Az oldalon saját szereplős történetek, Twilight fanfictionök és novellák találhatók.
Ha tetszik valamelyik történetem, ajánld másoknak, hogy ők is megismerhessék!
46. fejezet
Az új ügyvéd
Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy gyereket várok Michaeltől, pedig két pozitív terhességi teszt is megerősítette Francois felvetését. Órákkal ezelőtt láttam meg mindkettő gyorsteszten az eredményeket, de azóta sem tértem magamhoz rendesen. A vacsorát a Francois által választott étteremben lefújtuk, és inkább otthon maradtunk. Alaposan átbeszéltük a dolgokat, és megegyeztünk valamiben, amire hamarosan sort kell kerítenem.
Éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam, helyette a hátamon fekve a plafont bámultam, miközben tenyereimet a hasamra helyeztem. Reggel iszonyatosan fáradt voltam, de csak kikászálódtam az ágyból, majd a fürdőbe csoszogtam és vettem egy forró zuhanyt. Miután rendbe szedtem magam és felöltöztem, lebattyogtam az étkezőbe és megettem egy pirítóst lekvárral, valamint megittam egy pohár teát. Senkinek sem szóltam még a terhességemről, de nem is akartam egyelőre. Meg akartam tartani magamnak – vagy mivel Francois tud róla, így magunknak – a hírt, először én akartam teljesen felfogni a dolgot, csak aztán mondani el másnak vagy másoknak is.
Francois is hasonlóan fáradtan lépett be az étkezőbe és huppant le az egyik székre.
– Látom, te sem aludtál valami sokat – állapította meg, majd egy pirítóst csúsztatott a tányérjára.
– Hogy pontos legyek, egyetlen percet sem – javítottam ki, majd belekortyoltam a teámba. – Egész éjjel gondolkodtam. Ez az egész kész őrület.
– Azt hiszem, hogy igazad van. Kétszer fekszel le vele úgy, hogy nem védekeztek és mind a kétszer teherbe esel tőle. Ez aztán már nem semmi, tudhat valamit Michael! – eresztett meg egy halvány mosolyt, ami aztán átalakult egy hatalmas ásítássá. – Mikor indulsz? – kérdezte aztán.
– Amint Shantay megérkezett – feleltem.
A reggeli további része csendben telt, még Cyprien sem csacsogott, aki sajnálatos módon aludt. Pedig jó lett volna, ha valaki eltereli a figyelmemet a kétségeimről és a félelmeimről. Shantay nem egészen fél óra múlva toppant be a házba, majd miután arcon puszilta Francois-t, a karomnál fogva kezdett kifelé vonszolni a házból.
Az én kocsimmal indultunk a céghez, így annak az anyósülésére helyezkedett.
– Az egyetlen megoldás az, hogy elbocsátod – vázolta Shantay a helyzetet néhány perccel később, útban az aukciós ház felé.
– Azt fogják gondolni, hogy azért teszem, mert féltékeny vagyok rá, amiért viszonya van Michaellel – ellenkeztem.
– Ha az orruk alá tolod a költségvetést, hogy az a nő mennyi pénzébe kerül a vállalatnak, akkor nem fogják azt hinni. Találtam egy sokkal jobb ügyvédet a városban, aki szinte feleannyiért dolgozik.
– Ki az? Lehet, hogy ismerem – pillantottam rá futólag, majd újra az útra koncentráltam.
Shantay kissé elpirult – ahogyan a szemem sarkából észrevettem –, és kibámult az ablakon. Nem értettem a viselkedését, de mikor még percek múlva sem válaszolt, türelmetlenül megszólaltam.
– Gyerünk, bökd már ki, hogy ki az!
– Az az igazság, hogy már ismered, nem is kicsit – motyogta. – Először nem tudtam, hogy ki is ő valójában, de aztán…
– Shantay! – szóltam rá.
– Brian. Brian Jones.
– Shantay, mondd, kérlek, hogy nem a volt barátomról beszélsz! – emeltem fel a hangom.
– Sajnálom – szólt bűnbánóan. – Róla beszélek.
– Szó sem lehet arról, hogy felvegyük! – csaptam rá a kormányra.
– Ana, kérlek, tedd félre az ellenérzéseidet vele szemben és gondolj a cégre! – próbált meggyőzni. – Sokkal kevesebbért dolgozik, mint az a nő… hogy is hívják?
– Stacy Hudson – vetettem oda dühösen.
– Igen, ő. Ana, nem vagytok olyan helyzetben, hogy csak úgy szórjátok a pénzt. Ráadásul Brian statisztikái sokkal jobbak, mint azé a nőé.
– Akkor sem rúghatom ki Stacy-t. Különben sem tudnám, mert Michael nem hagyná.
– Az a nő feléli a vállalat pénzének egy részét. Abból a pénzből, amit megtakarítanátok Briannel, nyugodtan tudnátok új ügyfeleket szerezni – győzködött tovább Shantay.
A cégig hátralévő út nagy részében próbált rávenni arra, hogy vegyem fel Briant, és végül ő nyert. Megadtam magam és félretettem az utálatomat az exemmel szemben a cég érdekei miatt.
– Hívd fel, hogy egy óra múlva jöjjön be, és hogy fel van véve – sóhajtottam, majd kiszálltam a kocsiból.
– Ez remek – ujjongott Shantay, majd előkapta a telefonját a táskájából és lázasan tárcsázni kezdett.
– Fogadjunk, hogy lefeküdtél vele! – temettem az arcomat a kezeimbe.
– Mi? Dehogy! – vágta rá. – Erről szó sincs.
– Remélem is!
A megbeszélés kilenckor kezdődött, így az irodámba vonultam először, és a székemre lehuppanva kényelmesen hátradőltem. Már előre láttam a veszekedést, amely ki fog alakulni, ha megtudják, hogy búcsút kell intenünk Stacy-nek. Álszent lennék, ha nem vallanám be, hogy örülök, amiért eltávolíthatom azt a nőt Michael közeléből. Ugyancsak álszent lennék, ha tagadnám a tényt, hogy féltékeny vagyok, őrülten féltékeny, mely minden egyes nap csak jobban fokozódik.
Egyik kezemet a hasamra simítottam, és abban a pillanatban, amikor meghatódva gondoltam a bennem növekvő apróságra, megtaláltam a magyarázatot a hirtelen hangulat-ingadozásaimra. Végre volt ésszerű ok arra, hogy miért nevetek az egyik pillanatban, majd sírom el magam nem sokkal később. Felkeltem a székről és a mosdóba indultam, mert már megint ki kellett mennem. Képzeletben a fejemre csaptam, hogy egy újabb tünet nyert értelmet és közben megróttam magam, amiért eddig nem állt össze a kép. Hiszen annak idején is ez volt, mikor először terhes lettem Michaeltől, akkor is folyton a mellékhelyiségbe járkáltam és a többi tünet is stimmelt. A folyosó, két embert kivéve, teljesen kihalt volt, csak Michael és Stacy beszélgettek az egyik asztalnak dőlve. Szomorúan rángattam fel kicsit jobban a melleimre a ruhámat – magam sem tudom, hogy miért, hisz eddig az volt a szempont, hogy minél kevesebbet takaró ruhában szambázzak Michael előtt –, de dühösen szusszantottam, mikor az még többet mutatott a mozdulatnak hála a combjaimból.
– Hogy az a… – morogtam, és kicsit lentebb húztam a ruhát, de úgy meg a dekoltázsomat fedte fel eléggé az anyag.
A gerlepár rám kapta a tekintetét, és nem kerülte el a figyelmem, hogy Michael alaposan végigmért.
– Valami baj van, Ana? – érdeklődött Stacy kedvesen.
– Nem, csak azt hiszem, ma a lányom ruhájában jöttem el véletlenül a sajátom helyett – igyekeztem poénkodni, hogy leplezzem az újabb hangulatingadozásomat. Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen labilis vagyok.
– Összement a ruhád mosáskor?
– Nem. Bármilyen hihetetlen, de ez ilyen rövid volt akkor is, amikor megvettem.
– Hmm – hümmögött egy sort Stacy, majd Michaelre pillantott, akinek a tekintete éppen a combjaimon kalandozott.
Egy képzeletbeli pacsit adtam magamnak, amiért bár iszonyúan kényelmetlen ez a ruha, de legalább annyi előnye volt, hogy sikerült felkeltenem Michael érdeklődését.
– Most mennem kell – kaptam észbe, hogy hová is indultam tulajdonképpen. – A megbeszélésen majd találkozunk – lépkedtem gyorsan a mosdó felé.
Az elmúlt hónapok során most először sikerült felkeltenem Michael figyelmét, és nem tudtam, hogy mi ennek az oka. Természetesen örültem neki, és annak is, hogy majd’ felfalt a szemeivel, de muszáj volt tudnom, hogy miért pont most történt ez. Talán… csak azért bámult meg, mert meghíztam. Igen, határozottan felszedtem pár kilót a terhesség miatt. Ezért is ilyen pokolian kényelmetlen ez a ruha, alig kapok levegőt benne, lehajolni, leguggolni képtelenség benne, hacsak nem akarom, hogy teljes kilátás nyíljon alsóbb fertályaimra. Vajon Michael is észrevette, hogy nagyobbak lettek az amúgy sem kicsi melleim? Vagy csak végig a combjaimat bámulta? Esetleg nem is engem bámult, csak azt gondoltam?
– Elég! – kiáltottam fel és megráztam a fejem, hogy kiűzzem onnan a zavaró gondolatokat.
Megmostam a kezeim, majd végigpillantottam magamon. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kihúztam a hajgumit a hajamból, és a tincsek nagy részét előre kotortam a mellkasomhoz, hogy valamelyest eltakarják a dekoltázsomat.
Mikor visszasétáltam az irodámba, felhívtam az itteni nőgyógyászomat, és kértem egy időpontot, hogy kiderüljön, minden rendben van-e a babával.
Idegesen róttam a köröket az irodában, mert izgultam, mi lesz majd a megbeszélésen és azt követően. Megittam egy pohár vizet, majd miután Shantay beszólt az irodámba, hogy ideje átmenni a tárgyalóba, mindketten oda indultunk.
Már mindenki ott volt, mikor mi megérkeztünk, és mindannyian a szokásos helyükön ültek. Az asztal egyik oldalán foglaltak helyet azok az ügyvédek – hárman voltak –, akik valamelyik ügyvédi iroda alkalmazásában álltak, és csak azokban az esetekben vettek részt a megbeszéléseken, ha a vállalat felkérte őket. A másik oldalon ült Michael, Stacy, Nora, Susan, Daphne és Mr. Stone. Az asztal egyik végére ültem én – Michael másik oldalára lehuppant Shantay –, a másik végén pedig Ryan foglalt helyet.
– Ez csak egy ostoba kifogás! – ordította Stacy, amikor kijelentettem, hogy a mai az utolsó munkanapja a vállalatnál és azonnali hatállyal megszüntetem a foglalkoztatását. – Csak féltékeny vagy!
– Ez nem személyes okból történik, szóval szeretném, ha senki sem képzelne bele a dolgokba féltékenységet. Kizárólag a vállalat érdekeit nézem, és ezzel a döntéssel járunk a legjobban – magyaráztam.
– Egy pillanat! – emelte fel az ujját Daphne. – Miért lennél te – bökött rám – Stacy-re féltékeny?
– Azt hiszem, arra gondol, hogy azért, ami közte és Michael között van – feleltem, mire Daphne szemöldöke a homloka közepére csúszott. – A viszonyuk miatt – pontosítottam.
– Te meg miről beszélsz?
– Nem tudtál róla – állapítottam meg.
– Miről nem tudok? – nézett rám zavarodottan.
– Azt ne mondd, hogy nem vetted észre azt, hogy Michaelnek viszonya van vele? – nevettem fel hitetlenkedve. – Te aztán tényleg kiváló színésznő vagy.
– A férjemnek viszonya van? – sipította. – Vele? – bökött megvetően Stacy-re.
– Upsz! – kaptam a kezemet a szám elé. – Azt hiszem, hogy elárultam egy titkot, hoppá – vigyorogtam.
– Ana, minden oké? – kérdezte Shantay, bizonyára a furcsa viselkedésemre utalva.
– Hát persze, több mint oké. Neked is ilyen csodálatos érzés volt, mikor a képembe vágtad, hogy Michael a vőlegényed? – pillantottam Daphne-ra, és gonoszan felkacagtam.
Foghattam volna teljes mértékben a hormonokra ezt a fajta változást, ami egyik pillanatról a másikra beállt a hangulatomat illetően, de valójában tényleg mámorító érzés volt. Visszavághattam neki, megfizettettem vele azt, amit akkor nekem okozott. Az arckifejezése, és az egyre vörösödő feje volt az, ami még inkább kacagásra késztetett. Még engem is meglepett az, hogy mennyire gonoszul viselkedem, de aztán rájöttem, hogy megérdemli. Ő is ugyanolyan gonosz volt velem, az arcomba vágta, hogy az a férfi, akit az életemnél is jobban szeretek az övé. És most én adhatok neki valamennyit vissza. De nem teljesen, hiszen az lenne az igazi kegyelemdöfés, ha Michael az enyém lenne. Ez viszont nincs így. A vigyorom egyik pillanatról a másikra fagyott le az arcomról és a helyét egy szomorú tekintetet vette át, és a mély sajnálat. Mindennek ellenére sajnálni kezdtem Daphne-t.
– Elnézést, ez mégsem olyan jó érzés, mint gondoltam volna – csóváltam a fejem. – Nekem legalábbis nem okoz akkora örömet, mint amennyit neked annak idején okozhatott.
A megbeszélés egy része a továbbiakban azzal telt, hogy Daphne Michaellel, míg Stacy velem ordított. Az előbbi páros a viszony, míg mi a kirúgás miatt.
– Elég! – keltem ki magamból. – Mindenki fejezze be! – ordítottam teljes hangerővel.
Mindannyian rám kapták a tekintetüket.
– Itt én dirigálok, és jó lenne, ha ezt végre mindenki felfogná. Ne feledjétek, hogy egyetlen döntéssel mindannyian az utcára kerülhettek! Tehát, ha azt mondom, hogy te – böktem Stacy-re – ki vagy rúgva, akkor ki vagy rúgva. Világos? Nekem köszönhetitek, hogy még van hol laknotok, nekem köszönhetitek azt is, hogy Susan továbbra is kaphatja a kezeléseket, szóval ideje lenne, ha felfognátok, hogyha mondok valamit, az úgy lesz! – kiabáltam.
Mindannyian döbbenten bámultak rám, és láttam rajtuk, hogy csak arra várnak, mikor kattanok be annyira, hogy orvost kelljen hívni hozzám.
– Remek, most hogy ezt tisztáztuk, te összeszeded a cuccaidat – intéztem az utolsó szavakat Stacy-nek –, a többiek pedig betartják azokat a dolgokat, amik a papírokon vannak.
– Brian, most érkezett meg – suttogta a fülembe Shantay, majd kibökött az ajtón.
Az üvegen keresztül megláttam Briant, aki fel-alá járkált kint.
– Az új ügyvéd most érkezett meg, úgyhogy szeretném, ha üdvözölnétek – mosolyogtam rájuk, majd az ajtóhoz sétáltam, amit aztán kitártam. – Gyere be! – szóltam oda Briannek.
– Ez ugye csak egy vicc? – nevetett fel hitetlenkedve Michael.
– Nem, erről szó sincs – ráztam a fejem. – Bemutatom Brian Jonest, aki mától Stacy feladatait látja el – mutattam Brianre. – Brian ők pedig Shantay, Michael, Nora, Susan, Daphne, Mr. Stone, valamint Ryan.
– Michaelt és Shantay-t már ismerem – bólintott Brian.
– Az úr Ana volt barátja – fűzte hozzá gúnyosan Michael.
Igyekeztem úgy tenni, mintha meg sem hallottam volna Michael szavait, és inkább Brian felé fordultam. Alaposan szemügyre vettem és megállapítottam, hogy még mindig nagyon jól néz ki. A mosolya ugyanolyan lehengerlő volt, mint annak idején, mikor együtt voltunk, de jelen pillanatban már semmit sem váltott ki belőlem. Egyetlen gyengéd érzést sem.
– Hallom, férjhez mentél – mondta kedvesen és pillantása a kezemre, pontosabban az ujjamon lévő gyűrűre siklott.
– Igen, férjhez mentem – mosolyogtam rá. – Én meg azt hallottam, hogy szakítottál Katie-vel.
– Valóban – bólintott Brian. – Az az igazság, hogy még csak szóba sem szabadott volna állnom vele. Most minden másképp lenne, ha akkor… mindegy, ne beszéljünk a múltról – rázta meg a fejét.
– Támogatom az ötletet. Shantay majd megmutatja az irodádat és minden kérdésedre válaszol. Nekem most van egy kis dolgom – magyaráztam. – További szép napot mindenkinek.
Alig vártam, hogy bezárkózzak az irodámba, és lerogyhassak a székemre. Arcomat a kezeimbe temettem, és nagyot sóhajtottam.
A viselkedésem a megbeszélés alatt egyszerűen botrányos volt. Nem gondoltam volna, hogy így ki fogok majd kelni önmagamból és ilyen stílusban beszélek majd velük. Hatalmas meglepetés volt számomra is, hogy ez megtörtént. A hangnemért és a kegyetlen szavakért nem a hormonok voltak a hibások, hanem egyedül csak én. Az eltelt hetek alatt folyamatosan gyűltek bennem a dolgok, amelyek most érkeztek a tetőpontra. Betelt a pohár, amiért sokszor semmibe veszik az utasításaimat vagy kéréseimet, elegem lett abból, hogy Ryan és Daphne, ahol csak tudtak keresztbe tettek nekem. Egyszerűen kénytelen voltam másképp megértetni velük, hogy tartsák be azokat, amiket kérek tőlük. Láttam Michael arcán a megrökönyödést, hiszen még sosem viselkedtem ennyire ridegen és fagyosan velük, de így legalább ő is megérti, hogy az a szende Ana, akit régen ismert, abban a pillanatban meghalt, hogy Daphne belépett annak idején a lakása ajtaján. Most egy kemény és rideg Ana vagyok, akinek eszében sincs, hogy megalázkodjon valaki előtt vagy aki tűrné, hogy megalázzák.
Volt még okom, amiért szó szerint eldurrant az agyam. És ez az ok okozta azt is, hogy a következő két órában fel-alá járkáltam az irodámban és igyekeztem meggyőzni magam, hogy beváltsam az ígéretemet.
Rettegtem, ezt nem tagadhattam, és sehogy sem tudtam összegyűjteni annyi erőt, hogy átsétáljak a szomszédos irodába. Megittam egy csésze kamillateát, és elmajszoltam néhány aprósüteményt, és néhány percnyi ablakon való kibámulás után nagy levegőt vettem és útnak indultam.
A függönyt elhúztam, éppen csak annyira, hogy megnézzem, Michael az irodájában van-e, és mikor választ kaptam a kérdésemre, a függönyt elengedtem. Kopogás nélkül léptem be Michael irodájába.
Felkapta a fejét és értetlenül bámult rám.
– Beszélnünk kell – leheltem a szavakat és becsuktam magam után az ajtót.
– Mégis miről? – kérdezte fáradtan. – El sem hiszem, hogy mit tettél – csóválta a fejét.
– Miről beszélsz? – néztem rá értetlenül.
– Stacy-ről, természetesen. Ha féltékeny voltál azért, mert mi jóban voltunk, akkor csak oda kellett volna jönnöd hozzám, hogy nézd Michael, megöl a féltékenység, amiért van valakid, és én abban a pillanatban, Ana, esküszöm, hogy véget vetettem volna mindennek.
– Nem azért bocsátottam el, mert féltékeny voltam rá. Nem akartam őt elküldeni, de nem szórhatjuk a pénzt, Michael. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy méregdrága ügyvédet alkalmazzunk. Hidd el, ha nem Stacy-ről lett volna szó, akkor is lett volna elbocsátás. Ez nem rólatok szól, hanem rólunk, mindannyiunkról, akik itt dolgozunk. Az a feladatom, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy ne kerüljünk az utcára. A te mesterkedésednek köszönhetően ülök az elnöki székben, úgyhogy kérlek, ne vádaskodj! – magyaráztam el neki a helyzetet, de nem lehettem biztos benne, hogy el is hiszi azt, amit mondtam.
– Inkább hagyjuk a témát – legyintett –, és azt is, hogy sosem gondoltam volna, hogy ilyen könyörtelen tudsz lenni.
– Az egész a ti hibátok! – csattantam fel. – Az elmúlt hetekben levegőnek néztetek és ott tettetek keresztbe, ahol csak tudhatok. Mégis mit vártál, hogy életem végéig tűröm majd, hogy a feleséged folyamatosan megalázzon az apáddal együtt? El sem hiszem, hogy egyáltalán a szememre mered vetni azt, amit mondtam. Tudom, hogy gonoszság volt, amit mondtam, de reméltem, hogy te legalább megérted. Azt gondoltam, hogy te legalább megérted, hogy a hónapokon át tartó megaláztatásnak véget kellett vetnem – szóltam lemondóan.
– Tudom, hogy igazad van, csak minden rosszul alakul, Ana. Nem gondoltam volna, hogy a dolog Stacy-vel így végződik majd.
– Sajnálom – szóltam őszintén. – De nem változtatok a döntésemen.
– Legalább nem a kapcsolatunk miatt rúgtad ki, ez azért megnyugtató. Nem tudtam volna nyugodtan álomra hajtani a fejem, ha az ostobaságom miatt bocsátottad volna el.
– Miről beszélsz? – néztem rá összezavarodottan és közben az asztala előtt lévő két fotelhez sétáltam és leültem az egyikbe.
– Semmiről – vágta rá. – Hamarosan megtudod majd. De ha jól sejtem, akkor nem Stacy miatt jöttél, ugyanis meglepődtél, mikor szóba hoztam őt.
Bizonytalanul bólintottam és próbáltam összeszedni az időközben megcsappanó bátorságomat. Ó, te jó ég, mi vár még rám!
– Van… valami… pontosabban több dolog is, amit… el kell mondanom neked – kezdtem akadozva. – Szeretném, ha tudnád, hogy ez nem könnyű számomra. Nem tudom, hogyan mondjam el.
– Valami baj van? – ijedt meg rögtön Michael.
– Nem tudom, hogy az egyik számodra baj-e – ingattam a fejem és kezeimmel a ruhám alját kezdtem gyűrögetni.
– Ana, mondd el, mi történt! – kérte gyengéden Michael.
– Nem akartam visszajönni – kezdtem lassan és tovább gyűrögettem a ruhámat –, még csak a kontinensre sem akartam betenni a lábamat. Teljesen összetörtem, miután Daphne… felejteni akartam, elfelejteni mindent, téged, az emlékeinket… az összes dolgot, ami veled volt kapcsolatos. Aztán megismertem Francois-t és ő… Michael, meg kell ígérned, hogy senkinek sem mondod el!
– Megígérni, mégis mit? – kérdezte kíváncsian.
– Csak ígérd meg, kérlek! – erősködtem tovább és felkeltem a székről.
– Megígérem – bólintott.
– Tehát, nem sokkal azelőtt, hogy vissza kellett volna utaznom az országba, Francois javasolt valamit, én pedig belementem. Neki szüksége volt valakire, aki úgy szereti a lányát, mintha a sajátja lenne, én meg maradni akartam Franciaországban – magyaráztam neki, de néha-néha megtorpantam, hogy legyen ideje megemészteni az információkat. – Felajánlotta, hogy feleségül vesz, így… lenne tartózkodási engedélyem az országban maradáshoz.
Néhány másodpercig vagy percig – elvesztettem az időérzékemet – hallgattam, és vártam, hogy Michael teljesen megértse, azt, amit elmondtam neki. Fordított helyzetben nekem is szükségem lenne egy kis időre, hogy értelmet nyerjenek a dolgok.
– Mi sosem voltunk igazi házasok – folytattam a mondanivalómat. – Mi nem… sosem voltunk együtt… sosem feküdtem le vele, még a nászéjszakán sem. Egyetlen alkalommal sem, és még csak egy szobában sem aludtunk. Néha meg kellett csókolnunk egymást, hogy mindenki elhiggye, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, és mióta visszajöttem is párszor megpuszilt, hogy ti se jöjjetek rá az igazságra.
– Végig hazudtál – suttogta Michael elhűlve.
– Sajnálom – motyogtam halkan. – De nem tehettem mást. Minden egyes pillanatban, amikor a közelemben voltál, újra annak a lánynak éreztem magam, aki mindennél jobban szeretett téged. Azon voltál, hogy levegyél a lábamról, és muszáj voltam védekezni ellened, mert nem lehetett köztünk semmi sem. Mi lett volna akkor, ha tudod, csak a te házasságod áll kettőnk közé? Ugyanakkor azt akartam, hogy lásd, nem haltam bele abba, amit te tettél velem, és képes voltam arra, hogy túl legyek rajtad.
– A nagy semmiért szenvedtem minden egyes pillanatban! Teljesen felesleges volt álmatlanul forgolódnom éjjelente, és majd’ beleőrülni abba, hogy máshoz tartozol és nem én vagyok az, aki úgy alszik el melletted éjszakánként, hogy téged ölel! – emelte fel a hangját.
– Megérdemlem, hogy kiabálj velem és azt is, hogy gyűlölj! – szipogtam. – Az elmúlt három hónapban azt érezted, amit én két éve.
– Egyenlíteni akartál?
– Nem, dehogy – vágtam rá.
– Miért mondod el ezt az egészet, és miért pont most?
– Történt valami, és ez az oka annak, hogy őszintének kell lennem veled – szóltam rejtélyesen és lassan sétálni kezdtem fel-alá az irodában. – Francois-val úgy döntöttünk, hogy hamarosan beadjuk a válókeresetet.
– Ezért kellett elmondanod az igazat? – kérdezte mérgesen.
– Nem, ez az ok velejárója is – ráztam a fejem.
– Ana, nem vagyok jó hangulatban, úgyhogy, kérlek, bökd ki, mielőtt elveszíteném a türelmemet – kért összeszorított fogakkal Michael.
– Mivel nem volt igazi a házasságom Francois-val, úgy értem, hogy nem éltünk házaséletet, így… – kezdtem, de aztán megtorpantam.
Magam sem tudom, hogy miért, de nem volt bátorságom ahhoz, hogy egyszerűen kibökjem, hogy gyereket várok.
– Nem szedtem fogamzásgátlót, mert amióta szakítottunk, nem volt senkim sem – sóhajtottam. – Mikor néhány hete együtt voltunk, te nem használtál…
– Ana, mire akarsz kilyukadni? – kérdezte Michael, mikor percek óta csendben róttam a köröket.
– Rakd össze a két dolgot, azzal hogy reggelente rosszul vagyok! – Mikor néhány másodperccel később is értetlenül bámult rám, nagy levegőt vettem és kiböktem. – Terhes vagyok.
Michael szemei kitágultak és a tekintete az arcom és a hasam – legalábbis azt hiszem, hogy a hasam – között cikázott.
– Nem akarsz mondani valamit? – kérdeztem reménykedve.
– Ez csak egy vicc? Most csak szórakozol velem? – kérdezett vissza és beletúrt a hajába.
– Nem. Be kell vallanom, reménykedtem benne, hogy örülni fogsz – rántottam meg a vállam és igyekeztem leplezni a szomorúságomat, valamint nem elsírni magam. – De látom, hogy nem örülsz annak, hogy gyereket várok tőled – motyogtam és mielőtt bármit szólhatott volna, kirohantam az irodájából.
Én idióta, reméltem, hogy örülni fog, hiszen hónapokkal ezelőtt, mikor megtudta, hogy elvesztettem az első babánkat, annyira elérzékenyült. Siratta a kicsit, és most… talán nem tőlem, hanem Stacy-től akar gyereket – morfondíroztam, miközben becsaptam magam mögött az irodám ajtaját és a kulcsot elfordítottam a zárban.
Annyira ostoba vagyok, amiért azt gondoltam, hogy akarja a babánkat.
Címkék: Kárhozat és remény
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése