Pupi blogja

A szemeim tágra nyíltak, majd Michaellel egyszerre fordítottuk a fejünket a hang irányába. Kelletlenül felnyögtem, mikor rájöttem, hogy nem hallucináltam, és tényleg az áll ott, akit sejtettem.

– Brian – villantottam fel egy erőltetett mosolyt, majd a szemem sarkából Michaelre pillantottam, hogy mit is szól a tőlem nem messze álló expasim megjelenéséhez.

Elégedettséggel töltött el, hogy dühösen méregette Briant.

Visszapillantottam az exemre, aki pedig Michaelt fixírozta. Aztán viszont feltűnt valami, vagyis inkább valaki

– Katie – üdvözöltem a nőcskét, aki Brian mellett állt, és a karjába kapaszkodott. Eddig fel sem tűnt! A szőke némber köszönésre sem méltatott, csak gyilkos pillantásokkal méregetett.

– Be sem mutatsz az úrnak? – nézett rám Brian, és én kelletlenül elmormoltam egy „de” szócskát.

– Michael ő Brian, Brian ő Michael. Michael egy nagyon kedves barátom, aki nem mellesleg jobban csókol, mint te – pillantottam lesajnálóan az exemre, akinek megvillant a tekintete a szavaim miatt –, Brian pedig a volt barátom, akit annak idején ezzel a ribanccal kaptam rajta, amint éppen kutyapózban szorgoskodnak – intettem Katie felé.

Brian lélegzete elakadt, és köpni-nyelni nem tudott. Nagyon helyes! Viszont a nőcskéje nem volt ilyen sokkos állapotban… sőt.

– Hogy merészeled… – dörrent rám, majd nekem akart ugrani. Michael „mentett” meg tőle, úgy, hogy felpattanva elkapta a karjánál fogva. – Szégyen, hogy hová süllyedt ez a hely – horkant fel, miután kiszakította a kezét Michael vasmarkából, majd körbemutatott az étteremre célozva. – Már a lotyókat is beengedik ide – utalt rám, én viszont ezt nem hagytam annyiban.

– Gondolom magadra céloztál – kuncogtam fel. – Hát igen, tényleg szégyen, hogy téged beengedtek ide.

– Ó, mert te aztán vagy valaki – hadonászott a kezével, és kezdett egyre jobban felmenni benne a pumpa, amin csak mosolyogtam.

– Én ezt egy szóval sem mondtam, de legalább nem úgy nézek ki, mint aki az utcasarokra készül. Ez egy elegáns étterem, ahová talán nem úgy kellene felöltöznöd, mint a perverz játékaitok alkalmával szoktál ennek a balféknek – mutattam Brianre, aki úgy látszik végre észhez tért.

– Mi most az asztalunkhoz megyünk – szólt határozottan Katie-hez. Talán nem akarta, hogy még jobban megalázzam őt Michael előtt?

– Na, de… – tátogott a szőke nőcske.

– Mondom, megyünk – mondta ellentmondást nem tűrően. Viszont egyszerűen képtelen voltam csak úgy annyiban hagyni a tényt, hogy miattuk talán oda az esténknek, és a hangulatnak.

– Ó, látom csak visszakerült a gyűrű az ujjadra – mondtam Briannek.

– Ezt meg, hogy érted? – torpant meg Katie és visszanézett rám.

– Csak úgy, hogy a szüleim legutóbbi jótékonysági partiján az a gyűrű a zsebébe landolt, miután azt ecsetelte, hogy te nem számítasz, csak ő meg én. Eléggé érdekesen alakult az este, ugyanis a konyhánkban le akart teperni, és hidd el nekem, hogy közben nem egy zseblámpa nyomódott nekem a nadrágján keresztül, hanem a kisfickó, aki készen állt bármire.

Katie arcszíne vörösre változott, majd belilult, közben Brian is dühösen nézett, amiért beárultam őt, aztán a lotyó nagyot rántott rajta, és a kijárat felé indultak. Legalább nem kell egész este őket bámulnom!

Michaelre néztem, és egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Bizonyára tönkretettem mindent. Percekig csak bámultam őt, majd aztán végül megszólaltam.

– Sajnálom, hogy tönkrement az este miattam, jobb lesz, ha most hazamegyek – álltam fel az asztaltól és a táskámat felkapva a kijárat felé mentem. Már az étterem előtti lépcsőkön tartottam lefelé, mikor elkapta a derekamat.

– Ne beszélj butaságokat – suttogott a fülembe Michael, miközben a testemet az övéhez préselte.

– Bocsáss meg nekem, de egyszerűen nem tudtam annyiban hagyni – suttogtam én is.

Lassan megfordított, aztán mélyen a szemembe nézett, és úgy mormolta.

– Nem tettél tönkre semmit, és nem kell bocsánatot kérned. Csak egy valamit mondj meg nekem…

– Mit? – leheltem az arcától néhány centire.

– Jól vagy?

– Nem, kissé felkavart a dolog – feleltem a fejemet rázva.

– Szereted még őt? – utalt Brianre, és elkomorulva várta a válaszomat.

– Ezt már egyszer kérdezted aznap, mikor először megjelentél a kávézóba – hárítottam a kérdését.

– Attól még ugyanúgy kíváncsi vagyok a válaszodra. Tehát?

– Már nem – feleltem rögtön, mire elmosolyodott.

– Ha azt mondanám, hogy ennek örülök, az rosszul venné ki magát? – terelt vissza az étterembe.

– Ellenkezőleg – mosolyogtam. – Mellesleg örülök, hogy örülsz.

Visszaültünk az asztalunkhoz, és nem sokkal később Michael telefonja csörögni kezdett. Elővette a zsebéből, majd beleszólt. Az egész beszélgetésből nem sok mindent hallottam. – Bevallom kissé füleltem, hogy ki lehet az. Tartottam attól, hogy valami nővel beszél, és nem tévedtem, csak éppen nem volt ésszerű a féltékenységem.

– Nora volt, azért hívott, hogy egy kicsit késnek. De már úton vannak – sóhajtott fel, majd témát váltott. – Muszáj megtudnom valamit – kezdte lassan.

– Akkor rajta – intettem.

– Az a kutyapóz dolog… – hallgatott el jelentőségteljesen.

Nagy levegőt vettem, majd belekortyoltam a narancslébe, végül a számat kezdtem rágcsálni, és nem tudtam, hogy feleljek-e egyáltalán, de végül csak megszólaltam.

– Tényleg úgy csinálták, mikor rájuk nyitottam, és a szobában volt még rendőrnő jelmez is – rántottam meg a vállam nemtörődöm módon, pedig még mindig felkavar az a nap, ha rágondolok. – Nekem azt mondta, hogy a kapcsolatunk tökéletesen működik, éppen ezért nincs szükség arra, hogy bármilyen eszközt vagy jelmezt bevessünk. De ha tényleg rendben lett volna minden, akkor nem kellett volna más neki rajtam kívül. Ha kért volna, akkor szerzek jelmezt, csinálhattuk volna mindig máshogy… Sajnálom, azt hiszem elragadtattam magam. Mármint szerintem nem vagy kíváncsi az ilyesmikre – nevettem fel zavaromban.

– Ne kérj bocsánatot. Szívesen meghallgatlak – vágta rá.

– Tényleg végig akarod hallgatni, ahogy a Briannel való kapcsolatom részleteibe avatlak be? – vontam fel a szemöldököm. Ha tényleg ezt akarja, akkor biztosan nem érez irántam semmit. Én biztosan nem bírnám végighallgatni, ha valamelyik exéről tartana kiselőadást.

– Igazad van, ne beszéljünk erről – gondolta meg magát, én pedig elmosolyodtam, hogy ezek szerint zavarná, ha mesélnék neki a Brianhez fűződő kapcsolatomról. – Viszont azt a csókos dolgot kifejthetnéd – vigyorgott.

Pontosan tudtam, hogy mire céloz és kezeimmel próbáltam eltakarni kipirult arcomat. Nem mintha nem gondolnám komolyan, hogy jobban csókol Briannél, de reméltem, hogy nem fogja felhozni a dolgot, hisz más körülmények között meg sem említettem volna, de bosszantani akartam Briant.

– Hallottad, mit mondtam. Nincs mit kifejtenem ezen – feleltem kis idő múlva, mikor az arcszínem újra a régi volt.

– Ahogy akarod – szólalt meg, majd a vállam felett megpillantott valamit, mert felállt.

Hátranéztem és láttam, amint Nora és egy férfi, akinek a kezét fogja, felénk közelítenek. Nora először a testvérére, majd rám mosolygott, amit nem lehetett nem viszonozni. Mire odaértek az asztalhoz én is felálltam.

– Sziasztok! – köszönt Nora vidáman, majd mikor tekintete a fejemen lévő kötésre siklott felszisszent. A következő pillanatban viszont már a nyakamban lógott.

– Meg fogod fojtani – szólalt meg Michael aggódva.

– Ünneprontó – szólalt meg Nora, és vádlón nézett a testvérére, ennek ellenére viszont az ő nyakába is beleugrott.

– Nehogy megfojtsd – kuncogtam, és már vártam, hogy én is ünneprontó titulust kapjak, de Nora valami egészen mást mondott.

– De aranyos, ahogy aggódik érted – vigyorgott és a tekintetét köztem meg a bátyja között váltogatta.

– Szóval én ünneprontó vagyok, Ana meg aranyos? – vágott felháborodott képet.

– Talán nem vagyok aranyos? – tettem csípőre a kezem, és rondán néztem rá.

– Dehogynem – enyhült meg és melegen rám mosolygott, mire olvadozni kezdtem tőle, mint a jégkocka a negyvenfokos melegben.

– Ó, édes ne haragudj – lépett Nora a barátjához, és gyors csókot nyomott a szájára. – Ő Ana, Ana ő pedig Antonio.

– Szóval te vagy az a lány, akiről Michael folyton beszél – nyújtotta a kezét, és én is a sajátomat.

– Antonio! – nevetett fel zavartan Michael.

– Ezt nem tudtam kihagyni – nevetett fel a szólított. – Örülök, hogy megismerhetlek – fordult felém.

– Én is örülök – mosolyogtam rá, majd szép lassan mind leültünk.

A pincér pillanatokon belül feltűnt, és felvette a rendeléseket.

– Mesélte Nora, hogy Ryannel nem egyezik a véleményetek rólam – fordult egyszer csak felém Antonio.

– Nincs gyerekem, hogy tudjam, miért gondolkodik úgy ahogyan, de szerintem akkor sem helyes, hogy ő válasszon társat a lánya mellé – magyaráztam.

Nora mormolt valamit az orra alatt, majd száját egy hangos „Aúúú” hagyta el.

– Legközelebb még nagyobbat rúgj, szinte meg sem éreztem – szólalt meg gúnyosan Nora testvére felé fordulva.

– Remélhetőleg nem lesz legközelebb – nézett csúnyán Michael Norára.

Rájöttem, hogy valami olyanról volt szó, amit nem fognak az orromra kötni, és mivel Antonio nem csatlakozott a kis szócsatához, így inkább igyekeztem rá koncentrálni.

– Azóta sem enyhült meg veled és Norával kapcsolatban? – kérdeztem.

– Ellenkezőleg, csak rosszabb lett a dolog. Szerintem rekordot döntöttem azzal, hogy egy óra alatt megutáltattam magam vele.

– Nekem még annyi se kellett, szóval én nyertem – kuncogtam fel. – Úgy tűnik, hogy hasonlítunk.

Egy pillanatra furcsán nézett rám, nem tudtam pontosan, hogy hogyan is, de nem volt időm ezen eltöprengeni.

– Anyukád ma volt bent délelőtt a kávézóban – szólt hozzám Nora, nekem meg meghűlt a vér az ereimben.

– Ezek szerint tud a balesetről? – emelkedett meg a hangom kétségbeesésemben.

– Nem, dehogy. Azt mondtam neki, hogy el kellett intézned néhány dolgot a kávézóval kapcsolatban, így beugrottam helyetted. Úgy tűnt, hogy elhitte – felelte készségesen.

– Remélem.

Míg várakoztunk a vacsorára, Nora elmesélte, hogyan ismerte meg Antoniót és miként kérte rá meg, hogy jöjjön vele Amerikába. Egymás szavába vágva beszéltek arról, hogy Nora és Michael apja, Ryan hogy reagált, mikor a lánya bejelentette, hogy szerelmes lett Spanyolországban. Nem sokkal később kész lett a vacsoránk, így hozzáláttunk az evéshez.

Mi már javában a desszertet vártuk, mikor még Michael a főfogás közepénél tartott, amit azzal magyarázott, hogy szereti kiélvezni az ízeket.

A beszélgetés témája átterelődött a kávézóra, és Antonio féltékenységén mulatva mesélte Nora, hogyan is akart vele egy srác kikezdeni. A módszer ismerős volt, ezért személyleírást kértem, és mikor tájékoztattam őket, hogy az a fiatal fiú velem is flörtölni akart, Michael félrenyelt. Egy pillanatra megijedtem, hogy meg fog fulladni, de aztán csak köhögött egy sort, és én megnyugodtam, hogy minden rendben van. Szép lassan folytatta az evést, de azért megkért, hogy az ilyen témákat kerüljem, mikor eszik, mert meg fog fulladni.

– Féltékeny – tátogta nekem Nora, mire felkuncogtam. Persze, mikor rám kapta Michael a tekintetét roppant ártatlan képet vágtam.

A desszert utolsó falatját már úgy kellett magamba tuszkolnom úgy tele voltam, de muszáj voltam megenni, annyira ízlett.

Egy óra múlva már az ágyamba dőltem be, annyira fáradt voltam, pedig szinte semmit sem csináltam egész nap.

– Meddig akarsz még rám vigyázni? – tettem fel félálomban a kérdést Michaelnek.

– Talán már kezdek az agyadra menni? – kérdezett vissza.

– Csak szeretném tudni, hogy meddig leszek így elkényeztetve – mondtam két ásítás között.

– Egy ideig még – felelte tömören, majd mellém telepedett az ágyra.

– Aludj te is – motyogtam.

– Inkább vigyázok rád – ellenkezett.

– Nem lesz semmi bajom. Ne aggodalmaskodj annyit. Aludni fogsz te is, és ezt veheted parancsnak – másztam közelebb hozzá, majd az ingébe kapaszkodva nyelt el az álmok világa.

Nem mintha nem örülnék annak, hogy Michael itt van velem, de már teljesen felesleges az egész, hiszen rendbe jöttem. Egyszer-kétszer még van egy kis fejfájásom, amit igyekszem eltitkolni előle, mert különben jönne az aggódó szövegével, és, hogy még marad pár napot, mivel úgy tűnik, még mindig nem vagyok teljesen jól. De minden próbálkozásom sikertelen, ugyanis teljesen biztos, hogy számolja a fájdalomcsillapítóimat, másképp honnan tudná, hogy mikor fájt a fejem? Mikor szóltam neki, hogy kissé – túlságosan! – túlreagálja a dolgokat, akkor kiselőadást tartott arról, hogy mennyire aggódott miattam, mikor a baleset éjszakáján felhívták, miszerint balesetet szenvedtem.

Egyszerűen elképesztő, hogy a végén mindig ott lyukadunk ki, hogy nekem van bűntudatom, amiért nem hagyom, hogy szinte már betegesen aggódjon értem és folyton vigyázzon rám.

Persze ennek vannak előnyei is, mint például az ágyba hozott reggeli, és a tömérdek közös program. Mindig sikerül valamit kitalálnia, amivel meglephet, hol este sétálgatunk a városban, hol a közeli parkba visz piknikezni, hol moziba megyünk, ahol általában én választhatok filmet – először teszteltem őt, de úgy tűnt egyáltalán nem bánta, hogy egy csöpögős filmre rángattam be –, bár azért néha megkegyelmezek neki és egy-egy akciófilmre ülünk be. Kétségkívül a legviccesebb húzása az volt, mikor elvitt a cirkuszba, ahol persze végig nevettem. Tudom, hogy nem szabad félreértenem a cselekedeteit, de akaratlanul került a nap, mikor elvitt csónakázni, a romantikus kategóriába. Párszor azért nem csak kettesben mentünk valahová, hanem hívtuk Norát, Antoniót és Julie-t is, akit próbáltunk felvidítani, mert szakított Harvey-vel, akivel aznap találkozott, mikor én Michaellel. Régóta tervezte már, hogy véget vet a kapcsolatnak, aztán mindig meggondolta magát, most viszont úgy döntött, ideje befejezni azt, ami köztük volt.

Úgy tűnt, hogy jól teljesítem a barát szerepét, mert ma estére meghívást kaptam Michaelhez. Most először látom a lakását, amit eddig csak Norának mutatott meg, neki is azért, mert valakinek segíteni kellett, hogy melyik bútor hol lenne a legjobb helyen. Azt mondta, hogy valami finom vacsorát fog főzni, aztán filmet nézünk. Boldogan bólogattam az ajánlatra, mikor megemlítette, de azért nem felejtette el megemlíteni, hogy nem kell aggódnom, ugyanis nem azért hív oda, hogy az ágyába csábítson. Pedig egy kis részem valahol ebben reménykedett!

Egy órán keresztül álltam a szekrényem előtt, hogy eldöntsem, miben menjek, végül nagy nehezen sikerült döntenem. Egy farmer rövidnadrágot, egy fehér felsőt, hozzá pedig egy fehér szandált kaptam magamra, majd egy táska kutatására indultam. Úgy tűnt, hogy ma fehér napot tartok, mert a végül a táskám is ebben a színben pompázott. Percekkel később már egy taxiban ülve tartottam Michael lakása felé. Mikor nagyokat lélegeztem, a sofőr megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mire bólintottam, pedig legszívesebben ráztam volna a fejem. Szinte kiugrottam a taxiból, amint egy ötemeletes lakás elé ért. A bejárati ajtó nyitva volt, így besétáltam rajta, majd a lifthez léptem, és a Michael által előzetesen bejelentett emelet számát megnyomtam. Amint felértem először jobbra, majd balra tekintgettem, de aztán csak megtaláltam a lakás számát. Mintha csak tudta volna, hogy itt vagyok, kopognom sem kellett, azonnal nyílt az ajtó. Sötétkék farmer és egy szürke ing volt rajta – nem kerülte el figyelmemet, hogy a felső két gomb nem volt begombolva.

– Szia – mosolygott.

– Szia – köszöntem én is.

– Fáradj be – állt félre az ajtóból, én pedig besétáltam. – Örülök, hogy itt vagy.

– Én is – fordultam hátra, hogy ránézhessek.

– Gyere, körbevezetlek – szólt, miután becsukta az ajtót.

Ha előre tudtam volna, hogyan végződik az este, sosem fogadtam volna el a meghívását…