Az oldalon saját szereplős történetek, Twilight fanfictionök és novellák találhatók.
Ha tetszik valamelyik történetem, ajánld másoknak, hogy ők is megismerhessék!
9. fejezet
Brian
Lassan fordultam meg, hogy legyen időm egy halvány mosolyt varázsolni az arcomra.
– Szia… Brian – köszöntem én is megjátszott kedvességgel.
– Rég találkoztunk – próbált meg beszélgetést kezdeményezni. Viszont erre mit mondhatnék neki? Például, hogy igen, régóta, pontosan tizenöt hónapja – bármennyire is hihetetlen számomra, de azóta nem futottunk össze egyszer sem –, mikor benyögted, hogy véget akarsz vetni a kapcsolatunknak? Ezt mégsem mondhatom neki. Ezért inkább igyekeztem nagyobb mosolyt kanyarítani az arcomra, hogy egy kis időt nyerjek. Nem volt alkalmam felkészülni egy találkozóra vele, mert fogalmam sem volt, hogy ő is itt lesz. Anya – nyögtem fel gondolatban. Csak ő hívhatta meg. Ezt nem hiszem el. Legszívesebben toporzékoltam volna, mint egy kislány.
– Igen, régen – hagytam rá. – Ne haragudj, de még rengeteg dolgom van – tértem ki előle, de elkapta a karomat.
– Biztos? Vagy csak le akarsz rázni? – nézett rám áthatóan.
– Biztos – téptem ki a karomat a vasmarkából, majd fújtatva indultam anya keresésére. Szerencsére nem kellett felkutatnom az egész házat, mert a bejáratnál állt apával együtt. – Mit keres itt Brian? – szóltam egy kicsit hangosabban a kelleténél.
– Pszt – intett anya halkabb hangnemre.
– Mit keres itt? – szűrtem a fogaim között.
– Múlt héten találkoztam az anyjával, és a partikról kérdezett. Mégis mit mondhattam volna? Muszáj voltam meghívni őket.
– Ez kurva jó – dühöngtem.
– Ana, vigyázz a szádra – szólt rám apa, mire csak megforgattam a szemeimet.
– De hát már túl vagy rajta, akkor mi a gond? – értetlenkedett anya. – Ó… – temette a kezeibe az arcát. – Amikor a nagyiék itt voltak karácsonykor, amint szóba került Brian, te leléptél.
– Már nem vagyok szerelmes Brianbe – tájékoztattam őket. – De ez nem jelenti azt, hogy túltettem magam a dolgokon. Most egész este menekülhetek előle – nyögtem fel.
– Bocsáss meg… ha… ha tudtam volna, akkor kitalálok valamit, hogy… – dadogta.
– Nem a te hibád – hadartam. – Most mi a fenét csináljak? – néztem rájuk valami tanács reményében. Ebben a pillanatban a haragomat apa iránt is félretettem, csak hogy valami megoldást találjunk erre a számomra felettébb elborzasztó helyzetre.
– Ne mozdulj mellőlem.
– Egész este? – csúszott feljebb a hangom vagy húszezer oktávval.
– Nincs jobb ötletem – rántotta meg a vállát tanácstalanul.
Így végül maradtunk ennél az ötletnél, és úgy tapadtam anyára, mintha odaragasztottak volna hozzá. Még a mosdóba is utána mentem. Burnséket ismét nem láttam sehol sem, de ezen már meg sem lepődtem. Már szinte éreztem a győzelem szagát a levegőben, hogy Briannek nem lesz alkalma letámadni engem, mert tudom, hogy erre készül. A szüleit láttam egy pillanatra, de Katie-t, a menyasszonyát nem, így szinte teljesen biztos voltam benne, hogy nélküle jött ide, hacsak nem vált láthatatlanná az elmúlt órákban. Bár itt lenne Julie – sóhajtottam fel. Mivel holnap délelőtt ő dolgozik majd a kávézóban, ezért nem mert eljönni, nehogy holnap elaludjon állva, amire múlt hónapban volt példa. Nem tudom, hogy hogyan sikerült neki, de szerencse, hogy nem csuklott össze, és esett valami baja. Előtte való este itt volt a partin és nem tudta magát kipihenni…
Teljesen igaz a mondás, hogy ne igyunk előre a medve bőrére. Sajnos elkövettem azt a súlyos hibát, hogy korán örültem annak, hogy nem kell Briannel egy kínos bájcsevejt végigszenvednem. Éjfél előtt nem sokkal teljesen elfeledkeztem arról, hogy miért is tapadok anyára piócaként, így mikor néhány vendég a kókusz ízű likőr után érdeklődött, rögtön felajánlkoztam, hogy majd én utánanézek. A konyhában kutattam az ital után, és mikor rátaláltam, indultam volna vissza az üveggel, de majdnem felsikítottam mikor megláttam Briant, aki lazán az ajtófélfának dőlve figyelt engem.
– A frászt hoztad rám – ordítottam rá.
– Ha nem menekültél volna előlem egész este, akkor nem kellett volna most megijedned – vigyorgott rám.
– Mit akarsz tőlem? – kérdeztem rá a nyilvánvalóra.
– Szerinted?
– Mondjuk halálra rémíteni? – néztem rá felhúzott szemöldökkel, és közben megfigyeltem, hogy esélyem sincs kijutni innen úgy, hogy ő ne tudna megállítani.
– Félsz tőlem? – kérdezett vissza meghökkenve és a szemei kidülledtek.
– Úgy viselkedsz, mint egy pszichopata – tértem ki a válaszadás elől, de így is tudta, hogy a kérdésére a válaszom: igen.
– Téged sosem bántanálak, tudod jól – hadarta.
– Attól függ, hogy mit értesz a bántás szó alatt – nevettem fel idegesen. – Mert attól, hogy egyszer sem ütöttél meg, attól még bántottál azzal, mikor megláttalak téged Katie-vel szorgos nyulak módjára hemperegni abban az ágyban, ahol előtte velem szeretkeztél – szóltam gúnyosan.
– Szóval még haragszol – állapította meg.
– Te egy nagyon okos férfi vagy, és sikeresen rátapintottál a lényegre – tapsoltam egy műmosoly kíséretében. – Ezt a beszélgetést nem vagyok hajlandó tovább folytatni – indultam az ajtó felé, és ahogy számítottam is rá, nem engedett kimenni. Elém lépett, és kivette a kezemből a likőrösüveget, majd egyik kezét a hasamra téve kezdett a pult felé tolni. – Mi a fenét csinálsz? – kérdeztem, pedig nagyon is tudtam, hogy mire készül. Nem válaszolt, csak tovább tolt hátrafelé, aztán megállt egy pillanatra és elgondolkodott, majd elvette a hasamról a kezét és megfordult. Először nem tudtam, hogy mit akar, de aztán megvilágosodtam. Bezárta a konyhaajtót, a likőrös üveget pedig letette a földre a fal mellé. Aztán elindult és miközben közeledett felém, a szemeit végigjártatta rajtam, mintha röntgenlátása lenne. – Brian? – szóltam rá dühösen. De akkor sem felelt semmit sem, csak közelebb és közelebb jött, majd mikor már ott állt előttem ismét az egyik kezével elkezdett hátrafelé tolni. Néhány lépéssel később nekiütköztem a konyhapultnak. Nagyot nyeltem, ahogyan Brian hozzám préselődött, és azzal a kezével, amivel korábban hátrafelé tolt, most átkarolta a hátamat, a másik keze pedig elsöpörte a hajamat a nyakamból. Nyeltem újra egy nagyot, mert tudtam, hogy mit akar, de nem ellenkeztem. Közel hajolt hozzám, annyira, hogy éreztem a leheletét a bőrömön, majd ajkai és nyelve elkezdték kényeztetni a nyakam minden centiméterét, és be kell vallanom, hogy nem volt ellenemre az, amit csinált. Majd mikor fogai közé csípte a bőrömet, hogy aprót beleharapjon, aztán tovább csókolja a nyakamat, egy árulkodó nyögés hagyta el eddig összezárt ajkaimat. Élveztem az érintéseit, de már nem remegtek a térdeim attól, ahogyan hozzám ért. A nyakam csókolgatása után, áttért az állam kényeztetésére. Kezei a ruhám cipzárja felé kalandoztak, hogy megszabadíthasson a lila anyagtól.
Miközben ő igyekezett megszabadítani a ruhadarabtól én csak álltam ott, mint egy darab fa, és egyfolytában elemeztem minden mozdulatát, hogy mennyire nem olyan igazi élvezet az, amit okoz. Persze jólestek az érintései. Bárkinek jólestek volna. Hiszen Brian jóképű, egész izmos, és nagyon jól teljesített mindig is az ágyban. És ezt nem csak én tanúsíthatom – emlékeztettem magam a tényre, kissé későn, mivel már a derekamig lefejtette rólam a ruhámat. Megnyalta az ajkait, mikor a melleimet bámulta, amit már csak egy fekete pánt nélküli melltartó takart el előle.
– Katie-vel mi történt? Mert nekem úgy tűnik, hogy itt és most szeretnél a magadévá tenni, de, ha jól tudom, neked menyasszonyod van – szóltam eltöprengve.
– Katie nem számít – búgta a fülembe. – Most csak mi számítunk. Te meg én – fogta meg a melltartón lévő kapcsot, hogy megszabadíthasson attól a ruhadarabtól is.
– Számít az a gyűrű is az ujjadon – szóltam, mire eltávolodott tőlem. Azt hittem, hogy észhez tért és hogy végre felhagy a vetkőztetésemmel, de csak a gyűrűt vette le az ujjáról, amit aztán beletett a zsebébe.
– Elmondhatatlanul kívánlak – suttogott a fülembe, ahogyan ismét hozzám préselődött. Elégedettséggel töltött el a tudat, hogy még ennyi idő után is vágyik a testemre. De a kimondott szavai elégedettségen kívül semmit sem ébresztettek bennem. – Érzed, hogy mennyire vágyom rád? – kérdezte, miközben az egyik kezemet megfogta és becsúsztatva kettőnk közé, a férfiasságához vezette. Tagadhatatlan bizonyíték volt a szavaira, amit a tenyerem alatt éreztem. Kétségeket kizáróan teljesen felizgult. De a tudattól nem éreztem semmit sem. Kerestem az okokat, hogy ez az egész miért nem tölt el boldogsággal és miért nem kívánom őt, hiszen tudom, hogy nem vagyok túl rajta. – Sajnálom. Bocsáss meg mindenért – nézett mélyen a szemembe eltávolodva tőlem, majd ajkaim felé közelített. De mielőtt még megcsókolt volna, elfordítottam a fejemet, és akaratlanul is kitört belőlem a röhögés. – Miért nevetsz? – kérdezte Brian.
– Túl vagyok rajtad – sikítottam fel. – Csak ennyire volt szükségem – magyaráztam neki, de ő csak értetlenül bámult rám. – Bocsánatot kértél tőlem, most először. Rájöttem, hogy erre vártam tizenöt hónapja. Egy rohadt bocsánatkérés kellett ahhoz, hogy túl legyek rajtad – nevettem fel boldogan. – Köszönöm – pusziltam arcon, majd ismét felnevettem, aztán a ruhát a helyére igazítva felhúztam a cipzárt rajta. – Most mennem kell – paskoltam meg az arcát, majd elindultam az ajtó felé. Épp a zárral bajlódtam, mikor hátrafelé nézve láttam, hogy megfagyva áll még ugyanott, ahol pillanatokkal korábban. Megrándítottam a vállamat, majd felkapva a likőrös üveget kimentem a konyhából. Áthaladva az étkezőn visszatértem a nappaliba, majd gyors léptekkel anya felé közelítettem.
– Jól vagy? – sietett elém. – Nem láttam sehol sem Briant. Veled volt, ugye? A pincérek mondták, hogy zárva volt a konyha, te pedig oda indultál. Mi történt?
– Nyugodj meg. Minden a legnagyobb rendben van. Velem volt, és képzeld, túl vagyok rajta – meséltem lelkesen. – Nagy baj lenne, ha most hazamennék? – néztem kérdőn rá.
– Lehet, hogy nem kellene vezetned – nézett rám anya bizonytalanul méregetve engem.
– Melletted voltam végig, és nem vetted észre, hogy egy csepp alkoholt sem ittam egész este?
– Nem tűnt fel – nevetett fel. – Akkor menj csak nyugodtan, de azért vezess óvatosan – mosolygott rám halványan. Bólintottam, majd felsiettem a dolgozószobába a táskámért, de előtte még odaadtam az egyik pincérnek a likőrös üveget, és megmutattam neki, hogy kiknek töltsön olyat…
Percekkel később már a kocsimban ülve tartottam hazafelé, az arcomon egy fülig érő vigyorral. Legszívesebben felhívtam volna Julie-t, hogy mindent elmeséljek neki, de bizonyára kiakadna, ha negyed egykor telefonálnék.
Hazaérve beájultam az ágyba, és rögtön elaludtam, pedig szentül hittem, hogy ettől a nagy izgalomtól majd egész éjjel csak forgolódni fogok…
Reggel szinte kipattantak a szemeim, és mikor oldalra néztem az óra negyed tízet mutatott. Fél perc lustálkodás után kiugrottam az ágyból, majd a fürdőbe mentem rendbe szedni magam. A ruháimat – amik a partin voltak rajtam, mert azokban aludtam el – a szennyesbe hajítottam, majd beálltam a zuhany alá…
Fog- és arcmosás közben döbbentem csak rá, hogy mi történhetett volna Brian és köztem. Utólag belegondolva elborzasztott a gondolat, hogy együtt lehettem volna vele. A hajamat fésülködés után csak copfba fogtam, majd a szekrényhez lépve valami ruha után kutattam…
Végül a fehérneműk után egy kék színű farmert vettem fel lila színű ujj nélküli felsővel, amire egy lilás árnyalatú kardigán került, mert bár május van, de meg nincsen top és rövidnadrág összeállítású ruhához alkalmas idő. Kiegészítőként, most csak egy köves fülbevalóhoz volt kedvem, így nem is kutattam nyaklánc, vagy egyéb más után. Egy lila táskába dobáltam a cuccaimat – mikor is bosszankodva vettem tudomásul, hogy a telefonom teljesen lemerült, így a töltőt is beledobtam a táskámba –, majd felvettem egy fekete cipőt és elindultam, hogy személyesen számolhassak be a legjobb barátnőmnek a partin történtekről…
Néhány perccel később leparkoltam a kávézó előtt, majd gyorsan kiszálltam az autómból, hogy minél hamarabb elmesélhessem Julie-nak a Brian sztorit. Bent csak négy asztalnál ültek, de mindannyian mosolyogva köszöntek nekem, mikor megláttak, amit én a legnagyobb örömmel viszonoztam. A pultnál lévő három bárszékből egyen, a középsőn már ült valaki – ahol általában én ülök, ha benézek néha Julie-hoz –, ezért a jobb oldalit céloztam meg. Szerencsére magas sarkúban is sikeresen felhuppantam a magasított helyre.
– Brian a partin le akart teperni – mondtam Julie-nak köszönés helyett, mire ő kitágult szemekkel nézett rám. Aztán intett a fejével egy aprót a mellettem ülő személy felé. Nem igazán értettem Julie reakcióját, de mikor oldalra néztem, rájöttem, hogy mégis jobb lett volna először megnézni, hogy ki is ül a középső bárszéken…
Címkék: Kárhozat és remény
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése