tőlem, és arcát a nyakamba fúrta.

– Miért is? – túrtam egyik kezemmel vizes hajába.

– Mert nekünk ezt nem szabad. Nem szabadna szeretnem, nem helyes, hogy itt vagyok és akarlak – fakadt ki.

– Ha a titok miatt, akkor tudd, hogy ebben a pillanatban teszek rá. Nem érdekel, hogy mi az, csak te érdekelsz – tagoltam neki az utolsó szavakat.

Hála az égnek már nem volt kedve tovább ellenkezni és ajkait ismét az enyémekre nyomta. Lábaimat a dereka köré fontam karjaimat pedig a nyakán kulcsoltam át. Egyszer csak kezei a combjaim alá csúsztatta, majd felemelt és még mindig egymást csókolva indult el a szobámba velem az ölében.

Ott aztán a lábaimra állított, majd a hátam mögé osont és a vizes hajam elsöpörve az útból a nyakam kezdte végigkóstolni a nyelvével. Másik keze addig a ruhám cipzárját húzta egyre lejjebb, majd alig érintve a bőrömet letolta a vállaimról a pántokat. A vállaimra apró csókokat lehelt, majd ismét a nyakamra vetette magát és onnan haladt lefelé a gerincem mentén. Amikor a derekamhoz ért kezeivel lentebb tolta a ruhámat, ami egy pillanattal később már a földön volt. Kezeit a csípőmre simítva fordított meg és ajkaival a hasam aljától haladt felfelé. A melltartóm széle mentén sokáig időzött, majd a hátam mögé nyúlva kicsatolta a kis kapcsot, hogy levehesse rólam a ruhadarabot. Ajkai aztán a melleimet kezdték kényeztetni, nekem meg remegtek a lábaim az izgalomtól. Ujjaimat a hajába fűztem és úgy vontam közelebb száját a melleimhez. Felváltva kényeztette őket, míg egyiket a szájával, a másikat az ujjaival, majd fordult a kocka. Zavart a tény, hogy míg én már csak egy szál bugyiban parádézok előtte – na meg cipőben –, addig Michaelön még minden ruhadarab rajta van. Felhúztam magamhoz, hogy megcsókolhassam, majd kezeim közben a lehető leggyorsabban igyekezték őt megszabadítani az ingétől. Mikor minden gombbal végeztem a vállaira simítottam a kezeimet és legörgettem róla a kék ruhadarabot, majd a mellkasát kezdtem csókolgatni, és onnan haladtam lefelé. A hasánál akaratlanul mormoltam hangosabban a kelleténél, és szerencsétlenségemre meghallotta.

– Több kocka, mint az álomban.

– Micsoda? – sóhajtozta.

– Semmi – vágtam rá, majd a köldöke körül kezdtem körözni a nyelvemmel.

Egyre türelmetlenebbül igyekeztem megszabadítani minden fölösleges ruhadarabtól, így bénáztam egy sort a nadrágja gombjával és a cipzárral is egy kicsit tovább bajlódtam a kelleténél.

Egy mozdulattal lökött le az ágyra, majd miután lerúgta a cipőit és levette a zoknijait – addig én is megszabadultam a magas sarkúimtól – felém helyezkedett, és csókokkal lepte be felsőtestem minden pontját.

Nyelve a bugyim széle mentén járt el s vissza, én pedig megemeltem kissé a csípőmet, hogy vegye le végre rólam. Egy nyöszörgésemmel később végre hajlandó volt megszabadítani engem az utolsó rajtam lévő akadálytól, majd az alsóját ő is lekapta. Visszahelyezkedett fölém, majd a lábaimat a csípője köré fonta, nekem meg fény gyúlt az agyamba.

– Várj! – szóltam.

– Valami baj van? – mormolta a nyakamba, miközben kezei a combjaimat simogatták.

– Én rég nem… hmmm… Brian volt az utolsó és… oh… nem szedek semmit… talán… – A beszédet nagyban megnehezítette a tény, hogy ajkai a nyakam után tovább vándoroltak és már a melleimet szívogatták felváltva.

– Cssh! Ne aggódj – mormolta, majd leszállt rólam, és a nadrágja zsebében kezdett matatni. A pénztárcájából végül valami olyasmit vett elő, ami láttán muszáj volt megkérdeznem.

– Az miattam van nálad, vagy egy szembejövő nőcske leteperéséhez akartad felhasználni?

– Ha azt mondom, hogy miattad, akkor mit kapok? – kérdezett vissza.

– Mássz vissza rám és megtudod – kacérkodtam vele. – De honnan tudtad, hogy én…

– Mivel én ügyeltem a gyógyszereidre, és fogamzásgátlót sosem láttam a házban, így…

– És honnan tudtad, hogy ma kelleni fog az? – tettem fel egy újabb kérdést a kezében lévő óvszeres tasakra bökve, miközben fentebb helyezkedtem az ágyon.

– Tudtam, hogy előbb vagy utóbb nem fogok tudni neked ellenállni – mosolygott, majd kibontotta az óvszeres tasakot és felhelyezte magára, amit én pislogás nélkül követtem végig a szemeimmel.

Mikor végzett és rám nézett a mutatóujjammal intettem, hogy jöjjön ide hozzám. A lábaimat csókolgatva haladt egyre fentebb a testemen, majd kezeivel kicsit szétfeszítette őket, hogy a combom belső felét is végigcirógathassa. Néhány centire volt csak már a legérzékenyebb pontomtól, mikor türelmetlenül rántottam fel magamhoz. Ajkaira vetettem magam, és közben lábaim még inkább eltávolodtak egymástól, hogy aztán a csípője köré kulcsolhassam őket.

Egyik kezével mellettem támaszkodott, míg másik a combomat simogatta. Férfiassága már ennél nem is lehetett volna készebb mindenre, így megemeltem a csípőmet célozgatva, hogy ne várjon tovább.

Bár tudtam, hogy van kockázat, hogy szavaim után esetleg meggondolja magát, de muszáj voltam megkérdeznem.

– Ugye tudod, ha megteszed, minden megváltozik végleg, és már nem lehet majd visszacsinálni?

– Mit is teszek meg? Mondjuk ezt? – forrasztotta össze a testünket, mire mindkettőnk torkából feltört a nyögés.

Egy pillanatig nem moccant, aztán viszont lassan mozgatni kezdte a csípőjét. Folyamatosan nyögtem összekapcsolt testünk lassú ritmusa miatt, ami egy idő után már nekem kevés volt. Nyöszörögve kértem, hogy gyorsítson a tempón, és szerencsére nem tagadta meg tőlem ezt a kis kérést, és ahogy hallgattam a feltörő morgásait és nyögéseit biztos voltam benne, hogy ez a változás neki sincs ellenére. A hátát markolásztam és karmoltam felváltva, miközben ő a nyakam szívogatta, amivel még inkább az őrületbe kergetett. Éreztem, hogy a gyönyör kapuját nem sokára átlépem, így egyre hangosabban sikoltoztam. Michael egy utolsó, minden eddiginél mélyebb lökése után mindkettőnk teste megrándult, a hátam ívbe feszült, és ajkainkról hangos morgások és sikolyok röppentek fel.

Úgy ziháltunk, mint aki most futotta le a maratont. Michael szétválasztotta testünket, majd megfordult engem is húzva magával, hogy a mellkasára hajthassam a fejem.

Ujjaimmal a hasán köröztem, míg ő a hátamat simogatta.

– Csodálatos vagy – mondta rekedten.

– Köszönöm – pirultam el magam sem tudom, hogy miért.

Néhány perccel később felkelt az ágyról, hogy a gumit kidobhassa, majd visszafeküdt mellém.

– Mi volt az a dolog a kockákról? – kérdezte nem sokkal később miközben a nyakam csókolgatta.

Azt hiszem ideje, hogy bevalljam neki.

– Emlékszel, hogy a hálóinges eset után éjszaka felkeltettél, hogy sikítottam? – kérdeztem.

– Igen – nyújtotta el a szót.

– Hát nem éppen félelmemben sikítottam… – hagytam lógva a mondatot.

– Hanem? – kuncogott.

– Ha, azt akarod, hogy kimondjam, akkor tessék. Azt álmodtam, hogy ilyesmit csináltunk, mint most vagyis már majdnem jól haladtak a dolgok, amikor felébresztettél.

– És az álombeli ilyesmi – nyomta meg a szót – jobb volt, mint a valóság?

– Nem… ott ugyanis csak én voltam az élvező fél, neked hála, így viszont sokkal jobb volt – feleltem rejtélyesen, de így is tudta, hogy mire gondoltam.

A lelkemre kötötte, hogy holnap, ha hazaértem a munkából részletesen mesélnem kell neki az álomról. A karjaiban nyomott el az álom, de az utolsó gondolatom még az volt, hogy mennyire örülök, hogy nem makacskodtam és végül csak elmentem vele vacsorázni. Ellenkező esetben talán ma este nem szeretkeztünk volna…