Pupi blogja

– Ez a legkevesebb azután, amit tenni akartam veled – rántotta meg a vállát Victoria, és halványan rámosolygott Bellára. – Elvakított a James iránt érzett szerelmem, és ettől nem tudtam józanul gondolkodni akkoriban.

Victoria emberként egy kedves, jószívű lány volt, akinek az álmai ugyanazok voltak, mint a többi korabeli fruskának. Szeretett volna egy férjet, aki igazi társa az életben, szereti őt és megbecsüli. Gyerekekről álmodozott, egy kisfiúról és egy kislányról, de az álma sosem vált valóra. Vámpírrá változott, és ő volt az egyik legkegyetlenebb a halhatatlanok között. Semmibe vette az emberéletét, és úgy játszadozott velük, mint macska az egérrel. Élvezte, ha bánthatja őket, imádta átharapni a torkukat, és kiszívni belőlük minden csepp vért. James ugyanolyan, ha nem gonoszabb volt, mint ő. Ketten kegyetlen párost alkottak, de minden megváltozott, amikor találkoztak Cullenékkel. Jamest elvakította Bella fenséges illata, és ez a vesztébe került. Victoria mindennél jobban gyűlölte Bellát és a Culleneket, amiért elvették tőle a párját, és emiatt akkor és ott az erdőben hónapokkal korábban, majdnem megölte a lányt, miután Edward szakított vele. Eltervezte, hogy eljátszadozik Bellával, megkínozza és megcsonkítja, aztán olyan lassan öli meg, hogy kétségbeesetten fog könyörögni, csinálja gyorsabban és kímélje meg a további szenvedéstől. A lány azonban nem kegyelmet, hanem egyetlen napot kért még az életéből, egy napot, ami alatt próbálja jobb belátásra téríteni. Victoria hadakozva ment bele, egyáltalán nem volt kedve ahhoz, hogy az a kis semmi emberke bármire is megpróbálja őt rávenni, de végül úgy gondolta, ha már annyi időt várt, eggyel több vagy kevesebb nap már nem oszt, nem szoroz nála. Adott egy esélyt Bellának, hogy elmondja, amit akar, és a lány nagy nehezen megértette vele, hogy James az életére tört, meg akarta őt ölni, Cullenék csak meg akarták őt védeni. Először persze még dühösebb lett, de végül be kellett látnia, hogy Bellának valahol igaza van. Hosszú út vezetett el addig, míg megértette az egészet, és el tudta magával fogadtatni, hogy fordított helyzetben, ő is megmentette volna a szerelmét, még ha emiatt meg is kell ölnie valakit.

Victoria ártatlan, kedves lánynak látta Bellát, aki össze volt törve, amiért a férfi, akit szeretett csak úgy elhagyta őt. Valahol a szíve mélyén kis elégtételt érzett, amiért ez történt vele. Adott egy második esélyt a lánynak, engedte, hogy elfusson, hogy elmeneküljön, meghagyva neki az életét, de Bella maradt. Annyira maga alatt volt, hogy nem akart elmenni.

Victoria már bánta, amit akkor mondott neki, hiszen tulajdonképpen miatta ment Bella Finetownba, hogy megleckéztesse a családot.

Az ő hatása miatt vette a fejébe a lány, hogy revánsot kell vennie. Megmérgezte Bellát, ha csak a gondolatait is, de megmérgezte őt. A korábbi kedves, ártatlan lány, aki a légynek sem tudott volna ártani, és aki nem tudott gyűlölni csak szeretni, a hónapok során apránként átváltozott egy fagyott, kegyetlen nőszeméllyé, aki már korántsem az a jóságos teremtés.

Bella Cullenékhez hasonlóan állatvéren élt, de ez még nem jelentette azt, hogy jó vámpírnak számított. Megkeseredett, és végtelenül szomorú volt, akinek az egyetlen célja az maradt, hogy fájdalmat okozzon az egykor annyira szeretett családnak.

Voltak pillanatok, amikor a jóság apró morzsáit vélte felfedezni Victoria a lányban, mint amikor megpróbálta őt is rávenni arra, hogy állatvérrel táplálkozzon. Nehéz kísérlet volt, sokáig hadakozott ellene, de végül csak megpróbálta. Össze sem lehetett hasonlítani az állati vért az emberivel, nagyon nehezen azonban sikerült hozzászoknia. Persze vadászat közben szüksége volt arra, hogy embert képzeljen a zsákmány helyébe.

– A lényeg az – felelte Bella, kirángatva Victoriát a gondolataiból –, hogy a végén rájöttél, mi a helyes. Igazán örülök, hogy már nem akarsz kinyírni – mosolygott Bella is, aztán mindketten felnevettek.

– Nem akarok elmenni.

– Tudom, én sem akarom, hogy elmenj, de nem kockáztathatunk. Mindent tönkretennénk azzal, ha Edward meghallaná a gondolataidat, vagy megérezné a szagodat. Mindennek a normális mederben kell haladnia, pontosan úgy, ahogyan elterveztük.

Bella a gondolataiba mélyedt, és felidézte magában a hónapokkal korábbi beszélgetését Victoriával. Ha tudta volna, sem akarta volna elfelejteni a részleteket. Emlékezni akart a terv egy bizonyos lényeges pontjára, még csak kockáztatni sem akarta, hogy valami balul üssön ki.

– Már holnap elkezdem a kis játékomat.

– Nagyon helyes – bólogatott Victoria. – Most viszont meséld el, hogy milyen képet vágtak, amikor megláttak – kuncogott, és lehuppant Bella mellé a kanapéra.

A finetowni bevásárlóközpont nem is hasonlított a nagyvárosi plázákhoz. Csupán kétszintes volt, és a benne található üzletek száma sem rúgott többre, mint ötven. Persze nem mind ruhaüzlet volt, ékszerboltok, lottózók, kávézók is helyet kaptak benne. A játékterem villogó táblán hirdette, hogy mekkora az aznapi főnyeremény, amelyet valamelyik szerencsés betévedő hazavihet. A fehérneműboltok kirakatában lenge, kihívó darabok kaptak helyet, a cipőboltokban pedig a legújabb divat modelljei voltak megtalálhatók. A könyvesboltban hatalmas akciót hirdettek, „kettőt fizet, hármat vihet” plakátokkal. Bella nézegette a kirakatokat, kezében a retiküljét lóbálva, miközben magas sarkúja ritmusosan kopogott a fényes padlón. Az egyik, úgy női, mint férfiruhákat is árusító üzletben pillantotta meg Cullenéket. Beletúrt a hajába, és hirtelen gondolattól vezérelve még egy gombot kigombolt a blúzán, majd belépett az üvegajtón, és rögtön a női felsők felé vette az irányt, ahol Alice töprengett két topot tartva a kezében.

– Alice? – lepődött meg színpadiasan Bella, és mosolyogva nézett az apró termetű vámpírra.

Alice elhajította a kezéből a topokat, majd a következő pillanatban már Bella nyakába csimpaszkodott, és éppen puszit nyomott a lány arcára.

– Hé, mindenki ide – hívta a testvéreit –, itt van Bella.

Rosalie savanyúan üdvözölte a lányt, Emmett vigyorgott, mint a tejbetök, Jasper a szemeit összehúzva figyelte őt, Edward pedig ugyanolyan feldobott volt, mint a húga, Alice.

Végignézett Bellán, és azonnal megállapította, hogy a lány fekete melltartót visel. A világoskék, szűk blúz alatt áttetszett a sötét fehérnemű, valamint a szegélye is kilátszott, mert a kelleténél több gombot hagyott szabadon. Edward megrótta magát, mikor különböző képek villantak fel az agyában, de abban mind megegyezett, hogy a főszereplője Bella volt, akiről éppen lehámozta a ruhákat a fiú. Jasper furcsán nézett rá, de ő igyekezte figyelmen kívül hagyni a testvére „Minden rendben, Edward?” kérdését.

– Kicsi a világ, csajszi. Nem hittem volna, hogy itt is összefutunk – szólt Emmett vigyorgás közepette, mire Rosalie felhorkant.

– Nem hinném, hogy teljesen véletlen, hogy összefutottunk – jegyezte meg unottan a szőke szépség. – Még hogy kicsi a világ, hagyjuk már! Gyere, macikám, menjünk át a fehérnemű boltba. Fel kellene frissítenem a gyűjteményemet. – Emmett nyaka köré fonta a karjait, és szorosan a férjéhez préselte magát.

– Ha nem gond, mi lelépnénk. Az én kis feleségem úgy tűnik, hogy gyereknapot akar tartani nekem – vigyorgott kajánul, majd Rosalie-val kisiettek a boltból.

– Talán haragszik rám valami miatt Rosalie? – nézett a nevezett személy után Bella, és szomorúságot erőltetett az arcára. A szomorúságot nem csak mutatni, hanem érezni is megpróbálta Jasper miatt, de nem lehetett benne biztos, hogy sikerült megtévesztenie fiút. – Talán azokban az időkben, mikor még ember voltam, és ismertük egymást, tettem valamit ellene? Megbántottam vagy...?

– Ne is figyelj Rose-ra – hadarta Edward, és odalépett Bellához. Próbált észrevétlenül belekukucskálni a lány blúzába, de lebukott. Bellában volt annyi jóérzés, hogy nem égette be a családja előtt, de feljegyezte a listájára, mint „a közeljövőben megemlítendő dolgot”. – Mindig ilyen harapós – folytatta, csak azért, hogy ne legyen olyan síri csend. Remélte, hogy Alice és Jasper nem vették észre a kukkolását, mert utóbbi személy biztosan elpletykálná Emmettnek, aki előszeretettel köszörülné rajta a nyelvét.

– Mire van szükséged? Felsőre, nadrágra, netalán mindkettőre? – csilingelte Alice, és máris elképzelte, hogy milyen kombinációkat próbáltat fel Bellával.

– Csak néhány nadrágra, meg egy ruhára van szükségem – felelte Bella, de addigra Alice már ott sem volt.

– Fogalmad sincs, hogy mire vállalkoztál – súgta oda Bellának Edward. – Adok egy jó tanácsot, sose kérd meg Alice-t, hogy segítsen ruhát választani, mert utána, amíg élsz, nem tudod magadról levakarni.

– Tyű, az jó hosszú idő – jegyezte meg Bella megjátszott rémülettel. – Lévén, hogy örökké élünk. – Szélesen rámosolygott Edwardra, majd Alice után iramodott.

– Én valami egyszerűbb ruhára gondoltam – motyogta Bella az egyik próbafülkében álldogálva, és újra megpróbálkozott azzal, hogy maga húzza fel a vérpiros koktélruha cipzárját hátul. – Alice, segítenél? – kiabált a lánynak, azonban a függönyt egészen más személy húzta el.

– Alice az én gondjaimra bízott egy kis időre – villantotta Edward féloldalas mosolyát Bellára.

A lánynak egy pillanatra le kellett hunynia a szemét, míg erőt merített. Az az imádott félmosoly mindig le tudta őt venni a lábáról. És az a próbafülkében álldogálva sem volt másként. Bella korholta magát, amiért ismét kezdett elgyengülni, de próbálta tartani magát. Újra és újra emlékeztette magát, hogy ez az egész nem valóságos, hogy ők nem két fiatal, akik kerülgetik egymást. Edward összetörte a szívét, ami miatt ő alaposan meg akarja büntetni, tehát valódi flörtről, és igazi érzelmekről szó sem lehet. Csupán csak megjátszhatja, hogy levette a lábáról az a mosoly.

Edward megfordította Bellát, így a lány a tükörrel szemben állt, ezért láthatta, hogy Edward még jobban az egyik oldalra rendezi a hajtincseit. Az ujjai végigtáncoltak a gerince mentén, amitől megborzongott.

A kelleténél sokkal tovább pepecselt Edward a cipzárral, minél tovább érinteni akarta a lányt, még hacsak ruhán keresztül is. A tekintetét vonzotta a Bella nyakán lévő harapásnyom, és engedve a kísértésnek, egyik ujja hegye körberajzolta a heget. A lány összerándult az érintéstől, és a levegőt is gyorsabban kapkodta, mint azelőtt.

Edward a legszívesebben a nyakára hajolt volna, hogy csókot nyomjon rá, de tudta, hogy az nem lenne szerencsés. Alig egy napja tért vissza Bella az életébe, és máris rá akarja vetni magát, hogy össze-vissza csókolgassa. De az igazság az volt, hogy a lány pokolian hiányzott neki az elmúlt tizennégy hónapban, nem volt olyan nap, hogy ne gondolt volna rá, sőt, egész nap csak rajta merengett: hogy vajon mit csinálhat a lány, kikkel beszélt aznap, és hogy túl lépett-e már a szerelmükön. Vissza akarta kapni Bellát, azt akarta, hogy újra együtt legyenek, és elhatározta, hogy ennél alább nem adja. A lány újra az övé lesz, és ezért mindent meg fog tenni, harcolni fog foggal-körömmel. Jóváteszi a hibáját, hogy badar módon elhagyta őt. Ehhez azonban sokat kell pedáloznia. Nem tudta, hogy Bella amnéziája segíti vagy éppen ellenkezőleg, hátráltatja a terveiben. Egy részt segítség az, hogy nem emlékszik a Jamesszel történtekre, valamint arra, hogy milyen véresen alakult a tizennyolcadik születésnapja, így kellemetlen emlékei nem lesznek, amik miatt megfontoltabb lenne vele szemben. Azonban ott volt az a halovány derengés arról a napról, amikor elhagyta őt – Bella elismerte, hogy dühös és szomorú volt, és ahogyan Jasper az éjjel elkotyogta neki, ez az érzés még mindig élt a lányban.

A hátránya az emlékezetkiesésnek kétségtelenül az volt, hogy mindent újra, és elölről kell kezdenie, és nem hivatkozhat a régi boldog pillanatokra.

Bella megköszörülte a torkát, ami ráébresztette Edwardot, hogy túlment egy bizonyos határon, így lépett egyet hátra.

– Elnézést – motyogta a bűntudat minden szikrája nélkül.

– Először a melleimet bámulod, aztán meg a nyakamat fogdosod. Úgy tűnik, alábecsültem a régi ismertségünket – vigyorgott a lány Edwardra a tükörből.

– Köszönöm, hogy nem említetted Alice-ék előtt a bámulós dolgot.

– Ja, szívesen. Bár ez nem jelenti azt, hogy nem hallgatják ki a beszélgetésünket.

– Á, most mással vannak elfoglalva – állította határozottan Edward néhány másodpercnyi koncentrálás után. – Mit szólnál hozzá, ha lelépnénk sétálni egy kicsit? – Bella habozását látva, azonban azonnal visszakozni kezdett. – Ne haragudj, talán ez kicsit korai neked.

Bella gondolkodóba esett, és számba vette a lehetőségeket. Kénytelen volt beismerni magának, hogy nagyon is szeretett volna Edwarddal lenni egy kicsit, de ezt elkönyvelte annak, hogy szeretné minél hamarabb lezárni az élete Cullenékkel kapcsolatos szakaszát, és ennek az a feltétele, hogy minden adódó alkalmat ki kell használnia. Nem halogathat semmit, addig kell ütnie a vasat, amíg meleg. Hipp-hopp lerendezi a Cullen családot, aztán szedi a sátorfáját, és a világ túlsó végéig meg sem áll.

– Valóban egy kissé korai – ismerte el Bella –, de nem szabad megfeledkeznem a tényről, hogy nem idegen vagy – mosolygott a fiúra.

Néhány perccel később már a főutcán sétálgattak, és mindketten élvezték, ahogyan a szél borzolta a hajukat. Edward nem győzte áhítattal figyelni Bellát, ahogyan próbálta újra és újra kisöpörni az arcáról az odafújt tincseket.

Nem akarta elriasztani magától Bellát, márpedig amiatt, amit tenni készült, megvolt rá az esély, hogy mindent tönkretesz.

Bella látta a fiún, hogy készül valamire, de nem állította meg. Victoria tanácsait követte, a csípőjét rázta séta közben, kacéran mosolygott Edwardra, ha a fiú valami vicceset mondott, és még csábosan csücsörített is.

Edward hirtelen torpant meg a járda kellős közepén, majd elkapta a karjánál fogva Bellát, és szembefordította magával.

– Tudom, hogy ezt nem lenne szabad, de egyszerűen nem tudok tovább várni. Így is túl sokáig voltam kénytelen szimplán csak álmodozni róla.

– Miről? – kérdezte Bella kíváncsian.

– Hát erről – felelte Edward, és a következő pillanatban a szája már Belláén volt, gyengéden csókolgatva a lány ajkait.