Az oldalon saját szereplős történetek, Twilight fanfictionök és novellák találhatók.
Ha tetszik valamelyik történetem, ajánld másoknak, hogy ők is megismerhessék!
4. fejezet
(Bella szemszöge)
Végül nem követtem el azt az orbitális butaságot, hogy Edward nyakába ugorjak, bármennyire is szerettem volna megtenni. Hiszen az egy dolog, hogy még mindig tiszta szívemből szeretem őt, és az pedig egy másik dolog, hogy ő bizonyára nem így érez irántam. Hiszen megmondta, hogy nem vagyok jó neki. Reménykedem, hogy egy közös óránk sem lesz, mert ellenkező esetben nem bírnám ki ép ésszel, és tényleg agyturkászhoz kellene fordulnom. Még a szemem sarkából sem mertem a folyosóra pillantani, nehogy meglássam őket. Szerencsére egyikőjük sem jött be a terembe, és ettől egészen megnyugodtam, azt hiszem. Mindig azt gondoltam, hogy ha visszajönnek minden egy csapásra szép és jó lesz, vagyis erről álmodoztam. Eljátszottam a gondolattal, hogy kiderül, hogy az egész csak egy rossz álom, vagy egy kegyetlen tréfa, és igazából Edward szeret engem, és elég jó vagyok neki, de aztán emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy az álltatás nem segít, sőt, csak még rosszabb lesz számomra. Azt ígérte, hogy olyan lesz, mintha nem is létezne, de akkor mi az az óriási űr bennem? Miért érzem magam ilyen pocsékul annak ellenére, hogy a legnagyobb álmom vált valóra a visszatérésükkel? A válasz roppant egyszerű: attól, mert itt vannak ismét, még nem leszek sem Edward sem a többi Cullen számára elég jó. Biztos vagyok benne, hogy nem miattam jöttek vissza, nekem semmi közöm sincs ahhoz, hogy úgy döntöttek, visszaköltöznek Forksba.
De vajon miért vannak itt megint? – mélyedtem a gondolataimba a kérdésem kapcsán. Töprengeni a lehetséges alternatívákon azonban már nem volt időm, mert meghallottam, ahogyan valaki a nevemet mondogatja.
– Bella? – szólongatott Jessica.
– Ne haragudj, nem figyeltem. Mit is mondtál?
– Csak kíváncsi voltam, hogy mi van veled meg Edward Cullennel, most, hogy visszaköltöztek – nézett rám kíváncsian, szaftos információk reményében.
– Nem akarok erről beszélni – vetettem neki oda kicsit sem kedvesen, amitől először hátrahőkölt, aztán pedig dühösen és fújtatva eltrappolt a saját helye felé. Nagyot sóhajtottam, és megfogadtam, hogy később bocsánatot kérek tőle. Korai volt megnyugodnom, hogy egyikőjük sem bukkan majd fel spanyol órán, ugyanis becsengetés után, mikor belépett a terembe a tanárnő, Edward jött mögötte, és amíg a Mrs. Goff köszöntötte őt az osztály előtt, folyamatosan engem bámult – amit onnan tudok, hogy nem bírtam megállni, és őt pásztáztam. Végigfuttattam szemeimet sápadt, fehér vonásain, lágy hullámot formázó telt ajkain, orra egyenes vonalán, sima, márványos homloka ívén, tág, meleg, olvadt aranyszínű szemein melyet vastag fekete szempillák kereszteztek. A tanárnő a mögöttem lévő padba ültette, aminél csak az lett volna rosszabb, ha mellettem kellene helyet foglalnia. Hálát adtam az égnek, hogy Angela a spanyol órai padtársam.
Egész órán a gondolataimba voltam merülve, és a külvilág megszűnt létezni számomra. Nevetségesen éreztem magam a viselkedésem miatt, de még nem álltam kész, hogy az arcomba vágják, továbbra sem vagyok jó nekik. Amint meghallottam a csengő hangját azonnal felkaptam a cuccaimat, majd kirontottam a folyosóra. Amennyire kétballábasságom engedte, siettem a következő órámra, és a sietség miatt pihegve ültem le a helyemre. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor sem Edwardot sem Alice-t nem láttam belépni a terembe a szünet folyamán, és becsengetés után sem tűnt fel egyikőjük sem a tanár mögött. Az órán zajlottakból ismételten nem fogtam fel semmit sem. Monoton módon telt el a délelőtt: sietve lépdeltem a következő órára, megkönnyebbültem mikor egyikőjükkel sem futottam össze, és ez így ment egészen ebédidőig. Tudtam, hogy nem menekülhetek örökké előlük itt az iskolában, így nagyokat lélegezve mentem a menza felé. Biztos voltam benne, hogy ott lesznek, és nem tévedtem. A régi helyükön – helyünkön – ültek, és láttam amint engem fürkésznek, éppen amikor rájuk pillantottam. Az izgatottsággal vegyült feszültségtől hogy visszatértek, tudtam, egy falat kaját sem tudok majd letuszkolni a torkomon, így csak egy üveg vizet vettem, és elindultam Jessicáék felé.
– Sajnálom, hogy olyan goromba voltam veled ma reggel – mondtam Jessicának, aki először szúrósan méregetett, de aztán megenyhült az arckifejezése.
– Nincs semmi baj – mosolygott rám, de valamiért az volt az érzésem, hogy az a mosoly nem teljesen őszinte reakció tőle.
– Nem ülsz le? – nézett rám Angela, majd a többiek is rám kapták a tekintetüket.
– Talán majd legközelebb – feleltem, és elindultam egy üres asztal felé, hogy minél távolabb legyek Edwardtól és Alice-től.
Néhány pillanattal később láttam, amint Angela feláll az asztaluktól, és a cuccaival meg az ebédjével együtt felém veszi az irányt. Finoman elmosolyodott mikor odaért, majd leült a velem szemben lévő székre.
– Nem fogok kíváncsiskodni – szögezte le, mire akaratlanul is, de elmosolyodtam.
– Köszönöm – néztem rá hálásan, majd belekortyoltam az ásványvizembe.
– De szeretném, ha tudnád, hogyha beszélni akarsz valakivel, akkor itt vagyok, legyen szó bármiről – szólt apró mosollyal az ajkain, majd nekilátott az ebédjének.
Becsengetés előtt néhány perccel értem a biológia teremhez, ahol az ajtóban majdnem gutaütést kaptam, mert megláttam Edwardot a mellettem lévő helyen ülni. Megfordultam, és a lánymosdóba siettem. Bent megmostam az arcom, hátha attól egy kicsit megnyugszom, és örömmel konstatáltam, hogy a reggeli sírásom nyomai eltűntek a szemeimről, de aztán kissé csalódottá váltam, mivel az alvatlanságomé viszont nem. Karikásak voltak a szemeim, és sikeresen megállapítottam, hogy borzalmasan festek. A csengő megszólalt, én meg visszasiettem a terembe, de még csak a szemem sarkából sem néztem Edwardra. Nehezen ugyan, de megálltam, hogy ne pillantsak rá, még csak lopva sem. Hallottam, ahogyan felsóhajt, de további megfigyelésre már nem futotta, mert Mr. Banner belépett a terembe. Kiosztotta a múlt héten írt dolgozatokat, amivel elment az egész óra a legnagyobb szerencsémre, így legalább nem maradtam le semmi lényegesről, amiért, mint ma állandóan, biológián is a gondolataimba voltam merülve.
Egyszer Edward padon lévő keze megindult az én kezem felé, de elhúztam a sajátomat, mire ő egy nagy sóhajtás után gyorsan visszarántotta az övét. Kicsengetés után ismét szerettem volna minél hamarabb távozni a teremből, de a szerencse – mint az esetek nagy részében – most is elhagyott. A biológia könyv kiesett a kezemből, és komolyan megfontoltam, hogy inkább hagyom a fenébe, és csak gyorsan elhúzok innen, de mire egyet pisloghattam volna, a könyv már Edward kezében volt, és éppen felém nyújtotta. Kihúztam az ujjai közül, és megfordulva az ajtó felé siettem.
Már csak mi ketten voltunk a teremben, ami miatt még inkább menekülni akartam, hiszen így senki sem zavarhatna meg minket, míg elmondja, hogy jobb lenne, ha nem mennék sem az ő, sem a családja közelébe. Továbbra sem álltam készen, arra a beszélgetésre, és ettől felvetődött bennem egy kérdés. Egyáltalán készen állok majd valaha is?
– Bella – szólalt meg Edward lágy és ellenállhatatlan hangján, mikor az ajtó felé haladtam.
A hangja még csodálatosabb volt, mint emlékeztem rá. Tudtam, hogy a szívem hevesebben kezdett verni, ami bizonyára az ő figyelmét sem kerülte el. Egy pillanatra megtorpantam, de aztán tovább indultam.
– Bella, kérlek…! – szólalt meg ismét, és nem tudtam eldönteni, hogy valóban kétségbeesett volt-e a hangja, vagy csak szerettem volna, hogy olyan legyen. Ismét megtorpantam, de végül erőt vettem magamon, majd kisiettem a teremből egyenesen az udvar felé.
Amikor visszapillantottam, láttam, hogy Edward és Alice nem sokkal mögöttem jönnek, így megszaporáztam a lépteimet. A kijáratig reménykedtem, hogy Charlie nem felejt el értem jönni, különben tényleg itt és most fogjuk lebonyolítani azt a beszélgetést, de aztán mázsás szikla esett le a szívemről megkönnyebbülésemben, amikor megláttam a rendőrautót, viszont apám arckifejezése, egyáltalán nem tetszett. A cirkáló oldalának volt dőlve, és mereven bámult valamit. Aztán észrevettem, hogy mit pásztáz annyira: az ezüst Volvót. Összeszűkült szemekkel és dühös arckifejezéssel vizslatta Edward autóját, még akkor is mikor odaértem mellé. Rám nézett egy pillanatra, majd elnézett a vállam felett. Arca eltorzult a méregtől, majd nagyokat lépve megindult Edward és Alice felé. Félúton elkaptam a karját, majd nagy nehezen sikerült rávennem, hogy ne akarjon nekimenni Edwardnak. Megfordult, és engem maga előtt tolva, elindult a cirkáló felé.
(Edward szemszöge)
Charlie gondolatai csak úgy üvöltöttek a fejemben, ahogyan mindenféle szidalmakkal illetett engem, miközben az autója oldalának dőlve, mereven előre bámult. A gondolatain keresztül láttam, amint megvetően figyeli a Volvómat, és közben az jár a fejében, hogy átkozza a napot, amikor találkoztam Bellával. Borzasztóan örült neki, hogy annak idején hozzá költözött, de inkább lemondott volna erről, csak hogy eltörölhesse az elmúlt hónapokat. Bella egy pillanatra hátra nézett, de mikor meglátott minket előre fordult, és gyorsabban szedte lábait. Menekült előlem, előlünk!
Charlie egy pillanatra Bellára nézett, mikor szerelmem odaért mellé, de aztán meglátott engem. Gondolatban felidézte az elmúlt hónapokat, ami miatt megtorpantam. Ahogyan eszébe jutottak az éjszakák, mikor Bella sikításaira ébredt, és rohant kedvesem szobájába, hogy megnyugtassa őt, a lábaim földbe gyökereztek. Joggal hibáztathatott engem Bella beesett és még a szokásosnál is sápadtabb arcáért, feltűnő soványságáért, kedvtelenségéért és minden egyébért, ami abból fakadt, hogy elhagytam őt. Ahogyan visszaemlékezett utolsó Forksban töltött napomra, a szívem szakadt meg. Nem tudta, hogy hová tűnt Bella. Az ösvényen nem találta, ahol – a kiírt üzenet szerint – lennie kellett volna.
Majd órák múlva, napnyugta után, egy bronzbőrű férfi cipelte kedvesem testét ki az erdő sűrűjéből. Nem tudom, hogy ki lehetett az a férfi, de ismeretlenül is mérhetetlenül hálás voltam neki, amiért megtalálta szerelmemet. Charlie az emlékek hatására még mérgesebb lett, és dühösen megindult felém, azzal a határozott szándékkal, hogy beverjen nekem egy hatalmasat. Szíves örömest megengedtem volna neki azt a jobbhorgot, hisz megérdemlem, de tudtam, hogy azaz ütés nekem meg sem kottyanna, neki viszont annál inkább. Nem vettem volna a szívemre, ha Swan rendőrfőnök a következő hetekben begipszelt karral vigyázna a város biztonságára, és talán furcsállotta is volna, hogy nekem a hajam szála sem görbült a dologtól, neki viszont egy délutáni látogatást kell tennie a balesetin. Bella félúton elkapta a karját, majd halkan suttogott hozzá.
– Apu, ne csinálj botrányt. Gyere, menjünk haza – kezdte el húzni kedvesem az apját a cirkáló felé, aki nagy nehezen, de végül hagyta magát. Még egy dühös pillantást lövellt felém, aztán megfordult, majd Bellát maga előtt tolva, az autója felé vették az irányt. Beültek, majd a cirkáló hamarosan elhagyta az utcát, de még hallottam amint dühösen megszólalt.
(Bella szemszöge)
– Minek jöttek vissza? – sziszegte nem sokkal később Charlie az autóban, útban hazafelé.
– Halvány fogalmam sincs – rántottam meg a vállam. De engem is nagyon érdekel, hogy miért is vannak itt ismét. – Nem beszéltem még velük.
– Nem is fogsz! – förmedt rám.
– Apu, nyugodj meg! – szóltam rá. – Hamarosan beszélnem kell velük.
– Nem. Még csak a közelükbe sem mehetsz – szinte már kiabált.
– Apu! – szóltam erélyesen. – Egyszer beszélnem kell velük, és nehéz lenne távol tartani magam tőlük, mikor vele és Alice-szel járok egy iskolába – direkt nem mondtam ki Edward nevét, nehogy még dühösebb legyen, bár kétséges, hogy a vérnyomása ennél is feljebb mehet-e.
Charlie csak sóhajtott, majd megadóan elmormolt egy rendbent. Otthon semmi kedvem nem volt nekiállni a főzésnek, de mivel Charlie éhes volt – és, ha már kivette az ebédszünetét –, csináltam neki rántottát. Amint kész lett, felvonultam a szobámba, de nem tudtam nyugton maradni. Fel-alá járkáltam, és folyton kattogott az agyam, hogy mit csináljak.
Muszáj leszek beszélni velük, gyerünk, menni fog – kántáltam magamban.
Nem fogsz előttük összeroppanni, ki fogod bírni sírás nélkül, menni fog – biztattam magam.
A nem sokkal ezelőtti kérdésemre, hogy valaha készen állok-e majd arra a beszélgetésre, határozott válaszom volt: nem. Sosem fogok készen állni, de jelenleg nincs más választásom, túl kell esnem rajta, úgy kell tennem, mintha nem szakadna még több millió darabra, az amúgy is már összetört szívem.
– Bells, visszamegyek dolgozni, este jövök – hallottam meg Charlie hangját, mire kirontottam a szobámból, és lesiettem a földszintre.
– Apu, várj! – szóltam utána, mire visszafordult az ajtóból.
– Mi történt? – nézett rám összevont szemöldökkel.
– Szeretném, ha elvinnél Cullenékhez.
– Hogy mi? – emelte fel a hangját.
– Minden rendben lesz – hazudtam. – Csak vigyél el hozzájuk.
Remegő lábakkal szálltam be a kocsiba a telefonommal együtt, amit azért kellett hoznom, hogyha haza akarok menni, akkor felhívhassam Charlie-t, aki készséggel jön majd értem a Cullen házhoz, és fuvaroz haza.
– Biztos, hogy jó ötlet odamenned? – nézett rám bizonytalanul.
– Azt hiszem – feleltem tétován.
– Talán vissza kellene fordulnom – szólalt meg mielőtt a Cullen házhoz vezető földútra lehajtott volna.
– Hidd el, már késő visszafordulni – nevettem fel idegesen.
– Ha haza akarsz menni, hívj! – mondta Charlie, mikor megállt a ház előtt.
Bólintottam, majd kiszálltam, és elindultam az ajtó felé. Az utolsó lépcsőfokon léptem fel, mikor az ajtó kinyílt, és megpillantottam Carlisle-t velem szemben.
– Szia, Bella. Már vártunk rád, Alice látta, hogy eljössz. Gyere be – invitált be a házban, ahol a nappaliban mindenki ott volt, és egyenesen engem bámultak. Erőt vettem magamon, és beszédre nyitottam a számat...
Címkék: Before sunrise
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Sziiiiiiia!!
Imádom ezt a törit :DDDD Végre te megirod ugy hogy mi lett volna ha Bella nem ugrik a nyakukba rögtön hogy visszatértek..:))) nekem ez nagyon bejön ilyet már régota akartam olvasni:$ és ez a rész is nagyon jo lett:DD a vége...ajjjj:DDD gyorsan kövit:$$$
pusz
Dorszíí
Névtelen írta...
2011. május 22. 11:08
Neee mááááááááá itt abbahagyod?????? ejjjjjjjjjj
szuper a töri :D
imádom
Moncs írta...
2011. május 24. 10:32
szia szia szia!! :)
hidd el nagy rajongód vagyok..eddig még sajna nem írtam komit ez az első....
na szóval remélem tudod hogy mennyire vitathatatlanul jól írsz....
egyszerűen isteni a történeted...egyetértek az előttem szólóval.én is nagyon régóta várok már egy ilyen témájú törire....összefoglalva nagyon jól írsz és nagyon várom a következőt légyszi siess vele és az eternity új részével is ha lehetséges :):)
puszi: Mystic
ui:ja és mivel te vagy a példaképem ezért én is csináltam egy twilight fic-es blogot. ha gondolod benézhetsz és elmondhatod hogy tezsik -e vagy inkább hagyjm abba :) de ha csak rá érsz, nem akarom az írástól meg mástól sem rabolni az időd =)
na puszi lé
Mystic írta...
2011. május 26. 22:23
*gyszi siess a kövivel
ja és itt a cím: http://barbusirasai.blogspot.com/
*itt folytttam mert egybe nem fért bele xD :) =D
Mystic írta...
2011. május 26. 22:26
Azt hittem Bella kicsit makacsabb lesz és látni sem akarja majd Cullenéket, erre meg egyenesen odaszalad a karjaikba (oké, ez nem teljesen igaz, mert csak beszélgetni megy, de akkor is!) Remélem kibalhézza magát és jól kiosztja őket... Esme tuti, örülni fog, h Bella meggondolta magát, de - lehet h gonosz vagyok - remélem csalódnia kell és Bella mégsem fog megbékélni velük ilyen egyszerűen. Ha mégis, akkor tuti tervezel valamit a háttérben :/
Nagyon tetszett és kíváncsian várom a következőt :D
Lina írta...
2011. május 27. 16:15