Az oldalon saját szereplős történetek, Twilight fanfictionök és novellák találhatók.
Ha tetszik valamelyik történetem, ajánld másoknak, hogy ők is megismerhessék!
5. fejezet
Edward kissé eltolta magától Bellát, hogy mélyen a szemeibe tekintsen. Aztán lassan, nagyon lassan az ajkára hajolt, és gyengéden megcsókolta, majd hátradöntötte a lányt, vele együtt dőlve. Végigsimította a lány combját, majd a lábát a dereka köré fonta, és...
– Halihóóó!
Edward szitkozódni kezdett, majd magukra rántotta az ágytakaró egy részét, pontosan abban a pillanatban, mikor egy kobold táncolt be a szobába.
– Jesszusom – kapta a kezét a szája elé. – Ti meztelenek vagytok – állapította meg, mikor meglátta a széthajigált ruhadarabokat. – Éppen...? – hallgatott el.
– Nem – felelte Bella nagy sóhajtás közepette. – Még nem.
– Remek – ujjongott Alice, mire az ágyon fekvő páros egyszerre vonta fel a szemöldökét. Alice magyarázatba kezdett. – Úgy értettem, hogy akkor még nem zavartam meg semmit.
– Úgy tűnik, hogy nem zavartál meg semmit? – kérdezte gúnyosan Edward, és alig várta, hogy a húga eltűnjön.
Nagyon szerette Alice-t, a fogadott testvérei közül hozzá állt a legközelebb, mégis legszívesebben kitette volna a szűrét, hogy újra kettesben maradjon Bellával, és végre az övé legyen a lány. A testét egyáltalán nem zavarta a húga jelenléte, még mindig ugyanannyira kívánta Bellát. Még mindig sóvárgott a lány teste után, még mindig el akart merülni a kívánatos, karcsú testben, eggyé akart válni vele, teljesen kitölteni, és örökké úgy maradni.
– Hát még nem szeretkeztek, szóval asszem nem – felelte Alice némi gondolkodás után.
– Alice, tűnj el! – morogta Edward, miközben a testével továbbra is takarta Bella mellkasát.
– Arról szó sem lehet. Mássz le Belláról, öltözzetek fel, aztán a nappaliban találkozunk! – utasította őket, és már ki is táncolt a szobából.
– Ugye, most csak viccel? – sipította Bella.
– Nem. – Egy pillanatig koncentrált Edward, majd folytatta. – Éppen a kanapén ül, és olyan izgatott, mint egy kisgyerek, aki megkapta a minden kis aprósággal felszerelt babaházat karácsonyra.
– Úgy tűnik, hogy egyhamar mi már nem csinálunk semmi forró dolgot – húzta el a száját Bella, és lelökte magáról Edwardot majd készült kimászni az ágyból.
A fiú visszahúzta magához, és csókot nyomott a szájára.
– Biztosíthatlak, hogy amikor majd megtörténik, sokkal, de sokkal jobb lesz, mint amit pár perce csináltam – suttogta a lány fülébe, de tudta, hogy Alice még így is hallani fogja. – Már tudom, hogy milyen kéjesen tudsz sikítani, mikor... – hallgatott el jelentőségteljesen. – Pokoli gyötrelem lesz a várakozás, amíg az enyém leszel.
Bella arca bizseregni kezdett, de egy pillanat alatt észhez tért és visszazuhant a valóságba. Újra az a nő volt, akinek az egyelten célja az életében az lett, hogy tönkretegye a fiút, aki éhesen csókolgatta a kebleit, és fantasztikus gyönyörben részesítette. Felidézte egy pillanatra, hogy milyen csodálatos érzés volt az, amit az elmúlt percekben átélt a fiúval, majd kimászott az ágyból, és elindult felöltözni.
Edward bámulta a lányt, és nagy önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy ne induljon Bella után, hogy aztán a szekrénynek döntve a karcsú testét, a lehető legjobban elmerüljön benne. Elképzelte, ahogyan a lány a hátát karmolássza, és közvetlenül a füle mellett nyögdécsel. Csak szeretkeznének és szeretkeznének egészen addig, míg nem lenne égető szükségük vadászatra, aztán jól lakottan ismét egymásnak esnének. Egy pillanatra döbbent meg csak azon, hogy a fantáziája kezd olyan perverz lenni, mint amilyen Emmettnek van, aztán újra elmerült a perzselő gondolatai tengerébe.
Bella törölközőt vett ki a szekrényből, majd a fürdőbe vonult. A fiú hallgatta a vízcsobogást, és késztetést érzett arra, hogy a lány után menjen.
Végül nem rontott rá Bellára, hogy meggyőzze a lányt, feledkezzenek el Alice jelenlétéről, és szeretkezzenek a zuhany alatt, hanem inkább visszavette a ruháit, és elindult a földszintre.
– Mit akarsz? – förmedt rá a húgára.
– Tőled semmit – rántotta meg a vállát Alice. – Neked most haza kellene menned, és elmondani a többieknek, hogy meg fogsz nősülni.
– Majd Bellával együtt mondjuk el nekik.
– Szerinted ő egy ideig szívesen megy majd hozzánk? Ha ezt gondolod, akkor elég buta vagy. – Alice csak csicsergett és csicsergett neki, míg elérte azt a szintet, hogy a fiú a haját tépje tőle. Néhány perc múlva megadóan sóhajtott.
– Jó, oké, hazamegyek és elmondom nekik. Mondd meg Bellának, hogy szeretem, és később találkozunk!
– Szerintem ő maga is hallotta, és az előbbit már bizonyítottad neki az ágyában – kuncogott a lány.
– Ha bárkinek is elmondod a családból, hogy mi történt Bella meg köztem, kitekerem azt a kecses nyakadat. Nem akarom, hogy Emmett rajtunk köszörülje a nyelvét.
– Cserkész becsszó, hogy hallgatok, mint a sír.
– Nem is voltál cserkész – morogta Edward, miközben elhagyta a házat.
Alice Bella nyakába ugrott, majd hosszasan bámulta a lány ujján lévő gyűrűt. Aztán könyörögni kezdett a lánynak, hadd szervezze meg ő az esküvőjüket. Mikor rábólintott Alice újra a nyakába ugrott, majd máris tervezésbe kezdett.
Míg Bella és Alice azt egyeztették, hogy milyen színűek legyenek a szalagok a székeken, és milyen virágokkal legyen teletűzdelve a boltív, addig Edward bejelentette a családjának, hogy megkérte Bella kezét. Rosalie és Jasper cseppet sem örültek, Esme, Emmett és Carlisle viszont ujjongtak. Megölelték Edwardot, és gratuláltak neki, majd Esme lenyomta a fiút a kanapéra, és miután mellé telepedett, követelte, hogy mesélje el, hogyan is zajlott a lánykérés.
Alice alaposan belevetette magát az esküvőszervezés rejtelmeibe, és szinte egész nap azzal foglalkozott. Edward és Bella már az őrület határán álltak, és kegyelemért könyörögtek minden egyes alkalommal, amikor meglátták a feléjük közeledő lányt. Edward húga egyszerűen nem hagyott nekik elég privátszférát ahhoz, hogy befejezzék azt, amit elkezdtek Bella házában. Néha-néha volt pár szabad percük, de nem akarták elkapkodni a dolgokat. Szerették volna, ha előtte hosszan csókolóznak, felfedezik egymás testét, és csak aztán lesznek egymáséi, de Alice miatt ez képtelenség volt.
– Alice úgy készülj, hogy szombaton összeházasodunk Bellával. Ha addig meg tudod szervezni, akkor oké, ha viszont nem, itt a nappaliban házasodunk össze farmerban meg pólóban – közölte a húgával Edward, megelégelve, hogy nincsen egyetlen nyugodt napjuk sem. És persze ott volt az is, hogy már készült beleőrülni abba, hogy nem lehet Bellával.
Alice a homlokához kapott, majd színpadiasan elájult. A földön feküdt, és onnan sipította: – Szombaton? Szombaton? De az ég szerelmére, csütörtök van. És ha nem tudnád, csütörtöktől már csak egy nap van szombatig.
– Már három hete szervezed az esküvőt, épp elég időd volt arra, hogy egy visszafogott, csak családi körben tartandó menyegzőt összehozz.
Bella megkövülve ült a kanapén, és fel sem fogta Edward és Alice beszélgetését. Körülbelül két nap. Már csak két nap. Ennyi maradt neki, és aztán mindennek vége. Két nap, és tönkreteszi Cullenéket, aztán... Nem akart arra gondolni, hogy mi lesz aztán. Bár arra már volt terve, még képtelen volt szavakba önteni. Már sosem lehet együtt Edwarddal, sosem szeretkezhet vele. Két nap múlva elveszíti a fiút.
– Ha már ennyit vártunk néhány nap nem számít – próbálta húzni az időt Bella.
Nem tehetett mást, minthogy bevallja magának, nem akarja, hogy ez az egész véget érjen. A terve valahol teljesen átalakult. Talán azon a napon kezdődött a változás, mikor majdnem együtt voltak. Edward csókjai, az hogy annyira mérhetetlenül kívánták egymást, és hogy mennyire bensőséges volt minden, talán nem teljesen, de valamennyire megváltoztatták őt. Nem hitte volna, hogy attól a pillanattól fogva, hogy megérkezett Finetownba, addig, hogy ott áll majd az oltár előtt, tesz valami őszinte dolgot, azonban ott, az ágyban minden őszinte volt. Őszinték voltak a csókjai, az érintései és az is, hogy Edwardé akart lenni, annak ellenére, hogy Victoria figyelmeztette, ne tegye meg.
– Megőrültél, Bella? – kérdezte tőle a majdnem együttlétet követő napon Victoria, mikor felhívta őt, és részletesen elmesélte neki, hogy mi történt.Még azt is, hogy Edward gyönyört okozott neki.
– A lényeg, hogy végül nem történt semmi.
– Azt mondtad, hogy a legfájdalmasabb a családnak, és főként Edwardnak az lesz, ha az oltár előtt hagyod el. De ha lefekszel vele, már nem érzi a sürgetést, hogy elvegyen, és ki tudja, mikor lenne az esküvő. Így viszont... Edward ízelítőt kapott abból, hogy milyen lenne az intim életeteket, és biztos lehetsz benne, hogy sürgetni fogja az esküvőt, hogy minél hamarabb szeretkezzetek. Most nem szabad elrontanod a dolgokat, el kell érned, hogy Alice a lehető legtöbb időt körülöttetek töltse, és éppen csak annyi szabadságot adjon nektek, hogy a tűz ne aludjon ki, de azért ne is emésszen fel titeket. Néhány szenvedélyes csók, párszor elkalandozó kezek elérik, hogy még inkább kívánjon, de még csak véletlenül sem alakuljanak úgy a dolgok, hogy legyen időtök szeretkezni... hacsak nem akarsz visszalépni a bosszútól.
– Erről szó sincs – vágta rá Bella. – És ne aggódj, elintézem, hogy Alice folyamatosan velünk foglalkozzon. De Edward nem fogja sürgetni az esküvőt, ebben biztos vagyok.
Hát tévedett. Remélte, hogy az eredetileg kitűzött napon házasodnak majd össze, ami pontosan tizenkilenc nap múlva lenne esedékes, azonban iszonyatosan félt attól, hogy ismét Victoriának lesz igaza, és Edward sürgetni fogja a dolgokat. Alice-ről nagyon egyszerűen tudott gondoskodni: bizonytalannak látszott a kérdéseket illetően, aztán ugyancsak bizonytalanul bólintott, ami miatt Alice később még megkereste, hogy biztos-e a döntésében. Így valóban alig volt idejük kettesben lenni.
– Bellának igaza van – állt mellé rögtön Alice.
– Azt hittem, hogy az én pártomat fogod majd, szerelmem – nézett csalódottan Edward Bellára. – Azt hittem, hogy minél hamarabb a feleségem szeretnél lenni. Egyáltalán hozzám akarsz jönni?
– Hogy kérdezhetsz ilyet, Edward? – háborodott fel Bella. – Úgy tűnik, nem bízol bennem.
Alice lépett közéjük, mielőtt még összeveszett volna a párocska.
– Köszönöm, Bella, hogy segíteni akartál, de ne aggódjatok, szombatra minden kész lesz.
Bella egyedül maradt, Alice átállt Edward oldalára. Most már biztos volt, hogy az esküvő tizenkilenc helyett pontosan két nap múlva lesz. Két napja volt arra, hogy búcsút vegyen a fiútól, és a legrosszabb az volt benne, hogy ezt sehogy sem tudta kivitelezni. Furcsa lett volna, ha minden percet Edwarddal akar tölteni, hisz mindannyian azt mondták volna, hogy az esküvő után annyit lesznek együtt, amennyit csak akarnak, így igazán kibírhatnának még két napot anélkül, hogy a másikra tapadnának.
Edward üzenetet küldött neki másnap, hogy Alice adott nekik egy órácskát, és mivel üres a házuk, találkozzanak ott. Azonban mikor a lány belépett a házba, nem Edwardot, hanem Jaspert találta a nappaliban. Biztos volt benne, hogy a fiú az emeleten van, és elhatározta, hogy ha már a ház nem üres, akkor átmennek az ő lakásába, és ha törik, ha szakad szeretkezni fognak.
– Edward nincs itthon. – Csak ennyit mondott Jasper, de éppen elég volt ahhoz, hogy megtorpanásra késztesse a lányt.
– Hol van? – kérdezte durván Bella.
– A vadászatunk kellős közepén Alice-nek látomása lett, így visszajöttünk. Elrángatta vásárolni Edwardot.
– Igazán szólhatott volna.
– Megkért, hogy adjam át az üzenetet, hogy hol van.
Bella hallotta a tompa zúgást, ami emberi fül számára talán hallhatatlan lett volna. Valószínűleg Jasper azt hitte, hogy a lány nem tudja majd beazonosítani a zaj forrását, azonban hónapokkal korábban, mikor elkezdte megtervezni a dolgokat, minden lehetőséget számba vett, mivel tudnák lebuktatni őt, és a zaj „tulajdonosát” is tanulmányozta. És ahogyan körbepillantott, látta is a diktafont a polcon, az egyik lexikon tetejére téve.
– És te rendes testvérként átadtad nekem. Ha jól sejtem, most beszélgetést szeretnél kezdeményezni velem, és kihúzni belőlem egy vallomást, hogy csak játszom az öcséddel. És mindezt diktafonon készülsz rögzíteni, amit lejátszol majd Edwardnak, hogy bebizonyítsd neki, egy átkozott boszorkány vagyok – tapintott rá a lényegre unott hangon Bella.
– Én pedig, ha jól sejtem, nem tudok belőled ilyen vallomást kihúzni. – Mikor Bella bólintott, Jasper felhorkant. – De ha nem baj, én azért mégis próbálkozom.
Bella lehuppant a fotelba, a lábait pedig lelógatta a karfán.
– Szerinted mi történne akkor, ha sikerülne szerezned tőlem egy vallomást, és lejátszanád Edwardnak?
– Végre elhagyna téged. Nézd, Bella, nem akarom, hogy azt hidd, én régen utáltalak vagy bármi ilyesmi. Annak ellenére, hogy ember voltál, és az illatod mindig kísértésbe akart vinni, kedveltelek és örültem, hogy boldoggá teszed Edwardot. Most azonban nem tehetek mást, minthogy a lehetőségekhez mérten minden megteszek azért, hogy eltávolítsalak a családból. Nem őszinték az érzelmeid, és nem tiszták a szándékaid, ez világos számomra.
– Edward az életénél is jobban szeret engem, ne hidd azt, ha leleplezel előtte, szimplán csak szomorú lesz. A tizennyolcadik születésnapomon elmesélte, hogy mikor engem készültetek megmenteni James karmaiból, megfordult a fejében, hogyha elkésik, felkeresi a Volturit és megkéri őket, hogy öljék meg.
– Nincs is amnéziád, ugye?
– Nem, nincs. – Bella őszintén válaszolt a kérdésre, hisz tudta, a végén Jasper úgy sem mond el semmit Edwardnak, és a diktafonban lévő szalagot megsemmisíti.
– Ezzel a volturis sztorival hová akartál kilyukadni?
– Szerintem, ha leleplezel a felvétellel, Edward meg sem fog állni Volterráig.
– Mi a fenét akarsz tőle egyáltalán?
– Összetörni a szívét, ahogyan ő összetörte az enyémet.
– De előbb vagy utóbb elhagyod őt, igaz?
– Igen.
– És nem gondoltál arra, hogy akkor is felkeresi a Volturit? Együtt tudnál élni a gondolattal, hogy Edward megölette magát miattad? Szerintem ennyire nem vagy kegyetlen.
– Miből gondolod, hogy miután tönkretettem Edwardot, én még élni akarok majd?
A fiú felvonta a szemöldökét, és a lány tudta, hogy Jasper azt fontolgatja, mennyit hihet el abból, amit mondott. Bella rövid magyarázatba kezdett.
– Egyezséget kötöttem egy igencsak aljas vámpírral. Megadott egy címet, ahol bármikor felkereshetem őt, és miután tönkretettem Edwardot, elmegyek hozzá. Az egyezség értelmében tízezer dollárért cserébe el fog pusztítani engem.
– Most komolyan beszélsz? – hitetlenkedett Jasper, tágra nyílt szemekkel.
– Látsz mosolyt az arcomon, vagy bármi olyasmit, ami arra utalna, hogy viccelek? – kérdezett vissza Bella. – Komolyan beszélek. Halálosan komolyan.
– Hogy lett belőled ilyen nőszemély? Hogy válhattál ennyire kegyetlenné?
– Az, aki átváltoztatott, egyszer azt mondta nekem, hogy az emberek nem ugyanazt érzik, ha szerelemről van szó, mint a vámpírok. A vámpírok, ha szeretnek valakit, akkor azt a személyt örökké szeretik, pontosan ezért tudnak csak egy társat választani maguk mellé. A vámpír párok között erősebb és mélyebb a szerelem, olyan erős, amilyet az emberek sosem tudnának érezni. A vámpírság felerősíti az érzelmeket, és bennem a szerelem mellett egy másik érzés is erősebb lett: a harag. Ne hidd azt, hogy abban a pillanatban mikor kinyitottam a szemeimet új életem első pillanatában, rögtön a bosszúm terve kezdett körvonalazódni bennem. Egyszerűen csak éreztem a haragot, ami olyan magasságokba kezdett csapni az idő előre haladtával, hogy már nem tudtam uralni. Na és persze, ha valaki igencsak rossz hatással van rád, könnyűszerrel elérheti, hogy mérhetetlenül tudj gyűlölni dolgokat.
– Rossz hatással? Ki volt rád rossz hatással?
– Az, aki átváltoztatott.
– Miért nem nevezed őt soha a nevén? – húzta össze a szemeit Jasper, mintha bizony neki lenne olyan képessége, mint Edwardnak, és könnyűszerrel tudna olvasni Bella elméjében.
– Mert nem számít, ki volt az, a lényeg, hogy neki köszönhetem azt, hogy itt tartok.
– Tehát egy olyan vámpírról beszélsz, aki ugyanúgy tud gyűlölni, mint te?
Bella nem válaszolt rögtön. Alaposan átgondolta, hogy mit feleljen. Már túlment egy bizonyos határon, és emiatt Jasper fejében talán megfordulhat a gondolat, hogy sorra vegye, ki az, akit ő és a család többi tagja ismerhet, és aki nagyon tud gyűlölni, nem mellesleg pedig Bella nem akarja felfedni a kilétét. Pillanatok alatt rájönne, hogy a lista élén Victoria áll, hisz hatalmas haragot érzett James megölése miatt. Bella bár kiteregette a kártyái nagy részét a fiúnak, azt semmiféleképpen sem akarta elárulni, hogy ki volt az, aki emberből vámpírt csinált belőle. Nem akarta elmondani, hogy ez a személy Victoria volt.
– Nem, erről szó sincs. Megbánta, hogy megmérgezte a gondolataimat. Szeretné, ha véget vetnék ennek az egésznek, és hagynám a fenébe a bosszút. Nem akarja, hogy fájdalmat okozzak nektek.
– És miért nem hallgatsz rá?
– Túl sok mindent tettem már, túl sok mindent áldoztam fel azért, hogy itt legyek. Egyszerűen nem futamodhatok meg.
– Nem értelek – ismerte el Jasper. – Az érzéseid kavarognak, mint a háborgó tenger.
– Edward eldobott magától, mint egy megunt ruhadarabot. Elérte, hogy mindennél jobban szeressem őt, ha arra kért volna, vámpírrá válok, hogy örökké vele lehessek. Aztán kijelentette, hogy ennyi volt és vége. Otthagyott az erdőben, és kilépett az életemből. Azt hitte, hogy azért, mert gyenge kis ember vagyok, ezt megteheti velem. Hát tévedett – morogta Bella. – De neked nem is kell megértened az indokaimat, és kiismerni az érzelmeimet. Csak annyit kell tenned, hogy elégeted a diktafon szalagját, ügyelsz a gondolataidra, és befogod a szádat.
Nem várta meg, míg Jasper bármit is reagál, egyszerűen csak kiviharzott a házból, és elindult vadászni. Miközben egy szarvas nyakát harapta át, el kellett ismernie, hogy volt valami abban, amit Jasper mondott: az érzései kavarognak, mint a háborgó tenger. Újra és újra megingott, sokszor már nem értette magát, nem értette, hogy miért is csinálja ezt az egészet. Miért akarja tönkretenni Cullenéket. De aztán mikor belepillantott a tükörbe, farkasszemet nézve a saját aranybarna tekintetével, emlékeztette magát, hogy mindezt azért teszi, mert eldobták őt, mint egy feleslegessé vált kacatot. Összetörték őt, és mélyen megsebezték, így nem tehet mást, mint hasonlóan cselekszik: összetöri és mélyen megsebzi őket.
A kérdés már csak az volt, hogy van-e joga ahhoz, hogy ezt tegye velük... és önmagával is?
~*~
Alice még sosem volt ilyen kis zsarnok – gondolta Edward, és vissza kellett fognia magát, nehogy megfojtsa a húgát. Persze ő is szerette volna, ha minden tökéletes, mikor Bellával férjnek és feleségnek nyilvánítja őket Carlisle, de azért mindennek volt határa. És az már igen is túl volt azon a bizonyos határon, hogy Alice egy repülővel az égre akarta írattatni a következő szöveget:
Örökkön örökké szeretni foglak! ~ Edward.
Az oltár előtt állva Edward számára egy örökkévalóságnak tűnt, míg Bella végigsétált a rózsaszirmokkal szórt úton, és odaért mellé. Gyönyörű volt a hófehér ruhájában.
A szertartás minden pillanatára figyelni akart, azonban szinte semmi sem jutott el a tudatáig, folyton csak a leendő feleségére gondolt. Valahogyan mégis meghallotta Carlisle kérdését, miszerint feleségül akarja-e venni Bellát, és határozott igent felelt. A lány azonban habozott, de Edward nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Azt viszont nem tartotta elhanyagolható dolognak, hogy Bella végignézett a násznépen, és rákacsintott Jasperre. Biztos volt benne, hogy nincs semmi Bella és Jasper között, de nem értette, hogy mi volt az előbbi jelenet.
– Nem!
Bella hangjára visszatért a gondolataiból a valóságba, de biztos volt benne, hogy rosszul hallotta, amit a lány mondott.
– Bella, azt kérdeztem, hogy szeretnél-e Edward felesége lenni – suttogta Carlisle, miután a család minden tagja túlesett az első sokkon. – A válaszodat úgy értetted, hogy igen? Ugye, Bella így értetted?
– Tudom jól, hogy mit feleltem – hangzott a halk válasz. – Azt mondtam, hogy nem, nem akarok Edward felesége lenni.
– Bella, ez most nem a vicc helye – mosolygott feszülten Emmett.
– Bella nem viccel! – dörrent rá a testvérére Jasper, hogy fogja már fel mindenki, az egész nem csak valami rossz tréfa. Jasper gondolatban magát korholta, hogy nem jött rá, a lány az esküvőt fogja választani arra, hogy befejezze egyszer s mindenkorra azt, amit elkezdett. Pedig olyan nyilvánvaló volt, neki azonban mégsem jutott eszébe.
– Sajnálom, Edward – suttogott továbbra is Bella, és a ruháját felfogva kezdett sietni a bejárati ajtó felé.
– Úgy tisztességes, ha magyarázatot adsz Edwardnak, miért hagytad faképnél az oltár előtt – kiáltott utána Jasper, és követte a tekintetével a lányt, ahogyan tesz még néhány lépést, majd végül megtorpan.
Az egyik fánál néhány száz méterre mozgást vett észre, és mikor odakapta a tekintetét, látta, ahogyan egy kendőt viselő nő indult meg Bella felé. Bellának is feltűnt a közeledő személy.
– Miután otthagytál az erdőben... – kezdte Bella bizonytalanul a pázsitot tüntetve ki a figyelmével, de aztán egyenesen Edward tekintetébe fúrta a sajátját. – ...Victoria elkapott, el magával vitt. Meg akart kínozni, addig akart bántani, míg nem könyörgök a megváltó halálért.
Jasper Bellára figyelt, de a szeme sarkából azért követte az ismeretlen személy mozdulatait, ahogyan egyre közelebb ér a lányhoz. A feltámadt szél az idegen nő ruháját borzolta, és meglengette a fején lévő kendőt is, amely alól aztán felsejlett egy tűzvörös hajtincs.
– Victoria! – morgott fel Jasper, mire mindenki rá kapta a tekintetét.
– Nyugodj meg, Jazz! – ugrott oda hozzá Alice, és az ujjait összefűzte a fiúéval.
– Nem értitek... – morogta továbbra is. – Ott jön Victoria – mutatott szabad kezével a közeledő alak felé, mire mindannyian az említett irányba néztek. Victoria levette a szemüvegét, majd a kendőjétől is megszabadult bizonyítékul szolgálva, hogy valóban ő közeledik.
Edward nyakán megfeszültek az inak, és vészjósló, mélyről jövő morgás hagyta el a száját.
– Asszem, itt bunyó lesz – vakarta meg a feje búbját Emmett, majd Edward után kapott, aki időközben megindult Victoria felé.
– Edward, állj le! – kiáltott rá Bella, mikor a fiú testvére közbelépése ellenére is a nő felé tartott. Szó szerint vonszolta magával Emmettet. – Ő változtatott át. Nem az ellenségem, Victoria és én... mi barátok lettünk – sipította, mire végre Edward megtorpant, és hitetlenkedve nézett Bellára.
– Te ennek a nőnek a barátja vagy? Hisz magad mondtad, hogy meg akart kínozni – nézett összezavarodva Rosalie is.
– De csak akart, végül nem csinált semmit. Átváltoztatott és...
– ...megmérgezte a gondolataidat – fejezte be Jasper a lány megkezdett gondolatát.
– Azt akartam mondani, hogy átváltoztatott és összebarátkoztunk.
– Hogy érted, hogy megmérgezte a gondolatait? – csatlakozott a beszélgetéshez Carlisle is.
– Mondtam neki dolgokat, amiket nem kellett volna – felelt a kérdésre Victoria. – Az én hibám, hogy Bella itt kötött ki.
– A fenébe, hallgassatok már el mindannyian – ordított Edward. – Azt akarom, hogy Bella magyarázza el, mi történik itt.
És a lány el is magyarázta.
– Minden, ami köztünk történt az elmúlt hónapokban... csak játék volt. Egy kegyetlen játék azért, amit velem tettél, pontosabban, amit velem tettetek. Hazudtam... nem véletlenül kerültem a városba, és amnéziám sincs.
– Bella! – szólt szomorú hangon Esme.
– Hadd fejezzem be! – kérte Bella, majd folytatta a történetet. – Nem tudjátok még csak elképzelni sem, hogy min mentem keresztül, mikor elhagytatok. Mindennél jobban vágytam arra, hogy a családotok tagja legyek, de ti csak úgy leráztatok magatokról, még elbúcsúzni sem akartatok tőlem. Élni sem volt kedvem, és... aztán vámpírrá váltam. A dühöm pedig egyre inkább felülkerekedett rajtam.
– És úgy akartál mindent visszafizetni nekünk, hogy faképnél hagytad Edwardot az oltárnál? – kérdezte halkan Alice.
– Azzal csak neki fizettem meg. Tudtam, hogy Jasper próbál majd titeket meggyőzni arról, hogy nem jó szándékkal kerültem ide, és alaposan felkészültem a dologra. Te csalódtál a férjedben – pillantott Bella Alice-re –, mert ellenem akart titeket fordítani, Jasper pedig csalódott volt, amiért nem hittél neki. Nektek – fordította a tekintetét Carlisle-ra és Esmére –, most borzasztó lehet. A gyermeketeknek tekintettetek, a kebleteken melengettetek egy kígyót. Rosalie-nál hasonló a felállás, mint Jaspernél, állította, hogy valami nem stimmel velem, de senki sem hitt neki. Emmett... – az említett személyre nézett Bella –, egy hugicát akartál, ehelyett egy viperát kaptál.
Míg a család alig egy órával később még mindig a kudarcba fulladt esküvő díszletei között próbálták feldolgozni az információkat, addig Bella Edward szobájában óvatosan lefejtette magáról a menyasszonyi ruháját, vállfára akasztotta, és a fürdőszoba ajtajára helyezte. Egy ideig nézegette a hófehér csipke-szaténcsodát, de aztán elszakította róla a tekintetét, és miután farmert és pólót vett magára, hozzálátott elcsomagolni a személyes tárgyait, amelyek a hónapok során lassanként átkerültek az ő lakásából a Cullen házba. Az eljegyzési gyűrűjét a felső polcra tette, majd becsomagolta a ruháit is. Azokat a tárgyakat, ruhákat, amelyeket Cullenéktől kapott a helyükön hagyta, mert nem akarta, hogy azzal vádolják őt, nem csak tönkretette őket, de még az általuk vásárolt dolgokat is magával akarja vinni. Nem akart semmit sem tőlük, még ha csak egy mélykék blúzról is volt szó.
Bár nem hallott lépteket, érezte a rá irányuló tekintetet. Tudta, hogy nincs egyedül a szobában. Megpördült és szembe találta magát az ajtófélfának dőlő Edwarddal. A kezei karba voltak fonva. Még mindig az esküvői ruhadarabok voltak rajta, a haja pedig... mintha egy tornádó söpört volna át rajta. A szokásosnál sokkalta kócosabb volt.
Bella képtelen volt elszakítani a fiúról a tekintetét. Pár másodperccel később halk magyarázatba kezdett.
– Néhány perc és végzek, aztán örökre eltűnök az életedből.
Edward megköszörülte a torkát, majd néhány pillanatig az orrnyergét masszírozta, csak aztán szólalt meg.
– Nos, az jó sok idő.
– Szerintem a családodnak és persze neked még ez is édeskevésnek tűnhet.
Bella visszafordult a bőröndjéhez, és tovább csomagolta a ruháit. A nyakláncokat és fülbevalókat tartalmazó kistáskát becipzárazta, majd a ruhadarabok tetejére tette.
– Ezt kifelejtetted – lépett mellé Edward, és a tenyerében ott volt az édesanyja gyűrűje. Bella felé nyújtotta az ékszert.
– Nem gondolhatod komolyan. Sosem vinném el édesanyád gyűrűjét – vágta rá Bella határozottan, majd behúzta a bőrönd cipzárját.
– Jó, oké, a gyűrűmre nem tartasz igényt – szólt gúnyosan a fiú –, de ezer más dolog van még itt, ami a tiéd.
Bella időközben megindult a csomagjaival az ajtó felé, de Edward szavaira megtorpant. Visszafordult a fiú felé.
– Nem arról van szó, hogy nem tartok rá igényt, hanem nem érdemlem meg, hogy magammal vigyem. A többi dologra is ugyanez vonatkozik. Azok után, amit tettem, nincs jogom ahhoz, hogy bármit is elvigyek.
– Bella...
– Veled meg mi a fene van? – kiáltott rá a lány Edwardra, hátha ennek hatására észhez tér. – Haláli nyugalommal állsz itt, és kedvesen csevegsz velem. Meg kellene ütnöd, és a hajamnál fogva vonszolni ki a házból, majd a porba lökni és rám kiáltani, hogy soha többé ne kerüljek a szemeid elé, amiért azt tettem veled, amit.
– Soha, ismétlem, soha nem ütnélek meg, és a hajadnál fogva sem rángatnálak sehová sem. Komolyan azt hiszed, hogy nyugodt vagyok? Hát nem, belül fortyogok a dühtől, és legszívesebben a falba vernék, ugyanakkor... – Edward hirtelen elhallgatott. Nevetségesnek tűnt, hogy mi fordult meg a fejében. Bella biztosan kinevetné, és szánalmasnak tartaná. A képébe röhögne, aztán egyetlen szempillantás alatt mindörökre eltűnne az életéből.
Bella kíváncsian tekintett a fiúra, akarta, hogy kimondja, mi jár a fejében. Vajon mire gondolhatott Edward? Vajon mi az, amit nem mer, vagy nem akar kimondani?
– Ugyanakkor? – türelmetlenkedett Bella. Szerette volna, ha Edward befejezi az elkezdett mondatot, ami után ő végre mehetne. Kezdett összeroppanni, és nem akarta, hogy a család ennek szemtanúja legyen. Egyszerűen nem törhet meg előttük.
– Nem fontos, hagyjuk – legyintett Edward, és elfordította a tekintetét a lányról. Kibámult az ablakon, hogy ne lássa, amikor Bella kilép a szobájából és egyúttal az életéből is.
Dühös volt, ugyanakkor csalódott is amiatt, amit a lány tett vele, de egyszerűen nem haragudhatott rá. Megérdemelte, ami történt, megérdemelte, hogy pofára ejtették az oltár előtt.
– Akkor hát... én megyek – susogta a lány. – Ég veled, Edward! – ejtette ki a szavakat nehéz szívvel.
Edward nagy levegőt vett, de ahelyett, hogy elköszönt volt a lánytól, teljesen mást mondott.
– Ugyanakkor legszívesebben megcsókolnálak, és a karjaimba kapnálak, hogy az ágyra fektesselek.
Feszülten felkuncogott, és zsebre dugta a kezeit, miközben továbbra is az ablakon bámult ki. Bella hitetlenkedve fordult ismét felé, és hangot adott az őt foglalkoztató kérdéseknek.
– Neked elment az eszed? Hogy mondhatsz ilyet?
– Erre a napra vártam már régóta. Hogy ott álljunk az oltár előtt, halljam, ahogyan kimondod, hogy a feleségem akarsz lenni, és miután házastársaknak nyilvánítanak minket, szenvedélyesen csókolózzuk, rá se hederítve arra, hogy mások is vannak körülöttünk, és nem csak ketten vagyunk. Régóta erre a napra vártam, mert tudtam, hogy egy kis időre elutazhatunk, ahol nincs ott az én kis zsarnok húgocskám, és végre az enyém lehetsz. Ehelyett... szóval ne nevezz őrültnek, amiért akarom azt, ami jár nekem. És ne mondd, hogy minden csak játék volt, mert ez nem igaz. A csókjaid... az, amikor a házadban voltunk, és szeretkezni akartunk... azok a pillanatok igazak voltak. Tudom, és érzem, hogy az nem a bosszúd miatt volt. Ugyanúgy akartál engem, ahogyan én téged.
Bella nem tudott mit felelni erre a fiúnak. Eleget hazudott már neki az elmúlt hónapokban, így nem akart újra füllenteni. Márpedig ha azt mondaná, hogy de, minden hazugság volt, azzal valótlan állítana.
– Nem volt minden hazugság – felelte az igazságot Bella. – Akartalak.
– Nem akarom, hogy megölesd magad! – szólt hirtelen Edward. Az ablak üvegében látta, hogy Bella értetlenül felvonja a szemöldökét, így gyors magyarázatba kezdett. – Victoria elmondta, hogy mit akarsz csinálni, miután innen elmentél.
– Victoria?
– És Jasper is, ami azt illeti. Nem akarom, hogy felkeresd azt a vámpírt, nem akarom, hogy megöljenek.
– Én sem akarom, hogy elmenj a Volturihoz – suttogta Bella fájó szívvel.
Ha ember lenne, a könnyei már potyogtak volna, így azonban csak az alsó ajka remegett, és a szemei kissé szúrtak.
– Kérdezd meg, hogy ha azt nem, hogy megölesd magad, akkor mit akarok! – követelte Edward, és szembefordult a lánnyal.
Bella nagyot nyelt, és engedelmesen feltette a kérdést.
– Mit akarsz?
– Azt, hogy maradj!
Edward tett néhány lépést Bella felé, aki bár észlelte, hogy mi történik, képtelen volt hátrálni. Lefagyva állt, és úgy figyelte, ahogyan a fiú egyre közelebb ér hozzá.
– Edward, ne csináld! Ennek az egésznek nincs értelme.
Edward azonban rá se hederített arra, ami a lány mondott.
– Azt akarom, hogy maradj... itt, velem. Nem érdekel, hogy játszottál velem az elmúlt hónapokban, és nem érdekel, hogy nincs amnéziád... oké, ez hazugság, mert igenis érdekel, hisz így minden emléked megvan kettőnkről.
– Kérlek, ne csináld! – Bella hangja könyörgő volt, de tudta, hogy semmit sem ér el vele.
– Bármivel meg tudok birkózni, ha...
Bella kicsit felkapta a vizet, amiért a fiú már megint elhallgatott csak úgy egy mondat kellős közepén. Türelmetlenül ismét nógatni kezdte Edwardot, hogy folytassa.
– Ha...?
Válasz helyett Edward előre lendült, és a száját a lányéra tapasztotta. A derekánál fogva közelebb rántotta magához a lányt, majd a hajába túrt, és elmélyítette a csókjukat. Bella elengedte a bőröndöket, és megadta magát a fiúnak, azt sejtve, hogy csak egy búcsúcsókról van szó.
Cullenék Victoriával egyetemben odalentről figyelték őket. A gyepen álldogáltak, és nézték, ahogyan az üvegfalon túl Bella és Edward egymásba kapaszkodva csókolóznak.
– Szóval, neked köszönhető, hogy Bellából ilyen belevaló csaj lett, aki bárki seggét szét tudja rúgni, ha nem szó szerint véve is? – intézte a kérdést Emmett a mellette álldogáló Victoriának.
– Igen... Sajnos igen.
– Bella nekem így valamivel szimpatikusabb. Nem szeretem a nebáncsvirágokat – mormolta Rosalie, miközben ő is Edwardékat kukkolta.
Edward, ahogyan mindig úgy akkor sem tudott betelni a lány édes csókjaival. Még mindig kissé szokatlan volt számára, hogy nem kellett minden egyes mozdulatára figyelnie, és bátran, mindenféle félelem nélkül érintheti meg Bellát. Úgy csókolhatja és olyan szenvedéllyel, ahogyan kénye-kedve tartja. És most lehet, hogy elveszíti a lányt.
Bella nehezen, de elszakadt a fiútól, és kifulladva kérdezte ismét: – Ha?
– Bármivel meg tudok birkózni, ha azt mondod, az előbbi csókunk jelentett valamit. Ha azt mondod, hogy igen, akkor esküszöm, hogy bármit megteszek azért, hogy kiűzzem belőled a haragot, és boldoggá tegyelek.
– És ha nem jelentett semmit? – tudakolta Bella.
Edward nyelt egyet és csak utána válaszolt.
– Nos, ha így van, akkor elengedlek. Hagyom, hogy kilépj az ajtón, és soha többé nem foglak keresni. Ígérem, hogy soha többé nem látsz majd. Tehát... jelentett a csók neked valamit, vagy sem?
Bella egy pillanatra szorosan lehunyta a szemeit, majd a tekintetét a fiúéba fúrta, és alig hallhatóan megszólalt: – Jelentett valamit.
Edward ellépett a lánytól, és a kanapéról felvette a korábban odaejtett gyűrűt. Megfogta a lány kezét, és a gyűrűsujjára felhúzta az ékszert.
– Ez még nem jelenti azt, hogy most visszarángatlak a kertbe, és összeházasodunk – magyarázta Edward halványan mosolyogva. – Jó ég, dehogy. Azt hiszem, hogy tudnod kell, jó ideig meg sem fog fordulni a fejemben a házasság. Még egyszer nem akarok pofára esni.
Bella kissé kínosan elmosolyodott.
– Viszont a Carlisle-éktól kapott utazást igénybe fogjuk venni. Még ma le akarok lépni veled. Csak ezért hagytam, hogy becsomagolj, máskülönben már azelőtt megállítottalak volna. Távol mindenkitől esélyem lesz arra, hogy mindent bevessek annak érdekében, hogy a bosszú szó még csak eszed be se jusson az örökkévalóság hátralévő részében.
– Mindent? Mit is jelent pontosan az a minden?
– Hát először is befejezhetnénk azt, amit még a múltkor a házadban elkezdtünk. Remélem, tudod, mire célzok – kacsintott a lányra.
Ismét magához húzta Bellát, és még mielőtt megcsókolta volna, az ajkaitól néhány milliméterre suttogta: – Mindent megteszek azért, hogy megbocsáss nekem, amiért annak idején elhagytalak, és ígérem, hogy örökkön örökké szeretni foglak.
– Én is szeretlek – felelte a lány őszintén, és abban a pillanatban, hogy az ajkait a fiúéhoz érintette, örökre lemondott a bosszújáról, ami végül egyáltalán nem úgy alakult, ahogyan eltervezte. Szerencsére.
Vége
Címkék: Revenge
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
uhhh...
te jó ég!
Ez... ez... ez...
nem, ezt nem lehet szavakba önteni :O
Eszméletlenül jól írtad meg, bár a történet fonala borzasztóan rossz irányba halad :( Oké, az eddig megtudottakból nem számítottam az elejétől fogva semmi happy end-re, de akkor is...
Nagyon tetszettek a gondolatmenetek, és bár külső szemszögből írtad, félelmetes, hogy mennyire bele tudtam élni magam a történtekbe :)
Remélem hamar be tudod fejezni, és már nagyon várom, hogy miként fogod kibogozni, vagy éppen ég jobban összekuszálni a szálakat :D
Eslina
Eslina írta...
2011. szeptember 11. 21:50
Szia!
Uhh..de durva :DDDDDD hallod gyorsan hozd a másik felét nagyon érdekel már :))):$
szegény Edward..most tényleg nem lesz happy end?:O:D:(
pusz
Dorszíí
Névtelen írta...
2011. szeptember 13. 21:35
ANNYIR NAGYON SZUPER lett!!!Olyan romantikus!!:) Amikor azt a részét olvastam amikor Bella összecsomagol már sírtam.:( De a végén mégis Happy End lett!!!:) Amúgy én ezt a történetet szívesen olvastam volna egy nagy történetként és a folytatásának is nagyon örülnék!!:) SZuper lett!!:)
Puszi:Pixy
Pixy írta...
2011. szeptember 25. 9:58
Sziaa!
örülök hogy happy end lett*.* nagyon jo sztori volt komolyan! :D
azt hittem a végén semmi se fog jora fordulni de tévedtem:))
Pupii nem bánnám ha lennének még ilyen kis pár fejezetes történetek..:$:DD
nagyon tetszett eredeti volt az egész:))
pusz
Dorszíí
Névtelen írta...
2011. szeptember 25. 10:32
Hát szia!
Mit is mondjak. Voltak olyan percek hogy abba hagyom az olvasást, de szerencsére nem tettem.Szivesen olvasnék Tőled még töriket. Nagyon tetszik, ahogy meg csavarod az eseményeket.Légyszi ne hagyd abba!!!Kiváncsian várom a másik 2 törid folytatását.
Puszi Kitty
Kitty írta...
2011. szeptember 25. 14:26
Szia!
Elképzelni sem tudtam, hogy hogyan tudnál az adott helyzetből boldog véget kreálni, de mégis sikerült, és ráadásul egy jó nagy fordulattal egy fél fejezeten belül :P
Végig abban a hitben éltem, hogy Bella nem gondolja meg magát, és elmegy, de úgy tűnik, Edward a végére összekaparta magát, és felhagyott a rá jellemző önsanyargatással :D
Nagyon tetszett ez a történeted is, és én szívesen olvasnék még külső szemszöges történeteket, bár talán ez történetfüggő... :)
Remélem, most majd lesz a többiből is friss, mert már azokat is nagyon várom :D
Eslina
Eslina írta...
2011. szeptember 25. 18:59
Szia!
Nagyon tetszett a történeted, és így a végére rá is szántam magam hogy írjak is. Jó volt, hogy Bella nem volt az a megbocsátó típus és bosszút állt. Az pedig különösen tetszett, hogy Edward harcolt érte a végén és próbálta meggyőzni. Azt nem gondoltam volna hogy már vége is lesz a történetnek, de pont így volt jó és befejezett. Remélem, hogy olvashatunk még hasonlókat, mert ilyen történetekkel még nem találkoztam. Mindig új és mindig más és izgalmas is. És nekem elsőre furcsa volt az E/3, de a végére nagyon megtetszett, remélem lesz még ilyen.
Pusssza
Kate
Névtelen írta...
2011. szeptember 25. 23:10