Pupi blogja

Az ágyon hasaltam, lábaimat a levegőben összekulcsoltam, és az államat a tenyerembe helyezve támasztottam a fejem, miközben figyeltem, ahogyan Pete felrángatja magára a kiválasztott farmerját. Rám pillantott az egész alakos tükörből és felvonta a szemöldökét.

– Mi történt, hogy meggondoltad magad?

Kissé megvontam a vállam, és azzal a mosolyommal ajándékoztam meg, amitől mindig mindent el tudtam érni nála. Az egészet azért csináltam, hogy mellőzhessük az általa felvetett témát. Mert normális válaszom nem volt a kérdésre, az a kegyetlen igazság. Akárhogy törtem a fejem az idejövet alatt és tegnap is az esküvőn a Francois-val való közjáték után, semmi sem jutott eszembe, ami kielégíthette volna a kíváncsiságát, és ami nem hangzik totális sületlenségnek.

Csak mosolyogtam és mosolyogtam, na meg persze mosolyogtam, amitől a végén már fájt az arcom.

– Szóval? – sürgetett percekkel később Pete. Már teljesen fel volt öltözve.

Vajszínű inget viselt, amin vékony, szürke csíkok voltak. Alul a már említett farmer volt rajta, cipőként meg elegáns, matt, fekete lábbelit húzott, ami szerintem rém ronda volt, de egy szót sem szóltam. Nem is lett volna jogom ahhoz, hogy könyörögjek neki, égesse el azt a borzalmat, vagy én teszem meg helyette.

– Szóval, mi? – játszottam a hülyét, és lekapartam az arcomról a vigyort. Sosem hittem, hogy a mosolygás fájdalmas is lehet, most azonban bebizonyosodott, hogy mint néhány más dologban, ebben is tévedtem. A hátamra fordultam majd bámulni kezdtem a plafont, ismét abban reménykedve, hogy mellőzzük végre a témát, és elindulhatunk arra a bulira, amire Pete akkor hívott meg mikor bejelentettem, hogy oké, benne vagyok, jöjjünk össze megint.

– Nézd, Julie. Sokat ittunk, szexeltünk egy oltári jót, aztán te leléptél és kerültél csomó ideig. Nagyon nem úgy tűnt, hogy akarsz valamit mikor találkoztunk és felvetettem, hogy kezdjük újra. Aztán egy órával ezelőtt csábos vigyorral megjelentél, és bejelentetted, hogy oké. Azt hiszem, hogy a legkevesebb, amit tehetnél az az, hogy válaszolsz végre a kérdésemre.

Felvont szemöldökkel ültem fel, és fordultam Pete felé. Hümmögtem egy sort, amiért egy huzamban ennyit beszélt. Míg együtt voltunk is ritkán fordult elő, hogy két mondatnál többet hallottam tőle egyszerre.

Ő is felvonta a szemöldökét, de továbbra is a haját zselézte. Na, nem annyira, hogy képletesen, de csöpögjön belőle, épp csak annyira, hogy még dögösebb legyen tőle.

– És az igazat szeretnéd hallani, vagy inkább kíméljelek? – böktem ki.

– Mond el mindkét változatot, majd összerakom magamnak az infókat.

– Az egyik szerint rájöttem, hogy a sors is azt akarta, hogy újra az ágyadban kössek ki, és ez számomra intő jel volt, hogy nekünk örökké együtt kell maradnunk.

– Hát, Julie, drága, hazudtál te már jobban is – mosolygott és mielőtt eltűnt volna a fürdő felé, még rám kacsintott.

A felháborodásomnak utat engedtem mikor visszajött, és intett, hogy indulhatunk.

– Te az előbb komolyan hazugnak neveztél? – álltam el az útját a bejáratnál és karba font kezekkel vártam a válaszát.

– Most komolyan ezen akarsz vitatkozni? Inkább mond el a másik változatot.

– Rendben – sóhajtottam, és leengedtem a kezem magam mellé. – Smároltam Francois-val.

– Ez az igazság – vonta le a következtetést. – Akkor miért nem vagy vele? Mit keresel itt?

– Tud kettőnkről – túrtam a hajamba, és miután Pete kinyitotta az ajtót, kiléptem a lakásból. – Mármint arról az éjszakáról.

– És akkor mi van? – értetlenkedett, majd betessékelt a liftbe. – Durci volt, amiért valaki bejutott a bugyidba, azelőtt, hogy ő rászánta volna magát?

– A probléma alapból a bugyiba jutás volt, és nem az, hogy mi előtt vagy mi után történt.

– Á, szóval csak magának akart?

– Jah, míg meg nem unt volna – húztam el a számat.

A buli egész jó volt. Legalább ötvenen voltunk egy hadseregnek elég kajával meg piával. Néhány csaj a táncparkettnek kikiáltott tér közepén vonaglott, látszott rajtuk, hogy alaposan el vannak ázva, pedig a házigazda, Andrew szerint csak néhány perce érkeztek. A barátnőm jelzőt kaptam Pete-től, így mutatott be mindenkinek, pedig hivatalosan meg sem állapodtunk abban, hogy akkor megint együtt vagyunk. Néhány embert szerencsére ismertem, így nem csak ültem valahol és bámultam ki a fejemből, míg a vadiújnak számító pasim visszaevickél hozzám. Felismertem néhány mentőst, akik Pete munkatársai, ők kedvesen köszöntek, és nem felejtették el megjegyezni, hogy furcsállják, hogy megint együtt vagyunk. Na, meg ott volt az a csaj is, akivel Pete három évig igen komoly kapcsolatot ápolt, és aki akkor dobta ki őt, mikor megkérte a kezét. Nem igazán faggattam őt a dologról, de kemény lehetett, mikor a lány mondta neki, hogy: Nem, nem megyek hozzád, sőt még el is hagylak, csak hogy teljes legyen az összkép.

A csaj persze nagy szemeket meresztett, mikor meghallotta, hogy nem totális véletlenségből fogja a kezem Pete, és onnantól fogva a helyiségben volt egy személy, aki le sem vette rólam a szemét, sőt mi több, ha azzal a pillantással ölni tudott volna, már rég alulról szagolnám az ibolyát.

Be kell vallanom, hogy egész jól nézett ki, ha pasi lennék, talán be is próbálkoznék nála. Bár meg kell jegyeznem, hogy örülök, hogy nem vagyok pasi. Tökéletes ez így nekem, imádok nő lenni.

Pete mellém huppant néhány perccel később, és egy pohár boroskólát nyomott a kezembe.

– Ne is foglalkozz vele! – legyintett, mikor észrevette, hogy az exe engem bámul, én meg egyfolytában azt néztem, hogy még mindig néz-e. – Csak féltékeny rád, amiért olyan szexi vagy – vigyorgott.

– Nem fekszem le veled ma – közöltem vele. Naná, hogy lehervadt a mosoly az arcáról. – Szóval, ha csak ezért hízelegtél, kisapám, akkor felesleges.

– Akkor is szexi vagy.

– Szerintem kicsit flúgos a csaj – mondtam töprengve, mikor újra a lányra pillantottam.

– Andrew szerint három hete jött haza Svájcból. Valami milliárdossal hancúrozott az elmúlt hónapokban. Azt már említettem, hogy Andrew a szerinted flúgos csaj mostoha öccse?

– Nem, marhára nem említetted – fordultam Pete felé dühösen. – Jó hogy nem akkor szóltál, mikor már laposra vertek, amiért veled vagyok. Tuti, hogy vissza akar szerezni a csaj, látom rajta, és hidd el, értek az ilyesmihez.

– Valerie nem akar tőlem semmit. Sőt, ha akarna, sem érdekelne, hisz van csajom – húzott magához, és megcsókolt.

Engedelmesen hagytam, hogy ízlelgesse a számat, sőt néha vissza is csókoltam, nehogy azt higgye, hogy valami probléma van, de az egész nem volt valami feltüzelő. Francois csókja... na, attól spontán öngyulladást kaptam, ettől csak... ez szimplán csak jó volt.

Akárhogy próbálkoztam, nem éreztem semmit a csók közben. Átkaroltam Pete nyakát, és közelebb csúsztam hozzá, hogy úgy tűnjön, nagyon is kedvemre való, amit csinál, de nem volt az. Mikor már eléggé fogytán volt a levegőnk, elszakadt tőlem, és hosszan a nyakamba csókolt.

– Tuti, hogy ma nem fekszel le velem? – mormolta a fülembe, és közben a hátamat simogatta.

– Tuti. Most nincs hozzá kedvem – rántottam meg a vállam.

Pete a buli után hazafuvarozott, és búcsúzásképpen a kocsiban apró csókot nyomott a számra. Igazán jól esett, hogy nem tervezett hosszas csókcsatát, mert az azt hiszem, hogy nagyon nem ment volna nekem.

Gyorsan lezuhanyoztam, majd magamra rángattam egy pizsamát, és bedőltem az ágyba.

Igencsak a délelőtt közepében jártunk, mikor erőt éreztem magamban ahhoz, hogy kimásszak az ágyból. Rendbe szedtem és kisminkeltem magam, aztán felöltöztem és taxit hívtam. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy én vezessek, ezért kellett más módszerhez folyamodnom ahhoz, hogy eljussak Anáékhoz.

– Hogy mit csináltál? – kérdezte egyszerre Michael és Ana, majd egy pillanatra összenéztek.

Százezer dollárban mertem volna fogadni, hogy kiakadnak majd.

– Jól hallottátok – rántottam meg a vállam. – Ez van.

– De én ezt nem értem – túrt a hajába Ana, közben a másik kezével egy kekszet belemártott a kakaójába. – Én azt hittem, hogy... láttalak titeket az esküvőn Francois-val. Úgy értem, hogy utána mentél a férfi mosdóba, és sokáig ki sem jöttetek onnan.

Szólásra nyitottam a számat, de aztán inkább becsuktam, nem akartam elvonni Ana figyelmét Michaelről. Jó az igazság az, hogy úgy sem figyelt volna arra, amit mondok, mert a drága, újdonsült férje épp munkába indult, és olyan szenvedélyesen tapadtak egymás ajkaira, hogy szerintem még egy atomtámadásra sem figyeltek volna fel, talán akkor sem, ha mindez öt centire zajlott volna tőlük. Türelmesen kivártam, hogy abbahagyják a csókolózást, és csak akkor kezdtem magyarázatba, mikor Michael intett nekünk, és kisietett a lakásból, de előtte még odaszólt Anának, hogy majd hívja fel, és mesélje el, hogy mit mondtam. A kis pletykások.

– Francois világosan kifejtette, hogy amiért lefeküdtem Pete-tel, közömbössé váltam számára, és egyáltalán nem bánja, ha újrakezdem vele – hadartam.

– Várj! – emelte fel a mutatóujját. – Francois mégis honnan tudott arról, hogy Pete újra akarta kezdeni veled? – kérdezte, mire elmeséltem neki az egész sztorit. Beszámoltam arról is, hogy mennyire semleges volt számomra az a csókcsata, amit Pete-tel rendeztünk előző este. – Az egész olyan nyilvánvaló – mondta aztán a beszámolóm végén, olyan mindentudó hangsúllyal –, egymásba vagytok habarodva, csak túl makacsok vagytok ahhoz, hogy ezt bevalljátok.

– Tévedsz, de most nem is ez a fontos – vigyorogtam rá. – Most te vagy terítéken. Azóta még nem volt alkalmunk beszélni, de most kénytelen leszel elmondani, hogy milyen volt a nászéjszaka Michaellel.

Ana elpirult, de aztán széles mosolyt villantott rám.

– Eszméletlen jó – vázolta túlságosan tömören. Persze nem voltam kíváncsi a „mocskos” részletekre, de egy valamivel bővebb előadásnak örültem volna. A fancsali képem láttán Ana felkuncogott, majd megadóan sóhajtott. – A pocakom gátolt minket abban, hogy... – hallgatott el hirtelen, de néhány másodperc után folytatta – szóval kicsit óvatosabbnak kellett lennünk, meg az akrobatáról is lemondtunk, de ennek ellenére csodás volt. Ráadásul Michael bejelentette, hogy egy egész focicsapatot akar.

– Ki akar focicsapatot? – csendült fel egy mély hang mögöttem, mire az addig a kezemben tartott kávéskanál – amivel az imént a koffeinbombámat kavartam – csörömpölve hullott az üvegasztalra. – Ó, Julie... helló.

– F... Francois! – üdvözöltem akadozva.

– Remélem, nem zavarok, csak nyitva volt az ajtó – magyarázkodott.

Ana tekintete köztem, és a valahol még mögöttem lévő Francois között járt, és biztos vagyok benne, hogy nem kerülte el barátnőm figyelmét, hogy mennyire feszült lettem attól, hogy a volt férje felbukkant.

– Nem zavarsz – rázta a fejét Ana, és az egyik szék felé intett. Hála az égnek a maga mellett lévőre mutatott, de jobban belegondolva sokkal rosszabbul jártam, mert így Francois majdnem szemben fog velem ülni, és a legkevésbé ahhoz volt kedvem, hogy lássam őt. A találkozásokat a lehető legkevesebb alkalmakra kell korlátozni, különben... különben nem leszek képes arra, hogy teljesen kiverjem őt a fejemből és boldog legyek Pete mellett. – Amúgy Michael akar saját focicsapatot – szólt aztán Ana, mikor Francois leült mellé.

– Hm... – hümmögött hosszan Francois és egy pillanatra rám nézett. – Végül is úgy könnyű, ha a terhesség nagy részében nincs melletted. Valóban lehet vállalni focicsapatot, ha csak az utolsó egy-két hónapban van veled, és nem neki kellett hátra fogni a hajad, mikor az első időkben reggelente hánytál – magyarázta gúnyosan.

Ana arcáról lefagyott a mosoly és döbbenten bámult Francois-ra. Az alsó ajka remegni kezdett, és ebből már rögtön tudtam, hogy mindjárt sírni kezd. Felpattantam az asztaltól és odasietve Anához felsegítettem őt a székről, majd gyengéden, mégis határozottan tolni kezdtem a hálószobájuk felé. Mielőtt eltűntünk volna az étkezőből még egy ronda pillantást vetettem Francois-ra és mérgesen szóltam neki oda:

– Maradj ott, mindjárt jövök!

Bekísértem Anát a hálójukba, és megsimogattam az arcát, amin a könnycseppek egymás után gördültek le.

– Ne is figyelj rá! – próbáltam vigasztalni őt. – Szerintem bal lábbal kelt fel, azért ilyen idióta.

– Egy kicsit igaza volt abban, amit mondott.

– Nem, nem volt igaza – ellenkeztem és az ágyhoz tereltem őt. – Pihenj le egy kicsit, addig beszélek vele.

– Kérlek ne, nem akarom, hogy miattam veszekedj vele! – kapott a kezem után Ana és kérlelően nézett rám.

– Nem fogok veszekedni vele – hazudtam, hogy megnyugtassam őt.

Kissé megszorítottam a kezét, majd halványan rámosolyogtam. Mikor kijöttem a szobából, becsuktam magam után az ajtót, és dühösen indultam meg az étkező felé.

Francois a korábbi helyén ült, és ujjaival az asztalon dobolt.

– Egy nagy bunkó vagy! – dörrentem rá mérgesen, és nagy léptekkel közeledtem felé.

– Sajnálom, csak... – hallgatott el hirtelen, és rám pillantott. – Nincs jó napom.

– Ez nem mentség arra, amit mondtál neki. Az isten szerelmére a barátja vagy, tudod jól, hogy nincs arra szüksége, hogy ilyen dolgokat felhozz neki. Ha Michael megtudja, beveri a képed – tájékoztattam őt, csak hogy felkészülhessen és hívhassa a méregdrága magánorvosát, meg egy jó plasztikai sebészt, aki majd helyrehozza az arcát, miután Michael alaposan kidekorálta. – És meg is fogod érdemelni, hogy behúzzon neked.

– Ezt Ana vagy saját magad miatt gondolod így? – vonta fel a szemöldökét, majd felpattant a székről.

Illő lett volna valamivel visszavágnom neki, de nem volt semmi sem a tarsolyomban. Megnémultam a döbbenettől, amit a szavai okoztak, egyszerűen képtelen voltam egyetlen hangot is kiadni. Csak bámultam rá, és végigkövettem a tekintetemmel, ahogyan lassan és megfontoltan odasétált hozzám, és közben az arcán az a gúnyos, ám de győzedelmes mosoly ült. Tudta, hogy megfogott azzal, amit kérdezett, tisztában volt vele, hogy ebből nem tudom kivágni magam. Ó, de még mennyire, hogy tudta, hogy nem csak azért vagyok dühös, amiért úgy beszélt Anának a gyerek témáról, ahogyan, de azért is, mert burkoltan bár, ám mégiscsak megkért, hogy legyek az ágyasa. Egy utolsó ribanc, aki naphosszat a telefon fél méteres körzetében tartózkodik, és arra vár, hogy őnagysága csettintsen egyet. Ami azzal járna, hogy bármit csinálnék, és bárkivel is lennék bárhol, ott kellene hagynom csapot-papot, hogy rohanjak az ágyába, és széttegyem a lábaimat.

– Nagyon hallgatag vagy – jegyezte meg pimasz mosoly kíséretében és hüvelykujja hegyével gyengéden végigsimított az államon. – Pedig máskor olyan kis cserfes vagy. Be nem áll a szád.

– Én nem vagyok cserfes! – találtam meg végre a hangomat. – És mi az, hogy be nem áll a szám? – förmedtem rá. – Ne tereld el a témát, most nem rólam van szó, hanem arról, hogy mekkora bunkó vagy!

– Igazán kitalálhatnál valami más jelzőt is, a bunkó már kezd lejárt lemez lenni.

Hihetetlen, hogy mekkora bunkó. És hihetetlen hogy mennyire igaza van, hogy valami újat kellene kitalálnom. De hogy, amikor ott áll tőlem alig néhány centire, a mellkasa szinte hozzáér az enyémhez, és ajkaimon érzem mentolos leheletét? Olyan pokolian jóképű és sármos, hogy legszívesebben a nyakkendőjénél fogva rántanám közelebb magamhoz és tapadnék az ajkaira, hogy az életet is kicsókoljam belőle.

– Nekem ne mond meg, hogy mikor mit találjak ki! – Igyekeztem a lehető legtöbb dühöt vinni a szavaimba, de felsültem a dologgal. A hangom alig volt több mint szimpla suttogás.

– Elég furcsa, hogy barátod van, de a térdeid remegnek a közelemben – jegyezte meg halkan.

– A dühtől remegnek, ne képzelj olyat a dologba, ami nincs úgy. – Pedig valóban a közelségétől remegtek. – Csak dühös vagyok, amiért ekkora tuskóként viselkedtél Anával. Így beszélsz vele, holott annak idején te mondtad el Michaelnek, hogy melyik nap hol találja meg, ha Párizsba megy utána. Most miért mosolyogsz? – förmedtem rá, amikor észrevettem, hogy pimaszul vigyorog. Ha rajtam nevetett, behúzok neki, az biztos.

– Dühösen még szexibb vagy – vonta meg a vállát, aztán egyszerűen a tarkómnál a hajamba fűzte az ujjait, és így húzott a lehető legközelebb magához. – De ezt biztos mondta már neked Pete is.

– Nem – nyökögtem ki az igazságot, amit magam se tudom, miért mondtam el neki. Semmi köze ahhoz, hogy miket mond nekem Pete. – Nem mondta még. Ő nem szokott felidegesíteni, mint te, szóval ilyet meg sem tudott még állapítani.

– Akkor igazán unalmas lehet a dolog köztetek. Szerintem az a jó, ha van egy kis változatosság a kapcsolatban, néha-néha ajtócsapkodás...

– Veled változatos egy kapcsolat? – kotyogtam közbe, és hevesen dobogó szívvel vártam a válaszát. Míg elmosolyodott és hajlandó volt végre megszólalni, kétszer próbáltam eltávolodni tőle, de egyszer sem sikerült... bár, szerintem nem próbálkoztam eléggé.

– Kettőnk között változatos lenne. Hol nagyon jól meglennénk, hol összevesznénk valami apróságon, amiből akkora feneket kerítenénk, hogy egy-két tányért összetörnénk, és ajtókat csapkodnánk meg kígyót-békát kiabálnánk egymásra, aztán... – hallgatott el hirtelen, míg másik kezével végigsimított az oldalamon. – ...aztán dühünkben a másiknak rontanánk, és a miután letéptük egymásról a ruhát, vadul és szenvedélyesen szexelnénk ott, ahol éppen vagyunk. Utána az együttléttől pihegve csókolgatnánk egymást, és kérnénk bocsánatot, amiért egy kis semmiségből akkora problémát csináltunk. Aztán kezdődne minden elölről.

Soha semmiben nem voltam még olyan biztos, mint abban, hogy igazat mondott. Vele valóban ingadozóak lennének a dolgok, semmi biztonságérzet. Én viszont szeretem a biztonságot, amikor nem kell azért aggódnom, hogy egyik pillanatról a másikra állni kezd a bál, vagy hogy hirtelen vége lesz a kapcsolatnak. Én tényleg szeretem az ilyen kapcsolatokat, mert tudom, hogy mire számíthatok, de pokolian vonzott a Francois által felvetett dolog. Már abba beleborzongtam, ahogyan elképzeltem, miként tépnénk a másik ruháját, majd söpörné le Francois a terítékeket az asztalról, amelyre aztán felültetne, és valóban vadul és szenvedélyesen szorítanánk a másik testét, mindezt azért, mert kissé „eldurvultak” a dolgok azon, hogy makaróni vagy spagetti legyen a vacsora.

Nagyot nyeltem, és abban reménykedtem, hogy nem tűnik fel neki, hogy kissé elkalandoztam. Feleslegesen reménykedtem.

– Úgy tűnik, nem csak én fantáziálok ilyenekről – jegyezte meg, és még közelebb rántott magához.

– Én nem fantáziálgatok kettőnkről – füllentettem, de sajnos mindketten tudtuk, hogy nem mondtam igazat. – Barátom van, emlékszel? Ha fantáziálok, akkor az róla és rólam szól. – Úgy tűnt, hogy kezdett elbizonytalanodni, és kétségbe vonta, hogy valóban róla ábrándoznék, így rendületlenül folytattam. – De hogy is ne tudnád, hogy barátom van. A te jó tanácsodnak hála vagyok újra Pete-tel, és azt hiszem, hogy ezt még nem köszöntem meg kellőképpen neked. Szóval köszönöm, hogy...

Francois a számra csúsztatta azt a kezét, mely korábban az oldalamat simogatta, és a tenyerét az ajkaimhoz szorította, hogy hallgatásra bírjon.

– Ne merészeld megköszönni azt, hogy egy másik férfi karjaiba taszítottalak! Óriási hibát követtem el...

Minden erőmet belevetve feszegettem le a számról a kezét, és hála az égnek nem akadt fenn egyetlen hajtincsem sem az ujjaiban, mikor ellöktem magamtól.

– Önző bunkó – förmedtem rá ismét a lejárt lemez jelzőt „vágva” hozzá. – Most már hibának tartod? Hogy lehetsz ekkora...

– Hibának tartom, mindig is hibának tartottam, azóta átkozom magam, amióta azt mondtam neked, hogy kezd vele újra. De nem tudtam és még most sem tudok túllendülni azon, hogy vele voltál. Legszívesebben törnék-zúznék, hátha elmúlna a haragom. Elmondhatatlanul kívánlak, de nem tudom elfelejteni, hogy annak ellenére, hogy vonzódtunk egymáshoz, lefeküdtél vele.

– Menj a pokolba! – sziszegtem és még nagyobbat taszítottam rajta. – Játszadozz valaki mással, és ne velem!

– Azt hiszed, hogy játszom? – kiabált rám, és odalépett hozzám, majd dühösen megragadta a karomat.

– Nem hiszem, hanem tudom. De én nem vagyok a játékszered, sem pedig ribanc. Ez a dolog közöttünk nem működött volna akkor sem, ha nem fekszem le Pete-tel, ebből az egészből semmi sem lett volna, mert én nem leszek valakinek pusztán az ágyasa.

– Nem tudsz te semmit. Fogalmad sincs arról, hogy mennyire... – kiabált, de aztán a torkára forrt a szó, mikor megszólalt a telefonja a zsebében. Elengedte a karomat, majd kirángatta a mobilját, és dühösen szólt bele.

Alig telt el egy-két másodperc, és Francois arca egyik pillanatról a másikra lett falfehér. Meg akartam kérdezni, hogy jól van-e, de nem szerettem volna közbekotyogni a telefonhívásába. Türelmesen vártam, hogy végre valami szín kerüljön az arcára, de továbbra is sápadtan és némán állt velem szemben. Egyre jobban kezdtem megrémülni, és már ott tartottam, hogy mégis rákérdezek, minden rendben van-e, mikor a sokkból magához tért, és rákiáltott a vonal túloldalán lévő személyre.

– Ne mozdulj onnan, azonnal indulok! – Majd kinyomta a készüléket és a zsebébe csúsztatta, miközben az ajtó felé viharzott.

Utána iramodtam, és mielőtt kilépett volna a lakásból elkaptam a karját. Dühösen fordult felém, és azzal a lendülettel rántotta ki magát ujjaim fogságából.

– Hová mész? – kérdeztem aggódva. Nem akartam, hogy ilyen állapotban vezessen. A vitánk ellenére is nagyon féltettem őt, belepusztultam volna, ha valami baja esik.

– A pokolba, ahová kívántál, találkozóm van az ördöggel – vágta rá, aztán le is lécelt.