Az oldalon saját szereplős történetek, Twilight fanfictionök és novellák találhatók.
Ha tetszik valamelyik történetem, ajánld másoknak, hogy ők is megismerhessék!
10. fejezet
Csak barátok
Mikor nem sokkal ezelőtt beléptem a kávézóba csak annyit láttam, hogy valaki ül a középső bárszéken, de most már a szokásos helyemen ülő személyről pontosabb leírást tudok adni: égkék színű inget viselő, barna hajú, kék szemű, tőlem bizonyára néhány évvel idősebb férfi, aki a decemberi partin megcsókolt – vagy nevezhetjük szájra puszinak is –, és Michael Burns a neve. Egy ideig csak néztük egymást, de egyikünk sem szólalt meg. Az előbbi Briannel kapcsolatos kijelentésem után fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék. Tudom, hogy Michaellel még csak egyszer találkoztam, de akkor miért érzem magam ennyire nyomorultul, hogy megengedtem Briannek, hogy hozzámérjen? Michael arckifejezésében volt valami, amit nem igazán tudtam beazonosítani. De időt sem hagyott arra, hogy megfejtsem az arcán dúló érzelmet, mert elfordította a fejét tőlem, vissza egyenesen az előtte lévő kávéscsészére. Én csak összezavarodottan bámultam rá, de ő már nem kapta rám vissza a tekintetét.
– Michael hallott a kávézóról és gondolta, hogy benéz – szólalt meg Julie nem sokkal később. Ezt nem Michaelnek kellett volna mondania? Vagy legalább kinyögni nekem egy „sziát”? A partin flörtölt velem, most meg szóra sem méltat? – záporoztak a kérdések a fejemben.
– Üdvözlöm itt, Mr. Burns! – Még engem is meglepett a kimért stílus, amivel megszólaltam hosszú ideje először. Valószínűleg nem tetszett neki a hangnemem, mert egy pillanatra rám nézett, de aztán ismét a kávéját bámulta. Egyáltalán nem értettem a viselkedését, de tudtam, hogy nem ezt érdemlem tőle, annak ellenére, hogy eddig először és utoljára öt hónapja találkoztunk. Julie-t kezdtem bámulni, hogy hátha az ő számára nem meglepő ez a furcsa viselkedés, és vele is ilyen volt, de ő töprengve bámulta Michaelt. Szóval csak engem tisztel meg a modortalanságával – váltam kicsit dühössé, és úgy döntöttem, hogy figyelmen kívül fogom hagyni, hogy ő is itt van. Előszedtem a táskámból a töltőt és a mobilomat, majd lekászálódva a bárszékről a raktárba mentem, hogy az ottani konnektornak hála feltölthessem.
– Nem tudom, hogy mi a baja – célzott Michaelre Julie a fülembe suttogva, mikor utánam jött. – Már hívtalak egy csomószor, hogy itt van, de ki volt kapcsolva a telefonod.
– Lemerült, és nem érdekel, hogy mi baja van Michaelnek – suttogtam én is, miközben megrántottam a vállamat megjátszott nemtörődömséggel, de igazából érzékenyen érintett a dolog.
– Tudom, hogy rosszul esik – suttogott továbbra is, hogy ne hallja senki sem a beszélgetésünket, majd szembefordított magával és átölelt. – Biztos vagyok benne, hogy zavarta a dolog, amit meséltél, Briannel kapcsolatban– tolt el magától, és rám mosolygott. – Azt hiszem, hogy részletezned kellene a történteket – húzogatta a szemöldökét.
– Talán nem lenne jó ötlet – gondolkodtam el. – Különben sem történt végül semmi sem.
– Szerintem meg ebben a pillanatban ez a világ legjobb ötlete – húzott ki magával a raktárból. Na, ennyit arról, hogy nem veszek majd Michaelről tudomást. – Mikor értél haza? – érdeklődött Julie, mikor visszaültem a bárszékre.
– Negyed egy és fél egy között, ha jól emlékszem – gondolkodtam el.
– Ne mond, hogy annyit ittál, hogy nem emlékszel – nevetett fel Julie.
– Dehogy – tiltakoztam gyorsan. – Egy csepp alkoholt sem ittam – mondtam büszkén, pedig a Briannel történtek okot adtak volna legalább három tequila elfogyasztására. Michael továbbra is úgy tett, mintha nem is léteznék, és ez egyre jobban zavart.
– Nagyon gyanús vagy nekem – ült fel Julie a pult mögötti bárszékre.
– Nem értem mire gondolsz. De, ugye kiszolgálsz? Narancslevet kérek – vágtam angyalarcot.
– Túlságosan derűs vagy. Rég nem láttalak ilyennek. Ráadásul kipihentnek tűnsz. A farmer pedig csak ráadás – magyarázta, miközben egy pohárba töltött nekem narancslevet, majd odatolta elém.
– Egy: szoktam farmert hordani, csak ritkán. Kettő: kilenc órát aludtam, ezért vagyok kipihent. És három: a jókedvem Briannek köszönhető – úgy tettem, mint aki nem vette észre, hogy Michael felkapta a fejét Brian nevének említésére.
– Na, mesélj csak, hogyan tepert le – vigyorgott Julie. Épp belekezdtem volna a részletes magyarázatba a majdnem leteperésemről, mikor Michael intett Julie-nak.
– Kérnék még egy kávét, de megtennéd, hogy kihozod az asztalhoz? – kérdezte, miközben leszállt a bárszékről.
– Persze. Nyugodtan leülhetsz oda is – mutatott Julie a törzsvendégeknek fenntartott rész felé – és amint kész a kávé, kiviszem neked.
– Köszönöm – szólt, majd elsietett a Julie által mutatott asztal felé.
– Nem tudom, hogy mi baja van – dühöngtem. – Veled kedves, engem meg levegőnek néz – húztam el a számat. – Tuti, hogy tetszel neki – gondolkodtam el. – Nem hiába jött akkor, amikor te dolgozol.
– Te megőrültél. Nem tetszem neki, és ő sem jön be nekem. Szerintem pedig azt sem tudta, hogy most én vagyok itt. Ne kombinálj – mondta, miközben a kávét csinálta Michaelnek. Nem szóltam semmit, csak figyeltem Julie ténykedését. – Szerintem kideríthetnéd, hogy mi a baja – tette fel a kávéval teli csészét a pultra, majd az alatta lévő kistányérra tett két tasak cukrot és egy kávétejszínt. Az egészet egy tálcára pakolta és mellé helyezett egy szalvétába tekert kiskanalat is.
– Mire gondolsz? – néztem összevont szemöldökkel Julie-ra.
– Arra, hogy kiszolgálhatnád te – nézett rám vigyorogva. – Indulj már – szólt rám, mikor nem mozdultam.
– A kávéja, uram – mondtam kimérten, mikor Michael elé tettem a kávéját, de ő annyit sem mondott, hogy köszönöm, vagy, hogy ugorjak a kútba. Rettentően bosszantott a viselkedése, és nem tudtam szó nélkül hagyni a dolgot. – Mi bajod van? – kérdeztem tőle, de még csak rám sem nézett. – Eszembe sem jutott, hogyha még egyszer találkozunk eljegyzési gyűrűvel üdvözölj, de egy sziát azért megérdemelnék, nem gondolod? – csattantam fel.
– Szia – köszönt kelletlenül.
– Úgy látom, csak egy múló elfoglaltság voltam számodra, akivel az idődet töltötted egy unalmas partin. Jobb későn megtudni, mint soha – mondtam csalódottan.
– Bizonyára – szólt, miközben a kávéba öntötte a tejszínt. Dühösen, ugyanakkor csalódottan megfordultam és visszacsörtettem Julie-hoz.
– Ez volt a legrosszabb ötleted – fújtattam.
– Valami nem stimmel vele, szerintem – gondolkodott el Julie.
– Honnan tudhatnánk, hogy mi stimmel vele és mi nem, mikor nem is ismerjük?
– Téged bámul – vigyorgott rám Julie. – Szerintem meg kellene ejtened a második felvonást.
– Nem hiszem, hogy…
– Emlékszel, hogy Stevennel mit csináltam annak idején, mikor levegőnek nézett? – vigyorgott továbbra is.
– Emlékszem – feleltem némi gondolkodás után.
– Akkor próbáld ki te is, legfeljebb őrültnek néz, de nincs mit veszítened – rántotta meg a vállát. – Aztán meséld el végre, hogy mi történt Brian és közted…
Nincs mit veszítenem, nincs mit veszítenem – kántáltam magamban, miközben az asztal felé tartottam, ahol Michael is ül. Lehuppantam a vele szemben lévő fotelbe, és szerencsésnek éreztem magam, amiért minden vendég hallótávolságon kívül ül, ezért maximum egy ember előtt égetem le majd magam.
– Szia, Ana – próbáltam utánozni Michael hangját, mire rám kapta a tekintetét.
– Szia, Michael – beszéltem az én hangomon. Egyre biztosabb voltam benne, hogy komplett marhának fog nézni, ha magamban beszélgetek, hol az ő hangján, hol a sajátomon. – Hogy vagy?
– Köszönöm a kérdésedet. Hát, egész jól vagyok. Kivéve, hogy valaki – nyomtam meg az utolsó szót, hogy tudja, hogy róla beszélek – levegőnek néz. Nem tudom, hogy mi baja lehet velem, mikor én semmi rosszat nem tettem, hacsak az nem számít hibának, hogy nem ugrottam rögtön az ágyába – gondolkodtam el, mire láttam, hogy készül elmosolyodni.
– Nyugodj meg, Ana. Az a férfi bizonyára többre tart téged, mint hogy csak egy forró, szenvedélyes, kimerítő éjszakát akarjon veled – utánoztam továbbra is megnyerő hangját, nem valami nagy sikerrel.
– Talán csak tényleg annyira tart, mert mikor először találkoztunk lotyónak gondolt – mondtam ki azt, amire tudtam, hogy Michael reagálni fog.
– Nem gondoltalak lotyónak – mondta komolyan, amitől nagy kedvhullám csapott meg, hogy végre emberszámba vett, ha csak néhány másodpercre is, így gondoltam tényleg jó lenne mesélni Brianről.
– Mellesleg mesélj Ana, milyen volt a tegnapi parti? – utánoztam a hangját.
– Hmm… vicces. Brian ugyanis – a név említésekor kitágult szemekkel nézett rám – teljesen beindult. Csak úgy szűkült a nadrágja – más helyzetben pofon vágnám magam, amiért ilyenek dolgokat mondok, de most nem futamodhatok meg. Nem futamodhatok meg, nem futamodhatok meg – ismételtem magamban. – Aztán – folytattam volna, de Michael felállt. Követtem a példáját, majd elé álltam, hogy ne tudjon elmenekülni. Mert ezt csinálta, menekült előlem. Próbált oldalra lépni, hogy kikerülhessen, de követtem a mozdulatát, így ismét az útjában álltam. – Miért menekülsz előlem? Mit tettem? – kérdeztem kétségbeesetten.
– Semmit – felelte rám sem nézve.
– Legalább a szemembe nézhetnél. Mondd ki, hogy már nem érdekellek, mert nem feküdtem le veled akkor éjjel.
– Talán nem emlékszel, de megmondtam neked, hogy nem akartalak egy este után ágyba csábítani. Szóval ez eszedbe se jusson.
– Akkor mi jusson az eszembe?
– Semmi – válaszolta.
Felvette a kávéscsészét az asztalról a kanállal együtt, majd sikeresen kikerülve engem Julie felé vette az irányt. Kifizette a fogyasztását, majd elindult az ajtó felé. Csalódottan huppantam le a fotelbe, ahol korábban ültem.
– Miért kell ilyen makacsnak lenned? – hallottam meg egy hangot a hátam mögül, mire eszeveszett tempóban fordultam meg. Ott állt Michael, és egyenesen engem bámult, apró mosollyal az ajkain. Válaszként a kérdésére csak megrántottam a vállam. – Gyere – nyújtotta a kezét.
– Hová? – kérdeztem összezavarodva.
– Majd meglátod. Ha csak…
– Ha csak?
– Nem tartasz sorozatgyilkosnak még mindig – vigyorgott.
– Nem vagy vicces – sértődtem meg.
– Dehogynem – vágott vissza. – Esküszöm, hogy nem foglak feldarabolva a folyóba dobni.
– Rendben – fogtam meg a kezét. – Mindjárt indulhatunk – engedtem el a kezét, majd odamentem Julie-hoz.
– Egy ideig még tuti nem fogok tudni arról, hogy mi történt Briannel, de sebaj, érezzétek jól magatokat – mondta, miközben a telefonomat és a töltőt dobtam be a táskámba, amit aztán felkaptam a vállamra.
– Ne haragudj. A narancslevet írd a számlámhoz. Később még benézek – hadartam, majd az ajtónál álló Michael felé vettem az irányt. Félúton viszont visszafordultam, mert elfelejtettem valamit mondani Julie-nak. – Köszönöm az ötletet – néztem rá hálásan, mire ő csak mosolygott.
Mikor kimentünk a kávézóból tanácstalanul álltam, hogy merre is vesszük majd az irányt, de Michael jobbra indult el, engem is magával húzva.
– Hová megyünk? – kérdeztem meg néhány percnyi séta után.
– Csak sétálunk – válaszolta.
– Miért sétálunk? – tettem fel egy újabb kérdést.
Nagyot sóhajtott, majd belekezdett a mondandójába: – Nézd, sajnálom, hogy olyan bunkón viselkedtem. De jobb lesz, ha ezentúl kerüljük egymást.
– Ennek köze van ahhoz, ami miatt anyukád hónapokig nem hallott rólad? – kérdeztem, mire ő csak bólintott.
– Szóval eszedbe se jusson az, hogy az az oka a modortalanságomnak, hogy nem feküdtél le velem – szólalt meg aztán.
– Oké, nem fog eszembe jutni – nyugodtam meg, hogy nem rontottam el semmit.
– De valamit tisztáznunk kell – kezdte és nekem összeszorult a gyomrom –, mi csak barátok lehetünk. Mármint, ha szeretnéd. Nem tagadom, hogy észbontóan szexi vagy, és a fejemben pörögnek a perverzebbnél perverzebb elképzelések, hogy miket csinálnék veled szívem szerint, de nem lehet. Csak barátok lehetünk.
– Tudod, nem sokat segítesz azzal a barátság témán, ha bevallod, hogy rólam fantáziálsz – vigyorogtam önelégülten, mire csúnyán nézett rám. – Oké, oké, felejtsd el, amit mondtam – enyhült meg az arca. – De most komolyan, a kettő nem egyeztethető össze. Mert például, ha a barátok lennénk, akkor elmesélném neked, hogy mi történt a partin Brian és köztem, de téged rosszul érintene a dolog.
– Ezt miből gondolod? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
– Amint szóba került Brian, te rögtön leléceltél, és egy asztalhoz kérted a kávét. Valld be, hogy rosszul érintett. Gyerünk Michael, nekem elmondhatod!
– Azt akarod hallani, hogy nem tetszett, hogy az a fickó hozzád ért? Akkor tessék: nem tetszik, hogy az a fickó hozzád ért. Remélem, most boldog vagy.
– Ha tudnád, mennyire – nevettem el magam, Michael pedig fintorgott. – Szóval, ez a barátság dolog komoly? – érdeklődtem.
– Mármint, hogy más nem lehet köztünk? – kérdezett vissza, én pedig bólintottam. – Igen, Ana. Ez teljesen komoly.
– Oké, akkor csak barátok – szóltam kissé csalódottan. – És mivel barátok vagyunk, ezért feltehetnék egy kérdést? – érdeklődtem, de azért mégis féltem megkérdezni azt, amire kíváncsi voltam.
– Igen, kérdezhetsz – nézett rám gyanúsan, összevont szemöldökkel.
– Megtudhatom majd egyszer, hogy miért is nem lehet köztünk semmi sem? – nyeltem nagyot, miközben feszülten vártam a válaszát. Egyrészt nem akartam faggatni, de másrészt viszont úgy éreztem jogom van tudni az okot, ami miatt legjobb esetben is csak barátok lehetünk. De Michael magyarázata nem nyugtatott meg teljes mértékben.
Címkék: Kárhozat és remény
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése